I. Miklósvár-szék. | Tündérkert

I. Miklósvár-szék.

Miklósvárszék szabadalmai, viszonya Háromszékhez régen és most. Köpecz, e falu régi fekhelye. Köpecz Barcsay Ákos alatt és 1848-ban. Baj van Köpeczen. Miklósvár. A régi „Castrum S-ti Nicolai.” Tortogó vára. E falu katholizálása, régi harangja. Ürmös. Nagy-Ajta, templom-kastély. A Csereiek sirja. A Cserei család. Közép-Ajta. Kakucs fekhelye. Benkő József sirja. Közép-Ajta régi temploma. Tiporcz. Szentemásza. Száraz-Ajta. Zaláni üvegcsűr. Tatárvágás. Sokpatak. Várhegy. Régi maradványok, regék. Apácza. Szászok zsarolása, az apáczai iskola. Apáczai Cséri János emléke, kolostor, toronyerőd. Feketevár. Kakasborozda az apáczai erdőn. Bölön, néveredete. Kircz. Bölön templom-kastélya, ostromok. Farkas Sándor emléke. Várhegy.

A minő volt Görögország államai közt Lacedaemon, olyan a Székelyföldön Háromszék. S midőn e széknek a többiek felett fölényt engedek: ez által a kitüntetésnek, a kiemelésnek legnagyobb adóját adom, mert a jelesek közt legjelesebbnek lenni, a dicséret és dicsőitésnek legfőbb fokozatát alkotja.

És itt nem csak természeti szépségeiről, nem csak tájcsoportozatainak nagyszerüségéről szólok, mert elvitázhatatlanul Háromszék havaskeretbe foglalt rónája mutatja fel bérczes hazánknak legszebb vidékét, mely az ünnepelt Hunyadmegyét és Hátszeg vidékét is szépségben és nagyszerüségben tulszárnyalja, de áll ezen felülbecslés erkölcsi értelemben is, mert a gyönyörü rónát oly nép lakja, melynek dicső erényekben s szép tulajdonokban kevés párja van, mely hon- és szabadságszeretetben, hősiességben, értelmi fejlettség- és polgári érdemekben mintaképül állitható; oly nép, melynek multja és jelene egyaránt dicső, mely megmutatá, hogy a róna is lehet meghódithatatlan Circassia, ha hős keblek alkotják annak ledönthetetlen és megvivhatatlan védfalait.

És midőn határaidra lépek Spárta erényeivel felruházott hős nemzetem, keblemet büszke önérzet az elégültség jótékony érzete tölti el, s szebb remények élednek hazám szebb jövője iránt, mert a történelem megtanita, hogy oly haza, melynek ily dicső, ily hősies népe van, el nem veszhet, az életre, nagy és dicső szerepre van hivatva, arra, hogy a szabadságnak megvivhatatlan fellegvára legyen a jövőben is, miként volt a dicsteljes multban; arra, hogy itt a polgárosodás véghatárainál ledönthetetlen védfal legyen a barbarismus áramlatai ellen, és soha inkább meg nem győződtem arról, hogy: „Magyarország volt, van és lesz,” mint midőn Háromszéket beutazva, azt ismerni tanultam.

Háromszék elnevezése, mint már emlitém, onnan ered, hogy az eredetileg önálló három törvényhatóságból Sepsi, Kézdi és Orbai székekből alakult, melyekhez a negyedik Miklósvárszék, csak később csatoltatott; hogy ezen bekeblezés nem önkéntes, hanem erőltetett volt, s hogy Miklósvárszék önállóságát sokáig vitatta és fenn is tartotta, az kitetszik Lábatlan János (Lábathlany) Hunyadi Mátyás uralma alatti székelyek grófjának 1459-ben a medgyesi országgyülés 2-ik napján kiadott azon decretumából, melyben a Sepsi vagy ugynevezett Szt.-Györgyszék által erőszakosan bekeblezett Miklósvárszék, Zsigmond királynak Sostély városában 1404-ben kiadott szabadalomlevele alapján, amattól – miként régen is volt – elválasztatik, a Szt.-György-széktől való minden függéstől felmentetik, ugy politikailag, mint törvénykezésileg teljesen önállóvá tétetik, s minden addigi szabadságának s szabadalmának élvezetében megerősittetik. Ennek biztositására pedig mind azon miklósvárszéki lakos, ki ezután Sepsi, másként Sz.-György széktől akarna függni vagy hallgatni, az felségsértési bűnben (sententia capitalis) marasztaltatván, minden javait elveszitse. És nagyobb biztositásért az uralkodó Mátyás király nevében szigoruan rendeli Thercz, Heltven és Királykeve nevü királyi várak jeleni és ezutáni várnagyainak, hogy a miklósvári székelyeket ugy a sepsi székiek, mint más akármiféle jogtiprók ellen, az igazság szeretetétől indittatva védjék és oltalmazzák stb.

Ezen decretumot megerősiti Zápolya János 1531-ben*), Báthori Gábor 1610-ben, Bethlen Gábor 1627-ben*), miből kitetszik, hogy Miklósvárszék önállósága a nemzeti fejedelmek alatt is fenn volt tartva, sőt még az osztrák ház alatt is megtartá Miklósvárszék ezen önkormányzati jogát, mint azt a contin. táblák felállitását rendező gub. bizottságnak 1775-ki február 28-án kiadott rendelete bizonyitja, melyben határozottan kimondatik, hogy Miklósvárszék derékszéke Háromszék irányában minden alárendeltség alól felmentetik, és felebbezés onnan nem a háromszéki continua táblára, hanem egyenesen a kir. táblára tétetik*).

Lábatlannak itt csak kivonatilag közölt decretuma egész terjedelmében megvan Zápolya Jánosnak 1531-ben (feria quarta prox. post festa visitationis B. Mariae) jul. 5-én kelt megerősitő okmányában, mely ismét eredetiben megvan a szék levéltárában, honnan Benkő József egész terjedelmében közli Spec. Tran. Sedis Miklósvár.

Ezen megerősitő szabadalomlevelek megvannak a szék levéltárában. Ugyanott van egy 1648-ban kelt okmány, melyet Cserei Miklós vkirálybiró, Kálnoki Mihály és Bede Máté assesorok irnak alá, s melyben ezen széknek régi törvényeken és szabadalmakon alapuló állását constituálják. Ezek szerint:

1-ször. Egyházi perekben a papi elöljárók itélnek. 2-szor. Más perek vicekirálybiró és assesorok előtt kezdetnek, s onnan – közönséges gyülésen revidiáltatván – a fejedelmi táblára küldetnek. 3-szor. Tiszteket magok közül választanak. 4-szer. Minden törvényes orvosságokkal vagy menedékekkel élhetnek a peresek nálok. 5-ször. Az országgyülésre egy nemes és egy primipillus küldetik követnek. (Ez okmány eredetije a fehérvári káptalannál, hiteles másolata a szék levéltárában, honnan közli Kállay a „Ns. Székely Nemz.“ 189–191. lap.)

Hogy az alkirálybiró és assessorok minden évben ujra választattak és feleskettettek, kitetszik azon okmányból, mely szerint 1646-ban Kálnoki Mihályt ujra megválaszták vicekirálybirónak ea tamen conditione, hogy az miképen ennekelőtte hittel volt adstrictus arra, hogy esztendeje elteltével ismét elbucsuzzék; ugy ezután is, mikor esztendeje eltelik, tartozzék a széktől ismét elbucsuzni, stb. Ez okmány egész terjedelmében közölve van a Nemz. Társ. 1836. évf. II. félév 230. lapján.

Ezen rendelet szavai ezek: Tabula Sedis Miklósvár ab omni subordinatione tabulae Sedis Háromszék exemta est, et appellationes ex tabula Sedis Miklósvár non ad memoratam Tabulam Sedis Háromszék, sed directe ad Inclytam Tabulam Reg. fieri consveverunt. És ez értelemben rendelkezik Mária Terézia is Bécsből 1776. máj. 3-án maga és gr. Kornis Mihály aláirásával kiadott rendeletében, melyben határozottan kimondja, hogy akár egymásközti, akár másoknak Miklósvárszék lakói ellen inditott perben a miklósvárszéki állandó törvényszék (continua tabla) itél, a háromszéki törvényszék minden befolyása nélkül, s a perek innen nem a háromszéki törvényszékhez, hanem egyenesen a királyi táblához felebbeztetnek. Ily eljárás és joggyakorlatban részesitendő a bardoczfiszéki törvényszék is, melyre nézve ezen rendeletünk szintén kiterjesztendő stb. (Megvan ez okmány a miklósvárszéki levéltárban eredetiben, hiteles másolata a Gub. levéltárában, honnan ezen magyarra forditott kivonatát közlöm.)

S bár Miklósvárszék kiegészitő része lett Háromszéknek, de önkormányzati jogát azután is megtartotta, azon jogmegszoritással azonban, hogy törvényszékének itéletei nem egyenesen a kir. táblára, hanem a háromszéki főtiszthez felebbeztettek; de a mellett egészen 1849-ig külön alkirálybirája, külön birája, külön törvényszéke, sőt saját székháza és fogdája is volt*) ezen kis, csak 9 falu és egy mezővárosból álló székecskének.

Miklósvárszék székháza felváltva Bölönben, Nagy-Ajtán és Köpeczen is volt, honnan Baróthra tétetett át.

Elkövetkezett azonban a mindent felforgató Bach-rendszer, mely szép országunkat szeszélye szerint szatrapaságokra osztotta fel s mindazt, mit ezredéves szokás és tövény alapita, lerombolni igyekezett; de ezen tragi-comicus zür nem tarthata soká, futófergeteg volt az, melynek a történet mezején gyászos nyomai maradtak; elgázolta ugyan a szabadság vetéseinek dus kalászait, több évtizedre kiható nyomort idézve elő, megsemmisité ugyan néhány évtizedig a föld szorgalmas gazdáinak reményeit, eliszapolta a szabadságnak termőföldjét; de miként a természetben a vihar után ragyogva tündöklő nap szokott kisütni, ugy az erkölcsi és a népek életében is a zsarnokságnak ily romboló viharjait a szabadságnak kiragyogó napja szokta követni, s annak éltető sugarai a rombolásból is életet keltenek.

Háromszéknek negyedik széke tehát csak később csatoltatott ahoz, miként e székek összfogalmának neve is mutatja; ezen egyesülés azon erkölcsi alapon jöhetett létre, hogy a gyenge huzódik az erőshöz, márpedig széknek vagy önálló törvényhatóságnak ugyan csak gyenge ez a kis Miklósvárszék, melynek területe csak 5568/1600 négyszög mfd*). Alakja háromszög, melynek legnagyobb szélessége Baróthtól Baczonig 11/2 mfd, legnagyobb hossza Baróthtól Bölönig 2 mfd. Legjelentékenyebb 4 helysége Köpecz, Miklósvár, Nagy-Ajta és Bölön az Olt jobb partján fekszik, az utóbbi azon végcsúcsában, mely a Barczaság és F.-Fehérvármegye ott lévő foltocskája közé beékelődik. Többi falui az Olt jobbparti mellékfolyamai mellett feküsznek és pedig Baróth, Sepsi, Baczon és Bodos, a Baróth vagy Uzánka pataka mellett Bardoczszékre benyulva, Közép-Ajta, Száraz-Ajta és a Zaláni üveg-csür (mely csak praedium) az Ajta pataka mellett.

Lenk szerint; ugyan az ő kiszámitása szerint Miklósvárszék fekszik az északi szélesség 45° 54' 20''-tól 46° 8' 30'' és a keleti hosszuság 43° 9' 20"-tól 43° 26' 40''-ig. Lakónak száma, a mint fennebb közlött táblázatunkból kitünik, összesen 12774.

Bardoczszék leirásánál (lásd 1-ső kötet) látók Miklósvárszéknek az Olt völgyétől félreeső két helységét Baróthot és Bodost, most tekintsük meg a többit is, melyek mind az Olt völgyében a Rikán át Brassóba vezető utvonal melett, vagy annak közelében feküsznek. S bár az Oltnak tere itt a szebb vidékek közé sorozható, azt mégis csak ugy kell tekintetünk, mint előcsarnokot, melyen át a valójában páratlanul nagyszerü Háromszék gyönyörü terére jutunk.

Miklósvárszék első oltmelléki faluja Köpecz, melynek nevét Benkő kopasz- vagy erdélyiesen kopacztól származtatja. E falu között törtet le a Himpatak és Köpecz pataka. Ez utóbbi völgyében fenn, a Szénégető hegy alatt*) Kis-Köpecz nevü hely van, itt feküdt a hagyományok szerint Köpecz, s csak később, békésebb idők bekövetkeztével költözött le mostani helyére, vagy másik hagyomány szerint régen két Köpecz (Nagy és Kis-Köpecz) létezett, melyek idővel, hogy magukat ellenség ellen könnyebben oltalmazhassák, egyesültek.

Benkő Spec. Tran. A Szénégető felett Köpecz Baróthtal soká perelt, már 1555-ben Kendi és Dobó vajdák kijáratják. A per a mult század közepén éppen azon alapon itéltetett Köpecznek, mert régen a falu ott feküdt.

A két falunak egy helyre huzódása mindenesetre régi korban történt, mert az 1567-i regestrumban csak egy Köpecz (Keopeotz) van bejegyezve 46 kapuval, mi mutatja, hogy már ekkor jelentékeny helység volt*).

Ezen 1868-ban a történelmi társulatnak kolozsvári gyülése alkalmával a gr. Rhédey-levéltárban felfedezett érdekes regestruma az egész Székelyföldnek, közölve lesz a „Századok“ 1869-ki évfolyamában. Ezt előrebocsátva, egyszerüen fogok mindenütt ezen regestrumra hivatkozni.

Hol az ősfalu feküdt, az eke most is romtöredékeket, régi fegyvereket forgat fel, egy magaslatot most is Varju várának hivnak, hol a régi falu erőditett temploma állott, mert Erdővidéken a templom-kastélyok műszava Varjuvár, talán arról, hogy a varjak leginkább a templomoknál keresnek éji tanyát.

Kis-Köpecz patakában agyag és homokréteg közé fészkelt lignitszerü barna kőszén jön elő.

Köpecz multját vizsgálva, két gyászos történeti momentumot találunk. 1660-ban Barcsay Ákos rövid fejedelemsége alatt a Rákóczihoz vonzódó s a roppant adóztatás ellen felzúdult székelységre, kik Donát István háromszéki, Cserey csiki főkirálybirót megölték, s Kálnoky Mihály főkapitányukat bebörtönözték, a felharagudott fejedelem testvérét és helytartóját, a kegyetlen Barcsay Gáspárt küldötte, ki Köpecz és Baróth között rájok csapván, szétverte, az elfogottaknak füleit levágatta, sokakat kivégeztetett*). És ott domborul a Cseme rétjén a gyászos halom, hol annyi legyilkolt honfi szendereg*).

Bethlen János 199 és Benkő Trans. I. 295.

Cseme rétjének hivják még ma is a Baróthon alól levő második vagyis ugynevezett birtokossági malomtól balra (a Baróth vize balpartján) elterülő vagy 60 holdnyi térséget, mely szántás alatt levén, az emlékhalmot is ellapitotta az eke földegyengető vasa; de öreg emberek tudják még a halom helyét.

Gyászos sors érte e falut 1848-ban is. Háromszék dicső önvédelmi harcza alatt, midőn csak e kis terület hősies népe küzdött a nemzeti ügy szentsége mellett, Heydte az Udvarhelyről működő hadtest parancsnoka Szebenből azon gyászos rendeletet vette, hogy a székelyek elrettentéseért: „Köpecz und Bölön muss – – – – – – ect.” ezen titokteljes vonalok gyászos vonatkozással birtak, minek jelentését csak az események magyarázták meg, mert nevezett hadparancsnok, egy e hon által szült és táplált jeles családból származó elfajult egyén, a már Csík leirásánál bemutatott Daniel Imre által vezettetve, beütött váratlanul Erdővidékre, midőn közegyetértésből az Olt és Feketeügy-vonalon és Brassó felől is támadás történvén, a honvédseregek figyelme és tevékenysége minden oldalról igénybe volt véve, s az áldozatul kijelölt Köpeczre bevonulván, beszedték a fegyvereket. Ekkor aztán, midőn a mitsem sejtő lakosok az álom karjaiba merültek, a falu négy szögletén felgyujtatott, mire a tábort követő oláhok, ezen gyászos végrehajtó poroszlók, elkezdék a gyilkolást és rablást. Rémjelenetek fejlődtek ki, melyeket a történész gyászlepellel szeret bevonni, mert undokságuk által piszkos vérfoltokat hagynának az események lapjain. Romhalommá vált a virágzó szép falu s a füstölgő üszkök között a legyilkolt ártatlanok tetemei perzselődtek; vészkiáltás hangzott el az Olt völgyén, s midőn az emberi érzelmeket, a nemzetközi törvényeket ekként megsértő serget a segélyre siető honvédek a Rikában szétverék, akkor a cserben hagyott csőcselék poroszlónép igazságosan hullott el a honfiui boszu csapásai alatt. Tehát a példabeszéd, hogy „Baj van Köpeczen” még a multra is alkalmazható lenne*). Köpeczen a mult században nagyban folytatták a bordaszövést, ugy hogy a köpeczi borda országszerte hires volt, most azonban felhagytak azzal, s e mesterséget a füleiek üzik*).

Ezt a Székelyföldön igen elterjedt példabeszédet akkor alkalmazzák, mikor valamit nem akarnak tenni, vagy midőn nehézség adja elé magát, s annak eredetét ekként értelmezik: Volt Köpeczen egy igen szép leány, kit száraz-ajtai gazdag legény kért meg, a szülők a leány megkérdezése nélkül odaigérték, de ő nem akarván azon legényhez menni, a menyegző napján megszökött, s a Vadasban találkozván a násznéppel, kérdi, hogy hová igyekeznek. Mi bizony Köpeczre ezért s ezért a leányért. „De baj van Köpeczen“ mond a távozó leány, mit ezek, a leányt nem ismervén, sehogy sem értettek, csak midőn a más uton jövő vőlegénynyel Köpeczen összetalálkozva megtudták, hogy nincsen menyasszony, érték át a megszökött leány jós szavainak jelentését. Hogy szégyennel ne kellessék visszatérniök, Baróthra mentek, s ottan keresve menyasszonyt, azt vitték haza, azért az emlitett példabeszédet kiegészitve, ugy is mondják hogy: „Baj van Köpeczen s Baróthon igazitják.“

Benkő Spec. Tran. Sed. Miklósvár. Ugyan Benkő szerint Köpecz volt régen Miklósvárszék székhelye, hol székháza volt s törvényszéke ülésezett, az csak később tétetett át Baróthra.

Köpecz után Miklósvár következik, régi helység, mely már 1211-ben a II. András által Barczára telepitett német lovagrend adománylevelében mint határszéli helység „Castrum Sanct. Nicolai” név alatt előfordul; a Castrum elnevezés itten állott várat feltételezne; Bombardus szintén itten állott várról tesz emlitést; de én sikertelen kerestem e faluban és annak területén várnyomokat; a gr. Kálnokyak kastélya ujabbkori épület, s igy feltehetőleg Bombardus a Castrum elnevezés alatt a miklósvári erőditett templom-kastélyt, vagy talán a Kálnokyaknak egy régibb erőditett kastélyát érthette.

Van ugyan Miklósvártól északkeletre a Várpatak és Szélviz pataka között egy magas önálló, most erdő-fogta hegycsúcs, melyet Tortogó várának neveznek, hol a hagyományok szerint vár állott volna, most azonban a várépítésre igen alkalmas hegycsúcson némi homályos sáncznyomokon kivül semmi rom nem látszik; de az idő viharja, a föld felületének átalakulása hány ős várunknak temeté el nyomtalanul maradványait, s éppen nem lehetetlen, hogy az András adománylevelében, Bombardus által szintén emlitett, a falu és szék elnevezése által is igazolt „Castrum S-ti Nicolai” e hegycsúcson feküdhetett; mert kétségtelen, hogy a lőfegyver előtti korban, midőn a váraknál inkább a megközelithetetlenség volt a főhadtani elv, a várakat magas csúcsokra, bajosan megközelithető helyekre épiték, s ez elvből kiindulólag Sz.-Miklós várát nem az Olt terén, hanem valamelyik szomszédos hegy-csúcson kell keresnünk, Tortogó váránál pedig alkalmasabb, s az akkori hadtani igényeknek inkább megfelelő hegyet a vidéken nem találhatunk. Maga Miklósvár is a hagyományok szerint ott fenn az erdő alján a (Falu patakja balpartján levő) Szék átaljának nevezett helyen feküdt, hol most is nagy mennyiségü vastag cseréptöredékek boritják a helyet. E régi helyéről csak később, békésebb idők bekövetkeztével költözött le az Olt völgyébe.

Az 1332-ki pápai dézmák regestrumában*) a 649-ik lapon Miklósváráról ez van bejegyezve:

Lásd a Vatikánban levő eredetinek hitelesitett másolatát. Fehérvártt a Batthiányi-könyvtár Nr. 5. V. 125., hogy az ott előjövő Mylcosuava nem más mint Miklósvár elferditése, mutatja az is, hogy a kézdi Archidiaconatushoz van sorozva.

„Joannes Sac. de Mylcosuava s. 6 banales ant. et 4 parv.” A fizetett összeg aránylagos nagysága mutatja, hogy már ekkor jelentékeny helység volt. Az 1567-ki regestrumban „Mikloswara” néven 19 kapuval van bejegyezve. A mostani Miklósvár az Olt-part magaslatán igen regényesen fekvő, nagyrészt katholikusoktól lakott falu; s bámulni lehet, hogy ez és Baróth miként maradhatott meg e hitben az unitáriusok és reformátusok által lakott Erdővidék közepette. Erre nézve utbaigazitó feleletet találunk Benkő Józsefnek az erdővidéki egyházkör történetére vonatkozó jegyzeteiben*), hol ez áll: „E mostan folyó seculumnak elején körispataki Kálnoky Ádám Bécsbe menvén, több helyeken megfordulván és Timon Sámuellel (ki is igen hires és irásairól emlékezetes jezsuita volt) megismerkedvén, olyan indulattal jöve vissza hazájába, hogy Miklósvárán (mivel annak nagyobb részét birta) a reformáta vallást meg ne szenvedje. Ehhez képest a miklósváriakat – kik mindnyájan reformáta religión valának – mind igéretek, mind fenyegetések, sőt tömlöczözés által is sokakat arra ösztönze, hogy hajlanának a római ecclesiának hitére; de ezzel a móddal elégre nem mehetett, noha Miklósvára nagyrészt az ur jobbágyaiból állott*). De azután 1717-ik esztendőben a miklósvári jobbágyoknak egy része Közép-Ajtára gátot igazitni, más része pedig a miklósvári erdő alatt fenn levő egy szántóföldbe szántani rendeltetvén, az ur mellett levő róm. kathol. pap, a református pap (ki is b.-györgyi Márk István volt,) házára ment, a templom kulcsát elvette, s a papot a parochia házából kiköltöztetvén, a parochiát elfoglalta, s attól fogva lassankint fogydogálnak a reformátusok, szaporodnak a katholikusok, övék levén a templom.” Panaszt is emelt ezen erőszakos és jogellenes templomfoglalásért József császárnál az erdővidéki egyházkör papsága, s a panaszt előadó megbizott éppen maga Benkő József volt, kivel mint nagyon tudományos, s már akkor nagy hirben álló emberrel a császár – gombjánál fogva – sokáig beszélgetett, s megigérte, hogy az egyház jogos panaszára gondja lesz*); de biz az csak az igéretnél maradt, s a reformátusoktól elvett templom ma is a katholikusok kezében van.

Erdővidéki ref. esperesség levéltárában „filius Posthumus“ czimü müvében.

Miklósváron régen az Urák család volt a fő birtokos, a Kálnokyak csak a XVII. században szerzék miklósvári birtokukat. Urák Bálinttól, mint ez egy Móricz Józsefnél Köpeczen levő egykoru okmányból kitetszik.

Lásd Benkő József életleirását gr. Mikó Imrétől a 32-ik lapon.

Ha elszomorodik a lélek, visszagondolva azon korra, midőn az ember lelkiismeretén ily erőszak volt elkövethető, megvigasztalódik a hazafi, midőn Miklósvár temploma mellett egy csinos kőépületet pillant meg, melyen e felirat: Falu iskolája tünik fel. Iskolát látni a templomok mellett, isten tiszteletével párositva látni az emberi lélek kiművelésének és nemesitésének eszközeit, másutt természetes dolognak tetszhetik; mert közműveltség- és polgárosodásra törő századunkban minden állam oda igyekezik, hogy értelmes, jóra fogékony polgárokat neveljen a hazának. Mióta a tudományok a kolostorok és papok egyedárusságának bilincsei közül kiszabadultak, a polgárosult világ minden országában a kormányzat maga milliókat áldoz a népnek czélszerü nevelésre, a közműveltség terjesztésére; de nálunk, fájdalom, még e tekintetben a leggyámoltalanabb kiskoruságban, mondhatnám árvaságban vagyunk; országosan nem lehetvén e tekintetben intézkedni a korigényeknek megfelelőleg, nevelőintézeteink, népiskoláink az oly sok oldalról igénybe vett hazafiságnak s áldozatkészségnek köszönhetik lételöket, s ha ily szomoritó viszonyok közt itt-ott a nép vagy egyesek áldozatkészségéből látunk iskolákat keletkezni, ha látjuk a népet a hazai müveltség iránt fogékonyságot mutatni, látjuk talán a testi tápot maguktól megvonva a lélek táplálására, a szellem felemelésére figyelmet forditani: akkor mindig öröm töltheti el a honfi keblét, mert ezekben a nemzet szebb jövőjének biztos előjeleit ismerhetni fel*).

Mind ezek az önkény gyászos korszakára vannak vonatkozással.

Miklósvár temploma uj épület, de van egy tisztes régi harangja (2-ik) melyen ezen körirat olvasható (egy sorban):

Hons Petr Kvppfer smit O Maria pia C. C. C. C.

A végén lévő négy C kétségtelenül 400-at jelent, mely elébe oda kell illesztenünk a kihagyott, de bizonnyal oda értendő M-et és e szerint e harang 1400-ban öntetett, mit a betük alakja is igazolni látszik.

Az öntőnek német nyelven örökitett neve arra látszik mutatni, hogy az valamelyik német városban, feltehetőleg a legközelebb fekvő Brassóban öntetett, azonban mivel tudjuk, hogy a mi szász tudósaink, mily kis alapon szoktak tőlünk egy-egy helységet, várromot, régi műemléket elsajátitani, nem lesz ennélfogva felesleges itt felemlitenem, hogy ezen általam felfedezett német köriratu harangból nem kellene azt a következtetést vonni, hogy Miklósvár régen szász vagy német telep volt, mert az még a német lovagok által birt földnek is határvonalán kivül esett; aztán német mesteremberrel öntethetett és öntetett is harangot a székely. Miklósváron lakik gr. Kálnoky Dénes, Háromszéknek 1861 és 1867-ben kinevezett főkirálybirája, kinek neve az irodalom terén is ismeretes.

Megröviditettem Miklósvárszéket, elkeblezvén tőle székhelyét (Baróthot) és egy faluját (Bodost) azért, mert én e munkámban inkább a természeti, mint a politikai felosztás határvonalait követem, ezen elkeblezésért illő kárpótlást nyujtandó, hozzá, s egyáltalában Háromszékhez csatolom F.-Fehérvármegyének az ő körébe szét szórt faluit, annál is inkább, mert ezen nagyrészt magyar – sőt feltehetőleg székely eredetü – népesség által lakott faluk ugy is egy czélszerübb, s a nemzetközi viszonyoknak megfelelőbb ujabb felosztáskor kétségtelenül a Székelyföldhöz fognak soroztatni. E szerint én, mint a jövő embere, megelőzöm a törvényhozásnak bekövetkezendő teendőjét, s most is határsértést követve el, áttekintek a Miklósvárral szemben levő, s oly szépen fekvő Ürmösre, mely F.-Fehérvármegyéhez tartozó nagy unitárius falu, a Maurer család ős fészke. A vidék itt igen festői, a néhol 1/2 mfd széles Olt völgyét mindkét oldalról erdőkoszoruzta hullámzatos hegylánczolatok keritik be. Jobbról a Mitácsból lenyuló azon terjedelmes erdőség, mely Sepsi széket Miklósvárszéktől különiti el, s mely Fekete erdőség név alatt ismeretes. Szembe az Alsó-Rákostól leágazó már havasias jellegü magyarósi és persányi hegylánczolat. Előttünk elmosódó árnyképként a Barcza nagszerü havasai tünnek fel; hátul pedig a mi kedves Hargitánknak a Rika sötét bérczei fölött bucsút intőleg átkacsintó csúcsai.

Miklósvártól félórára szép tág völgyület nyomul be a Fekete erdőség lánczolatai közé, ezen völgyületen törtet le a jobbpartilag Oltba szakadó Ajta pataka; e völgy torkolata előtt, de már künn az Olt terén fekszik Nagy-Ajta, bennebb Közép-Ajta, és messze fenn a hegyek közt Száraz Ajta. Hogy e három testvér Ajtánál egykissé megállapodjunk, azt joggal kiérdemlik.

II. András király azon adománylevelében, melyben a német lovagoknak telephelyül kijelölt birtok körvonaloztatik – emlitve van, hogy az északi határvonal Almagei-től (talán Halmágy) a Noilgianti várig terjed. 1222-ben pedig, midőn Cruceburg (Nyen) is a lovagok által birtokolt területhez csatoltatott, az északi határvonal változatlanul megmarad, csak hogy az első adománylevél Noilgiantja helyet Castrum Noialt tétetik, mi mutatja, hogy azon korban a helynevek mily hamar váltakoztak; mert hogy a kettő ugyanazonos, azt ugy hiszem vitatni senki sem fogja; de hogy már most az minő mostani helységgel identifikálható, azt Gáltnak (Száz-Ugra), Akner és nagyrésze a szász iróknak csak is azon alapon, mert Noialt és Noilgiant-ból néhány betü Nagy-Ajtá-ban feltalálható, azt határozottan Nagy-Ajtának állitják lenni, s azt német telepek által épittetik, már csak azért is, mert Nagy-Ajta unitárius templomát erős bástyás várkastély környezi, ilyet pedig vélekedésük szerint csak a szászok épithettek; már pedig, hogy a székelyek között is régi harczias időkben ily templom-kastély akár hány épült, azt felesleges bizonyitgatni, s ha a székely nem fal mellé bujva, hanem nyilt síkon szállt szembe az ellennel, s miként Spárta rettenthetetlen fiai, testéből emelt bevehetlen várfalat, azt hiszem, hogy ez csak hősiességére mutatna, hogy pedig ez a székely nép ugyancsak harczias bátor nép volt, azt a történelem eléggé bizonyitja, s szász uraim keritett városaikban, büszke templomkastélyaikban gyakran elpusztultak volna, ha ez az egész kedvteléssel barbarnak, műveletlennek nevezni szeretett székely nép ott nem állott volna a hazának féltett határainál.

Nagy-Ajtát illetőleg pedig nekünk mindegy, bár mily eredetüek lettek legyen is e falunak – nagy részt unitarius vallást követő – lakói, elég az nekünk, hogy azok ma mind egy talpig igen derék és jó öntetü székelyek.

Ajta néveredetét alig indokolhatjuk észszerüleg; Benkő József*) azt Ajtó-tól származtatja, mert – ugymond – akár a Barczára, akár Közép-Ajtán át Sepsi-székbe menjen az utas, Ajtán kell mintegy ajtón átmenni; azonban ezen leszármaztatás egy kissé erőltetettnek látszik; talán inkább lehetne azt egy Ázsiából őseink által kihozott névhez viszonyitani s vagy ily nevü őssel, vagy épen az ázsiai nagy-ajtai pusztákkal kapcsolatba hozni, mert az kétségtelen, hogy Székelyföldön Ázsiából kihozott sok helyelnevezést találhatunk. Az 1332-i pápai dézmák regestrumába a kézdi esperességbe keblezett a hch-i lelkész Jakab 10 régi banalist és 3 kicsit fizet*). E név leginkább megközelitvén Ajtát, feltehető, hogy az Ajtának az olasz dézma szedők által elferditve leirt neve. – Abból, hogy csak egyszer fordul elő, azt lehet következtetni, hogy akkor a három Ajta egyetlen egyházközséget alkotott. Már most lássuk az Ajtákat rendre.

Spec. Trans. Sed Miklósvár.

Lásd a regestrum másolatának 648-ik lapján.

Nagy-Ajta fő nevezetessége abban áll, hogy a hazának ugy a multban, mint a jelenben sok jeles férfit adott, mert innen származnak a Donáth-ok és Csereyek, s főként ezen utóbbi családot sok jeles hazafi emléke dicsőiti, kik ugy a harcz terén, mint a tudományok körében tündököltek; azok közül felemlitem itt Cserey Balázst, ki a szerencsétlen nikápolyi csatakor Zsigmond királyt oly önfeláldozólag menté meg, és Cserey Pált, ki Zrinyi Miklóssal dicsőült Szigetvár hős oltalmánál. Ezek közül a két történészt Cserey Sándort, és Cserey Mihályt, Nagy-Ajtáról származik a Benkő család is, jeles történészünk Benkő Józsefnek atyja Benkő Mihály nagy-ajtai lelkész, később (Bardoczra tétetve át) erdővidéki esperes volt. – Ajta három püspököt adott az unitáriusoknak: Lázár Istvánt, Körmöczi Jánost, és az oly sok tekintetben jeles, s irodalmunk terén oly sok érdemeket szerzett Kriza Jánost. Nagy-ajtai a történeti nyomozásairól ismeretes Kováts István és Molnos Dávid volt kolozsvári igazgató tanár (az unitárius collegiumban) is, ki jeles egyházi beszédeinek gyüjteményéről s Thucydidesnek kéziratban levő forditásáról ismeretes. A falu, mely ennyi jelest szült, megérdemli, hogy tisztelettel közelitsük meg*).

Nagy-Ajtán 1810-ben unitárius zsinat tartatott. Lásd Székely Sándor Unit. vallás tört. 174-ik lap.

Ajtán az unitáriusok ódon várkastély-környezte temploma a falutól délre eső magaslaton igen festőileg fekszik. A templom bár nagy átalakitáson ment át, de azért mégis felismertetni engedi a késő gótkorra (a XV. század) felvihető épitési korát; sok szög-záródásu szentélyében még megmaradt a csinos szövedék boltozat, melynek épszög tagozatu gerinczei csinos gyámkövekre nehézkednek. A csúcsíves diadalív által elválasztott hajónak is éppen ilyen boltozata van, csakhogy annak gerinczei leszedettek, kapui átalakultak, de megmaradt csúcsíves ablakainak (összesen 5) diszművezete. Ezek elseje a kettős lóher ív feletti 3 körrel, másodika a kettős lóher ív feletti négy levéllel, harmadika halhólyag, negyedike és ötödike egyenesen a lóherivvel alakult.

E templomot négyszög idomu erős várkastély övezi, melynek hossza keletről nyugatnak 60 lépés, szélessége 50 lépés. Szögleteiben négy erős négyeg bástya szökel ki a várfalak vonalából. Bejárata az északi oldal közepén levő kapubástya alatt van, melyet egy háromszögbe épitett előváracs fedezett (ez utóbbinak most csak nyomai látszanak). A kastélyt kivülről hatalmas földtöltés és mély sáncz övezte, és igy a maga idejében tisztességes erőd lehetett. A templomtól délre eső helyet Varjuvárának nevezik, itt voltak Benkő József szerint a Csereyek sirjai, de én e sirokat, s azok közt főként az itten eltemetett Cserey Mihályét hiába kerestem, annak ma semmi nyoma, legfelebb sejteni lehet, hogy az a mostani unitárium templom dél keleti szögleténél lehetett, mert mint öreg emberek mondják, Cserey Mihály oda egy a kastélyfalakhoz közel feküdt kis fatemplomot épitett volt családja és az akkor kevés számu ajtai református hivek számára, mely mellé ő maga s családja többi tagjai is temetkeztek; idővel azonban a reformátusok más helyre épitvén a most is meglevő templomot, a Cserey által épitett kis fakápolnát az oláhoknak adták el, kik azt elköltöztetvén, egészen 1864-ig használták. De a templommal együtt eltüntek nyomtalanul a Benkő József korában még megvolt Cserey-sirok, s most eke forgatja a hantokat, hol memoire irodalmunk legkitünőbb munkása nyugszik, ki mint iró, államférfi és katona egyaránt kitünő volt, s ki nélkül történelmünkben egy nagy űr maradt volna betöltetlenül. De ha eltünt is sirköve, megvan azon örökös emléke, melyet önmaga emelt önmagának nagy becsü munkáiban, s mely a megsemmisülés és az emberek kimélytelensége ellen egyaránt biztositva van. Hogy Nagy-Ajta korább is tekintélyes helység volt, azt az 1567-ik évi regestrumból látjuk, hol 61 kapuval van bejegyezve; ujabbkori emelkedésére nagy befolyással van három országos sokadalma*), és kedd napon hetivására*), az ott levő posta állomás pedig az olvasás általi polgárosodásnak ád lendületet. Ajta ha rövid ideig is, volt Miklósvár széknek praetorialis helye, hová 1834-ben a jan. 27-én tartott márkális végzésének értelmében Bora Elek királybiró áttétette volt a székhelyet; de az a miklósvárszékiek kivánatára ujból visszavitetett Baróthra*). Nem hagyhatjuk el Ajtát a nélkül, hogy a közötte lefolyó Ajta, vagy más nevén Nagy-patak völgyében szét ne tekintsünk. Ezen a hegyek közé keletirányban felnyuló termékeny völgy csaknem az Olt-völgy szélességével bir. Félórára Nagy-Ajtától összébbszorul, itt van a Tiporcz alján (melynek nevét Benkő József Tiburczczal hozza kapcsolatba) festőileg fekvő Közép-Ajta.

Három sokadalmára, Juliána, áldozó-csütörtök utáni és aprószentek napjára 1787-ben jun. 30-án nyert szabadalmat; az uralkodó és Pálfi Albert aláirásával kiadott és igen diszes kiállitásu okmány megvan eredetiben a falu levelei közt.

Hetivásárokra 1783-ban ápril 2-án kap szabadalmat; ezen – valamint a másik is – Bécsből keltezett, az uralkodó és gr. Eszterházy Imre aláirásával ellátott okmány megvan eredetiben a falu levelei közt.

Baróth és szomszédos falvi ezen határozat-hozatal ellen, mivel az érdekelt miklósvárszékiek kihallgatása nélkül történt, óvást tettek, s egy bizottság szállt ki, mely munkálatában ugy az Ajta, mint a Baróth-pártiak érveit felhozza, (mint ez a Gubern. levélt. 4267. szám alatt okmányból kitünik). Abból, hogy a praetorium Baróthra visszahelyeztetett, az tünik ki, hogy a Baróthot pártolók többségben voltak.

Közép-Ajta régi iratokban Fel-Ajtának neveztetik. Felaytha néven találjuk 53 kapuval bejegyezve az 1567-ki regestrumban is. Benkő József szerint ugy e falu, mint a még fennebb fekvő Száraz-Ajta lakói is nagyrészt egy régi, K.-Ajtán felül feküdt Kakucs nevü – valamely duló hadjárat alkalmával megsemmisült – faluból származnak. Az anyafalunak neve ma is fennmaradt, egy fekhelyén levő malomban, melyet ma is kakucsi malomnak hivnak*).

Az erdővidéki egyházkör levéltárában levő „Fílius posthumus“ czimü kézirati munkájában.

Közép-Ajta temploma régi ugyan, de annyira át van idomitva, hogy a régi műidomokból semmi sem maradt fenn. Benkő József*) azt mondja, hogy mennyezetén 1141 évszámot olvasta, s hogy azt régi fresko festvények boriták; igen valószinü azonban, hogy az évszám tévesen volt megfejtve s az inkább 1541 lehetett, mert az egyház szentélyének polygon záródása mutatja, hogy az nem lehetett román izlésü épület*).

Ugyanott.

A régi évszámok, főként a minuskel jegyekkel irtaknak – minő ez is lehetett – kiolvasása nem könnyü, s az 5, főként ha felső szára lekopott, könnyen egyesnek volt olvasható, vagy pedig, ha csakugyan 1141 volt ottan, akkor falsificatum volt, mert annak nem arab, hanem római számjegyekkel kellett volna irva lennie, s az egyháznak, ha e korból eredne, nem polygon, hanem félkör-apsissal kellene birnia.

Nemzettörténeti tekintetben sokkal becsesebb volt az e templom falain díszlett hun vagy scitha felirat*), mely ma fájdalom nyomtalanul eltünt, s bár a falu öregeit kikérdeztem, senkinek annak hol voltáról tudomása nincsen. Annak nyomtalan eltüntét pedig méltán fájlalhatjuk, mert az is egy becses adat volt arra, hogy a székelyek ezen ős irmodornak nem csak emlékét tarták fenn, hanem azt – főként feliratoknál – használták is.

Ezen feliratnak még a mult század végén való léteztéről adatot szolgáltat Benkő Józsefnek egy Köpeczről 1796. okt. 12-én Benkő Ferencz nagy-enyedi tanárhoz és rokonához irt levele, melyben a többek közt ezt irja: „A közép-ajtai vén templomban találtatott scithiai betükkel költ irást ugyan nem küldhetem, közép-ajtai házamnál levén, de előadandó legelső alkalmatossággal kiküldeni el nem mulasztom mind Enyedre, mind Göttingába T. Gyarmati urnak, parancsolván onnan ez a nagyérdemü barátunk aránta.“ E levél eredetije gr. Toldalagi Victor birtokában, közli egész terjedelmében gr. Mikó Imre „Benkő József életirása“ czimü munkája 318-ik lapján.

A másolat igért elküldése, ugy látszik elmaradt, maga az irás nyomtalanul eltűnt, valószinűleg a templomnak azután történt kiujitásakor bevakoltatott, s igy az el van veszve; de hogy itten lehetett ilyen a XV. vagy XVI. századból eredhető felirat, arra az enlaki hun felirat (lásd e munka első kötetében) adatot szolgáltat, mely kétségtelenné teszi azt, hogy a székelyek közt még a XVI. században is ezen ős betüjelek használata gyakorlatban volt.

A mint Közép-Ajta multjára vonatkozó minden adatot Benkő Józsefnek köszönhetünk, ugy e faluban minden ő reá emlékeztet, mert ezen egyszerü, távol zugban rejtező falu volt e nagy szellemnek tövises küzdtere; ezen kis körben folyt le hatásos és jótékony élete, ezen kora által félre ismert teremtő geniusnak, ki egy egész élet szenvedéseit áldozá nemzete szellem-életének emelésére, ki nem csak félreismerve, de sőt üldöztetve is, nyomor és nélkülözések között élt le egy egész életet, de azért annyit, mennyit kevesen, működött ugy, mint a nemes törekvések dicső martyrja nemes önzéstelenséggel; mellőztetés, üldöztetésre és méltánytalanságra ernyedetlen szorgalmas munkássággal felelvén.

Benkő élete itt egész valódiságában, egész nagyságában tünik fel előttünk, s lelkünket mély fájdalom, és a jobb érzések szemrehányása tölti el, midőn e nagy teremtő szellemet és korának vétkes közönyösségét észleljük, mert eszünkbe kell jutni annak, a mit e szorgalom ily gyászos viszonyok közt is teremtett, s eszünkbe annak lehetősége, hogy mennyivel többet tesz vala, ha nagyra törő terveit létesitheti vala, ha a hangya szorgalmával összegyüjtött adatokat feldolgoznia sükerült volna.

Azért ihletett és tisztelet által áthatott kebellel közelithetjük meg elpusztult lakházának még romjait is, mert oly rom az, melyhez dicső és magasztos emlékek vannak kötve; oly rom, mely mellett ezen hazája nagyságán működött, egy élet munkás tevékenységét áldozott szellemóriás egész nagyszerüségében tünik fel. Eltűnt a szerény házikó, melyben ő annyit virrasztott azért, hogy nemzetének sötét egén a világosságnak éltető sugarait terjeszsze szét. Szétomlott azon lak, melyben irodalom-történetünkben korszakot alkotó nagy műveit irta, melyeknek csak kis része jutott kezeinkbe*), de melyek mégis elégségesek arra, hogy az ő emelkedett szellemét feltüntessék, elégségesek arra, hogy neve örökké tisztelt és feledhetetlen legyen a magyar hazában.

Benkő Nagy-Enyeden végezvén iskoláit, elöregedett atyja mellé hozatott Közép-Ajtára 1767-ben segédpapnak. A tudományok iránti szeretet már mint tanulót nagyobb mérvü gyüjtésekre ösztönzé, s Közép-Ajtára való jövetelével csakhamar irodalmi hivatottságának terére lépett. Első nagyobb műve volt „Imago Speculor. Prine. Traniae,“ melyet a harlemi tudóstársaságnak küldött, s melyért ezen társaság tagjává neveztetett ki. 1770-ben irta „Filius Posthumus“ czimü müvét, melyet az erdővidéki egyházkör papjainak adott ujévi ajándékul, s melyben az erdővidéki egyházközségek történetét tárgyalta. Ez megvan az erdővidéki egyházkör levéltárában kéziratban. 1771-ben „Transilvaniá“-ja első kötetét, következő évben annak második kötetét adta sajtó alá; kész volt ekkor már „Flora Transilvanica“ czimü nagyszerü füvészeti munkája is, mely több jeles művével együtt elveszett. 1781-ben adja ki „Milkovia“ czimü nagybecsü művét, valamint „egyházi beszéd-gyűjtemény“-ét is. Kész volt már ekkor „Specialis Transilvaniá“-ja is, melynek nyomtatása iránt lépéseket is tesz. 1787-ban udvarhelyi tanárnak neveztetett ki, de e hivatalát irigy tanártársainak fondorkodása miatt két év mulva ujból el kelletvén hagyni, Közép-Ajtára vonult vissza, s ott élt mint magányzó 1793-ig. Ez idő alatt ismét sok jeles művet irt. Ilyen: „A megyék felosztásáról,“ „A három nemzet uniójáról, pecsétjeiről“ irt munkái, „Historiás szekrény,“ melyben Erdély történelmét irta meg magyarul, „Téli bokréta“ czimü füvészkönyvét. „A Hora-zendülésről.“ Két nyomtatott értekezést a magyar-török viszonyokról (1782–83-ban), mindezek, fájdalom (az utóbbit kivéve), nyomtatás alá nem kerülhettek, s nagyrészt elvesztek. 1793-ban Köpeczre hivatott meg papnak, honnan (bár holtáig való ottmaradást biztositottak neki) 6 év mulva elzavarták, s a meghagyott fél fizetéssel ujra közép-ajtai magányába vonult vissza, s mivel nem sokára a fél fizetés is elvonatott s a consistoriumtól nyert 150 forint nyugdijt is csak hiányosan kapta, népes családjával (nyolcz gyermek atyja levén) a legnagyobb nyomor és nélkülözések közt élte le hátralevő napjait; de nem munkátlanul, mert ezen korban és Köpeczen léte alatt jelent meg „De Comitiis Transilvanicis“ czimü müve. Ez alatt rendezte sajtó alá „Bethlen Farkas Történeté“-nek folytatását, melynek a hiányos és hibás kéziratokból való kiegészitése óriási munka volt. 1791-ben adta ki „Imago Inclitae Nat. Siculicae“ czimü művét, 1792-ben „A dohányról“ irt értekezését. 1796-ban az eczetfáról irt 20 aranyat érő érmet nyert jutalmul. Ez volt az egyetlen jutalom, melyben ezen, életét közhasznu munkálatnak szentelt férfi részesült.

E tájatt alakult meg Erdély gazdag urainak körében a „philohistoricai társulat.“ Ennek Benkő 1795-ben önkezüleg leirt 11 történeti darabot adott át, e mellett a ritka könyveknek egy becses gyüjteményét; és a tudományos czélokra egyesült társulat ennek viszonzásaul elégnek tartotta egyszerü köszönetet szavazni a nyomorban élő, s csaknem éhséggel küzdő szegény tudósnak.

És mintha minden ellene esküdt volna, nagy lelkének elcsüggesztése és visszarettentésére, az 1801-ki felvinczi zsinat elvonta fél fizetését is s mindennemü papi szolgálmányoktól eltiltotta, a politikai hatóság pedig némely törvénytelen esketésért 2 évi szamosujvári börtönre itélte, mit (1804-ben) a kir. tábla pénzbirságra változtatott át; csuda-e, ha ily eljárások s ily kislelkü vádaskodások, s a nyomor, melybe ő maga s övéi sodortattak, elcsüggeszté, leverték e nagy szellemet, s végnapjaiban az italnak adta át magát, mely által munkássága s lelkének magas röpte zsibbasztva volt; de még ezen végzetteljes korszakban sem szünt meg tevékenysége, s 15 nagy infolio munkát – melyet korának lelketlensége megjelenni nem engedett – az enyedi collegiumnak engedett át csekély árért, melyek az 1849-ki romboláskor semmisültek meg, ugy hogy még tartalmukról sem sokat tudunk.

Benkő ujból néhány törvénytelen esketést tett, s ujból törvényszék elé idéztetvén, holtig tartó fogságra itéltetett (1812-ben), de a hamar bekövetkezett halál (1814. dec. 28-án) megmenté őt e méltatlanságtól, s korát a hálátlanság legsötétebb szennyfoltjától. Sőt kit embertársai, kortársai egy egész életen át üldöztek, annak még ravatalánál sem tudtak igazságosak lenni, mert a papság (kiknek esperese és tractualis jegyzője volt) temetésén nem jelent meg, s az emlékbeszéd, melyet sirja felett a helybeli pap (Jósa János) elmondott, igaztalan volt a nagy halott irányában. (Adatok gr. Mikó Imre „Benkő József életleirása“ czimü munkájából.)

Itt van rövid vázlati ismertetése Benkő József életének, itt van főbb vonásaiban jellemrajza ezen a közjóra törekedett és nemzetének használni igyekezett szellemi munkásnak, ki fáradalmaiért csak szenvedést és martyr koszorut nyert. A késő elismerés – mely korának szükkeblüségét elitéli – megjelenik az ő sirjánál is, s az utódok helyrehozandók az elődök hibáit, szent emlékét a nemzeti Pantheonba helyezik el.

Itt, hol ő élt, nyomaiban gyászos elhagyatottság honol, dudva és üröm tenyészik füvészkertjének helyén, mintha jelképezni akarná azt, hogy e nagy szellem egész fenekig ürité a keserüség poharát, mintha a természet is gyászolná a magas röptü értelemnek itt történt megaláztatását. És a vándor, ki Benkő emlékét, s azzal egybekötött tárgyakat keresni jött ide, hogy ilyenre találhasson, kénytelen a falutól északra fekvő köztemetőbe vándorolni, ott feltalálja sirját, melyen egyszerü ékitménytelen kőkoporsó van, és még egyszerübb fából faragott fejfa e felirattal:

„Nagy érdemű, s nagy tudós professor Benkő József – a harlemi tudós társaságnak egyik tagja – porai nyugosznak itt. Élt 85 esztendőt. Meghalt 1814-ben apró szentek napján. E sirt ujjitották jó emlékü rokonok meg májusban 1857.”

Benkő József sirja a k.-ajtai temetőben.

Ezen egyszerü emlék is ujabb keletü, bár a természet megelőzte volt az emberek kegyeletét s ingyen kegyelméből egy nagy hársfát ültetett volt az életben üldözött, s a halálban feledett nagy szellem sirjához. Ezen terebélyes fa árnyalá be a drága hamvakat, s a madarak bús éneket zengtek a temető magányában, hanem mióta az emberek visszaemlékezése megtiszteli e sirt, – azóta a hársfa kiveszett.

Ihletett kebellel lépék e sirhoz, mely annyi nemes szenvedésnek emlékét takarja, tisztelettel közeliték e hantokhoz, melyek nemzeti történelmünk ezen fáradhatlan munkásának szent porait takarják, s hogy a nagy mesternek emlékörökitéséhez bármi csekély részben is járulhassak, ide mellékelem sirjának képét, a szomszéd sirokéval együtt, melyek alatt nagyrészt Benkő József gyermekei és rokonai nyugosznak*), s most miután a kegyeletnek e csekély adóját lefizetém sirodnál te sokat szenvedett, s szenvedéseidben dicső férfi, áldást mondva szent poraidra, folytatom vizsgálódásaimat az általad jelölt utaknak rögös göröngyein. Közép-Ajta felső végénél Szentemássza nevü hegy van, melynek tetején a katholikus korban egy búcsujáratok központjául szolgáló sz. Antal-kápolna volt, melynek még ma is látszanak némi nyomai; mivel pedig a hivek ahoz térden mászva járultak, onnan eredett gunyoros eredetü szente-mássza neve.

E siremlékek egyszersmind mintaképei az Erdővidéken divatozó fejfáknak, melyek törökös izlés után faragvák, s a fametszésnek ritka szép példányait mutatják. Miként a törököknél, ugy itt is megvan az a szokás, hogy a férfi-sirfákat kalap, süveg tetőzi, mig a nőkét czifra arabeskek és növény-diszlet ékiti.

1856-ban meg volt penditve azon eszme, hogy Benkő József sirja fölé egy diszesebb siremléket emeljenek, s e czélból egy műkedvelői előadás is lett rendezve, mely 41 forintot jövedelmezett; mely összeg nagyajtai Budai József kezelésére bizatván, kamatra adatott ki, s idővel annyira szaporodhatik, hagy egy a nagy halottnak érdemét megillető siremléket lehetend azon felállitani. Különben Benkőnek emlékezete szobor és emlékjel nélkül is élénken fenn van tartva minden honfi lelkében, s a legszebb és legméltóbb emlékoszlopa Benkő Józsefnek az, melyet gróf Mikó Imre emelt életleirásában (megjelent 1868-ban), mert az szilárdabb és tartósabb az ércznél és gránitnál, azt sem az idő viszontagsága, sem az emberek kiméletlensége megdönteni nem fogja soha.

Közép-Ajtán felül a völgy két felé oszlik, az eredeti keleti irányból a Sokpatak jön le, a főpatak pedig – mely már itten Teksa patak nevet ölt magára – észak irányt veszen; lassanként a földművelés minden jele, az ember minden zaja eltünik, ős rengeteg erdők költői vadona tárul fel; azt hinné az utas, hogy oly havas közé jutott, honnan ki van az emberi szorgalom szoritva, pedig csalódik, mert messze fenn, hol a Teksa patak keleti irányt vesz, a jobbpartilag beszakadó Zseming pataka, (mely Falupatakának is hivatik) eredeténél Közép-Ajtától jó két óra távolra ujra feltünnek a földmüvelés jelei, s ott, hol nem is sejtenők, találjuk a közel 2000 lakossal biró Száraz-Ajtát*). Kérdés, hogy a pápai regestrumok 649. lapján előforduló Zozacha és a 668-ik lapon lévő Sanzacha alatt, – mely egyházközségnek Benedek nevü papja 6 régi banalist fizet a pápai dézmába 1332 és 1333-ra, – nem Száraz-Ajta értődött-e? 1567-iki regestrumban Száraz Aytha néven 43 kapuval van bejegyezve, mi mutatja, hogy ezen időben már nagyon tekintélyes helység volt.

Benkő József szerint Száraz-Ajtának azért nevezték, mert kis pataka malmot nem hajthatván, lakóinak messze kell őrlés végett járni.

Száraz-Ajtán nem sok feljegyezni valót találunk, mert a falu alsó végén feküdt régi temploma e század elején leszedetvén, a falu között ujból épült, s a falun alól levő Kurtavára nevü hegycsúcson sem lehet annak nyomát látni, hogy valaha ottan vár állott volna; a határából Baczon felé lefolyó Sötét-patakban, – mely alább Tsinod patak nevet nyer, – sejtett aranybányák is nagyon problematicusok, s igy visszatérünk az elhagyott fő völgybe, hol kutatásainkban szerencsésebbek lehetünk, mert a Zseming-patakán felül szintén jobbpartilag beszakadó Kincses-pataka beömlésénél ott találjuk a már emlitett kakucsi malmokat, azon helyen, hol a hagyományok szerint ily nevü falu feküdt, melynek tatárok által elzavart lakói alapitották ugy Közép, mint Száraz-Ajtát. Fennebb egy befüggő oldalt Tatárvágásnak neveznek; két karszék idomu szikla van ott, ebbe ült, mond a hagyomány, a tatár khán feleségével, s szemlét tartott zsákmányt és szijra füzött rabokat vonszoló hadseregein; de nem sokáig gyönyörködött, mert a feldúlt Kakucsnak lakói egyesülve a vidék segélyökre siető fegyvereseivel, megrohanták váratlanul a készületlen hadserget, s azt szétszórva, nagy részét levágták. Ennek emlékére nevezték el azon oldalt Tatárvágásnak, az oda közel eső más erdőt Kinnyirának, és a másikat Metszének, mert ott kinozták és metszették a szétugrasztott tatárokat, a házsártos khánt ott vágták le Köhös-patak mellett a most is Házsártos nevet viselő helyen. Igy örökiti a történeti eseményeket népünk a hely-elnevezésekben és hagyományokban, mert az ő történetkönyve maga a történet szinhelye, melynek óriási lapjaira a helynevek kitörölhetetlen betüivel jegyzi fel az eseményeket. És ha a Teksa patak havasias küllemű völgyén még fennebb hatolunk egy jó órányira a kakucsi malmoktól, találjuk a Zalányi üvegcsürt*), egy havasi kis falut, mely nevét onnan vette, hogy 1740–50 között gr. Kálnoky Antal az akkor erdőkkel bővelkedő lakatlan vadonba egy üveghutát épitett, mely zalányi területen lévén, zalányi üvegcsür nevet kapott. Az üveggyártás csakhamar nagy mérvben indult meg; Stiria és Csehországból sok mesterember jött be, még több fahordással foglalkozó ugynevezett blánás települt a gyár körül*), kik az akkor rengeteg erdőségek között szabadon irtva, csekély taxafizetés mellett letelepedtek. Igy keletkezett aztán itt egy falucska, melyben ma már 250 lélek lakik. Azonban a százados üveggyártás annyira letarolta az erdőket, hogy néhány évvel ezelőtt a gyár működése megszünt, s azóta a lakosok hamuzsir- (soda) főzés, marhatenyésztés, s nagyon korlátolt terjedelmü földműveléssel tartják fenn magukat.

Itten kis kápolna van, melyet a mikó-ujfalvi lelkész gondoz.

A blánások nagyrészt oláh eredetüek, de ugy ezek, mint az idegen mesteremberek annyira elszékelyesedtek, hogy csak magyarul beszélnek. 1819-ben conscribálva levén, az 1848-ki törvények értelmében felszabadultak s birtoklott területük tulajdonosaivá lettek.

A telep közeli Ivánka-pataka mellett Karácson borviz nevü ásványos forrás van, melynek vize a bort főzi s igen kellemes izü.

Eljutottunk már a hosszu völgy fejéhez, ideje visszafordulnunk, de nem térünk még le az Oltnak kényelmes terére, mert a Sokpatak-völgyét fennebb csak megemlitők, de még fel nem kutattuk, pedig ott is rejtőzködnek a multnak classicus emlékei. A Sokpatak egy nevének megfelelő völgytömkeleg, ott minden felé elágazó völgyekből egy csomó kis csermely a Kakas-patak, Ülök-pataka, Vár-patak, Pisztrángos-patak törtet le; a két utóbbi közt büszke hegycsúcs emelkedik, a Vadas lánczolatának legmagasabb orma, melyet Várhegynek neveznek. Ennek tetején a néprege szerint vár állott, az óriásoknak hatalmas tündöklő vára. Az e várban lakott óriások pedig ezüst ekékbe fogott aranyszőrü ökrökkel szántották a vidéket, s azok az erdők között még most is látszó mesgyék (barazdák) az ő művelésöknek maradványai. E mellett itt is meg van az óriás leánynak azon regéje, hogy ő a szántóvető embereket köténybe szedve felvitte atyja várába, ki inté, hogy tegye le, mert ezek lesznek a föld urai. A jóslatszerü intés teljesült is, mert az óriások faja az emberek megjelentével kiveszett, csak két öreg ivadék élt még e várban, ezek is végperczeik közeledtét érezvén, a vár kutjába temették el kivesző fajuknak sokra becsült kincsét, az arany ökröket és az ezüst ekét. E roppant értékü kincs most is ott van; minden hetedik évben egy mogyorófa-bokor tövestől elfordulván, felnyilik a vár pinczéje, hol nagy ezüst váluba folyó aranycsepegés van, melyből meriteni aranyos-székiek és magyarországiak járnak.

Azon rege, hogy az itt lakó óriás a szemben lévő Domosra s onnan Tortogó várához lépett, arra látszik mutatni, hogy e két vár egybeköttetésben állott, különben a Várhegyről jól látszik egyfelől a rákosi Tepej, másfelől Tiburcz vára, a Bodok feletti Kincsás, s a tusnádi szoros északi torkolatját fedezett csíki vár is, melyekkel láttani egybeköttetésben lehetett.

A várnak azonban semmi vagy igen csekély nyomai látszanak, legfeljebb a hegynyaknak átsánczolása észlelhető; falnyom sehol sem látszik, s még ásogatással sem tudtunk semmi épület-romot felfedezni*). A Várhegy délnyugati aljában forrás buzog fel, melyet Várkutjának neveznek, itt is rejtett kincset hiszen a nép. Közelében vonul el a Farkasvágón át Körispatakra vezető erdei ut, melyen három óra alatt Szent-Györgyre lehet menni.

Pedig Benkő József még fennálló falakról emlékezik; azonban ha az ő idejében volt is ily maradvány, ma már teljesen eltünt.

A Várhegy környékén mindenütt felhagyott szántóföldek mesgyéi tünnek fel, miből arra lehet következtetni, hogy e tájon hajdan valamely – hihetőleg a vár védelme alatt állott – falu létezett. Az Endre adománylevelében emlitett Castrum Noialt nem a mi Várhegyünkön feküdt-e? valamint kérdéses az is, ha régi korban, midőn a helységeket szem elől elrejteni igyekeztek, Nagy-Ajta nem feküdt-e itten, ezen akkor tájt rengeteg erdők által fedezett völgyben?

Nagy-Ajtára visszatérvén, az Olt túlpartján vele szemben fekvő Apáczára*) rándultunk át. Apácza lutheranus magyarok által lakott falu, mely Krizba, Ujfalu és Hétfaluval együtt*) régen F.-Fehérvármegyéhez tartozott*) mindaddig, mig 1498-ban Törcsvárral együtt zálogba nem adatott Brassónak. Azonban Brassó nem elégedett meg a zálog czimen való birtoklással, hanem lesve leste az alkalmat, hogy a zálogot örökösíthesse, mit sikerült is 1651-ben II. Rákóczi Györgytől megejteni és az ország beleegyezését is kierőszakolni, de ezt csak oly feltétellel nyerhette ki, hogy a törcsvári várhoz tartozó magyar faluk lakói továbbra is a várőrizet zászlói alá tartozzanak, s vármegyei kormányzat alatt hagyassanak*). Azonban ezen törvényczikkbe igtatott*) kikötése az országnak nem lett respectalva, s a barczasági magyar faluk jogellenesen Brassó vidékéhez kebleztettek, mit aztán ezen faluk magyar lakóinak iszonyatos zsarolása követett. Mert a szászok, kik a magyar koronától nyert előjogaikra mindig nagyon féltékenyek voltak, éppen oly mértékben voltak lelkiismeretlenek a hatóságuk alá került, vagy csak a területükön lakó más nemzetiségekkel szemben, s midőn saját nemzetiségükhöz egész a végletekig ragaszkodtak, akkor a területükön lakó más nemzetiségek jogait éppen oly kevéssé respectalták; igy a Királyföldet velük egyenlő joggal biró oláhokat, bissenusokat minden politikai joguktól megfosztották, a közügyekbe való minden befolyástól elzárták, a törcsvári várhoz tartozó magyar falukat törvényellenesen Brassó-vidékéhez csatolva, azokat elnyomták, s minden módon germanisalni igyekeztek, mire az egyvallásuság alapján mindenható szász hierarchia hatalmas eszköz volt; de az elnyomatás mint mindig és mindenütt, ugy itt is ellenhatást idézett elő, melynek alapján ezen országtól, saját nemzetfeleitől elhagyatott, idegeneknek odadobott népesség, több százados szivtelen nyomorgatással és üldöztetéssel szemben is meg tudta védni nemzetiségét, nem csak, hanem folytonosan fentartotta rokonszenves ragaszkodását faja iránt, mely őtet szivtelenül elhagyta, gyáva cynismussal megtagadta, mely annyiszor ismételt kérelmükre, hogy magyar hatósághoz csatoltassanak, mindig süket és érzéketlen maradt.

Németül Geist, latinul Monacha vagy Monachalis. Lásd Benkő Milk. II. 227. lap.

Melyek Krizba és Ujfaluval együtt e munka VI. kötetében lesznek tárgyalva.

Benkő Spec. Tran. Terra Sax.

Ezen átadás részletesen lesz tárgyalva e munka VI. kötetében Törcsvár leirásánál.

Lásd App. Cons. III. R. 82 T. 1-ső A.

Hogy ezen becsülést érdemlő néptöredék iránt a haza meghidegült szivét felmelegithessem, hogy jövőre nézve irántuk érdekeltséget költhessek, ide jegyzek néhány adatot, mely multjokra és a szenvedett méltatlanságokra világot vet.

Mindenek előtt a magyar lutheránus népség a politikai kormányzatba való minden befolyástól teljesen el volt zárva, mert ugy a város (Brassó), mint a vidék, kizárólag csak szászok által igazgattatott. Ily jogegyedáruságot gyakoroltak a szászok a lelkiekre nézve is, mert ezen tisztán magyarajku népségnek papjait a brassói dékán nevezte ki, többnyire oly egyének kiszemelésével, kikben hiveinek nemzetisége iránt se rokonszenv, se méltánylat nem volt, sőt még ennyi befolyással sem elégedtek meg azok, kik e szabad népből jobbágyot csináltak, hanem még belügyeikbe is beavatkoztak az által, hogy a faluk élére oly elöljárókat helyeztek, kiket a nép elnyomására eszközül használhattak; hogy pedig az ily állást ohajtottá tegyék: azokhoz a népre kirótt nagy fizetéseket kötöttek, mig másrészről a birákat arra kötelezte a brassói tanács, hogy a senátor uraknak ujévi ajándék fejébe egy szekér fuszujka (paszuly) karót vigyenek. Az előljároság ujévi ajándékából azonban rendszeres adó fejlődött ki, melynek megadására később minden egyes gazda rászorittatott nemcsak, hanem ezen karácsonfa haszonbérbe adatván ki, annyira emelkedett, hogy minden marhára egy fél öl fa s vitelbér fejébe egy huszast kellett fizetni, e mellett minden productumaikból fél dézmát s aránytalanul kirótt nagy adót fizettek. És ha a városba bementek, szekereiket erőszakkal lefoglalva, a pepét*) hordatták ki velök, mig a többi falusi szászok gunyolódva és nevetve nézték nyomorgattatásukat.

Pepe = az utczákról egybekapart sár.

Ezen martyr népnek szabadságát az 1848-ki törvények adták vissza, azon törvények, melyek a polgári jogegyenlőséget a haza minden fiára kiterjeszték. Folyamodott is ekkor a barczasági magyar faluk összes lakossága a magy. országgyüléshez a végett, hogy őket a szászok utált uralma alól kivéve, magyar vagy székely törvényhatóság alá helyezze, de akkor a figyelem más nagyszerübb dolgokkal levén elfoglalva, ezen századok óta késedelmező igazságtétel ujból elnapoltatott.

A bekövetkezett gyászos zsarnokság sötétében, nem mulaszták el a szászok zavarosban való joghalászataikat, s mivel a központositott, s országosan üzött hivatalos zsarolás miatt e szegény népen többé karácsonfát és karó-adót nem szedhettek, perelni kezdették a falu erdőit, s éppen a jogtalanul szedett karácsonfa és a szivességből megengedett makkolási jog czimén (a senatorok sertéseit az apáczaiak szivességből bevették makkra) a szerencsétlen Bach-rendszer alatt – midőn a törvényszékek a jobban fizetőknek adtak igazat – elperelték Apácza összes erdőségének egy harmadát, azt a legjobb helyen (az Olt közelében, tehát a közlekedéshez is közel) kiszakitották, besánczolták, s a szegény népnek messze hátra fekvő, s bajosan megközelithető helyről kell fáját hordani, s legeltetni barmait.

És elperelték e falutól a korcsmárlási jogot is. Ily égbekiáltó istentelenségek, ily kebellázitó jogtiprások történtek és történnek itt; ezeket feljegyezni s a nyilvánosság itélő székének átadni a jog barátjának kötelessége, mit figyelembe kell venni az eddig fiához oly mostoha hazának is, hogy legalább a jövő helyre hozhassa a mult és jelen mulasztásait.

Apácza egyenlő, sinór mértékre sorozott kőházaival hasonlit egy szász faluhoz, mig az itteni népviselet a székely és szász öltözet közt tétováz, de mi leginkább meglepi az idegent, az azon emeletes nagy épület, mely a templom mellett pompálkodik s főleg jótékonyan, kellemesen és szivemelőleg lepi meg azon tudósitás, hogy ez a falu iskolája. Ezen iskola lételét apáczai Oláh József egyházközségi birónak köszönheti, azon művelt lelkületü földmüvesnek, kinek házában zongorát, magyar hirlapokat és könyvtárt találhatni, s ki józan eszével meglepi, vendégszeretetével lekötelezi az utast, mert ő volt az, ki felfogva a népnevelés jótékonyságát, faluja lakóit rábirta, hogy egy iskolát épitsenek, nem csak, hanem jó példával elöljárván, közadakozás utján ezen aránylag szegény községben 8000 pengőforintot gyüjtött egybe, miből – mivel munkaerőt, és anyagszállitást is ingyen adott a falu – nemcsak felépült a hazánkban páratlanul szép, 20,000 pfrtra becsült iskola két tanitói lakással és csinos tantermekkel, hanem a tanitók fizetésének alapja is megvettetett. És ezt kivitte Oláh József, és az ő általa adott irányt követő falu, szemben a szász papsággal, mely a barczasági magyar faluk felett egész lycurgusi szigorral rendelkezik, s ezen tőlünk elszakitott testvérek lelkében minden magyar szellemet, minden hazafias törekvést elnyomni, megfojtani igyekszik.

Én lelki örömmel igtatom ide az eszmét megpenditő, s azt oly nemesen, oly önzetlenül, oly áldozatkészséggel kivitt Oláh József nevét, lelki örömmel emelem ki Apácza lelkes községének őtet segitő áldozatkészségét, mert az ily hazafias példák, a kor kivánalmainak ily felfogása, a közművelődésre törekvésnek ily nemes jelensége csak versenyre ösztönzőleg hathat más községekre is, mert nemzeti elhagyottságunk és elnyomatottságunkban csak önerőnkön kelle felküzdeni magunkat s fejlesztenünk azon szellemkincset, mely jóra, nemesre, nagyra fogékony népünk értelmében, józan eszében, s nemes szivében le van téve, melyet a honboldogitás és szabadság érdekében kamatoztatni kell, hogy a mult mulasztásait gyors haladással kipótolva, az európai művelt népcsalád méltó és tisztelt tagjai lehessünk.

Apáczának ugy magyar, mint latin neve arra mutat, hogy itt régen valami apácza-kolostor volt; sokan egy ily kolostor maradványainak tartják a falu északi végében levő romokat, pedig a követelt s valójában is létezett kolostor nem itt, hanem a falu déli végében, hol jelenleg Matis István csüre van, állott; most már alig látszanak nyomai is, pedig csak 15 évvel ezelőtt is még jelentékeny maradványai voltak, de ekkor lerontatván, köveit felépitették. Most pedig tekintsük meg azon érdekes torony-erődöt, mely a falu északi végében, attól alig 300 lépésnyire oly magához vonzólag tünik fel.

Ez egy egyenlőtlen oldalokkal biró ötszögü torony, melynek hű képét ide csatolom.

Az apáczai toronyerőd nyugatoldali látképe.

Északkeleti oldala 12 lépés széles, rajta e felirat olvasható: „Soli Deo Laus Et Gloria.”

Keleti oldala csak 9 lépés, itt több erkölcsi mondat fordul elő, – mint például: „Fide sed cui vide.”

Legfelül 1658 évszám, alatta e felirat van:

„Hoc opus fieri fecerunt cementarii cigraenses Jacobus Sombori, Georg Török, Petrus Szabo.”

Délkeleti oldala csak 8 lépés széles és rajta e felirat van: „Tempore Judicis Apa. (Apaciensis) Joanis Gaspar, cives Valentinus Kiis, Georg. Czere, Stef. Kiis pál, Joan László Rec Tor Sch: Martinus p: Csern Apafalvi.

Gondviselő Szabó Péter, Biró János,” végül egy fővel lefelé forditott ember és egy korsó durva fresco festvényben. Délnyugati oldala 11 lépés széles, ez csaknem egészen le van omolva. Nyugati oldala 12 lépés zéles; itt volt a toronyerőd második emeletébe vezető lépcsőzet, melynek szép darázskőből épült bolt íve még fennáll, felette az ajtó és e bástya egyedüli ablaka.

Fala igen szilárd, alól 5 láb széles, magassága most is 4–5 öl, de hogy a most is meglévő három emeleten felül eredetileg még egy 4-ik is volt, azt kétségbe vonni nem lehet. 1804-ben a brassói tanács Apáczán curiát épittetvén, e czélra elrendelte e toronyerőd lerontását s anyagának felhasználását; a kiküldött kőmivesek már bontani is kezdették a tisztes emléket, de ezen a lakosok megbotránkozván, elkergették a barbar műcsonkitókat, minek köszönhetjük, hogy e zömtorony még áll a vidék diszéül, s mult idők tisztes emlékeül.

Ugy látszik, hogy e zömtorony közép erőde volt egy nagy kiterjedésü erőditvénynek, mely három oldalról az Olt által körülkanyarogva, negyedik oldalról egy mély mocsártól körülövedzetten igen erős és bajosan megközelithető védhely volt, hol harczias időkben, de főként tatárdúlások alkalmával a vidék lakói féltőbb kincseikkel vésztől menten lehettek, mert a hagyományok szerint azt ellenség soha bevenni nem tudta; még most is mutatják a helyet, hol az erős kapubástya által védett felvonó hid állott.

Hogy ezen fekvésénél fogva (mivel szigeten feküdt) jelentékeny erőditvény mikor épülhetett, semmi adatunk, mivel a falu levéltára a templommal együtt 1794-ben elégett. A hagyomány azt mondja, hogy ez erődöt Feketevárnak hivták s az a falu alapulása előtt jóval épült, az e vár közelében lévő első telepitvény is kezdetben Feketevár nevet viselt s csak később a vár elpusztulása, s az apáczák idetelepülésekor nyerte Apácza nevét.

Szeli krónikája*) azt mondja, hogy e vár 1342–1351-ig épült egy ingovány közepében, és ezt erősiti a hosszufalvi egyházközségi jegyzőkönyv is*), melyben az áll, hogy Nagy Lajos királyunk az ország határait védő katonai telepitvényekkel látta el a Barczát. Déli részére Hétfaluba székely határőröket telepit, és ily határőröket helyezett a nyugati részre is. Krizba felett erős kőszálra várat épit, valamint Apácza mellett is egy ingoványos helyen Apáczavárt fundamentumból felépiti.

Szeli hosszufalvi lelkész egy igen jeles krónikát irt, melyben Hétfalura és a Barczára vonatkozó sok érdekes adat van.

A hosszufalvi jegyzőkönyv közölve volt kivonatilag bácsfalvi evang. lelkész Borcsa Mihály által a „Prot. Egyh. és Iskolai Lapok“ 1862. évfoly. 42. sz. 1308. s köv. lapjain.

Ha ez adatot elfogadjuk, akkor e toronyerőd egy igen tisztes ősromtöredék, és a most rajta olvasható fennebb előadtam feliratban lévő évszám vagy kiigazitást jelöl, vagy, a mi hihetőbb, ezen toronyerőd a régi anyagjával ujból épült a 17-dik század közepén.

A leirt toronyerődtől északra egy Remete nevü völgyecske nyomul be a hegyek közé, e völgy torkolatának északi oldalán ismét terjedelmes épitkezések alapfalai látszanak; mondják, hogy 30 évvel ezelőtt e falak több öl magasságban fennállottak, de anyagáért leromboltattak, sőt a hagyomány azt is tudni akarja, hogy ott erőditett kolostor állott, melyben Jeruzsálembe költözött remeték laktak, kik a pogányok ellen harczoltak. Ezen hagyomány olyas valamit sejtetne, mintha itt valamelyik szentföldi lovagrendnek lett volna rendháza.

Még Apáczán mint figyelemre méltót meg kell jegyeznem azt is, hogy erdeiben az alsó-rákosi szorosnál elvesztett s az ürmösi erdőkön hiába keresett kakasborozdát ujból fel lehet találni, mely a mátéfalvi Közbérczről Kis-Tolvajos nyakára, onnan a Malomkő, Kőbércz és Nagykeresztnél lecsapva, átmegy a Fallóra, honnan a Várpatakán át a daki Gyümölcsönös és Kop nevü erdőkre, honnan mint mondják a pesányi erdőségeken egész a határszéli Kárpátokig lenyulik.

Apáczát elhagynom nem szabad a nélkül, hogy meg ne emlékezzem az itt született Apáczai Cséri Jánosról, korának ezen legnagyobb tudósáról, ki a vallás és bölcsészetnek nem csak névleges, hanem valóságos tudora volt, kinél a tudomány a leglángolóbb honszeretettel párosulva, őt nemzeti irodalmunk egyik előküzdérévé, nemzeti müveltségünk legdicsőbb apostolává tette, s kinek emléke szent és tisztelt kell hogy legyen minden honfi előtt. Lássuk röviden ezen hasznosan müködött férfi élettörténetét. Apáczai Cséri János 1625-ben született Apáczán. – 1643-ban Kolozsvártt, azután Gy. Fehérvárt tanult, s mivel már ekkor kitüntek jeles tehetségei, Geleji Katona Ist. ref. püspök 1648-ban az egyház költségén hollandiai egyetemekre küldötte, hol a keleti nyelveket elsajátitotta, s több kinyomatásra méltó vitatkozást irt; de szerzett gazdag ismeretei között fájdalmasan látta édes anyanyelvének elhanyagoltatását és mellőztetését, s hogy ezen segitve legyen, elhatározta, hogy a tudományok öszvegét magyar nyelven adja ki. Igy keletkezett Magyar Encyclopaediája, melyet ő Pasoptronnak nevezett, s annak nyomtatását még Hollandiában megkezdette, mi azonban pénzhiány miatt fennakadt. S bár Hollandiában jövedelmes tanári állomással volt megkinálva, honszerelme 1653-ban haza hozta, hol a gyula-fehérvári iskolában a poetika tanitójává tétetett; mint ilyen forditotta magyarra Virgilius Georgiconját, s az egész tanrendszer czélszerü átalakitását vette czélba; de csakhamar – mint presbyterianus – összeütközésbe jött Basire Jakabbal, s kellemetlen viták és üldözéseknek volt kitéve. Azonban munkássága s nemzeti nyelvünk iránti buzgalma e korban sem szünt meg; ekkor adta ki 14 részből álló Magyar Encyclopaediáját (1655), Magyar logicáját (1656-ban, mely mint unicum meg van a m.-vásárh. Teleki-könyvtárban). 1656-ban a klozsvári iskolához áttétetvén, nov. 20-án elveit és nézeteit felfejtő azon jeles beszéddel köszöntött be, mely be van ezen iskola azon albumába irva, hová azóta minden tanár nevét be szokta irni. Ő alakitotta át a kolozsvári – addig csak gymnasialis – iskolát collegiummá, és oly collegiummá, hová Fehérvárról is sok tanitvány csődült, mert ő ez iskolába a nevelésnek századokra kiható okszerü rendszerét, a fiatalokkal való kiméletes bánásmódot hozott be; ő eszközölte ki azt, hogy a nevelésügyért annyit áldozott özv. fejedelemné, Lorántfi Zsuzsánna, a kolozsvári iskolához a szegény sorsu ifjak nevelésére 1000 frtot, s 1659-ben ismét 600 frtot rendelt, Barcsai a sóaknákról évenkint 400 frt. Ekkor terjeszté elő azon nagy horderejü tervét, hogy a gyula-fehérvári iskola magyar egyetemmé alakittassék át, mit ha Barcsai tovább uralkodik, ki is vitt volna. 1659 utolsó felében halt el, miként Bethlen Miklós – kinek nevelője volt – mondja: Kivette Isten e hálátlan magyar világból, mely reá méltatlan volt*).

Lásd életleirását részletesebben Bethlen Miklós önéletleirásában és Szilágyi „Vértanuk a magyar tört.“ czimü munkája 87–151. lapjain.

De térjünk vissza az Oltnak elhagyott jobbpartjára.

Nagy-Ajtán alól félórára van Bölön*), Miklósvárszéknek utolsó de legjelentékenyebb faluja. E falu Nagy- és Kis-Bölönből alakult*), sőt a falun alól lefolyó Kollát pataka mellett feküdt, a IV. Béla adománylevelében is határszéli helységként emlitett Kirtz nevü falu*) is növelte, mert tatárok által feldúlatván, lakói Bölönbe települtek. Hogy a Nagy- és Kis-Bölön elnevezés még a 17. század végével is tartotta magát, kitetszik Háromszék azon lustrájából, mely 1680-ban apr. 30-án tartatott N.-Bölönben. (Lásd a lustrák gyüjteményét a gubernium levéltárában J. 1. levéltári jegy alatt 1155 s köv. lapjain).

Timon Belonuma. Benkő Spec. Tran. nevét onnan származtatja, hogy az idetelepüléskor nagy határ és erdőkkel birván, s a felosztáskor mindenkinek sok jutván, azt mondák, hogy Bőv-lőn, hanem ez kissé erőltetett leszármaztatásnak tetszik nekem, hihetőbben az ide települő első őst hivhatták Bölön-nek.

Benkő József Esp. levéltárban levő jegyzetek, melyhez ugyan Benkő Spec. Tran.-jában még közép-Bölönt is adja.

Ugyanő Spec. Tran. Sed. Miklósvár. A Kollát pataka a határvonal Miklósvárszék és F. Fehérmegye közt, neve is, mely korláttól származik, ezt fejezi ki.

E falu lakói nagyrészt unitáriusok, vannak reformátusok és oláhok is (a Kirtzből települtek).

Az unitárius és református templomok a falu északkeleti végében egy magaslaton igen festőileg feküsznek, mint azt mellékelt képünk is mutatja*). Főként az unitárius egyház igen szép gót-izlésü régi épület; de 1720-ban leégvén, egészen átalakittatott, elannyira, hogy épitési idejét bajosan lehetne meghatározni. Szentélyének keskeny csúcsives ablakai a 15-dik század jellegét viselik.

I. Rákóczi alatt Bölön ötödrésze református levén, az Olton való hajóhid jövedelmének 5-ét rendeli kiadatni. Barcsai A. évenkint 20 köböl buzát rendel, mit Apafi alatt is kapnak, s mit Leopold alatt 3500 frttal váltott meg a fiscus. Basa Tamás a papi lakot s földeket, Nagy Miklós 4000 forintot hagyományozott a bölöni ref. egyháznak, mint az kitünik az egyh. község leveleiből. Különben Bölönben unitáriusok és reformátusok mindig a legjobb egyetértésben és testvériségben éltek, ugy hogy a fejedelmektől adományban nyert (mint hiszik, Izabella királynőtől) egyházi javakat közösen használták, jövedelmét aránylagosan oszták, 4/5 az unit., 1/5 a ref. illetvén. E jószágok ügyét az ugynevezett kétág ecclesiának közös ülésein intézték, ez intézkedésekről közös jegyzőkönyv vitetett. De nem csak a jószágkezelésben voltak testvériesek a két vallásfelekezet hivei, hanem azok még a harangokban is, mert a ref. tornya és harangja nem levén századokon át, az unitáriusok harangját használták, s alig néhány éve csak, hogy a ref. harangot öntetvén, a harangközösség megszüntettetett.

A bölöni unitáriusok kastély által övezett egyházának látképe.

E templomot terjedelmes és igen erős várkastély övezi, melynek falai 5–6 öl magasak, szögletbástyái még most is elég épek. A falakon kétsoros lőrések, s ezeken felül kiszökellő s igen diszes zúzművek (pechnase) vannak; a fal tetőpárkányán fogrovátkos zárodás közt szarvszerü ékitmények fordulnak elő. E falakon több elkopott felirat van, olvashatók még ezek: „Propugnaculum et Turris fortissima Nomen Domini aedificatum opera Incolarum Beoleon.”

Anno Dni 1017, azonban a zerus hihetőleg hatos volt, s felső farka lekopott. És ismét

„Ne sis verbosus,” és „Quid quid agis prudenter agas, et respice finem,” és más ily erkölcsi mondatok.

Ez ódon falak, – melyek a vidéknek oly regényes festői ékeiként már távolból magokhoz ragadják a tekintetet – nem egyszer nyujtottak a mult idők harczaiban menhelyet a lakosoknak, s azok nem egyszer védték azt hősileg a tatárok ellen*), sőt a Báthori Gábor alatt folyt polgárháboru alatt is szerepelni látjuk, mert Weis Mihály brassai királybiró Bölön kastélyának ostromáról tért vissza, midőn Földvárnál 1612-ben oct. 16-án sergét és életét veszti el*). Miből azt kell következtetnünk, hogy Bölön várkastélya daczolt Weis ostromával, mert ha azt bevette volna, az ő hadi tényeit kiemelő egykoru szász történészek bizonnyal felemlitették volna.

Benkő Spec. Trania.

Szeli krónikája.

1690-ben, midőn Tököli beötésének hire az országban nagy ingerültséget és előkészületeket idézett elő, Bölön templomkastélya is hatályos védelmi rendszabályokat hozott, melyeket azonban a zernyesti győzelem s az országnak kész csatlakozása feleslegessé tett*).

Ezen hadi készületre, s a falusi templom-kastélyok védelmi törvényeire világot vető érdekes okmány van a bölöni ecclesia levéltárában, melyet itt másolatban és egész terjedelmében közleni érdekesnek hiszek.

„Bölöni falvának az 1690-ik esztendőbéli boldogtalan állapotban való várban szorulásának idejében közönséges akaratból lett constitutio.

Mivel az Isten ő felsége a bünért ez mi nyomorult hazánkra felhuzta bölcs itéletinek sullyos ostorát és minket mostan közönségesen kegyetlen ellenségnek országunkban való beütésével fenieget, tettzett minyájunknak falustól egyenlő akaratból, hogy mivel a mostani szoros ügyünkben minékünk is boldog emlékezetü eleinktől az hellyben épitett kisded várban kelett szorulnunk. Várbeli tisztek választassanak és azoktól minden rendek, u. m. falusiak, jövevények, nemes, lófő, Darabont, Jobágy, sőt még az Ecclesiai eliben is törvéniek irattassanak, mely szerint a tisztektől dependeálni mindenek tartozzanak, hogy a' féle szorulásban mind a várban való engedetlenek, vagy az faluban kóborlók érdemek szerént büntetődjenek, s mind mindenek az ellenségnek rabságától megoltalmaztassanak. Választottuk annak okáért egyező értelemből várbeli kapitányoknak nemes és nemzetes Ferencz Sigmond és Rácz Ábrahám uramékot ő klmeket, ő klmek mellé pedig törvénytevő Biráknak, Hadnagyoknak és porkoláboknak választottuk, ugy mint Sennyes István, Nagy Miklós, Illyés Ferencz, Budai János, Damokos Benedek, Boros György, ifiu Kazdagh János.

A törvényeknek punctumai igy következnek:

1. Istennek kegyes igérete: „Hivj segitségül a te nyomoruságodnak idején, és meghallgatlak téged.“ Szükség azért reggel és estve könyörgésünk által ő Felségét megtalálnunk. Valakik azért a harangszót hallják, és a könyörgésre reá érkezhetnek s tunyaságuk miatt elmulatják, büntetődjenek ad Dr. 24, mely büntetésnek harmadrésze vár szükségére forditassék, két része a tiszteké legyen.

2. Nap lemente után minden ember akár mezőről, akár faluból a sorompón belül takarodjék helyére; mert a kik annak utána az őröktől künn találtattnak megfogattatnak. Első cselekedetekről ha jó mentséget nem adhatnak, büntetődjenek ad Flor. 3. Másodszor ugyanazonok kün tapasztaltatván, meghaljanak mint nyilván való koborlók. Ide értvén a másunnan ide confugialtakat is.

3. Jezus kiáltás után estve s reggel a várból tisztnek hire nélkült kimenni senki ne merészeljen, hogy igy ha mi gonoszság a faluban esik jobb moddal végire mehessenek, ki cselekedte. Az ilyenek ad Flor. 3. büntetődjenek toties quoties.

4. Valakik a várbeli tiszteknek szavakot nem fogadnák vagy ellenek támodást tennének, vagy illetlen gyalázatos szókkal illetnék, a fegyverfogásért, rájok valo támodásért félkezek vágattassék el, az illetlen gyalázásokért penigh büntetődjenek ad flor. 24.

5. A bészorult emberek között ha mi verekedés, vértétel, szidás, morgolodás leszen, azokat a várbeli kapitániok arra rendelt emberekkel együtt végképpen igazitsák el törvény szerént minden tovább való halogatás nélkül, ugy hogy a ki halált halállal, a ki birsággal birságot fizessen.

6. Istent káromlo szokért, szitkozodásokért van az országnak irott törvénye, büntetődjenek a szerént, akadjanak fel érte.

7. A lopók, más ember életin dulók érdemek szerént büntetődjenek, mint az ország Articulusa tartia.

8. Ha valaki eltévelyedett marhát vagy akármi egyet-mást találna, tartozzék tiszt kezéhez adni, ha eltitkolja, mint lopó büntetődjék.

9. Mivel a szükség ugy hozta, hogy a várban be kellett szorulnunk, senki közülünk ne merészelyen szökni, vagy kimenni hir nélkül, hogy valamiképpen ellenség kezében ne essék, és ott kinoztattván, kinnyához képest a várbeliekre veszödelmet ne hozzon, ha kik tselekednék akár hol találtassanak, akár mely időben meghaljanak érette.

X. Minden valaki p refugio ide jő akár honnan ugy fogattatik be hogy maga is itt leend, s együtt oltalmazza velünk mind várunkat, s mind maga javát, ha ki nem tselekedi maradjon falu számára, melyett az várba takaritott.

XI. Isten megmarasztva bennünket a várbol valo kiköltözésben a Tisztek szabjanak rendet, a kik ahoz nem tartják magokat, s Tisztek hire nélkül költözködnek büntetődjenek ad Flor 6, és igy elsőben az idegenek, azután a Tisztek rendszerént.

XII. Az igaz tétel a várbeli bonumokból légyen a ki minn elmarad ha annyi nem lenne külső jovainak ugy mint örökségének harmadrésze az Ecclesiának számára, a két résznek felét a Tisztek léválják, fele leend a falu számára.

XIII. Ha fizetnünk kell idegen ellenségnek az masunnan ide jött emberek is egyaránt velünk contribuáljanak.

XIV. Minden utakon modokon a várbeli tisztek megmaradásra való dolgokat feltalálván egyező értelemből annak egy szóval a várban levő minden rendek engedelmeskedjenek.

XV. Ha valakik strázára állittatnak, elejekben adott instructiojokhoz magokat nem tartják, tunyaságok vagy vigyázatlanságok miatt valami zendülés vagy riadás támadna, haljon meg érette.

XVI. A mely aszony emberek veszekednek s kötödnek egymás között, a vétkesek poenitentiáljanak a kézi kalodában.

XVII. Mind ezekre a fenn megirt punctumokra kivántatik egyező megegyezése a falubelieknek és idegeneknek, ez pedig hogy állandóbb legyen az mostani falus biro Bothos Máté több fenn specificált becsületes emberekkel együtt pecsételjen meg a falu képében, az idegenek közül is, ha kik akarják hogy állandóbb lehessen minden Istenes ügyekezetünk. Mely e szerént valo Conclusumban jelen volt Tekintetes Nemzetes Kálnoki Farkas Uram ő klme is approbálta és lött minden contradictio nélkül.

Sigismundis Literati als Ferencz mp.

(L. S.)

Abrahamus Ratz mp.

(L. S.)

Sennyes István mp.

(L. S.)

Nagy Miklós mp.

(L. S.)

Illyés Ferencz mp.

(L. S.)

Scribo pro illiteratis Judicibus Bothos Máthe juratus judex.

(L. S.)

Budai János mp.

(L. S.)

Domokos Benedek mp.

(L. S.)

Bothos György mp.

(L. S.)

Kazdagh János mp.

(L. S.)

Nevezetes ez okmány azért is, mert tanusága annak, hogy népünk életének minden mozzanatait annyira áthatotta az alkotmányos érzelem, hogy még a hadviselet igényelte elővigyázati rendszabályokat, és a fegyelem szigorát is közmegegyezés általi szerződésen alapiták, s mindenki beleegyezésétől feltételezték annak hatályát, hadi tiszteiket választották, s azoknak nem adtak dictátor hatalmat, hanem egy választott biróságot adtak melléje, mely a bünösöket ország törvényei szerint itélte el; és láthatjuk azon testvériességet, hogy még az idegeneket is befogadják csekély terjedelmü, önszükségükre is alig elégséges várukba.

Ezen templom-kastély indokul szolgált Philippi, Ackner s más szász iróknak arra, hogy Bölönt Götzenburg nevü német telepnek tartsák; mely csak később székelyesedett; azonban erre a puszta feltevésen kivül semmi adat fel nem hozható, miért ez is, mint sok más, csak légből kapott állitás. Bölön nevével legelőbb 1332-ben találkozunk, mely évre György a Belen-i pap két régi banalist fizet a pápai dézmába (Lásd a pápai dézmák regestruma 740-ik lapján).

Bölön Izabella királynőtől, kiváló szabadalmat és vásárjogot nyert, s a lakosok ez adomány évnapját, még most is megünneplik*). Az 1567-ki regestrumban Beoleon néven 130 kapuval van bejegyezve, tehát ez időben a Székelyföld legtekintélyesebb helysége, nagyobb a csak 125 kaput számláló M.-Vásárhelynél és a csak 60 kaput számitó K. Vásárhelynél Udvarhely (54) és S. Szent-Györgynél (63. K.) sőt még 1600-ban is Bölön a Rikán belüli rész legjelentékenyebb, legnagyobb helysége, nagyobb és tekintélyesebb Sepsi Szent-Györgynél. Különben még most is 4000 lakosa van. Az unitáriusok XII. püspöke Bedő Pál bölöni volt, és Bölön szülte Farkas Sándort, a hires amerikai utazót, kinek sokáig tiltott igen jeles munkája, egyike volt az ébredő magyar irodalom legremekebb e nembéli termékeinek; s kinek mint tüz lelkü hazafinak ugy a politikai pályán, mint a nevelésügy körül nagy érdemei vannak; már csak azon jeles könyvtár, melyet a kolozsvári unitárium collegiumnak ajándékozott, s melyet gyarapodására szolgáló alapitvánnyal látott el, megérdemelné, hogy neve halhatatlan legyen, de azzá tette azt irodalmi munkája által, mely a szunnyadozott hazafias érzület felkorbácsolására oly ébresztőleg hatott, mely addig nem hallott hangon beszélt az önérzetre ébredett nemzethez. Ki az közülünk, ki ezen kapós munkát már fiatal éveiben ne olvasta volna; ki az, kinek fogékony szivében annak megrázóan lelkesitő szavai fel ne villanyozták volna a honszeretetnek magasztos érzetét; ki az, kinek lelkébe Farkas szavai be ne oltották volna a hazafias lelkesültséget, a szabadságnak szerelmét? Én mint gyermek, mint serdülő fiatal olvastam azt el többször egymás után, csaknem könyv nélkül tudtam, s az öntudatos hazaszeretetet és a szabadság imádását e percztől fogva érzém keblemben fellágolni. Farkas Sándor munkája volt az én politikai hitvallásomnak kátéja.

Ezen vásárok ma nincsenek érvényben, hagyomány szerint egy ily vásár alkalmával nagy vérengző verekedés fejlődvén ki, a vásárok Bölönben betiltattak, s Nagy-Ajtára tétettek át. Vásárszabadalma is elveszett s igy nem lehet biztosan tudni, hogy azt melyik évben nyerték volt. Bölön kastélya 1718-ban elégvén, ekkor minden irományai és szabadalomlevelei megsemmisültek, s igy multját felderitő kevés adatra találhat a kutató. 1512-ben a nagy-bölöni sz. Katalin-egyház papja, Kandal Osváld, a vajda előtt pert indit hidvégi Nemes Mihály ellen, az Olton levő hidvám miatt, (e per copiája gubern. levélt. 1217/782.) Hogy Bölön már a nemzeti fejedelmek előtt is birt kiváltságokkal, kitetszik Izabella királynőnek Fehérvárról 1557-ki máj. 2-án kiadott rendeletéből, melyben a sepsiszéki kapitánynak, nemeseknek, törvénybiráknak stb. rendeli, hogy a Nagy-Bölönnek eldődeitől a szerencsés emlékezetü magyar királyoktól nyert szabadalmait, kiváltságait megtartsák, és azon mérték zabot, melyet addig eldődeinknek szolgáltattak, rajtok ne követeljék, mivel az bizonyos hidak és töltések fenntartásaért elegendődett nekik stb. (Ezen szabadalomlevél hiteles másolata a gubern. levélt. 1217/782.) Hanem azon előbbi uralkodóktól nyert szabadalmai és kiváltságairól Nagy-Bölönnek – melyekre Izabella is hivatkozik – semmi nyomot felfedeznem nem sikerült.

És ne lelkesültem volna és ne lettem volna-e mélyen meghatva, midőn azon – a templom közelében lévő (mellékelt képünkben is látható) – egyszerü zsindelyes házhoz közeliték, hol a mester, a nagy Farkas Sándor született. E nagy szellemek bölcsőjénél ihletett kebellel állottam meg, mert itt sirt a gyermek, ki később menydörgő hangon rázá fel szunnyadó nemzetét, ki megfujta a szabadság tárogatóját, melynek a haza minden zugába elhalló hangja a jogvédőknek megszámlálhatlan és legyőzhetlen phalanxát sorakoztatá a küzdtérre. Azért ezen a mult ködéből, hazaszeretetre buzditólag kiemelkedő fönséges alaknak emléke szent és tisztelt kell hogy legyen minden hazafi előtt.

Fenn a bölöni erdőkön 2 óra távolra a falutól, a Kollát pataka, és a Hajdinárom árka egybeszakadásánál egy hegyfokot Várhegynek neveznek, ott azonban ma már a követelt várnak semmi nyoma sem látszik. A távoli rejtett hely menhely lehetett régi villongó időkben, s onnan eredhet Várhegy neve.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem