A magyar iskolák és nevelésügy Brassóban.
A magyar iskolák és nevelésügy Brassóban.
A Brassó nemzetiségi viszonyait tárgyaló fennebbi fejezetben ki volt fejtve, hogy Brassónak már alapulása korától fogva tekintélyes magyar lakossága volt. A katholikus korban a nevelésügy nem volt nemzetiségre, hanem csakis a keresztyén világ egyetemes nyelvére: a latinra tekintettel. A világ polgárosodott részét a középkor sötétéből kivezető reformatio főleg nálunk Erdélyben nemzetiséghez kötvén magát, kezdett legelőbb a nemzetiségi törekvéseknek és nemzeti nyelveknek, mint a népnevelés hatályos eszközeinek kellő fontosságot tulajdonitani. Igy a mi Calvin s később Blandrata-követő volt Erdélyben, az mind magyar; a mi Luther-követő maradt, leginkább szász, a mi keleti vallást valló, az mind oláh volt, hogy ha nem volt, azzá lett. Brassó lakói – a mint fennebbi fejezetünkben kifejtők – elsők nyiták meg a reformatio üdvös hatásának kebleik szentélyét; innen mint gyúpontból terjedt szét a Székelyföldön is a felvilágosodás magasztos hitelve: Luther vallása, melyet később a Székelyföld a Calvin-hirdette helvét hitvallással cserélvén fel, ezt vette föl Brassó magyarsága is; melytől mint fennebb kifejtők, csak ármány és erőszak térité el később. Kétségtelen, hogy a reformatio első századaiban erős lévén a magyar elem befolyása Brassóban, kellett magyar iskolának is lenni, a mely csak később nyomatott el vagy olvasztatott be a szász gymnasiumba; mindamellett ugy látszik, hogy a nemzeti fejedelmek, nevezetesen a Bethlenek és Rákócziak korában, mégis volt a brassai helvéthitű magyaroknak iskolájuk, legalább erre mutat az, hogy Brassó orthodox rectorairól több helyt látunk emlitést téve, sőt még Apafi is a brassai orthodox rector és pap számára fizetést rendel a törcsvári harminczadból, s látjuk a brassai magyarságnak erőfeszitését, vallásának és nevelésügyének a szászak elnyomási szándékával szemben való függetlenitésére; de a hogy Erdély az osztrák uralom alá jutott, Brassó magyarsága is árvaságra és a kegyelt szászok önkénye alá vettetett, s azokat egyház- és iskoláiktól megfoszták, ugy, hogy a lutheránusok csak a mult század végén, a helvét hitüek csak jelen század 2-ik tizedében tudtak maguknak imaházat nyitni. Magyar tanitásról tehát a másfélszázados üldözés korszakában szó sem lehetett. A templommal azonban egyidejüleg csakhamar létre jött az iskola is, mert 1822-ben az imaházul megvett halpiaczi bálház szárnyépületében a református hivek áldozatai alapján megnyilt az iskola is, mely 1867-ben két osztályúvá lett, de az ujabb népoktatási törvények követelményeinek a helyiség nem felelvén meg, az egyik osztály megszüntettetett s most csak egy osztályú ez iskola, hol körülbelül 80 fiatal nyer magyar szellemű oktatást. Ez sikolát ma is a reform. hivek áldozatkészsége tartja fen, mert azon 120 frt, melyet időközönként a szászok alamizsnaként a 8000 frt évi bevételt meghaladó canonica-portióból adnak, számitásba alig jöhet.
Nem volt kedvezőbb a brassai lutheránus magyarok nevelésügye sem; mert ezek a mindenható szász főpapok üldözése által naponta fogyasztva és germanizáltatva még kevésbbé védhették a magyar édekeket; lelkészeik, kiket a szász főpapok segédlelkészekké szállitottak, még ha lelkük magyar lett volna is, alárendelt állásuknál fogva képtelenek voltak iskoláikban a magyar nemzeti érdekeket ápolni; de különben is gondoskodva volt arról, hogy nemzete iránt melegen érző lelkésze ne legyen a brassai magyar lutheránus hiveknek. Iskolájuk volt, de nem olyan, mely a magyar szellem- és nyelvnek tenyészdéje lett volna, hanem inkább olyan, a mely azt elnémitani igyekezett. Ez iskola helyisége azon ház volt, hol most a nagy szász templom harangozója lakik; de a hogy a magyar szellem e század második évtizede körül a brassai magyar lutheránusok körében s igy azok iskolájában is terjedni kezdett, a szász papok 1825-ben előállottak s azon ürügy alatt, hogy azon ház csak használatra volt átengedve, a magyar lutheránus iskolát onnan kiküszöbölték; az útczára jutott tanitó tanitványaival a lópiaczon lévő magyar paplakba húzódott, honnan a szász papok intrigái folytán 1871-ben a bolonyai magyar lutheránus templom keritésében lévő harangozói lakba vitetett le, hol az egészségtelen szűk helyiségbe 51 tanitvány van bezsúfolva, csekély fizetésből tengődő tanitó vezetése mellett. Ily mostoha, elhagyatott állapotban van Brassó 3000 magyar protestáns lakójának nevelésügye. A katholikus magyarság közoktatásügye sem mondható jobbnak. Az osztrák uralommal egykorulag megjelent jezsuiták csakhamar alapitottak iskolát is; de az nem a magyar nemzetiség és magyar szellem ápoldája, hanem a katholikus világ egységét elősegitő latin nyelv terjesztőjévé lett. A jezsuiták helyére lépett világi papok főtörekvésüket szintén a katholizálásra forditották, s hogy azt sikeresebben eszközölhessék, a Róma kedvéért űzött latinizálás mellett, német mezbe is öltöztek; latinul miséztek, németül szónokoltak templomaikban, ezen nyelveken tanitottak iskoláikban. Igy a brassai magyar nép nevelésügye egészen parlagon hagyatott, s ez okozta legfőképen több ezer magyar beolvadását.
Csak e század harmadik tizedében, midőn országszerte ébredni kezdett a magyarság önérzete, s terjedni a nemzeti nyelv mívelésének ösztöne, jutott el a haza véghatárán lévő Brassóba is a magyar szellemnek egy eltévedt sugara, mely a református imaház szomszédjában lévő kis iskolában felgyujtá a hazafiság szent tüzét, honnan a lutheránus magyarok sötét tantermébe is behatott a jótékony világ s két század óta száműzött édes anyanyelvünk ott is fel kezdett zengeni. A szász papság ugyan mindent elkövetett annak elfojtására, de az isteni szikra lángot vetett s azt többé kioltani nem sikerülhetett. S bár a szászok a brassai magyarok ébrülő szellemének és közmívelődési törekvésük elnémitására hihetetlen nyomást gyakoroltak és gyakorolnak most is, azt eloltani és fejlődésében megakasztani ma már – hála Istennek – lehetetlen, s Brassó 9000-nyi és a Barczaság 20,000-nyi magyar lelkét ma már biztositottnak tekintjük nemzetünkre nézve; nem azért mintha Brassó kellőleg el lenne látva tanintézetekkel, hanem azért, mert a magyar szellem ébredésének hajnalpirja már felsütött, a brassai magyarság átlátta nevelésügye előmozditásának szükségességét, azt erős lélekkel akarja, s ebben életképességének magva van letéve.
Alig van város, a melyben a népnevelés annyira el volna hanyagolva mint Brassóban, s mely kevésbbé felelne meg e téren az igényeknek és az 1868-iki üdvös irányú közoktatási törvénynek; mert ott Dück György főbiró 1870-iki kimutatása szerént 5387-re megy a tankötelezett fiatalság száma, s ebből csak 2199 jár iskolába, tehát 3200 egyáltalában nem jár. E számok nagyon szomorú képét adják a helyzetnek; de még inkább megdöbbenthet annak tudata, hogy Brassó magyar lakosságának 1500 tankötelezett két nemű fiatalságából mindössze csak 118 protestáns és 500 katholikus tanoncz jár a közép iskolákba; miután a mostani iskolák még ennyit is alig képesek befogadni, s még ennyinek tanitására sincs meg a szükségelt tanerő, de ezek közül is csak a 118 protestáns növendék részesül magyar nevelésben, mert a kathol. elemi és közép iskolákban német a tannyelv*.
A katholikusoknak Brassóban van a főgymnasiumon kivül egy központi elemi fi- és nő-iskolájuk és két külvárosi elemi iskolájuk, hol fi- és nőnövendékek szabályellenesen együtt tanittatnak, mindenütt roszul és németül, daczára annak, hogy a hivek 3/4-de magyar, miért ez iskolák kevéssé vannak látogatva.
Brassó magyarsága átlátta, hogy itt százados mulasztásokat kelletvén hegyre hoznia, gyors és erélyes rendszabályokhoz szükség folyamodnia. A különféle vallásfelekezetek sokkal silányabb helyzetben levén, hogysem önerejükön, sőt a hivek bár mily áldozatkészsége mellett is az igényeknek és a törvény követelményeinek megfelelő felekezeti iskolákat szervezhetnének, egy az egész Barczaságra kiterjedő s minden vallásfelekezetű hivekből alakult népnevelési egyletet szervezve, ennek kebléből lépéseket tettek községi iskolák alapitására. Az ez iránt megtalált tanfelügyelő, Réthi Lajos, megtette a törvény által elrendelt lépéseket, s felszólitotta a tanácsot az iskolatanács tagjainak megválasztására és a községi iskolák előmunkálatainak megtételére; de a tanács, mely századokon át hozzá szokott az e téren való önkényhez, s főleg a szegény magyar lakosság jogos igényeinek durva elnyomásához, határozottan megtagadta az iskolatanács megválasztását azon nevetséges ürügy alatt, hogy az 1868-iki XXXVIII. t. cz. Erdélyt nem kötelezi s elvégre is csak szigorú ministeri rendelet tudta az iskolatanács megválasztását kieszközölni. E közben Kászoni István és 174 társa a 2000-nél több (leginkább magyar) lakost számláló Bolonya külvárosban egy felekezet nélküli községi iskola állitását kérelmezte. Méltányosabb, jogosabb és törvényesebb kérelem ennél nem lehete, s a szászokat még is szokatlan rabulistika szállta meg e miatt; a brassai német lapban és a külföldi lapokban is a brassai magyarság, s egyáltalában a magyar közoktatási törvény élesen megtámadtatott; a községi iskolák állitásának szükségességét nevetséges rögeszmének keresztelték, a magyarokat, mert a közműveltség előmozditására törekednek, erőszakoskodóknak, barbároknak, zsarnokoknak s istentudja minek nevezték; sőt a Kronst. Zeitung még communistáknak is mondotta, azért, mert közös iskolát szorgalmaztak; azon szarvas okoskodásból indulva ki, hogy a Királyföld minden közjövedelme csak a szász nemzetet illeti, s ki abból részt követel, az communista stb. De a hirlapi polemiának ártalmatlan harczával nem elégedtek meg, hanem elővették a megfélemlitésnek és üldözésnek régi szokásos fegyvereit is. A bolonyaiak kérvényét aláirt polgárokat egyenként hurczolták a rendőrségre, s fenyegették, hogy ha kérvényüket vissza nem veszik, meg fog gyülni a bajuk; azonban a szent ügy iránt lelkesült polgárok mint olyan „nyakas magyarok” nem engedték magokat megfélemliteni s ismételten szorgalmazták a községi iskola mihamarábbi felállitását. A tanfelügyelő ezt a brassai communitáshoz terjesztette, onnan azonban azon fennelgő feleletet kapta, hogy a kérelmesek útasitassanak a tanácshoz, s ez majd ugy fog intézkedni, ahogy jónak látja, valamint visszaútasitotta a tanfelügyelő azon megtalálását is, hogy iskolaszéket válaszszanak. A tanfelügyelő egy kimeritő jelentést terjesztett fel a ministeriumhoz, honnan 1870. szept. 28-án 11942. szám alatt elrendeltetett, hogy Brassó városa annyi községi iskolát állitson, amennyi szükséges, és az iskolai széket rögtön megválasztani ismerje kötelességének, ellen esetben a tanfelügyelő útasittatott, hogy az iskolaszéket az iskola tanácscsal neveztesse ki. E rendelet elég erélyes hangon volt tartva; de annak még se lett semmi tényleges eredménye, mert a brassai tanács némely bolonyai kérelmező aláirásának hitelességébe bele akadva, s ezen vesszőparipán lovagolva, az ügyet nevetséges fölterjesztésekkel késleltette, s a ministeri rendeletet félretéve a törvényt nyilvánosan kigunyolta, azt rosznak, alkalmazhatlannak állitá, s egy terjedelmes, mindenféle valótlanságokkal felpiperézett feliratban megváltoztani kérte. Ez nyilvános fellázadás a törvény ellen, melyet mindenki – még ha rosznak itélne is – mindaddig, mig törvényhozásilag megváltoztatva nem lesz, respectálni és végrehajtani köteles; de a brassai tanács e nyilt törvényszegése vétkesen elnézetett, a közoktatási minister a kérvényt véleményadásra áttette a szász universitáshoz, hol az már egy év óta nyugszik. Mind ez az országgyülési képv. választások előtt történvén, a kormány vétkes elnézést tanusitott a tanács hatalmaskodása és engedetlensége iránt; de az ország megvárja hogy kormánya a törvénynek tiszteletet szerezzen, s hogy védje meg Brassó oly régóta sanyargatott és elnyomott magyar népét a civilisatio mezébe bujt barbarok önkénye ellen*.
A brassai magyarságra mélyen leverőleg hatott az, hogy szeretett tanfelügyelője, igazának és a népnevelésnek melegkeblű támogatója és védője – ki különben is tanfelügyelőinknek mintaképül szolgálhata, kinek tankerületében 37 községi s egyennyi felekezeti iskola keletkezett – 1873-ban eltétetett s helyébe szász tanfelügyelőt neveztek ki.
Ime Brassó magyarsága nevelésügyének rövid és szomorú vázlata*; de hisszük, hogy brassai honfitársaink szilárd akaratának elvégre is sikerülend nem csak a felekezet nélküli községi iskolák felállitása, hanem azon magasabb törekvés létesitése is, hogy Brassóban, a mostani felekezeti magyar iskolák egyesitése által, egy felsőbb magyar népiskolát hozzanak létre; valamint az is, hogy a katholikusoknak főgymnasiuma oly átalakuláson menjen át, miszerint hivatásának: mi nem lehet más, mint a brassai és vidéki magyarság felsőbb kiművelése, megfelelhessen. Éppen azért, mert ily fontos hivatása van, szükségesnek hiszem ezen főgymnasiumnak is rövid ismertetését adni.
Itt a magyarok felekezetisége útban nem áll, mert mind három hitfelekezet hivei egyesülten kivánják a községi iskolákat.
