A brassai szász gymnasium, régi iskolai ünnepek.
A brassai szász gymnasium, régi iskolai ünnepek.
Brassónak már a reformatiót megelőzőleg voltak a főpap vezetése alatt álló iskolái, melyek lételéről régi okmányokban előforduló rectorok (rector scholae) már önmagukban is eléggé tanuskodnak, sőt az ó-brassai szent Bertalan templom mellett állott fiók tanodára is találunk hivatkozást*. Mátyás király korában Brassóban nyilvános iskola van*, ezek azonban inkább vallási oktatással foglalkozó elemi iskolák lehettek, s a szellemi növeldék nagyobb mérvű kifejlődése kétségtelenül a nagy Honterusnak köszönhető, mert a midőn ezen szellemi óriás szülővárosa népét a protestantismusra áttérité, egyszersmind a műveltség iránti fogékonyságot is beoltá lelkébe, mert e férfi népének nem csak vallásos oktatója, hanem szellemének kifejlesztője és a népnevelésnek buzgó apostolává lett; ő e népnek valóságos megváltója volt, ki nem csak hitét tisztitá meg a babona salakjától, hanem a vallási reformmal egybecsatolta a nevelésügynek közműveltséget teremtő reformját is; nem csak főpapjává lett Brassónak, hanem az általa gymnasiummá átalakitott felsőbb iskolának rectorává is*. Ő az egyházban, a tanodában mindenütt hirdette a felvilágosodás tanait, nyomdát is alapitott, hol kiadott számos könyveiben terjeszté az uj eszméket és közmíveltséget*. Honterus felvigyázata alatt épült 1544–1547-ben a nagy templom mellett a gymnasium terjedelmes épülete is*, hol ez évben a tanitás az ő vezetése alatt meg is kezdődött. A felsőbb osztályok tanárai acedemikusok voltak, a tanitás ingyenes, főleg az idegenek ingyen szállást kaptak a gymnasium két épületében, étkezésre csak húst vettek, mit a város lakói sorrendben főzettek meg, a hús árát pedig éneklés, névnapi s más felköszöntések alkalmával nyert pénzbeli ajándékból beszereztek. Ezen kedvezmények és a kitűnő tanmodor oly sok tanulót vonzott ide, hogy nemcsak Erdély, hanem Magyarország legtávolibb vidékeiről is jöttek Brassóba tanulók*.
Lásd Dück „Gesch. d. Kronst. Gymn.“ 6. lap.
Lásd Eder Excurs. VIII. 259.
Honterus 1530-ban a brassai gymnasiumban a számtan és hittan tanszékét állitá fel, lásd Alstedi F. Thesaures Chronol. 1628 in 8. p 274. 1543-ban pedig az ujra alakitandó és szervezendő gymnasium iránt tervezetet nyujtott be a brassai tanácsnak, e tervezetét és az alapszabályokat magában foglaló „Constitutiones Scholae Coronensis“ czímű jeles dolgozatot, mely minden változtatás nélkül elfogadtatván, s Honterus az iskola rectorságára megválasztatva, egyszersmind megbizatott az iskolának ama szabályzat szerinti szervezése és beállitásával; ki azt ritka szakértelem- és ügyszeretettel vezette s rövid időn létre is hozta. Honterus e gymnasiummal egy még akkori időben nagyon ritka nőneveldét is kötött egybe, sőt egy polgári iskola alapját is megvetette. Nagy szelleme, üdvös tevékenysége nemcsak Brassóra terjeszté áldásait, hanem a vidék mezővárosai- és faluira is, hol mindenütt mindkét nembeli fiatalság számára iskolákat szervezett, azok szigorlatain valamely tanácsbeli társaságban megjelent, buzditott, áldozott s nemzetére egy valódi aranykorszak kezdetét inaugurálta. Láss erre vonatkozólag többet Dück Gesch. d. Kron. Gymn. 6–7. lap és Prov. Bl. II. 165.
A Honterus nyomdájában megjelent munkákról alább.
Benkő Milk. II. 477 lapján irja, hogy Honterus a brassai iskola épületét a Temesből hordott kőből 1544-ben kezdette épiteni.
Lásd Prov. Bl. II. 172.
Nem tartozik munkám szűk keretébe ezen tanintézet alapitása és fejlődéstörténetének tüzetes tárgyalása, a ki azzal meg akar ismerkedni, utasitom Dück, Gesch. des Kronst. Gym. czimű jeles munkájára, melyben az bőven van tárgyalva; csak átalánosan rá akartam mutatni ez iskolára, melyet Honterus nagy szellemének köszönhet a hálás utókor; s mely áldásos életének és üdvös működésének legszebb emlékét alkotja.
A brassai szász gymnasiumnak 8 osztálya van, melyekben a rector, négy tanár, négy altanitó és tiz deák foglalkozik a tanitással. A tanulók száma a gymnasiumban és az azzal kapcsolatos seminarium és elemi iskolában 6–700-ra megy. A szász gymnasiumban a tanitók és a felsőbb osztályok tanulói még most is magyaros szabásu fekete togát viselnek, melyek elől sűrün egymás mellé vart ezüstözött kapcsokkal vannak ékitve, kalapjuk háromszögű. Ez ugyanazon tanodai-egyenruha, a mely Honterus korában divatozott, s a melyet papság, tanárok és felsőbb osztályú tanitványok az ünnepélyes alkalmakra (templomba menetel, szigorlat stb.) egészen korunkig megtartottak. A mult idők ez ódon szinezetű meze, ha talán az idegen előtt felötlő is, de bizonnyal előttünk magyarok előtt nem kellemetlen látvány, mert azon kort juttatja eszünkbe, midőn az erdélyi s nevezetesen a Székelyfölddel szomszédos szászok a nekik hazát és termékeny földet adott magyarhoz őszinte testvéri szerettel vonzódtak, midőn az itt kevés számmal levők nem kerestek támaszt az oly sok száz mértföldre eső Germániánál, hanem őszintén és bizalommal csatlakoztak a magyar nemzethez, a mely nemes vendégszerettel fogadta őket, s oly nagy szabadságokkal és kiváltságokkal látta el, minőkkel vérrokonai Németországban soha se birtak, s maig se birnak. A régi szászok elismeréssel is voltak ennyi jótétemény s ily szép testvériség iránt, s a magyarral, ki védte őket harczok idején és testvérileg megosztá velük alkotmánya és a béke áldásait, egyetértettek, együttéreztek, annak nyelvét, öltözékét elsajátitották, a brassai iskolában nyelvét tanulták*.
Volt ez iskolának 1552–56-ban magyar rectora is Árkosi Veres Péterben; a 17-ik században Molnár Gergely, kolozsvári tanár, magyar grammatikája a mult században pedig Ajtai A. Sámuelé tankönyvül el volt fogadva s németre lefordittatva, ki is nyomatott Brassóban. (Lásd Nemere 1871. 53. szám és Benkő Józs. Trans.)
Az ős magyar viseletet, a magyar tanintézetekben is régen divott zsinóros és ezüst csatos togákat ugyan megtartották ma is a brassai szász gymnasium tanárai és deákjai; de már régen levetkőzték azon testvéries hajlamot és hazafiságot, a melylyel eldődeik a magyar nemzet, nyelv és cultura iránt viseltettek; ma már a magyar nyelv onnan teljesen ki van küszöbölve, a tanitványokkal, kik a magyar nyelvvel mint anyanyelvükkel mennek oda*, azt elfeledtetni igyekeznek; ott azok nem hallanak mást, mint a magyar nemzet gunyolását, kisebbitését, történelmének meghamisitását, onnan a magyar történelem és földirástan ki van küszöbölve, s a helyett Németország történelmét és a Sachsenland geografiáját tanitják, szóval: azon szellem, mely egykor e tanodában honos volt, s mely nem csak a barczasági lutheránus magyarságot, hanem a német nyelv elsajátitásaért még a háromszéki székely fiatalságot is vonzotta e tanodához, s mely az együttélés és az egymás támogatására hivatott két nép összesimulására és testvéresülésére már a fogékony fiatal korban oly üdvösen hatott, ma már kihalt. A tanulók, kik a magyart gyülölve neveltetnek itt, a német egyetemekre kimenve, onnan nagyrészt mint dühös pangermánok térnek vissza, s tanárokká és papokká lévén, rendszeresen hintik a magyar nemzet elleni gyülöletet és szeretetlenséget a tanonczok és a nép között; minek bizonynyal ha reánk magyarokra nézve fájdalmas, de a barczasági szászokra nézve rosz és káros hatása van, mert ezen nemcsak a nagyon távol eső Németországtól, hanem még a többi erdélyi szászoktól is elszigetelt, s más népfajoktól körülözönlött német telepecskének itt a haza véghatárain csak ugy van jövője és fennmaradása, ha a szomszéd székelyekkel igyekeznek jó viszonyban élni; ha megujitják azon testvériséget, a melyet a régi brassai tanitók és tanitványok éreztek; ha a magyaros toga alatt a szivekben feléled azon érzelem összhangzata, mely a régieket lelkesité, s e haza minden fiaiban, bármely nemzetiséghez tartoztak is, élteté és fejleszté a haza és szabadság szeretetét, mely közös érzelem mindig közel hozta őket egymáshoz. Ezen ősi erényeket kell a politikai ábrándok, vétkes utopiák, a fajgyülölet, és mások lenéző kicsinylése helyett, a brassai szász gymnasium növendékeiben kifejleszteni, s bizonynyal abban Brassó szász lakóinak több haszna lesz, mintha a magyarral való rokonszenv és a magyar cultura előtt légmentesen elzárják tanintézeteiket; több előnyt talál, mintha munkáikban és külföldi német lapokban a magyart barbárnak nevezik, s Németország tudósainak jó indulatját félrevezetni törekednek.
Mert – mint már másutt előadtam – a brassai szász gyermekek, magyar dajkák és cselédek felügyelete alatt serdülvén fel, s anyjuk is a cselédséggel folytonosan magyarul beszélvén, legelőbb magyarul szólalnak és tanulnak meg.
De a magyar nyelvnek e tanodából való oly szigorú kiküszöbölése, a magyar műveltségi törekvések kizárása, a magyar önérzetnek kiméltelen sértegetése azért is jogosulatlan, mert e tanintézetet alapitója, a nagy Honterus nem kizárólag a szászok, hanem egyáltalában a Barczát lakó lutheránusok számára alapitá; már pedig mint fennebb előadám, a Barczaságon csaknem annyira megy a magyar nemzetiségű, mint a szász lutheránusok száma, és ami több, ezen tanintézet fenntartásának költségeit, több századon át a szegény tizfalusi magyaroktól jogtalanul felhajtott árendák, dézmák, lefoglalt erdők s más jövedékekből fedezték és fedezik ma is*, miért ezen tanintézet jótékonyságának élvezetéhez is jogos igényük lehet és van is; már pedig az ott tanult és tanuló tizfalusi magyar ifjak annyi boszantásnak, lenézésnek, s nemzeti érzelmeik oly sértegetésének voltak és vannak kitéve, hogy legnagyobb részben az ezen közel levő s áldozataik árán fenntartott tanintézetet elhagyva vagy mellőzve Sepsi-Szentgyörgy, Udvarhely vagy Enyed ref. collegiumaiban folytatják tanulmányaikat, sőt az ujabb időben a papságra készülők is kénytelenek hittani tanulmányaikat magyarországi tanintézetekben folytatni; mert Brassóban az nem lehetséges anélkül, hogy nemzetiségük miatt folytonos boszantásnak és megalázásnak legyenek kitéve, s nem végezhetik ugy, hogy magyar ajku hiveik közt megállhassanak, s hivatásukat kellően betölthessék. De megnehezitik a rector urak a nem szász ifjaknak e tanintézetben való növekedését az idegenekre kirótt nagy tandijak által is, mert ezekkel 24 ft tandijt fizettetnek, mig a szász ifjak minden tandijtól mentesitvék.
Például a városi közpénztárból, melyet leginkább a tizfalusiak erőhatalommal lefoglalt erdei, és regálei töltenek meg. 1869-ben a szász iskolák és templomok 8785 ft 49 kr kaptak, mig a magyarok egy fillért se.
Azért jó lenne a brassai gymnasium igazgatóinak tekintetbe venni azt is, hogy a Barczaságon nemcsak szászok, hanem ágostai hitvallásu 16,000 magyar is lakik, s jó lenne iskolájukat ugy rendezni, s ott oly szellemet honositani, hogy ezen népességnek magasabb míveltségre törekvő fiai ne legyenek e tanintézetből kiküszöbölve, valamint jó lenne tanitási rendszerükben arra is figyelmet forditani, hogy a szász nemzetiségű tanitványok is Magyarország honpolgárai, s a midőn azokat az ország közigazgatási és törvényhozási nyelvének tudásától mesterkélten és tervszerüleg elzárják, akkor leginkább az illető növendékek jövőjének ártanak vele, s egyszersmind hálátlanok ezen haza iránt, mely annyi jótéteménynyel halmozza őket; de a hálátlanság és tapintatlanság mellett a királyföldi szász iskoláknak e kizárólagossága érzékenyen sérti az ott lakó magyarok és oláhok jogait; mert a királyföldi szász iskolák az állitólagos szász nemzeti vagyonból 1850 óta közel 1 millió frtot kaptak, mig a magyar és oláh iskolák – a szászvárosi ev. ref. collegiumnak alamizsnaként odadobott csekélységen kivül – egy fillért se kaptak; a szász nemzeti vagyon pedig ma már nem szász, hanem királyföldi nemzeti vagyon; mert addig mig a Királyföldön csak szászok birtak politikai jogokkal, tekinthették azt szász nemzeti vagyonnak, kezelhette azt a szász universitas, de az egyenjoguság törvényesitése után az többé nemcsak a szász, hanem azon terület minden lakójának közös tulajdonát képezi, annál inkább, mert az mint a királyföldi hivatalnokok fizetésére destinált alap első sorban állami vagyon; az állam jogigényeit a nevelés szent ügyének alá rendelheti; de azt, hogy az egyes néposztály kizárólagos hasznára kizsákmányoltassék, el nem nézheti. Azért a jog és igazság fogalma azt követeli, hogy a királyföldi szász iskolákban folyjon a tanitás mind a három otthonos nyelven, vagy a mi czélszerűbb: adják ki mindeniknek számarány szerint illetékes részét a közös királyföldi nemzeti vagyonból. De nem folytatom, mert tudom, hogy szász tudósaink mennyire türelmetlenek, s el vagyok arra előre készülve, hogy az igazság ily leplezetlen kimondása miatt bizonynyal sok megtámadásnak és megrovásnak leszek kitéve; de nekem mint nyilt szivű székelynek, jellemem az igazságnak minden himezés és tétovázás nélküli kimondása, nekem az a megingathatlan meggyőződésem, az a minden egyébb fölé emelkedő eszmém, hogy Magyarország bár miféle nyelvű fiainak csak ugy van jövője és szabadsága biztositva, ha a magyar állam eszméjével kibékülnek, s ha átlátják, hogy nem Magyarország van az itt hazát keresőkért, hanem ők vannak Magyarországért.
Nem akarok a brassai szász gymnasium belszervezetének ismertetésébe bővebben ereszkedni; azt azonban nem tehetem, hogy az ezen tanintézettel kapcsolatos könyvtárt és muzeumot, ha csak röviden is, meg ne ismertessem. Fennebb emlitém, hogy Honterus a gymnasiummal kapcsolatosan egy könyvtárt is alapitott, melyet utódai dicséretes szorgalommal gyarapitottak; nagy mérvben gazdagodott főleg e könyvtár Benkner rectorsága alatt, ki a Konstantinápolyba járó brassai kereskedők által, a régi byzánczi könyvtárak könyvei és kézirataiból igen sokat vásároltatott egybe. 1541-ben midőn a törökök Buda várát bevették, Mátyás király hires könyvtárából a törökök sok becses kéziratot szállitottak Konstantinápolyba; az ott megforduló brassai kereskedők ezek közül is kéz alatt sokat megszereztek a brassai gymnasium könyvtára számára, a mely személyek által e könyvtár oly nevezetessé lett, hogy a mint Manucio Pál mondja*: Pannoniában Mátyás király óta ily nevezetes könyvtár nem volt, miért azt Erdély vatikánjának szokták volt nevezni*.
Transilvaniae olim Daciae dictae descript. Rómában, 1596.
Dück Józs. Gesch. d. Kronst. Gymn. 24. lap.
Azonban a tudomány itt egybehalmozott kincseinek nagy része áldozatul esett az 1689-ki nagy égésnek, mikor a város nagy részével az iskola és az azzal kapcsolatos könyvtár is a lángok martalékává lett, mely alkalommal az állitólagos Corvinák s más becses unicumok is elégtek, legalább 1773-ban, a midőn a könyvtárt meglátogató József császár azok után tudakozódott, a nagy égéskor megsemmisültnek mondák azokat*. Ennek daczára is a brassai szász gymnasium könyvtárában még most is sok érdekes és figyelemre méltó kincs van; a könyvtár igen jeles, s szakosztályok szerint van rendezve, leggazdagabb a hittani osztály, melyben sok Honterus-kori könyv mellett az ujabb korig le, a hittani munkák nagy választékát találjuk. A történeti osztályban is igen sok becses mű s számos nagyértékű kézirat található. A könyvtárral kapcsolatos muzeumban mint szent ereklyét mutatják Honterus imakönyvét. Luthernek egy Honterushoz irt eredeti levelét, melyben őt barátjának és az Ur magyarok közt levő evangelistájának (Evangelista Domini apud Hungaros) nevezi. Ott láthatók a földvári oltár-szekrény szárnyai, melyek művészi festményekkel vannak ellátva, s melyek a mostaninál nagyobb figyelmet is érdemelnének; van még néhány római műtöredék, tégla, régi pecsétek, szövetek, okmányok s néhány csinosan zománczozott és aranyozott réz korona a 17-ik századból, melyekkel most a minden évben választott deák királyt, régebben a kakas ünnep királyait szokták volt megkoronázni. Ezen iskolai ünnepély – melyet hétfalusi testvéreink is elsajátitottak – egy iskolai ünnepély volt, mely most kiment divatból, s éppen azért nem lesz érdektelen, ha emlékét fenntartjuk. Ezen ünnepély oct. 16-án tartatott. A kitűnőbb és előkelőbb tanulók közül néhányat a királyságra candidált a fiatalság. Ezek mindenike egy-egy kakast hozott, s egy az angoloknál is régen divatban volt kakasviadal szerveztetett. Kinek kakasa győztes volt a többiek fölött, az volt a nap hőse, az volt a fiatalság királya. Küldöttség vezette elő a királyt, azt czifrán felöltöztetve megkoronázták a fönnebb emlitett zománczos koronával, s elkezdődött a díszmenet ezen rendben. A kisebb tanulók páronként sorakoztak zászlóik alá, melyeken kakas: az éberség jelképe volt festve. Követték dobosok és az iskola zenekara, melyhez a főbb osztályok togás csapatja csatlakozott; ezek után jött a prefectus és orator közt a király, követve egy sereg fehér ingbe öltözött gyermektől, kik virágcsokrokkal és repkény koszorúkkal körül aggatott kardokat vittek kezeikben. A menetet egy kardokkal fegyverzett csapat zárta be. A Szt.-Márton hegyre* érve, letelepedett a király és népe, a fegyveres sereg pedig kiindult az ellenség fölkeresésére. Az ellenség nem más volt, mint mindenféle szárnyasok: ludak, kacsák, tyukok; ha ilyet találtak (és a lakosok gondoskodtak, hogy ilyen legyen kéz alatt) űzőbe vették, s addig üldözték, mig a szegény áldozatoknak kardjaikkal nyakát vehették, mi – ha a szárnyasok szárnyra kelhettek – gyakran nem kis bajjal történt meg. Estve felé a leölt áldozatokkal a díszmenet visszavonult a városba s ott az elesett áldozatokból és a király ajándokaiból (mi rendszerint gyümölcs, pénz és sütemény volt) nagy vendégséget csaptak; az angyalok vagy fehér ingesek mindenike egy kis erszénybe tett garast kapott; ez igy tartott három napig nem kis veszélyére a szárnyasoknak. 1718-ban utóljára ülte meg a fiatalság a kakasviadalt a szűcsök bástyájánál, de már király nélkül, mert a királyválasztást és a kakas-viadalt is ez évben eltiltotta a rectoratus. Másik ilyszerű s némileg egybefüggő ünnepélye volt a fiatalságnak a kakas-lövés. Husvét másod napján a fiatalság egybegyűlt a templom előtt, egy gyümölcsökkel, czifra czafrangokkal, aranyos csecse-becsékkel fölékitett fenyőágra arany pillével beraggatott fehér kakas köttetett föl. Ekkor ének- és zeneszóval kivonult a fiatalság a Szt.-Márton hegyre, s ott elénekelvén egy alkalmi, Krisztus föltámadását tárgyazó éneket, melynek kezdő verse ez volt: surrexit Christus hodie stb. föltüzték a fenyőfát a kakassal, s nyilakkal czélba lőttek rá; ki a kakas életét eloltó legszebb lövést tette, az volt a nap hőse, s az áldozat tollaival fölékitve dísz-menettel vezették be az iskolába, hol gyümölcscsel vendégelte meg tanulótársait*. Ezen ünnepély 1719-ben tiltatott be. Másik iskolai ünnepély volt az égikenyér sütése. Ugyanis advent kezdetekor a tanulók kevés lisztet vittek a tanitónak, ki abból karácsonkor egy alkalmi süteményt, ugynevezett égi kenyeret süttetett és osztatott ki a tanitványok között; a szülők viszont karácsonyi ajándékot (pénzt) küldöttek a tanitóknak. Ez 1730-ban töröltetett el.
Lásd Nemzeti Társ. 1839-ki évfoly.
Ó-Brassóban a Szt.-Márton egyház által koronázott domb, a fellegvár hegyének egyik előhegye.
Ilyen vagy ezzel rokon kakasünnepélyek honunk más vidékein is fordulnak elő, nehány: mint a miskolczi kakasnyakvágás, a felsőbányai kakasütés, a nádaskai kakascséplés le vannak irva Ensel E. Sándor „Magyarországi népszokások“ czímű munkája 68, 131, 201. lapján.
Ilyen volt a György-ünnep, melylyel az iskolák patronusát Györgyöt tisztelték meg. A fiatalság ének- és dobszóval járta össze a várost, mindenütt pénzt, gyümölcsöt s más nyalánkságokat adtak a lakosok; igy mentek a hegyre (ire ad montes) rendszerint a Szt.-Márton hegyére, hol a fiatalság királya beszédet tartott, és az iskola magistratusa leköszönt, helyökbe aztán mást választottak, kik ünnepélyes szónoklattal köszöntek be, mit rendszerint a tanitók fogalmaztak, estve pedig a kapott ajándékból nagy lakomát csaptak. Ezzel ismét összefüggött a más nagy hegyre menés (Berg gehen, ad montes ire) t. i. a nyári hónapok minden első hétfőjén a fiatalság tanitóinak vezetése mellett egy kirándulást tett az egykor iskola birtokában volt Schuler-Gebirg (Keresztyén havas) nevű havasra. Ekkor szokták volt megfürösztés és leöntözés által az újoncz tanulókat beavatni; mitől bizonyos összeg lefizetésével – mi közmulatozásra fordittatott – megválthatta magát. Az öntözés a gyapjúmosóknál történt, a fölavatandó a patakba állt, a többiek a partról mindenféle edényekkel nyakon öntötték, s ezáltal mintegy megtisztitva avatták föl. Ez 1720-ban betiltatott, az öntözés helyett 20 dénár váltság vagy fölavatási díj szabatván meg.
Ilyen ünnep volt a majális; május elsején a fiatalság a május grófját megválasztván, ennek vezetése alatt zöld ágakkal ének- és zeneszóval kerülte meg a várost, azután a napot a szabadban mulatozva töltötte el, s estve az iskola előtt énekléssel végezte be.
Még e mellett évenkint kétszer szini előadást is tartott a fiatalság. Ezt Honterus hozta be, hogy a fiatalság a beszédmodorban szabatosságot és bátorságot nyerjen. Ezt 1713-ban törülték el. Karácsonkor a csillagvitel is divatban volt; ez kis szindarab forma volt, melyet olyformán, mint most a Betlehemesek, minden háznál eljátszottak, s tartott karácsontól vizkereszt napig; ebből a szegényebb rendü fiatalok tanulásaik folytatására szükséges pénzsegélyt kaptak, s a mi a város népének is kedves elszóródást okozott; de a szász tanárok rideg jelleme a mult század végén ezen ártatlan s a mellett jótékony mulatságoknak is eltörlését eszközölte*.
A csillagvitelnek némi emléke fennmaradt máig is az oláh fiatalságnál, kik karácsonkor czifra aranyos papirosból készült s belülről megvilágított nagy csillagokat, vagy inkább csillagalakú lámpákat hordanak házról házra, miért némi csekély ajándékot kapnak.
Mind ez ünnepeket Honterus alapitotta, a mint ama korban hasonló ünnepélyek a németországi tanodákban is divatosak voltak, azért, hogy a fiatalságot vonzza az iskolákhoz, hogy azoknak kedélyét emelje, testüket edzze, lelküket fölemelje, szónoklat és szini előadások által bátorságukat kifejtse, s ártatlan örömek által a fiatalságot éberségben, kedélyes jó hangulatban nevelje; de a mult századbeli gymnasiumi rectorok nem birtak Honterus szellemével, ők ez ártatlan élményeket roszalva, az ifjuság oktatva-mulató ez ünnepélyeit mind betiltották s most az csaknem rideg kolostori zárkozottságban él s csak igen kevés öröme van, mi kedélyét elöli, vidorságát elnyomja, s tanulási kedvét is csökkenti s már az iskolából búskomoran, csaknem életúntan kerül ki s kedvetlenül lép a férfi küzdelmes pályaterére*. De mégis van az évnek egy napja, a midőn a brassai szász gymnasium fiatalsága most is a zöldbe siet vigadni, s vigságával a kegyelet szent adóját leróni: ez a Honterus-ünnep, mikor nemcsak a fiatalság, hanem a szülők és Brassó lakóinak nagyrésze is kiseregel a zöld erdőbe az úgynevezett Honterus-völgybe, nem csak vigadni és tánczolni, hanem megemlékezni Brassó és a fiatalság legnagyobb jótevőjéről, a minden tekintetben nagy Honterusról. Ez alkalommal szokták az ösztöndijakat a jó tanulók közt ünnepélyesen kiosztani; különben ezen igen érdekes ünnepélyre még visszatérünk a Honterus-völgy leirásánál.
A minek mindenesetre nagy befolyása van a brassai szászok komoly-mogorva, s bizalmatlanul-barátságtalan jellemére.
Brassóban a szászoknak a gymnasium mellett még van négy külvárosi elemi fi- és nőtanodájuk (337 tanonczczal) a nagy templomhoz csatolva; ezeken kivül van a főgymnasiummal egybecsatolt tanitóképezdéjük és egy jól szervezett központi reáliskolájuk; de szoros értelemben vett népiskolájuk egyetlenegy sincsen, mert az itt elősoroltak mind csak előkészitők a gymnasium- és reáliskolára, s azokból ki van zárva a természettan, természetrajz, hazai földleirás, történet, továbbá a mezei gazdaság, polgári jogok és kötelességek törvényszabta rövid ismertetése, valamint ki van mindenünnen küszöbölve a magyar nyelv, s csakis a gymnasiumban van néhány óra hetenkint a magyar nyelv tanitására nagyon szükmarkúlag kiszabva. Felsőbb nép- és ismétlő iskoláik is teljesen hiányzanak, de e helyett van központi külön leányiskolájuk oly gazdagon felszerelve, hogy csak az épület 90,000 frtba került, s keletkezőben van egy felsőbb földmívelési és ipariskola, melyhez alapot a szász nemzeti vagyon és kormánysegély szolgáltatna; van két kereskedelmi iskolájuk*. Ezen kivül van több magán tanintézet*, az iparosegylet nőképezdéje és a katholikusok minden elemi iskolája, hol a tannyelv német levén, azok is a szászok nevelésügyének szellemi csarnokai közé tartoznak. Ebből láthatólag Brassóban a szászok tanintézetek dolgában nem szükölködnek; de az e téren való gazdagságuk mellett annál szembeötlőbb a brassai magyarok árvasága és elhagyatottsága, melynek szégyene nem e szegény népet, hanem az intéző köröket éri, hol üdvös törekvéseik nem elősegitőkre, hanem inkább akadályozókra találtak; de hogy ezt megérthessük, Brassó magyarságának közoktatásügyét kissé tüzetesebben kell tárgyalnom.
Egyik a szász gremiumé, másik Spitzer magánintézete.
Ezek Burches fi-, Vautier és Hummelné nőneveldéje és Steinhard izraelita iskolája.
