A hétfalusi oláhok népviselete, jelleme, foglalkozása és más szokásaik.
A hétfalusi oláhok népviselete, jelleme, foglalkozása és más szokásaik.
Hogy a hétfalusi oláhok részrehajlás és közönynyel ne vádolhassanak, népviseletüket szintén előtüntettem a mellékelt képen, a melyből azonnal felötlővé lesz, ugy itt, ugy a férfiak mint a nők a bolgárszegiekkel* egyforma modorban öltözködnek. Ezen népviselet főleg a nőknél szép és gazdag, s attól az izlést és festőiséget megtagadni nem lehet, mert a hosszan lecsüngő, végével szép redőzeteket képző tirgáru (nyers selyem fátyol), melyet boglártűkkel igen kaczéron tüznek a főhöz; a testhez simuló és igen szép szabásu oldalt gombolodó hosszú bársony mellény, és az e felett panyokára viselt prém szegélyzett szkurtika (ujjatlan mellény-mente) igen előnyösen tüntetik elő a hétfalusi oláh nők különben is szabályos arczát, melynek egyáltalában nem lenne szüksége a mesterkélt szépitésre; pedig az arcz kifestése a hétfalusi oláh nőknél csaknem általánosan el van terjedve, a mi rendesen kora vénülést, a fogak elromlását stb idézi elő. A leányok hajadonfőn járnak s ugy ezek, mint a menyecskék nyakukon felfűzött arany pénzeket és ékes bogláros övet viselnek.
Brassónak, oláhok, vagy inkább eloláhosodott bulgárok által lakott külvárosa.
A férfiak nyárban széles nagy karimájú kalapot, télben lombos nagy kucsmát hordanak fejükön; a hosszan kieresztett ingre szűk szabású s magyarosan kizsinórozott rövid zekét, és pantalonszerűleg csizmán kivül hozott szűk harisnyát (fehér magyar nadrág) viselnek; mit télben bőszabásu irhabunda, a pásztoroknál sárika (lombos fehér guba) egészit ki. Fejöket törökösen szokták körül borotválni, csak a főtetőn hagyván meg egy nagyobb tincs hajat, mit a fül felső orma irányában körülnyirnak. Ezen hajviselet nem igen előnyös, a mennyiben bizonyos fél vad kifejezést szokott adni; mit magok is átlátván, az ujabb nemzedék már kezdi is a fejborotválást elhagyni. A gazda és szolga, vagy a szegény és gazdag öltönye közt a különbséget csak a kelme teszi, szabás és idom ugyan azaonos levén. Pedig a hétfalusi juhászgazdák közt elég van olyan, a kinek több százezer forint értéke s szétlegelő nagy juh nyájaiból roppant jövedelme van; de ők e vagyont nem igen tudják élvezni, minek főokát egészen a félvadságig menő miveletlenségükben kell keresnünk, a mi 1848-ban sem hazudtolta meg magát. Ha ezen vészes emlékeket maga után hagyott míveletlenség elenyésztét a felnőtteknél nem is, de a jelenleg növekedő ujabb nemzedéknél talán remélhetjük; mert a népnevelés közöttük is kezdi terjeszteni jótékonyságát; a mennyiben Hosszúfaluban az ujabb időben egy 6 tanitóval ellátott elemi és felsőbb népiskola alapittatott, hol a fiatalság az év tiz hónapján át* nyer oktatást.
Mert földbirtokkal nem birván, a földmívelés nem vonja el az iskolától a fiatalságot.
Nagy kár, hogy ezen iskola vezetése oly szellemben történik, hogy a hazától való elidegenülést igyekezik mesterkélten előidézni; ki van onnan a magyar nyelv teljesen küszöbölve, a tanitás csak oláh és német nyelven foly, pedig eltekintve hazánk politikai viszonyaitól, a hétfalusi oláhoknak mint az ottani magyarsággal és a szomszédos székelyekkel napontai érintkezésben levő népnek, a magyar nyelv tudása csaknem életszükségét képezi.
A hétfalusi oláhoknak különben jellemében van a zárkozottság, a titkolódzás és azon kalmár szellem, a mely az önzésben és a haszonvágy túlságos keresésében nyilvánul; azért köztük a barátság, a jótékonyság, a mások szenvedése iránti érdekeltség, egymásnak segédkéz nyujtás teljesen ismeretlen tulajdonok. Náluk az élet főczélja a mindenképen való felgazdagodás, s ha ezt elérték, annak még nagyobb mérvű fokozása; ez okon a hétfalusi juhos gazdák élete minden gazdagságuk mellett is, nagyon egyhangu és örömtelen, rendszerint otthon untkozik senki, vagy kevesek által megkereett magányában, s csak nyiretni, befejetni s a téli szénát beszerezni szoktak nyájaikhoz elrándulni. A nyájakat rendszerint fogadott csobányok őrzik, kik fizetésüket mindig juhban kapják ki; ez évről évre szaporodik, s igen gyakori az eset, hogy a midőn a csobány (pásztor) elég nagy számu juhot szolgált egybe – a mi a gazdagsággal egyértelmű – akkor saját gazdája leányát veszi nőül, a kinek hozománya szintén juhban adatik ki, s ilyenkor aztán ha még elég juha nincsen tovább szolgálja apósát, vagy ha már juhainak, száma megüti a kellő mértéket, akkor ő is önálló juhos gazda lesz, csobánt fogad és haza megy lakni; de mivel ő életét folytonosan a havason juhaival és őrkutyáival töltötte, mivel gyermeksége óta távol az emberektől fél vadságban nőtt fel, mivel a műveltségről, a társadalmi illemről, s annak szelidebb élvezeteiről fogalma sincsen; mi természetesebb, minthogy ő a társadalom élvezetei és korlátai közé magát betalálni nem tudja; hogy ő ott az emberek között idegennek érzi magát, s rendes foglalkozási köréből kisodortatva, és tétlenségre kárhoztatva végtelenül unatkozik, miért gazdagsága, mit élvezni nem s urvolta, a mit neveletlensége miatt hasznositni nem tud, nagyon vékony kárpótlást nyujtanak, s csak akkor van elemében, midőn a bérczormokon legelő nyájai közé időnként látogatóba felmehet. Van olyan a hétfalusi csobánok közt akár hány, ki egész fiatalságát a havason tölti, a besorozástól való félelem miatt soha haza se néz, s csak 25–30 éves korában jön le az Ilyés napi tánczra, vagy mint nevezik, menyasszony nézőre, magának életpárt szerezni. Ekkor a leányok egész pompájukban jelennek meg a rendesen valamely erdőszéli gyepes helyen tartott menyasszony nézőbe, nyakukat a díszes szálbé (áttört művü ezüst nyakék) dísziti, a melyre többsoru arany és ezüst pénz (többnyire török érmek) van felaggatva, egész öltözetük uj és kaczér, s ábrándos szép arczaiknak egyáltalában nem lenne szüksége a mesterkélt szépitésre, pedig ők szemöldökeiket feketére, arczukat veresre szokták kipingálni. Mindenik leánynak kiáltó szinű selyem kendő van kezében, mely a vonzalom jelzálogaként szerepel, mert a leány e selyem kendőt azon tánczosának adja, a ki tetszését megnyerte, vagy a ki juhainak nagyobb száma által hatással van reá, mert a számitó természetű hétfalusi oláh leányok rendesen nem szivök, hanem a juhok száma szerint szabják meg érzelmeik irányát.
A csobán a selyem kendőt diadaljelként nyakára vagy derekára kötve, egyet tánczol a kendőt nyujtóval; ha mások jönnek s nyujtanak neki kendőt, azt is felköti s tánczol tovább s annál büszkébben, mennél több kendőt nyert. E napon a csobán csapodár, mindenfelé hajlik, mindenfelé reményt nyujt; még mindig titok, hogy ki a választott; s e bizonytalanság tart a következő napig, midőn kendőjét annak tartja meg s a tánczot azzal kezdi, kire választása esett, s folytatja az egész tánczidény alatt, mi három s néha több napig is eltart. A hogy a választás megtörtént, a vőlegény még az nap estvéjén elküldi megbizottját a leány szülőihez, a ki nem csak a leányt kéri meg, hanem a tohmealét (a hozomány feletti alkut) is megköti. Erre csakhamar elkövetkezik a lakadalom, s a fiatal pár nehány héti együttlét után ujból elválik, a csobán visszamegy juhaihoz, s nejét csak sátoros ünnepek alkalmával látogatja meg mindaddig, mig juhainak száma, a pásztorkodástól való teljes visszavonulást megengedi.
A havasokról le- és oda fel kis zömök lovakon nyeregkápába akasztott butyikoval (nagy bottal), nyakba akasztott csuklyával, s még nyárban is lombos sárikával mennek; a mint azt a képünkön levő egyik alak mutatja.
Havason egészséges fris légen nővén fel, és egyszerű étellel táplálkozván* egészségesek, ép, izmos testalkatúak; de elszigeteltségüknél fogva meglehetős önzők, barátságtalanok, bárdolatlanok és vadak, mi gyakori magok közt folytatott verekedésekben nyilvánul; a magyarokkal azonban nem igen mernek kikötni, mert ott mindig a rövidebbet huzzák. A hétfalusi oláh nép kevés harcziasságát leginkább tanusitja az, hogy azok valódi iszonynyal viseltetnek a katonáskodás iránt, s mivel fiatalságukat a havason töltik, de leginkább mert az inspector és a brassai szász urakat a szülők meg szokták nyerni*, alig van eset arra, hogy sorozáskor a hétfalusi oláhok közül valakit elő lehetne állitani*; ennek az államra az a káros következése van, hogy a hadkötelezetteket részben czigányok s más szedett-vedett lézengők helyettesitik; a hétfalusi magyarságra pedig az, hogy legtöbb esetben a maga hadjutaléka mellett az oláhok illetékét is vele állittatják ki, s mig a magyarok harczban, kórházakban pusztulnak s otthoni gazdaságuk hanyatlik, addig az oláhok szépen otthon ülnek, gyarapodnak és sokasodnak. Az általános hadkötelezettség ily vétkes kijátszásának következménye az, hogy a hétfalusi oláhok arról, hogy mi a haza és annak védelme fogalommal sem birnak, sőt a hazát nem itt, hanem másutt keresik; de másfelől az oláhoknak juttatott ezen törvény és igazságellenes kedvezményben kell keresnünk annak is okát, hogy az oláhok létszáma Hétfaluban oly nagyon felszaporodott.
Eledelük leginkább puliszka és tejből áll, húst igen ritkán, leginkább akkor esznek, ha velemely juh marodisága miatt a nyájat nem követheti.
Sorozáskor nagyon sok embernek telik meg Brassóban a zsebe és az éléskamarája.
A sorozás alá tartozók elsikkasztása oly nagy mérvben üzetik, hogy 1850-től 1871-ig alig van eset arra, hogy hétfalusi oláh fiu besoroztatott volna; pedig tiz ezer emberből szép számnak kellett volna kijönni, hanem kiállitotta azt mindig a szegény vérig gyötört hétfalusi magyarság.
