XXI. Vasipar és földmívelés Toroczkón.
XXI. Vasipar és földmívelés Toroczkón.
A bányász küzdelmei. A Toroczkón folyamatban volt nemesfémek bányászata. Toroczkó vasbányái, azok nyomorult berendezése, veszélyei, fáradalmai. A vaskő kihordása. Kohók, verőknél való kezelése. Az eszközök kezdetlegessége, viz és tüzanyag hiánya. A hanyatló vasipar emelésének szükségessége. Vasmíveléssel foglalkozók és a vastermelés statistikai táblázata. A toroczkóiak határa, földmívelés nehézségei, drága volta, termelési képesség, fogyasztás, lótenyésztés.
Előbbi fejezetünkben Toroczkó város multja, s főleg jogtörténelme fel van tárva; az ott előadottakból átlátható, hogy e nép élete mily dús volt szenvedésekben, s mert az emberi szenvedés és fájdalom a jobblelküeknél mindig érdeket, vonzalmat szokott költeni, ez okon felteszem kedves olvasómról, hogy a már eddig előadottak után is Toroczkó népe iránt érdeklődik, s nem fogja becses figyelmét megtagadni ismertetésem ezután következő részétől, mely e nép benső életével, foglalkozásával, szokásaival, élet módjaival stb. foglalkozik.
Előbbi fejezetünk feltüntette azon küzdelmeket, melyeket e nép az emberek mostohaságával szemben folytatott; itt feltárom azon küzdelmeit, melyeket a természet mostohaságával szemben kell vívnia.
A természet a maga adományait megkivánja szolgáltatni; a könnyű, munka nélküli hozzájutás elpuhitó elmélete ki van zárva az ő gazdálkodási köréből. Igy az érczeket is kemény sziklák keblébe rejté el, ugy hogy az ember csak nagy erőfeszitéssel s kitartó munkával birhat hozzájutni. Érczek rendesen kopár vidék sziklatalajában jönnek elő, hol földmívelésre kevés tér nyilik, mintha a természet ez által a föld felületének mívelhetésétől elzárt embert a föld keblének munkálására akarta volna szoritani; a sziklák mívelése pedig mindig bajos, ezért a bányász-nép élete önmagában is mindig terhes és fáradságos, mert csak nagy erőfeszitéssel s ernyedetlen szorgalommal tudhat munkájának jutalmához jutni. A földmíves lágy porlékony földet munkál, s mégis mennyi nehézség- és viszontagsággal kell küzdenie; a bányász makacs-kemény sziklát munkál, melynél a leküzdendő nehézségek sokszorozódnak. A földmíves kéklő ég alatt, ragyogó napsugaraktól elöntött, gyakran szép kilátással gyönyörködtető tájon, tiszta éltető leget éldelve dolgozik, hol a természet mosolya enyhiti fáradalmait, hol verejtékét a nap enyhe melege száritja fel, vagy szerető gyöngéd kezek törlik le; mig a szegény bányász, sötét földalatti üregekben, egészséges légtől, világosságtól elzártan, ezer veszélynek kitéve folytatja terhes munkáját; verejtékét hideg nedves légkör fagylalja, s a természet mosolya helyett annak visszadöbbentő harangjával áll szembe.
Küzdelem a földmívelésnél is van, mert az emberi élet mi más mint küzdelem; de küzdelem a bányásznál sokszorozott; mert az ő küzdelme elszigetelt, ő mindig önmagára van hagyatva, egyedül minden pillanatban megujuló veszélyekkel szemben; minden perczben az elzuzatás, a megsemmisülésnek kitéve; önmagára küzd sötétben, elvontan a természet lelkesitve felbátoritó szépségétől, elzárva a világosságtól – mi az életvidorságnak kutforrása – a légtől, mely a sziv vérét sebesen lüktetve boldogság érzetével tölti el, a társadalomtól mi az életet kedvessé teszi. Az ő néhány ölre terjedő munkaterét csak egy pislogó mécs világitja be, s midőn sötét üregeibe bemerül, soha sem tudja, ha vajjon fogja-e a napot, a kéklő eget, a zöldelő berkek közt csörtető patakot, s kedves övéit viszontlátni.
Bátorság az élet mindennemű foglalkozásához kell; de a bányász foglalkozása hősies bátorságot igényel, mely a külélettől való elkülönitéssel, a minden perczben előjöhető halállal merészen szembe néz. Küzdeni minden pályán kell; de a bányász küzdelme mindig cyclopsi, mert mindig a természettel harczol, mit a görög mythosz az ember ég ellen való támadásának regéjében eszményitett.
Hősies bátorsággal folytatott örökös küzdelem a bányász élete; e küzdelem, az embernek a veszélyekkel való bátor szembeszállása, Toroczkó bányászainál még nagyobb mérvű, mint másutt; de hogy ezt megérthessük, szükséges mindenekelőtt bányáikkal s vasművelési modorukkal megismerkednünk.
Emlitém fennebb, hogy régen Toroczkón nemcsak a vas, hanem a nemes fémek bányászata is folyt, ugy ez, mint a vasművelésnek tanyája a Toroczkótól nyugatra eső hegyekben van. Fridvalszky az 1670 előtti időkre vonatkozólag Toroczkóról azt mondja*, hogy vaskőben gazdag bányai ezüstben is azok, s határán igen finom márvány és ón is található; de a vas mellett mutatkozó erek mellett a nemes fémek önálló bányászata is folyt a hegységnek Aranyosra néző oldalán, hol a felhagyott és beomlott bányák torkolatjait még most is mutatják. Sőt volt idő, mikor Toroczkó kénesőt is szolgáltatott a zalathnai beváltó hivatalhoz. Látók fennebb, hogy a földesurak miként vették ki a nemes fémek bányászatát a toroczkóiak kezéből; ez aztán elvette a nép kedvét, a más gazdagitására való dolgozás megszüntette az aknászat ingerét, miért lassankint mind hanyatlott, mig végre teljesen felhagytak vele. Időnként felujult még egyszer-másszor a nemes fémek kutatása, a mult században az 1600-ban beomlott Kisfogoly nevű nagyon gazdag ezüst bánya alá új tárnát (istaj) hajtottak, de vizre akadván – mit kezdetleges szivattyuikkal kivonni nem tudtak – felhagytak vele. Másik igen nevezetes, vas mellett ezüstöt is szolgáltató bánya volt a Mezőségnek nevezett, mely mint öreg emberek mondják régi időben igen nagy mennyiségű nemes fémet szolgáltatott; melyet 40 évvel ezelőtt is egyszer-másszor eredményesen míveltek, sőt 1820 körül ezüst érczkövek törésére egy kisebbszerű zuzdát (stomp) is állitott két toroczkói bányász, s éppen mert a nemes fémek bányászatának kedve időnként felujult, s mert az Aranyos és mellékpatakjai porondjából való aranymosás is folyamatban volt, a kincstár aranyváltó hivatalt állitott Toroczkóra, melynél 411 nehezék arany jött be évenkint*.
Minerolog. 99. lapján. – Több helyt vizmentes cement készitéséhez szükséges föld is fordul elő.
Az aranyváltó-hivatal az érczpataki kincstári bányák kedveért 1844-ben Toroczkóról A.-Járába tétetett át; de miután emlitett bányák eladatva, magánbirtokká lettek, a járai aranyváltó-hivatal is megszüntettetett.
A kincstár már többször kutattatta fel Toroczkó vidékén a nemes fémek fekhelyeit, azon szándékkal, hogy azok felhagyott aknászatát ujból életbe léptesse; de ennek nem kevés akadályául szolgál az, hogy a toroczkói nép a vasmívelésbe annyira beleélte magát, miszerint az abból bejövő kevés, de biztos jövedelmet nem igen adja fel a nemes fémek aknázásából bejöhető nagyobb, de bizonytalanabb jövedelmért. Én hiszem, hogy a nemes fémészet Toroczkón jövővel bir, de hogy az felvirágozhassék s korábbi fejlettségére emelkedhessék, mindenesetre szükséges a kincstárnak, ha szükséges áldozatokkal is egybekötött, kezdeményezése. De hagyjuk a fényüzés csillogványos nemes fémeit, s forditsuk figyelmünket a toroczkóiak vasmívelésére, előbb pár szóval érintvén ezen táj földtani viszonyait. Toroczkó völgye az áradmányi és özöncsoporthoz tartozik, azonban a völgyet bekeretelő havasok a legválasztékosabb kőzetek csoportositását tárják fel; mert mig a keletről elhuzódó Székelykő aljától tetejéig a jura-mészkő roppant sziklafalát mutatja, addig a szemben levő hegység alanti részét homokkő és gyülegtömegek veszik körül, melyre szarukő (Hornstein) és augit porfir rétegek jőnek, melyet a nemes fémek által kedvelt, csillámpala követ; erről mint talapzatról emelkedik fel a Tilalmasnak roppant jura-mészkő tömege. A két utóbb emlitett kőzet érintkezési pontjánál fordul elő azon szürke vaskő, melyből a toroczkóiak a vasat gyártják*. A vasbányák a Tilalmas alján ennek Toroczkó felé lenyuló Nagy- és Kis-Bércz nevű előhegyeiben két ellentétes hegyoldalba öblösülnek, ott vannak egymás mellett és egymás fölött azoknak sötétlő torokjai, némely oly helyzetben, hogy az odajutásra borzadány nélkül gondolni nem lehet.
Lásd Hauer Geologie Siebenb. 510. lap.
A bányáknak is megvan emelkedő, virágzó és hanyatló korszaka, azok is mint eszmék s emberek túlélik magokat, azért a most mívelet alatt vagy csak nyitva levő bányák mellett számos más olyan van, mely korábbi századokban zsákmányoltatott ki, virágzása után lehanyatlott, kivénült az időből, s most feledve van, de elhagyatottságukban némi vigaszul szolgálhat az, hogy utódaikra is oly sors vár. Igy az 1710 körül virágzott Pircze oldalban levő Mészáros és Lakatos nevű bányákat 1760 körül már háttérbe szoritotta a Séra, Terő és Györgyes, 1800-ban ezek már hanyatlóban vannak, s a Mezőség és Prudentia virágoznak. Ujabb időben a Vénbánya*, Német*, Pattantyus és Simonak* nevüek kaptak fel; s mindezeket el fogja homályositani az ujabban nyitott s legtökéletesebb szerkezetű Washington*.
Ez egy felhagyott régi bányának ujbóli kinyitásával és tovább mívelésével keletkezett, honnan neve is ered.
A Németet a Thoroczkay-család nyitatta és miveltette német bányászok által egy ideig, de felhagyván vele, helybeli lakosok tettek kezet reá, mivel a bányászati törvények szerint a meghatározott időig jogfentartását jelölő munkálatát nem ujitotta meg a család.
Ez a Vénbányával függ egybe, olyformán, hogy a hegy keleti oldalán a Vénbányába bemenve, a Simonaknak a hegy nyugati vagy Aranyosra néző torkolatján lehet kijönni. A ki Toroczkó bányáit ős eredetiségében akarja vizsgálni, annak ezen két bánya megtekintését ajánlom.
A toroczkóiak bányarészesedésüket minden időben, még a földesuri hatalmaskodások korában is szabadon adhatták el, s az e feletti perekben ők itéltek; erre nézve bizonyitványul felhozhatok néhány eredeti kötlevelet, melyek a Thoroczkay József elleni perhez voltak csatolva. Ezek elseje szerint 1641. jul. 8-án a toroczkói magistratus egy Bórév közelében levő félverő felett a Karrakai és Kovács-család közt folyt perben az elsőkre nézve kedvező itéletet hoz, az ellenfél ez itéletet a szentgyörgyi tanácshoz (tehát tanácsa volt) mint arbitrativum forumhoz felebbezte; de az is helybenhagyta az itéletet. Lásd az okmányt Perokmányok trans. 281–283. 1675. aug. 18-án a toroczkói magistratus előtt Ekkárt Ferencz Ekkárt Mihálynak ad el egy verőt. Okmány ugyanott 290. Még számos mást is tudnék felhozni, de e kettő is elég állitásunk támogatására.
E bányák, egypár kivételével, oly nyomorult szerkezetüek, oly kezdetlegesek, minőt másutt alig lehetne találni, s e mellett az azokba való behatolás oly veszélyes, hogy a ki valamelyiknek megjárására elszánta magát, midőn fenekére ért, bizonnyal jótékonysági fogadalmat tesz azon esetre, ha Isten szép egét meglátni megadatik neki. A folyosók oly törpék, hogy legtöbb helyt legörnyedve, néhol hason csuszva lehet áthatolni. Egy kopott recsegő deszkaszál szolgál járdául, melyről ha le talál lépni a vizsgáló, lábai térdig merülnek az alatta hömpölygő piszkos vizbe, vagy ha egyensúlyt vesztve a bányafolyosó egyik vagy másik oldalára tántorodik, a bányafolyás undok sarába merül. A vezető pislogó mécsével biztos sebes léptekkel halad elől; neked ez alig derengő fényt követned kell, mert különben e sötét piszkos Acheron vészes tömkelegében maradsz, honnan a kijuthatásra Ariadne vezérfonalát hiába keresnéd; egy-egy fordulatnál elhangzik vezetődnek rémesen tompa kiáltása „lábadra vigyázz”, s te remegsz, mert nem tudod mi fenyeget, tudod, hogy veszélyes hegyen vagy, de hogy honnan jön, mi alakban mutatkozik, alólról, felülről, vagy oldalról fenyeget-e? nem tudod; egy sikamlás a keskeny pallóról, s te vagy egy mellékág örvényébe, vagy egy átszelő bánya mélységébe, vagy legjobb esetben egy roppant mélységű, jéghideg vizmedenczébe hullasz alá, honnan ha uszni tudsz, talán kivergődöl, mig másként oda veszel; de felülről még nagyobb vész fenyeget, hisz ott félelmesen szétrepedezett, csak Isten kegyelme által fentartott sziklák fenyegetnek leomlás és elzúzással. Amott egy korhadt gerenda tart még korhadtabb deszkafölepet, mely ha az idő, vagy saját romlottságának súlya alatt leszakad, vagy talán fejeddel érintve kimozditod helyéből, megindul a te éltedet lejártató fövényóra, folyni kezd egy régibb bányából fenn felhalmozott péreg (porhanyó föld), majd szakadva omlik, s téged menthetlenül eltemet, vagy örökre elzárja visszajuthatásodnak keskeny útját.
De már szerencsésen áthatoltál mind e veszélyeken, mind e rémes helyeken, s im még borzasztóbb pontra értél, fenn széditő magasságban tüzpontokat látsz emelkedni, baljóslatu tompa moraj közt megdöbbentő dörgésszerű hangokat hallsz. A lángok lidérczként emelkednek, szállnak függélyesen egymás mellett kisértetve sötét árnyaktól, melyek az ürbe emelkednek és szállnak. Eleinte nem tudod e jelenetet magadnak megfejteni; elrémitő nyögéseket, gyászos hörgések zsibaját hallod, s az elkárhozottak poklában hiszed magadat, midőn végre a hogy szemeid a sötétség homályos világitásához szoktak, felismered, hogy ott függélyesen falhoz támasztott létrák vannak, melyeknek nedvrothasztotta fogain a szegény bányászok másznak és szállnak fel, hátukon zsákokban czipelve a vaskövet, melynek terhe alatt görnyednek, s mellükből szánalmas hörgés és nyögésszerű nehéz lélegzés emelkedik. Sokszor másztam veszélyes sziklákon, sokszor csüngtem vészes örvények fölött, s mégis midőn e függélyes helyzetben felállitott létrákhoz jutottam, midőn azoknak léptek által koptatott, lecsurgó viz által sikitott recsegő fogain láttam vezetőmet fölemelkedni, megborzadtam, s csak a szégyen, hogy gyávának ne tartassam, ösztönzött vészes nyomdokainak követésére. Magasra emelkedtünk ezen ingva reszkető hágcsón, melynek alja sziklavésetbe van ugyan illesztve, de teteje felett az isteni gondviselés őrködik. Felérve tetejére, másik még meredekebb létra követi, melyre az átlépés borzasztóan veszélyes. De hát mit míveljünk most, midőn egy terhe alatt hörgő munkás jön velünk szembe? hisz emberiség, felebaráti szeretet s testvériség – mely a válságos pontoknál kell, hogy legerősebben nyilatkozzék – ez ember kikerülését ezen terű alatt görnyedező testvéren való könnyitést parancsolják. Néztem, hogy vezetőm a terhével megálló mellett az ürbe kihajolva hogyan léptet fel, oly közönynyel, mintha széles országúton haladna, mintha nem is tudna arra gondolni, hogy ott lesiklani s ezer darabokra törni is lehetne. Követtem példáját s a 40–50 ölnyi magasságban végbevitt erőműtani gyakorlat meglehetősen sikerült. Akkor nem volt időm a helyzet veszélyére gondolni, de midőn végre a létrák hosszú során át felértem a felső bányának ismét fekmentessé váló folyosójára, s onnan visszatekinték a roppant mélységbe, honnan fölemelkedtünk, s honnan az eltörpülő bányászok tompa zsibongása hallszik fel: akkor volt időm egy kissé a félelemre is gondolni, akkor olyféle érzet támadt szivemben, minőt az szokott érezni, ki valamely nagy veszélyből menekült.
Egyszer is borzalmas ott áthatolni, de még borzalmasabb a gondolat, hogy e szegény bányász-nép élete nagyrészt ott foly le, hogy azok naponta többször járják meg e rémitő üreget, hátukon emelve ki a nehéz vaskövet, melynek terhe alatt nehéz lélekzettől zörög mellük s egész testükről veriték patakzik le; hogy ott kell vésni azon sötét sziklákat, melyek a csákány nyomán vizet izzadnak.
Pedig az érczkő kihordása a legtöbb bányából igy emberháton történik; csak két bánya van, honnan hantnuk-on (fasineken futó kis négykerekű szekér) szállitják ki az érczkövet; egynémelyben, hol a kijárat hágós (emelkedő), az egykerekű párt (targoncza) használják. Az igy járműven, de leginkább háton kihordott vaskövet a bányák előtt halomba töltik s időnkint felosztják, kinek-kinek bányabeli részessége szerint*. A bányarészességben ritkán vannak benne a bányászok, ha igen, akkor munkabéröket is érczkőben veszik ki; de legtöbb esetben a bányarészesség a hámorosok vagy tehetősebb gazdáké, kik lókő (lóterű) szerint fizetik a bányász-legényeket.
A részesedési arány egy egész, fél, vagy negyed részesség szerint határozódik meg.
A kőfelosztás (érczkő felosztása) mindig némi ünnepélyességgel történik; nagy tüz lobog ilyenkor a karám (bányahajlék) előtt, a nyárson nagyobb darab szalonna pirul, a kulacsok telve keringnek a bányásznép munkaedzett kezeiben, hálálkozó felköszöntők hangzanak, s az általános vigság közt feledni látszanak mindazon fáradalmakat és veszélyeket, melyekkel e nap kényelmét, e nap örömét megvásárolták; vigadnak gyönyörködve Isten szabad egében, élvezve a fris éltető léget; nyugodnak, hogy következő napon ujból elkezdjék sysiphusi munkájokat, hogy ujból elmerüljenek a föld sötét üregeibe, folytatni a végnélküli harczot a természettel, annak féltékenyen elrejtett kincseit kierőszakolva a lekötő bilincsek alól.
Mig ezek elmerülnek a sziklák félelmes tömkelegébe, addig mások a kimért érczkövet lovak hátán kasokban lehordják* az olvasztókohókba, hol a nagyobb darabokat apróra törve, szénnel vegyesen a mijérbe* rakják s tüzet adnak, mi által néhány nap alatt sok szükségtelen rész kihajtásával az érczkő torhábbá és olvadhatóbbá lesz. Ekkor szénrétegekkel vegyitve az olvasztó-kemenczébe helyezik, hol, miután a vizerő által mozgatott fuvók által élesztett erős tüz által olvadásba hozatott, a kemencze alsó szádánál alkalmazott kis üregen tüzes lávaként fut ki az izzó taraczk (vassalak), mely a meleg mérséke és a léghatás különleges behatásához képest mindenfelé képleteket alkotva tömörül.
A toroczkóiak a bányászat körében minden ujitástól idegenkednek; ez annyira megy, hogy a bányákhoz szekérútjok sem igen van, hanem a terüt, miként őseik, ők is lóháton hordják. Hiába mondtuk, hogy szekérbe fogva egy ló tizannyi terüt is elvinne, ők azt mondták erre: „Apáink is igy hordták s mi is már csak igy hagyjuk.“
A mijér törpe falak által elválasztott ágyásokból álló szerkezet.
A salak kiváltával a vasrészek egy testté tömörülnek, midőn a kibontott kemenczéből a kenyérvasnak* nevezett vastömzset nagy fogók segélyével szénporos gödörbe helyezik*, hol egy műtét kezdődik, melynek láttára az ember oknélküli erőlködésén szánakozó bölcsész felkiált: „Oh gépészet, jőjön el a te országod.” Igen, mert itt a kenyérvas elszelése még mindig embererővel történik. Két félmeztelen ember nagy, nehéz rovó fejszével, minden csapásnál hallható kiáltással, vagy inkább mellhörgéssel ketté szeli a tömzset. Igy jut aztán a verőbe, hol ismét izzóvá tétetvén, vizhajtotta – nagyon kezdetleges szerkezetű – súlyos kalapácscsal apró darabokra szelik, s a szükséglet szerint: sing, kasza- vagy laposvasakká* nyujtják.
Ezen elnevezés életből meritett, mert az ily vastömzs ad nagyon is megszolgált kenyeret a szegény toroczkóiaknak.
A szénpor a vasat huzamosabb ideig izzó állapotban tartja.
Ekevas. E három alaknál mást Toroczkón nem szoktak idomitani.
Toroczkón – a mint látható – a vas kivonása épp oly kezdetleges, mint az érczköveknek kiaknázása; az ember itt is, ott is roppant fáradalommal, oknélküli önkínzással csak kevés eredményt tud felmutatni, minek fő oka a toroczkóiak minden ujitástól való idegenkedésében, a régi roszhoz való szivós ragaszkodásban, s főleg a társulati szellem teljes hiányában keresendő. Innen van, hogy kohóik, verőik még ma is azon állapotban vannak, mint a minőben lehettek azok, melyeket őseik a 13. században az Eisenwürzelbül magokkal hozott ismeretek alapján felállitottak. A helyett, hogy társulatokba állva, egyesitett erővel egy nagyobbmérvű műkohót szerveznének, apró, kezdetleges kis kohók- és verőkben kínlódnak. A vasbányászatnál már rég alkalmazásban van másutt a melegségi hőmérséknek mészkő vegyitése általi fokozása, mi által az ércz gyorsabb és teljesebb kiolvasztása eszközöltetik; kivitele itt a mészkőgazdag vidéken majd semmibe sem kerülne*, s daczára annak, hogy annak alkalmazása már 1760-ban kitünő szakemberek által ajánltatott, még csak egyetlen próbát sem tettek azzal; innen van aztán, hogy rosz rendszerük és még roszabb eszközeikkel az oly bajosan kiaknázott vaskőből az ércznek csak egy részét tudják kivonni, s hogy roppant taraczk-hegyeikben ott hever az elpazarlott sok ércz, melyet majd, ha észszerűbb vasmívelés honosulhat, ujból fel fognak dolgozni*.
Mert a hámorok mellett közvetlenül ott hevernek a Székelykő kőzuhanyai által legörditett roppant mészkőtöredék halmazai.
A mint azt egy szakértő behatóbb észlelés után megjósolta.
Önhibájuk mellé a fejlődésnek útját álló más természeti akadályok is járulnak; ilyen patakuk kicsinsége, mely okból gyakran felakad ugy a kohók, mint verők működése; mikor aztán oly sok ember marad kereset nélkül. Ezen is lehetne vizfogókkal, zárzsilipekkel segiteni, s bár többször volt ajánlva, megkisértésére eddig még senki sem gondolt, pedig – mivel a hámorok és verők mint egymás végtében vannak, s ugyanazon vizmennyiséget következetesen mindenik hasznosithatná – egyesitett erővel ily munkálat kivitele egy-egyre nagyon kevésbe kerülne. Hanem vannak más komolyabb, s kevésbé elhárintható akadályok is; ilyen az erdőknek köröskörül való teljes letarolása, mi miatt a szenet már is a kolozsvári és Aranyos felvidéki havasokról kell nagy idő- és pénzpazarlással beszerezniök; de még fenyegetőbb veszély az, hogy a vasbányák is kezdik eddigi bőkezüségüket megtagadni. Mind ez okok befolynak arra, hogy Toroczkón a vasmívelés már régóta pangásban, s hovatovább aggasztó hanyatlásban van. Hanyatlási korszaka a szabad polgároknak erőszakos jobbágygyá tételével kezdődik, s az a szolgaságnak terhes századai alatt mind nagyobb mérvüvé lett, miről meggyőződhetünk, ha a patak mellett leindulva, látjuk az egymást ért elpusztult verőknek és kohóknak fekhelyei mellett emlékjeleül hátrahagyott nagy taraczkdombokat; de igy is 1760-ban még 19 kohója és 23 verője volt Toroczkónak; 1847-ben már csak 11 kohója és 12 verője van, melyek száma mostanig 7 kohóra és 5 verőre (hámor) szállott.
A vasmívelés ezen rendszeres sülyedése a szaporodó népességgel szemben már is érezteti szomoritó utóhatását; mert a keresetében megfogyatkozott nép szegényebb osztálya* már is megkezdte a kivándorlást. Fontos és nagyon sügős teendő lenne azért, ezen jóra való nép megmentésére gondolni, mit a vasipar emelése és a nemes fémek mívelésének ujbóli szervezése által lehet csak elérni. E tekintetben a legüdvösebb lendületet az által lehetne adni, ha néhány kitünőbb toroczkói ifju bányászati egyetemeken nyerhetne oktatást és a magasabb technikai tudományokban való kiképeztetést; ezek aztán ujitásoktól idegenkedő földieikkel talán meg tudnák értetni a tudomány kivánalmai, a kor igényei és saját érdekeik által is oly sürgősen parancsolt átalakitásnak szükségességét, elkerülhetlenségét; talán fel tudnák ébreszteni a társulási szellemet és az erők egyesitésének hatalomérzetét, mi lehetségessé tenné a toroczkói vasiparnak felélesztését, ujjáteremtését. Történt is e tekintetben némi kezdeményezés magok a toroczkóiak részéről, kik 1835-ben országos segélyt kértek a kormánytól a végett, hogy egy ifjut a bányászati szaktudományokban kiképeztessenek; de tagadó választ nyertek. A kormánynak e szegény néphez való mostohasága a multban megszokott dolog volt; minden jogos kérésének megtagadása bevett szokássá vált volt; de nemzeti kormányunknak nem szabad ezen nyomdokokon haladni, sőt kötelessége a mult mulasztásait helyrehozni, s vétkes közönye helyett a megmentés erélyes módozatait alkalmazásba hozni. – A mentő sajka lebocsátásának igen is eljött ideje, mert különben az elseprő hullámok összecsapnak e nép feje felett. A haza érdeke e tekintetben gyors intézkedést vár. Mentő eszközök lennének: néhány ifjunak a bányászati szaktudományokban való kiképeztetése, egy nemzeti kölcsön, mely a vasiparnak gyökeres átalakitását, s a nemes fémek bányászatának ujbóli meginditását lehetővé tegye és végre egy Tordától odáig vezetett vasúti szárnyvonal, mely a kőszén odáig szállithatása által a tüzelőanyag hiányait helyreütné. De mindezekkel sietni kell, mert különben a keresetmódtól megfosztott nép kénytelen lesz a kivándorlásban keresni menedéket, mit megengedni nemzeti bűn lenne. Tekintse a kormány irányadóul azon egyetlen kedvezményt, melyet a toroczkóiak 4 és 1/2 századon át az állam részéről nyertek, s mely a jogtiprás oly soká tartott korszakán a vigasznak gyenge sugaraként szövődik át. E sugárt fejleszsze ki oly éltető kegynappá, mely megvilágítni képes legyen e szegény nép borús egét. Emlitett kedvezmény Mária Teréziától jött, ki 1771. máj. 8-án Bécsből a többi bányászközségeknek adott kezdvezményeket Toroczkóra is kiterjeszteni rendelte, ugy hogy Vajda-Hunyad és Toroczkó lakói fejadóba mit se fizessenek, valamint bányászatnál használt lovaikról, ökreikről és saját élelmezésükre tartott egy tehenökről mi adót se adjanak, valamint adómentesek a szénégetők, kovácsok, s protectionalis taxát csak a szolgák fizetnek. Toroczkó lakói ezen kedvezményeket egészen 1849-ig élvezték, sőt még korunkig is lehet, amennyiben a toroczkóiak fejadóban most is 1 pfrtot fizetnek*, s bányászatnál alkalmazot clitelaris lovaik útcsinálás és postálkodástól fel vannak mentve.
Mert a vagyonosabb osztály nagy erőfeszitéssel üzött földmívelés s főleg szekereskedéssel igyekszik a bajon segiteni.
Minek következtében most Toroczkó egyenes adója 2200, jövedelmi adója 200 frtot tesz.
Hogy a toroczkói vasmívelés állapotja, terjedelme, s hanyatlása még szembeötlőbben fel legyen mutatva, szükségesnek hiszem némely adatoknak összehasonlitólagos ideiktatását.
A vasmiveléssel foglalkozó egyének ily számarányt mutatak:
| 1846. | 1870. |
| Bányatulajdonos | 50 | 40 |
| Bányász | 127 | 68 |
| Szénégető, toroczkói | 104 | 92 |
| Szénégető, idegen | 60 | – |
| Vaskészitő gazda (mester) | 52 | – |
| Segéd | 84 | 110 |
| Szénhordó | – | 22 |
Ezeken kivül vagy 30 vasváltó s vagy 10 szekeres, kik a vasat helyben elárusitották, s az ország minden részeibe széthordták; mert a toroczkói vas minőségre nézve Erdély vasai közt első helyen áll, s azért régen, de még most is nagyon keresett.
A tartományi bányásztörvényszékhez beadott hivatalos kimutatás szerint az 1847-ki vastermelés tett 12,180 mázsát, minek értéke tett
|
rftot.
219240
|
A bányászati kiadás tett 121800 rft.
| |
Lovask és azok melletti szolgák kerültek 51250 rft.
| |
Földesurnak napszám fejében, fáért, census és kir. adó összesen tett 29965 rft.
|
203015
|
És igy a szegény népnek egyévi roppant erőfeszitéssel folytatott munkájaért maradt
|
15275
|
De még ebből is vármegyei rovatalra, kebli szükségletekre, egyházi személyek, tanitók fizetésére, útcsinálásra sokat kell forditaniok, ugy hogy életszükségleteikre vajmi kevés maradt.
A fennebbi kimutatás kiegészitésére ide iktatok egy 1846-ban készült részletesebb kimutatást. E szerint:
Bevétel.
| ||
Toroczkón 40 dolgozó hét alatt kiállitnak 11,100 mázsa vasat*, mázsáját 18 rfrtba számitva, bejön
A vastermelés mennyisége függ leginkább a viz mennyiségétől, mert száraz évben a kohók és verők sokat szünetelvén, a vastermelést nagy mértékben csökkentik, ugy hogy néha egyik évtől a másikig 1000 m. különbség is van, miért az évi termelés mennyisége nagyon variál.
|
rfrt.
199800 | |
Kiadás közterhekre
| ||
Adóban
|
2500 frrt.
| |
Naturában
|
1000
| |
Vármegyei tiszturakra*
Kik rendszerint innen intézték a szomszéd oláh faluk ügyeit s azért sokszor jöttek, későn mentek, s ittlétök alatt tartatták magukat a toroczkóiak által, ugy hogy erre külön rovatala volt a városnak.
|
500
| |
Bérlettekkeli útcsinaltatás
|
500
|
4500
|
Kiadás. Földesuri járadék.
| ||
Háztaxa
|
9000
| |
Karácsonyi ajándék – singvas, zab és vadalma ára
|
3500
| |
Fonás, lórend* tyuk, tojás értéke
A „lórend“ czím alatt fizetett összeg eredete, mint a hagyomány tartja, onnan van, hogy régi időkben, midőn a Thoroczkay-család érdeke ugyanazonos volt a városéval, s mikor a család tagjai a város érdekében sokat jártak-keltek és fáradoztak, úti költségben, lovak tartására a város ajándékképpen bizonyos remuneratiót adott, miből később – midőn a város érdekei ellen útaztak – rendes tartozást csináltak s erővel felszedték a szegény toroczkóiakon.
|
900
| |
Uri robot*, mely pénzzel váltatott meg
Egy gazda 12 napot tartozott volna tenni, de azt mindig pénzen váltották meg.
|
3200
| |
A census, mi minden 4 vasmívelő gazdától 120 darab vasat tett, értéke
|
2160
| |
530 kalongya dézma buza értéke*
Az egész dézma 650 kalongyát (kereszt) tett, ebből papi negyedbe ment 120, a földesurnak 530 kalongya.
|
2770
|
21530
|
Bányászat és vaskészitésre forditott költség.
| ||
Minden mázsa vasra 2 rfrt értékű szén, az egész vasmennyiségre felmenő szénért az erdőbirtokosoknak
|
22200
| |
65 vaskészitő és kereskedő 50–50 véka zabért, vékáját 30 krral számitva, ad
|
1625
| |
Ugyanezek mindenike 3 szekér szénáért 15 frttal
|
2925
| |
90 cseléd, segéd fizetése, élelme, ruházata
|
12150
|
38900
|
Élelmi szükségletekre.
| ||
150 házhoz piaczról vett hizott disznóért
|
3750
| |
Kenyérre való buza személyenkint 18 véka 2 frt 30 krral, főzelék, majorság s más kellékek
|
83025
|
116775
|
Egyházi szükségletekre.
| ||
3 egyházi személy fizetésére
|
200
| |
Tandij és stola
|
400
|
600
|
Az egész kiadások összege teszen
|
182305
| |
Mit a bevételből levonva, marad
|
17495
| |
De ezt felemésztik a lovaknak más helyeken pénzen való teleltetése, a terhes munka alatt gyakran pusztuló lovak másokkali helyrepótlása, tüzelésre drágán vásárolt fa, városi közszükségekre fizetett rovatalok, ugy hogy a tulajdonképi magánszükségletekre a vasmívelés nyereményéből misem marad, s azt földmívelés, szekereskedés s másként szerzett pénzzel kell fedezniök.
A jelenlegi vastermelés aligha tesz többet 4000 mázsánál, mi az 1847-ki vastermelésnek is már csak harmadát képezi.
A mi a toroczkóiak földmívelését illeti, az nagyon korlátolt, hisz határa nagy részét kopasz mészkőhegyek alkotják, melyeken semmi, még csak cserje sem terem. A hegyek közti völgyület, bár talaja termékeny, de oly szűk, hogy alig jut egy-egy gazdára pár holdnyi terület; ezt, mert foglalkozásuk lótartásra útalja, leginkább takarmánytermelésre használják s azért szántóföldjeik nagyrészt a völgyszegélyző két havas alján vannak. A ki e földeket megtekinti, el fog bámulni, hogy miként lehet szorgalommal a kavicsot is termékenyiteni, s a kopár sziklákon is tenyészetet fakasztani; hisz ott a talaj főleg a Székelykő oldalában és alján levőknél nem más, mint apró, dió és mogyoró-nagyságú kavics*, a közt alig észrevehető porladék föld, mit inkább a dús trágyázás által termelnek, s mégis e kavics-tenger annyira termékeny, hogy Erdély legszebb, legsúlyosabb és legtöbbet eresztő tiszta buzája Toroczkón terem.
Mert a nagyobbakat minden évben kigerebjélik s a földek szélein felhalmozzák, mi által minden föld a távolból falszegélylyel körülvettnek látszik.
Azonban a toroczkói, szép tiszta buzájához nagyon drágán jut, mert maga bányászat, vastermelés és elárusitással levén elfoglalva, földjét pénzen fogadott napszámosokkal mívelteti, a szomszéd falusi oláhok és aranyosszékiek szántják meg, vetik be, aratják le, hordják be és csépelik ki*, s igy, ha a mívelésre forditott készpénzt levonjuk a buza árából, bizonynyal nagyon kevés tiszta jövedelem marad fenn.
Az oláh földmíves rendszerint kevés és frugalis élelemmel beéri; de nem igy van ez Toroczkón, hol arra vannak szoktatva, hogy húsos, bő eledellel éljenek.
De az ily költségesen termelt buza, melyből egy személyre alig jut 6 erdélyi kis véka*, fele részben sem fedezi a toroczkóiak szükségletét, a hiányzó részt pénzen kell beszerezni, s messziről (Enyed vagy Tordáról) haza szállitani.
Jobb években határa egyik fordulójában (a másik ugarban van) teem 6500 kalongya, ebből dézmára megy 650; a megmaradt 5850 kalongya, 2 1/2 vékát véve kalongyájára, ad 1425 kis véka szemet. Ebből cséplőrész és munkások eledelére felmegy 1687 véka, őrlési vámra 783 v., marad 12,155 erdélyi kis véka, mi 2000 lélekre oszlik fel.
Törökbuzát (kukoricza) csak 1840-ben kezdett egy gazda csemegeként kertjében termelni, azóta kertekbeni mívelése elterjedt, s bár jobb években megérik, mind ez ideig még nem honosult meg.
A toroczkói gazdának azonban legtöbb gondot a nagyszámu lóállomány táplálása okoz; mert a szűk határ és kopár hegyeken kevés legelőt talál, a bányászat terheit hordó sok lova számára; nyárszakon is nem ritkán vett szénán és zabon élteti, télen pedig csak annyit hagy otthon, mennyi tüzifa hordásra szükséges*, a többit Aranyosszékre és Tordavármegye közelebb eső faluiba adja telelni, honnan tavaszszal rendszerint „a czigány próbát kiállott” állapotban* kerülnek vissza.
A fának szállitása itt is egészen kezdetleges modorban lóháton történik. A ló két oldalán „kerezs“ van alkalmazva, ez egy félköridomú kasforma szerkezet, melynek négy „bügelye“ (vesszője, kávája) alá szoritják a felaprózott tüzifát.
A czigány megpróbálta volt, hogy sátorhordó lovát nem lehetne-e arra szoktatni, hogy étel nélkül megéljen.
Ember mint állat egyiránt küzd a helyzet nehézségeivel. Föld alatt és annak felületén mindenütt nagy akadályokkal, nagy nehézségekkel áll szemben e nép; de lelki ereje, szivós önfentartási ösztöne, s fáradalmat nem ismerő méhszorgalma mindeddig megmenté az elsatnyulás és közelszegényedéstől, mi ily viszonyok között minden más népnél bekövetkezett volna; hogy attól jövőben is megóva legyen, hogy nemzetünk az erős őrszeme továbbra is erőteljesen fentartva maradjon, azt egynél több érdek követeli.
