2. A felszíni vizek minősége
2. A felszíni vizek minősége
Magyarországon jelenleg 109 vízfolyás és négy tó minőségét összesen 241 helyen ellenőrzik rendszeresen. A környezetvédelmi felügyelőségek és az ÁNTSZ-ek évente több ezer vízmintát vesznek. A vízminőségi határértékeket az MSZ 12749-es szabvány tartalmazza. A laboratóriumi analizálások során csaknem negyven komponenst – a víz oxigénháztartásának (biokémiai és kémiaia oxigénigény), tápanyag-háztartásának (ammónium, nitrit, nitrát), mikrobiológiai (colifonszám) és egyéb (vas, mangán) jellemzőit, valamint a mikroszennyezők és a toxicitás (alumínium, arzén, cink, higany, nikkel, ólom, réz, fenolok, kőolajtermékek, radioaktív anyagok) mértékét ellenőrzik. Ezeken kívül – igaz, ritkábban, általában havonta egy alkalommal) – vizsgálják a felszíni vizek ionháztartását, lebegőanyag-tartalmát, továbbá egy-egy fontosabb szelvényben a bór-, a cianid-, a feoftin-, és az algaszám mértékét. Kontrollálják továbbá a fekális szennyezéseket, és néhány helyen a különféle növényvédő szerek mennyiségét is.
Az eredmények értékelésekor a szakemberek figyelembe veszik, hogy a nagy vízhozamú folyókban (Duna, Tisza, Dráva) könnyebben felhígulnak a fizikai és a kémiai komponensek, ezért a nagy folyamok minőségét elsősorban a mikrobiológiai jellemzők értékei alapján határozzák meg. A kisebb vízfolyásoknál fordított a helyzet, viszonylag csekély szennyezés is károsan befolyásolhatja a víz minőségét – lásd Ikva, Általér, Eger patak – állapotát. Mivel a hazai tavak sekély mélységűek, vízminőségüket a mindenkori tápanyag-terheltség mellett nagy mértékben befolyásolják a meteorológiai körülmények. A hosszan tartó kánikulai időjárás az elmúlt években többször okozott algásodást legnagyobb üdülőtavainkon, elsősorban a Balatonnál, de a Velencei-tó és a Tisza-tó is rendszeresen megsínyli a kánikulai időszakot.
Legjelentősebb felszíni vizeink közül a Dunán évtizedek óta végeznek – jelenleg 12 ponton – méréseket. Az adatok az ötvenes évektől drámaian romló állapotokat tükröznek. A folyó – noha a romlás az utóbbi időben megállt, sőt egyes paramétereknél javulás jelei mutatkoznak – mára fürdésre alkalmatlanná vált. A kedvezőtlen helyzet mindenekelőtt a folyó parti települések szennyvíz csatornázatlanságából fakad. Ezt mutatja, hogy a legrosszabb adatokat a szennyvízproblémákkal küszködő nagyvárosok, illetve a szennyezett mellékfolyamok torkolata alatt – pl. Győr, Budapest, Dunaújváros – mérik. Különösen súlyosak a problémák a fővárosban, ahol a szennyvizek alig 20 százalékát tisztítják. A hazai és szlovákiai városok, üzemek infrastrukturális elmaradottsága nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nem csökken a Duna tápanyag-terhelésének növekedési üteme, gyakran tapasztalni időszakos algásodást, és nem ritkák a bakteriális szennyezések sem. Évről évre emelkedik a Duna nitráttartalma, és ma már nem számít ritkaságnak a 20 mg/liter koncentrációt meghaladó szélsőérték sem. Különösen veszélyes és beláthatatlan károkkal járhat a folyó kotrása. Egyes parti szűrésű kutaknál már jelentős mennyiségű iszap halmozódott fel. Az itt bekövetkező szervesanyag-bomlás következtében több kút vizének emelkedett számottevően a vas-, mangán-, és oldottszervesanyag-tartalma. Egyes körzetekben megfigyelhető a mederüledékben a toxikus szervesanyagok felhalmozódása.
Az utóbbi években stagnál a Tisza vízminősége.
A folyót 15 szelvényben vizsgálják rendszeresen, és a mérési eredmények az utóbbi időben a paraméterek többségében (pl. az oxigénháztartás és egyes tápanyagok vonatkozásában) javulást tükröznek. A mintavételek alapján megállapítható, hogy a folyó felső szakasza a legtisztább, lejjebb azonban a mellékfolyók (Szamos, Maros), és különösen az erősen szennyezett Kraszna, Lónyay-csatorna és a Zagyva alatt fokozatosan romlanak az eredmények. Mindezt pontosan mutatja a mért oldott oxigén mennyiségének és oxigéntelítettség-értékének folyamatos csökkenése, valamint a víz szerves- és szervetlenanyag-tartalmának, valamint nitrogén és foszfor mennyiségének emelkedése. A Tisza vizét is nagy mértékben befolyásolják a bevezetett szennyvizek, így különösen a szennyvíztisztítóval nem rendelkező Szolnok és Szeged alatt romlik a folyó állapota.
A Dunára és a Tiszára egyaránt érvényes, hogy a belépéshez képest szennyezettebb víz hagyja el az ország területét. A kedvezőtlen változásokért azonban nem csak a hazai negatív állapotok, hanem a szomszéd országokból érkező szennyezett vízfolyások is felelősek.
A külföldi eredetű negatív hatásokat bizonyítja, hogy a három, kizárólag hazai vízgyűjtőjű folyó – Kapos, Zagyva, Zala – minősége javult az utóbbi időben.
Harmadik legnagyobb folyónk, a Dráva az ország legtisztább vízfolyásai közé tartozik. Különösen belépő szakaszán, őrtilos térségében tartalmaz vize kevés szerves és szervetlen anyagot, és kedvező mikrobiológiai minősége is. További szakaszain azonban a víz szennyezettsége kismértékben nő, de minősége így is, a Magyar Szabvány szerint, mindenütt jónak mondható.
Országos összehasonlításban elsősorban a kisebb vízfolyások egyes szakaszai – pl. a Séd ősinél, a Nádor-csatorna Sióagárdnál, a Lónyay-csatorna Bujnál, a Hangony patak Centernél, a Kösely Hajduszovátnál – tartoznak a legkritikusabb pontok közé.
A nyolcvanas években megkezdett rehabilitációs program hatására javult az utóbbi időben legnagyobb tavunk, a Balaton vízminősége is. A Kis-Balaton védőművének I. ütemének üzembe helyezése, a Zala menti és a balatoni vízgyűjtőn elkészült többi szennyvíztisztító, illetve a tisztított szennyvizek más vízgyűjtőbe vezetése már érezteti jótékony hatását. A felmérések szerint a bemosódó vizek okozta foszfor- és nitrogénterhelés 1982-től kevesebb mint felére csökkent, és megállt az eutrofizáció is. Nőtt ugyanakkor a kékalgák száma, és háromszorosára emelkedett a légköri eredetű nitrogénterhelés. Továbbra is a tó keleti medencéjének állapota kedvezőbb, és ezt a területet befolyásolják legkevésbé a meteorológiai körülmények, köztük az algaszám robbanását kiváltó kánikulai hetek. Nyugat felé haladva fokozatosan nő a Balaton érzékenysége, emelkedik a víz szervesanyag-tartalma. A vízminőség a Keszthelyi-öbölben a legkedvezőtlenebb, itt a legnagyobb a szervesanyag-mennyiség, a klorofill, az algaszám és az algabiomassza értéke.
A négy éve elkészült, egyébként sikeres vízpótlás ellenére továbbra sem megnyugtató a Velencei-tó állapota. A sekély mélységű (átlag 1,1 méter mély) tó az elöregedés jeleit mutatja. Sajátossága, hogy nádasokkal tagolt vizének minősége viszonylag kis kiterjedése ellenére erősen eltér egymástól. A tó vize természetes állapotának megfelelően igen nagy mennyiségű oldott szervetlen és szerves anyagokat tartalmaz, domináns a nátrium, a magnézium és a kálium. A vízben lévő lebegő anyagok mennyisége nem jelentős, a növényi tápanyagok szintje csak ritkán haladja meg – akkor is többnyire csekély mértékben – az átlagos értéket.
Sekélysége miatt a környezeti és az éghajlati változásokra érzékeny a Fertő-tó is. Vize meleg nyarakon gyakran 30 fokig is felmelegszik, télen viszont sokszor fenékig befagy. A tó vizében az oldott oxigén mennyisége és telítettsége nagy ingadozásokat mutat. Jelentős a szervetlen anyagok, különösen a magnézium, a nátrium és a klorid, valamint a víz szervesanyag-mennyisége.
Az ország legnagyobb, mesterségesen kialakított tározója, a változó mélységű (2 dm–2 m) Kiskörei- (Tisza-) tó oxigénben gazdag és viszonylag kevés szerves és szervetlen anyagot illetve tápanyagot tartalmaz. Beavatkozást kíván viszont a vízminőségi problémákkal fenyegető medereliszaposodás.
Az országban található számtalan kisebb állóvíz – bányatavak, holtágak, horgásztavak stb. – állapota nagy eltéréseket mutat. Ahol a vízkészlet képes megújulni, általában nem tapasztalni tartós károsodást. A legtöbb gond a nyári hónapokban nagy tömegekben látogatott bányatavaknál jelentkezik. A csatornázatlanság, a rossz higiéniai viszonyok miatt gyorsan elszennyeződhetnek a csekély vízutánpótlással rendelkező tavak. Szennyezések elleni védelmük megoldása fontos feladat, amelyet azonban sok helyen megnehezítenek tulajdoni, hatásköri rendezetlenségek, ráadásul állapotfelmérésük és hasznosításuk jogi, gazdasági feltételeit sem dolgozták még ki.
A felszíni vizek minőségét több körülmény egyidejűleg befolyásolja. Kedvezőtlenül hat állapotukra mindenekelőtt a széles közműolló, azaz a szennyvízelvezetés elmaradása az ivóvízellátás szintjétől. Míg a közműves ivóvízellátásban részesülő lakosság aránya 95 százalék, csupán a népesség 55 százaléka él csatornázott területen, szakszerű közműpótlást a lakosság 15 százaléka alkalmaz. Sok helyen okoz problémát a települési és az ipari szennyvíztisztítók hiánya, valamint a mezőgazdaságban alkalmazott kemikáliák bemosódása. Jelentős befolyást gyakorolnak folyóvizeinkre a szomszéd országok beavatkozásai és az éghajlati körülmények. Egyre több jel utal arra, hogy az Alföldön, különösen a Duna–Tisza-közti hátság területén fellépő talajvízszint-csökkenés nemcsak a tartós szárazságnak, hanem a felszín alatti vizek túlzott kitermelésének is köszönhető. A tartós szárazság és a talajvízszint-csökkenés együttesen a felszíni vízkészletekre is hatnak. A kis esésű csatornákban pangó víz a szennyvizekkel együtt a befogadók vizének romlásával jár, a tartós vízhiány pedig az alföldi szikes tavak fennmaradását veszélyezteti.
