Az országhatárokat átlépő vízfolyások és a nemzetközi tavak védelme
Az országhatárokat átlépő vízfolyások és a nemzetközi tavak védelme
Egyezmény az országhatárokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról
elfogadás: 1992. március 17.
helyszín: Helsinki (Finnország)
szervezet: ENSZ Európai Gazdasági Bizottság
letéteményes: ENSZ-főtitkár
Magyarország:
| aláírás: | 1992. március 18. |
megerősítés/jóváhagyás: 1994. február 9.
Célok
Európa-szerte az utóbbi évtizedekben a felszíni és felszín alatti vizek állapota a fokozódó elszennyeződés, illetve a nem körültekintő használatok miatt nagy mértékben romlott. A határvizeket érő kedvezőtlen hatások azonban növekedtek, s emiatt több, a vízfolyások alsóbb szakaszán lévő, úgynevezett alvízi ország számára megnehezült a vízhasználat fenntartása, ezen kívül különleges problémák adódtak a vízi és vízparti ökológiai rendszerek megóvása területén. Európában általános gyakorlat két- vagy többoldalú határvízi egyezmények megkötése, amelyek különböző mértékben a vízvédelemre is kiterjednek, de egységes elvek hiányában e dokumentumok szerkezete eltérő, szövegezésük sok esetben csak általánosságokat tartalmaz, a határvizek állapotásnak javulását nem garantálja. A mérési-észlelési módszerek eltérései miatt még a határvizek azonos alapon történő minősítése is nehézségekbe ütközik. Mindezek figyelembevételével az egyezmény alapvető célkitűzése, hogy – az abban foglalt általános elvek alapján – a határvizekben érdekelt szomszédos országok az egyenlőség és a kölcsönösség alapján kössenek két- vagy többoldalú megállapodásokat. Ezek célja, hogy általuk megelőzzék, ellenőrizzék és csökkentsék a felszíni és a felszín alatti vizeket érő, az ökorendszereket károsító, határokon étterjedő kedvezőtlen hatásokat, beleértve a kockázatos anyagok okozta, valamint a hő- és sugárszennyezést, az ipari-lakossági-mezőgazdasági szennyezéseket és a nem körültekintő vízhasználatot.
Kötelezettségek
– Az alvízi országoknak sem minőségi, sem mennyiségi szempontból nem szabad hátrányos helyzetbe kerülniük a vízkészletek kialakult és jövőbeli használatát illetően.
– Nemzetközi szinten is érvényesítendőnek kell tekinteni „a szennyező fizet” elvet, külön hansúlyt kap a megelőzés, kiemelve, hogy a szennyezésekkel azok keletkezének helyén kell felvenni a küzdelmet.
– Igazgatási, jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki intézkedéseket kell hozni az országhatárokon átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak, illetve azok környezete állapotának javítására, szennyezésének csökkentésére.
– Hulladékszegény vagy hulladékmentes technológiákat kell bevezetni, különösen azoknál az ipari vagy mezőgazdasági üzemeknél, amelyek veszélyes anyagokat bocsátanak a környezetbe.
– A szennyezőanyagok kibocsásátára vonatkozó határértékeket a rendelkezésre álló legjobb technológiák figyelembevételével kell meghatározni.
– A kutatásfejlesztés terén két- vagy többoldalú együttműködést kell megvalósítani, elő kell segíteni az elért eredmények, infomációk széles körű cseréjét.
– A szennyezések kockázatának csökkentése, észlelő-figyelő és jelzőrendszerek kiépítése, a rendkívüli szennyezések káros következményeinek más országok területén történő elhárítása.
– Konzultációk, a jelző- és riasztórendszerek, a kölcsönös segítségnyújtás kérdéseiről.
– A közvélemény tájékoztatásának fontossága, a vízminőségi célállapot kritériumainak, az engedélyeknek és szabályoknak, az egyes területeken mért szennyezettségi és szennyezőanyag-kibocsátási jellemzőinek nyilvánosságra hozatala.
– Viták esetén az érintett felek a tárgyalásos megállapodásra törekednek, és ha a vita így nem rendezhető, a döntőbíráskodás elé vihető, illetve a Nemzetközi Bíróság elé utalható.
