Gazdasági folyamatok és az ezeket meghatározó tényzők
Gazdasági folyamatok és az ezeket meghatározó tényzők
A gazdasági folyamatok tekintetében a kialakult, meglehetősen lassan változtatható gazdasági térszerkezetnek és a külső tényezőknek van jelentős szerepe.
A gazdasági térszerkezet kialakulásában két tényezőnek volt meghatározó szerepe.
Az egyik az a történelmileg kialakult sajátosság, ami a centrum–periféria viszonnyal jellemezhető. Az elmúlt évtizedek állam által irányított gazdasága elsősorban a központokat erősítette egy lépcsőzetes hierarchiasor szerint, ami a fejlesztési eszközökhöz való egyenlőtlen hozzájutás eredményeként létrehozta a centrumoktól függő perifériák rendszerét. A gazdasági rendszerváltozás először e perifériákat hozta nehezebb helyzetbe, mert az ottani gazdasági egységeknek kisebb az érdekérvényesítési lehetőségük, kapcsolatrendszerük pedig meglehetősen egyoldalú.
A gazdasági térszerkezet másik meghatározó tényezője a monolitikus összetételű alapanyag- és kitermelőipar területi elhelyezkedése. Ezek – megegyezően Nyugat-Európa nehézipari térségeivel – a történelmi iparosítás korszakában, Magyarországon azonban késéssel, a század első felében alakultak ki. Ez konzerválódott a ’90-es évekig. A monolit szerkezet tartóssága ipari válságtérségek létrejöttét eredményezte. A problémákat csak teljes szerkezetváltással lehet megoldani. Ez azonban hosszú időt igényel, hasonlóan a Nyugat-Európa nehézipari területein is végbement folyamathoz.
A jelenlegi, a piacgazdaságra való átmenet térszerkezetét ezek a fő tényezők határozzák meg.
A főváros abszolút meghatározó a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a tőkebevonás tekintetében. Az ebből eredő gazdasági lehetőségek azonban térben kisugároznak nemcsak közvetlen környékére, hanem a tágabb agglomerációját képező, a középvárosi gyűrű több településére, sőt több szempontból az ország egészére is.
A nagyvárosok többségében a kialakult centrumpozíciók kedvezőek a gazdaság átalakulására. A középvárosok nagy része azonban bizonytalan gazdasági helyzetben van.
Még problematikusabbak a perifériák. Ezek eredetileg is függő gazdasági viszonyban voltak, a gazdaság átalakulásával, a piacgazdaság térnyerésével szerepük és kapcsolataik tekintélyes részét elveszítették. Ugyanakkor urbanizáltsági szintjük és komparatív adottságaik nem teszik elég vonzóvá e területeket a külső tőke letelepedése számára.
Speciális adottságúak a határ menti külső perifériák. Ezek többnyire területileg is elszigeteltek, félreesőek. Kitörési pont lehet azonban számukra a határon átnyúló együttműködés, mint ahogy ez a nyugati határ mentén már tapasztalható.
A gazdasági térszerkezet alakításában jelentős szerepet játszanak még az üdülési és idegenforgalmi térségek. Az idegenforgalom – különösen a nem szezonális – fejlesztése a gazdasági potenciál növekedését eredményezheti ezekben a térségekben.
A korszerű gazdaság a működő kapcsolati rendszerektől függ. E tekintetben az ország több mint fele kedvezőtlen helyzetben van. Elsősorban az Alföld nagy része és az északi iparvidék kapcsolathiányos, de a Dél-Dunántúl is. A hiány okai többfélék, de mindegyik térségre jellemző a közlekedési kapcsolatok hiányossága.
Megalapozottan feltételezhető, hogy a gazdaság a következő években a jelenlegi egy-két százalékos ütemhez képest dinamizálódikaz ipar termelésnövekedése meghaladja a GDP 1990–96 közötti átlagát, de területi megoszlásának arányaiban lényegesen nem változik.
Ezt tükrözi az 1994-es, 1995-ös évek egy főre jutó GDP-jének összehasonlítása is, amely szerint az ország fejlettségi térszerkezete számottevően nem változott. (1994-ben az egy főre jutó GDP 425 000 forint, míg 1995-ben 544 000 forint volt. A két évben a számítások más-más metodika alapján készültek.) Budapest továbbra is kiugróan, Győr-Moson-Sopron és Vas megye pedig éppen hogy meghaladja az országos átlagot. A viszonylag fejlett kategóriába tartozó Zala, Fejér, Tolna, Csongrád megye mindkét évben az országos átlag 90-100 százalékát érte el.
A GDP növekedési üteme Dunántúl dinamikusabb fejlődését mutatja. Az országban 1994-hez képest Komárom-Esztergom és Veszprém megyében emelkedett a legnagyobb arányban az egy főre jutó GDP, s a dunántúli megyék közül egyedül Tolna megye fejlődése marad el valamivel az országos átlagtól.
Az egy főre jutó GDP mindkét évben Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb. Addig azonban, míg a növekedés üteme Nógrád megyében nem éri el az országos átlagot, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jóval meghaladja azt. Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a GDP növekedett, de ennek ellenére éppen hogy meghaladta az országos átlag 75 százalékát. Tehát az ország északkeleti részének felzárkóztatásához ez a növekedési ütem sem elegendő. Ugyanakkor az ország középső részének fejlődése visszaesett, ezt jelzi Pest, Budapest, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye átlag alatti növekedési üteme.
Az ország északkeleti részének szerény fejlődése valószínűsíthetőleg a területfejlesztési támogatások eredménye, míg a két dunántúli megye előrelépése a magántőke beruházásaival magyarázható.
A termelő ágazatok beruházásainak ma több mint felét a külföldi működőtőke-beruházások adják, mivel a hazai tőkefelhalmozás lehetőségei korlátozottak vagy a beruházási késztetés alacsony. A gazdaságban a forrásképződés jelenleg sem elegendő az egyes ágazatok, így az ipar korszerűsítéséhez sem. Valószínűsíthető, hogy ez a közeljövőben sem változik lényegesen. Ezért a területi versenyben tovább növekszik a nagyvárosok (különösen a főváros) és a jó adottságú ipari körzetek előnye. A befektetések speciális ösztönzése nélkül erősödhet a gazdaságilag gyengén fejlett, elmaradott térségek leszakadási folyamata.
A privatizálható állami vagyon csökkenésével nő a beruházásokon belül a külföldi működő tőke szerepe. A külföldi tőkebefektetések, a beruházások a termelésnövekedés térbeli arányainak változásában és a tőke területi allokációjában döntő tényező marad.
Jelenleg e beruházások 80 százaléka a nyugati országrészben és a fővárosban, illetve környékén összpontosul. A területfejlesztési politikának elő kell segítenie, hogy ez az arány a kedvezőtlenebb helyzetű térségek javára módosuljon.
Az ágazatok eltérő ütemű fejlődése, a külpiaci kapcsolatok dinamikája, valamint a beruházások térbeli arányai egyaránt valószínűsítik, hogy a piaci folyamatok a következő években is erőteljes differenciálódást, a gazdasági fejlettségi különbségek növekedését eredményezik, egyrészt az ország nyugati és középső, valamint keleti és déli térségei, másrészt általában az urbanizált és az agrártérségek között.
Magyarországon ezek a különbségek a ’80-as évtizedben – ellentmondások közepette bár, de – csökkentek, 1990 óta azonban a fejlettségi, jövedelmi különbségek nagymértékben növekedtek. 1994-ben Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között az egy főre jutó GDP különbsége háromszoros volt, ami 1995-ben sem csökkent számottevően. (Ez a különbség jóval nagyobb, mint – az egyesített Németország nyugati és keleti része közötti különbség kivételével – az Európai Unió országainak bármelyikében.)
Félő, hogy e folyamatok 5-6 éven keresztüli további folytatódása visszafordíthatatlan vagy csak nagyon nehezen megváltoztatható folyamatokat vált ki, és Európa fejlettségi választóvonala az ország közepére helyeződik át, s ez súlyos társadalmi feszültséget vált(hat) ki.
Külső körülmények
Határon átnyúló regionális együttműködések I.
Bruttó hazai termék (GDP)
A vállalkozások száma, 1996
Külföldi érdekeltségű vállalkozások
