Preambulum

Teljes szövegű keresés

Preambulum
Tekintettel a városi népesség gyors növekedésére és a városi szegénység problémáinak komplex szövevényességére, amelyek elsősorban a városi szegények és munkanélküliek számának növekedésében, az alacsony iskolázottságban, a gazdasági és politikai döntésekben a szegények nem megfelelő részvételében, valamint az alacsony egészségügyi színvonalban jelentkezik.
Azoktól az elvárásoktól vezérelve, hogy teremtsünk megfelelő városi infrastruktúrát és közszolgáltatásokat, tegyük hozzáférhetővé az oktatást, továbbá oltalmat adjunk azoknak az embereknek, akik egyre növekvő számban képtelenek ezeknek a szolgáltatásoknak a teljes költségeit megfizetni.
Aggodalommal eltöltve a növekvő bűnözés, erőszak, rasszizmus, kóros betegségek terjedése, a kábítószer-fogyasztás és a társadalmi dezintegráció láttán a városokban.
Figyelemmel a városainkon belüli környezeti feltételek romlására és azokra a nemzeti és világméretű környezeti hatásokra, amelyeket a városok levegő-, víz-, szilárdhulladék-szennyezése okoz.
Tudatában annak, hogy a helyi önkormányzatoknak szükségük van arra, hogy kapacitásukat növeljék annak érdekében, hogy elősegíthessék a fenntartható városi fejlődést és érvényesíthessék a jog előtti igazságosságot, egyenlőséget és a demokráciát.
Felbátorítva attól a pozitív szereptől, amit a városok a gazdasági, politikai és társadalmi fejlődésben játszanak, valamint annak ismeretében, hogy ez a szerepük a városi menedzsment politikájának és gyakorlatának fejlesztése következtében tovább erősödik, és
elismerve a világméretű jelentőségét az 1995 márciusában, Koppenhágában, a társadalmi fejlődésről tartandó Világcsúcsértekezletnek, valamint az 1996 júniusában Isztambulban, az emberi településekről tartandó ENSZ-konferenciának (Habitat II.).
Mi, összegyűlt polgármesterek, a világ városainak közösségeit képviselve, ezennel az alábbi közös nyilatkozatot tesszük:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem