Az anglikánok
Az anglikánok
A protestáns egyházak közül – történetét, felépítését és szertartásait tekintve – az anglikán egyház áll a legközelebb a katolikus egyházhoz.
VIII. Henrik angol király nem vallási, hanem hatalmi meggondolásokból kiindulva, 1534-ben elszakította Rómától az angliai katolikus egyházat, s a mindenkori angol uralkodó alá tartozó államegyházat alapított. Később, VI. Edward uralkodása idején, 1547-ben bevezették a kálvini hitvallást, a két szín alatti áldozást, s eltörölték a kötelező papi nőtlenséget. Azóta az anglikán egyház hivatalos tanítása protestáns, de az egyházi hierarchia megtartotta a katolikus egyházra jellemző püspöki felépítését. Az érsekeket és a püspököket az uralkodó, mint az egyház legfőbb feje nevezi ki. Az anglikán egyház spirituális vezetője a canterburyi érsek, aki – a többi főpásztorral együtt – automatikusan tagja a parlament felsőhazának. Az egyházmegyék esperesi kerületekből állnak. Az egyházközségi tanácsok képviselői (lelkészek és civilek) részt vesznek az esperesi és az egyházmegyei zsinat munkájában. Megtartották a papszentelés katolikus módját, tehát a szertartást, akárcsak a fiatalok konfirmálását, az apostolutódnak számító püspök végzi.
Az anglikán egyházon belül két fő irányzat él évszázadok óta. Az egyik az ún. High Church, a magas egyház, amely ragaszkodik a keresztény tradíciókhoz, s a reformáció előtti kereszténységgel való szerves kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Szertartásai hasonlítanak a katolikusokéihoz, s vallják, hogy az egyháznak fontos szerepe van az emberek üdvözülésében. A másik, az ún. Low Church, az alacsony egyház a kálvinista protestáns egyházakhoz áll közelebb, s a Szentírást tartja a legfontosabbnak. Ez utóbbi irányzatból szakadt ki a 18, sz. végén a metodista egyház. A britek gyarmati terjeszkedése révén az anglikán egyház a világ nagy részén elterjedt.
Ma az anglikán világközösség 27 autonóm egyházból áll, s közel 70 millió híve van a világon (Nagy-Britanniában 30 millió). Az egyházmegyék közel fele a Brit Nemzetközösség országaiban található. Az autonóm egyházak püspökeit az 1877-ben alapított, kötelező törvényhozó hatalommal nem rendelkező Lembeth-konferencia fogja össze (Lembeth a canterburyi érsek palotájának a neve).
Az anglikán közösség alapja egy 39 cikkelyből álló hitvallás; e szerint egyedül a hit üdvözít, két szentség van (keresztség és úrvacsora), és kizárólag a Szentírás lehet a hit alapja. (Ennek ellenére a High Church követői mind a 7 katolikus szentséget elismerik, s vallják, hogy ezeknek is szerepük van az üdvösség elnyerésében.) Nem fogadják el a kálvini eleve elrendelés tanát, mivel az szerintük reménytelenséggel töltené el a gyengébb lelkeket, viszont vallják a kegyelemre való kiválasztottság elvét.
A reformáció idején az anglikán egyházban megszűntek a szerzetesrendek, de a 19. sz. közepén az ún. Oxford-mozgalom (a katolikus egyházhoz való közeledés mozgalma) hatására a rendek kezdtek újra megalakulni. Ma már léteznek anglikán bencések, ciszterciek, különböző apácarendek, ill. a modern katolikus kongregációk anglikán megfelelői. A Lembeth-konferencia 1930-ban ismerte el az anglikán szerzetesség intézményét.
A legtöbb anglikán egyházban ma már nőket is pappá szentelnek, s elvileg annak sincs akadálya, hogy püspök legyen belőlük. E kérdés azonban erősen megosztja az egyébként sem egységes anglikán papságot és hívőket, s az utóbbi években visszavetette a Rómával korábban megkezdett ökumenikus párbeszédet is. A Lembeth-konferenciához tartozó egyházak részt vesznek az Egyházak Világtanácsa munkájában.
