NDK-ból az NSZK-ba
NDK-ból az NSZK-ba
Amikor 1989. jan. 1-jén életbe lépett az NDK-ban az eddigi első utazási rendelet, máris látható volt, hogy ez nem old meg mindent, de arra senki sem számított, hogy néhány hónapon belül tízezrek hagyják el az országot. Az NDK történetének egyik legnagyobb menekülthulláma Magyarországon is átcsapott, mire Ausztrián keresztül az NSZK-ba ért.
Főképpen a körülmények és a váratlanul nagy tömeg keltettek feltűnést: az nem új, hogy az NDK-t így vagy úgy elhagyják az emberek. 1945 óta a szovjet szektorból, ill. 1949-től az NDK-ból összesen körülbelül 3,5 millióan mentek vagy szöktek Nyugatra, gyakorlatilag kizárólag az NSZK-ba és Nyugat-Berlinbe. A mostani előtt a nagyobb hullámok 1952–53-ban (a szocializmus építését meggyorsító pártkongresszus és az 53. jún.-i munkásfelkelés közti időben) és 1961-ben (közvetlenül a berlini fal építése előtt) voltak.
Kevésbé feltűnően ugyan, de az utóbbi években a legális kivándorlások száma is megnőtt: évi 10 000 és 30 000 között mozgott. Az 1989-es menekülthullám sodrában az sem tűnt fel igazán, hogy épp ekkor gyorsult fel még jobban a kivándorlás: az év első felében több mint 50 000-en kapták meg az engedélyt, s a becslések szerint az év végéig számuk eléri a 100 000-et is. Történt ez annak ellenére, hogy az említett utazási rendelet miatt a régebbi kérelmeket meg kellett újítani, s ezt sokan szkeptikusan fogadták. Olyannyira, hogy egy héttel a rendelet életbelépése után máris megjelentek az első követségfoglalók az NSZK berlini állandó képviseletén (ez nagykövetségnek telel meg). A módszer nem új: az utóbbi években bevált fogás volt, hogy a Nyugatra vágyók bementek egy nagykövetségre (legtöbbször a nyugat-németekhez), s addig nem jöttek ki, amíg ígéretet nem kaptak, hogy kivándorolhatnak. Ezúttal is ez történt. Új volt viszont febr.-ban, hogy egy 4 tagú család erőszakkal hatolt be a képviseletre, s miközben Ladájukkal áttörték a sorompót, elütöttek egy rendőrt. A családfő az NSZK helyett börtönbe került.
Ugyancsak febr.-ban történt, hogy – jóllehet az NDK tagadja, hogy határőreinek tűzparancsuk lenne, s hónapokon át akkoriban tényleg nem lőttek – a berlini falnál egy menekülőt halálosan, egyet súlyosan megsebesítettek. Az eset megzavarta a 2 német állam kapcsolatait, s rávetítette árnyékát a tavaszi Lipcsei Vásárra is. Márc. elején újabb tragédia hívta fel a figyelmet arra, hogy vannak, akik akár életük kockáztatásával is el akarják hagyni az NDK-t. Egy fiatal férfi maga készítette léggömbbel repült Nyugat-Berlin felé, de nem tudott leszállni, lezuhant és szörnyethalt.
Ápr. 1-jei hatállyal enyhítettek a 3 hónapos utazási rendeleten: többfajta rokonságfok „jogán”, többfajta családi esemény alkalmából vált lehetővé a nyugati látogatás. Ez sem változtatott az NDK-beli közvélemény egyik fő panaszán: a nyugati utak csak azoknak adatnak meg, akiknek rokonuk van odaát, s a döntés a helyi rendőrségek kezében van. Az utazási szabadság hiánya gyakori indok volt később a Nyugatra érkezők szájából. Ápr.-ban egyébként is felbolydult a hangulat az utazások körül: becslések kerültek forgalomba, hogy akár 1,5 millióan is el szeretnék hagyni az NDK-t, ha tehetnék. Az evangélikus egyház (az egyetlen nem hivatalos erő, amely hallathatja hangját) úgy vélte, hogy a szám csak 150 000 körül van. Ugyanekkor tudatosult az a hír az NDK-beli közvéleményben, hogy Magyarországon megkezdik a műszaki határzár, a vasfüggöny lebontását. Szinte ezzel egy időben röppent fel a hír, hogy korlátozni fogják a magyarországi utakat, nehogy az NDK-turisták átszökjenek ezen a határon. És bár később éppen ez következett be, a turistaszezon végéig, vagyis nagyjából az iskolai tanév elejéig a többszöri híresztelések ellenére sem volt ilyen korlátozás – eltekintve némely helyi rendőrkapitányság kisebb túlkapásaitól.
A szokás szerint – sőt a szokásosnál valamivel nagyobb számban – Magyarországra érkező NDK-turisták a nyár elején lassacskán kezdték kihasználni a lehetőséget, s eleinte óvatosabban, nyár végére csoportosan és magabiztosan szöktek át Ausztriába. A magyar határőrség nem lőtt a menekülőkre. Az elfogás kockázata annyi volt, hogy ha ez többször előfordult, a rendőrség megvonta tartózkodási engedélyüket. Ezzel a pecséttel az úti okmányukban azonban a legtöbben nem mertek már hazatérni, miután az NDK-törvények szerint büntetés várt rájuk. Szaporodni kezdett azon NDK polgároknak a száma, akik Magyarországon maradtak, s aug. elejére hirtelen több százan kértek és kaptak menedéket az NSZK budapesti nagykövetségén.
Ekkor az események már párhuzamosan több színhelyen zajlottak. A berlini nyugatnémet képviseleten ugyancsak aug. elejére gyűlt össze egy 130 fős csoport. A korábbiaktól eltérően azonban az NDK ezúttal nem járult hozzá a kivándorláshoz, pusztán büntetlenséget ígért a követségfoglalóknak, akik viszont a maguk részéről addigra fölégették maguk mögött a hidakat s nem akartak hazamenni. Ügyük valamivel több mint egy hónap múlva oldódott meg, nagyjából egy időben a Magyarországon várakozó NDK-polgárok távozásával.
Budapestről egy kisebb csoport már aug. végén Nyugatra jutott: az a 104 ember, aki a nyugatnémet nagykövetségen volt. Vöröskeresztes útlevéllel, a Vöröskereszt által bérelt repülőgéppel utaztak Bécsbe. Addigra azonban a nagykövetségen kívül, átmeneti táborokban több ezren várakoztak, s több ezerre rúgott azoknak a száma is, akik a magyar-osztrák határon mentek át. Néhány héten át ez viszonylag kockázatmentes lehetőség volt. A példa nélkül álló vándorlást egyetlen haláleset zavarta csak meg: egy NDK-beli férfi úgy lelte halálát, hogy dulakodott egy magyar határőrrel, s a véletlenül elsülő fegyver halálra sebesítette.
Azok, akik valamilyen okból nem vállalták a tiltott határátlépést (köztük sok kisgyermekes család), azok több táborban – pl. a zugligeti templom kertjében, a csillebérci és a zánkai úttörővárosban várták, hogy helyzetük rendeződjön.
Aug. végén Németh Miklós miniszterelnök váratlanul Bonnba, Horn Gyula külügyminiszter Berlinbe utazott. A tárgyalások tartalmáról semmit sem árultak el, de a 2 német állam és Magyarország között több szinten is folyó sorozatos eszmecserék szept. elejére eredménnyel jártak. Előbb a berlini nyugatnémet képviseletről távozott az addigra már csak 116 NDK-polgár. Nem ígérték ugyan meg nekik, hogy Nyugatra mehetnek, de a körülmények sejteni engedték, hogy ez fog bekövetkezni. Néhány nappal később, szept. 10-én közölték Budapesten, hogy a Magyarországon lévő 6300 menekült is az NSZK-ba indulhat, ill. a közlemény szövege szerint a Magyarországon tartózkodó többi NDK-állampolgár (becsült számuk kb. 60 000 volt) is elhagyhatja NDK-s útlevéllel nyugati irányba a határt. Az NDK első reakciója az volt, hogy nemzetközi megállapodások megsértésével, emberkereskedelemmel és az NDK belügyeibe való beavatkozással vádolta Magyarországot. Hátramaradt még a prágai és a varsói NSZK-nagykövetségen lévők ügyének rendezése. Ennek első menetében közel 10 ezer NDK-polgár távozott vasúton az NDK-n keresztül az NSZK-ba szeptember utolsó napjaiban.
