A világ ipara
A világ ipara
A világ ipari termelése 1987-ben az előző évinél élénkebben, de továbbra is mérsékelt ütemben, becslések szerint 3–3,5%-kal emelkedett. A 24 legfejlettebb ipari országot tömörítő OECD ipari termelésének átlagos növekedési üteme 3% volt, az előző évi 1,6%-kal szemben. A szocialista országokban az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (EGB) felmérése szerint 3,5%-kal nőtt az ipari termelés.
Az OECD-átlag erős szóródást takar. Míg Nyugat-Európában 2% alatt maradt az ipari növekedési ráta, addig az Egyesült Államokban elérte a 3,2, Japánban pedig megközelítette a 4%-ot.
Végletesen szélsőségesek a fejlődő országokban kimutatott ipari teljesítmények. A harmadik világ összesített ipari termelésének 57–60%-a Brazíliára, Mexikóra, Argentínára, Indiára és Dél-Koreára, azaz mindössze 5 országra jut, és további 5 országot hozzávéve (köztük Tajvant, a Fülöp-szigeteket és Thaiföldet) az arányszám 70%-ra megy fel. A 120 fejlődő ország ipari termelésének csaknem háromnegyedét tehát 10 ország adja.
Az ipari termelés növekedésének üteme az európai KGST-országok mindegyikében csökkent, Magyarország kivételével, ahol a növekedési ráta az 1986. évi 1,7%-ról 3,6%-ra emelkedett. E teljesítmény értékét csupán az rontja le, hogy a növekedés nagyjából változatlan struktúrában ment végbe, így a külgazdasági mérlegeket inkább megterhelte, mint javította.
A szocialista országok adataiból kiviláglik, hogy ipari termelésük növekedése nem haladja meg a világátlagot, ugyanakkor iparukban változatlanul magas a nemzetközi piacon folyamatosan leértékelődő hagyományos ágazatok részesedése. Ez reálissá teszi a veszélyt, hogy a szocialista országok súlya tovább csökken a világ ipari termelésében, és az ezredfordulóra 22–23%-ra zsugorodik a jelenlegi 25–27%-ról.
Mind markánsabban kezd kirajzolódni az a tendencia, hogy az ipari termelés értékében túlsúlyra jut az árucikkhez kapcsolódó szolgáltatások és általában a termelői szolgáltatások értéke. A megtermelt áruféleségek mennyisége, sőt minősége egyre kevésbé ad eligazítást egy-egy nemzetgazdaság teljesítményéről. Hovatovább nem annyira az iparhoz kapcsolódó szolgáltatásokról, mint inkább a szolgáltatások iparosodásáról lehet beszélni.
Az egy-egy ipari termékhez nyújtott szolgáltatás, a termék szolgáltatástartalma mindinkább a versenypozíció meghatározó elemévé válik. Már csak azért is, mert az a versenyelőny, amit egy új termék piacra dobása jelent, igen gyorsan, egyes számítások szerint 1–2 év alatt elenyészik. A fejlesztés fő iránya minden fejlett ipari országban ugyanaz, az új terméket tehát igen hamar kifejlesztik, és gyártani kezdik másutt is és a technológiaáramlás felgyorsulása következtében maga a nyers termék rövid idő alatt minden piacra eljut. A termék tehát lemásolható, ám a hozzá kapcsolt szolgáltatás nem, vagy csak jóval nehezebben.
Mindez megmutatkozik a makroökonómiai mutatókban is, Az OECD-országokban 1984-ben már a foglalkoztatottak 53,2%-a dolgozott a szolgáltatóiparban (beleértve az infrastruktúrát), és a belföldi össztermék 53,8%-át a szolgáltatások termelték meg. Ugyanez a szám 1950-ben 31, ill. 42,6% volt. Ezen belül az Egyesült Államokban a belföldi össztermék mintegy 70%-át adja a szolgáltatóipar az 1950. évi 54,1%-kal szemben, és a munkaviszonyban állók 72–73%-át alkalmazzák a szolgáltatóiparban (1950: 50%).
A szocialista országok ipari versenyképességének gyengesége erről az oldalról is alátámasztható adatokkal. Magyarországon pl. a szolgáltatások aránya a nettó termelési értékben 1985-ben nem érte el az 1900. évi szintet (csupán 36% volt, a 85 évvel korábbi 37% helyett). Igaz, a szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya a századfordulón mért 17%-ról 44%-ra emelkedett.
Egy másik, most már tartósnak mondható jelenség, hogy az ipari termelés növekedésének motorja a technológia intenzív fejlesztés. A természeti erőforrások jelentősége visszaszorul. Az egységnyi gazdasági növekedés eléréséhez felhasznált energia az utóbbi 15 évben 30%-kal, az elfogyasztott acél mennyisége pedig csaknem a felével csökkent. Várhatóan 2000-ben a világ ipari termelésének több mint 90%-át (értékben) a feldolgozóipar fogja adni a jelenlegi 70%-kal szemben.
A technológiaintenzív ipari termeléssel és az élőmunka szerepének csökkenésével együtt jár, hogy az alacsony ipari bérszint mind kevésbé jelent költség- és versenyelőnyt a fejlődő és a szocialista országok számára. Az ipari robotok terjedésével a csúcstechnológiával dolgozó vállalatoknál az egységnyi termékre jutó bérköltség mar csak 7–14%, míg 1965-ben még elérte a 40%-ot. Egy szakképzett munkást helyettesítő ipari robot működtetésének költsége óránként átlagosan 4–6 USD körül van, bár az Egyesült Államokban az elektronikai iparban az egy órára jutó bérköltség (a közterhekkel együtt) eléri a 28 USD-t.
Ez egyet jelent azzal, hogy az alacsony bérszínvonalú országok a következő években nem húznak szükségképpen előnyt egyes lemaradó iparágak „kitelepítéséből”, mint a 60-as és a 70-es években, amikor a textilipari és acélipari kapacitások jelentős hányadát fejlődő országokba telepítették ki. A működő tőke a fejlett oktatással és infrastruktúrával rendelkező országokat fogja keresni.
Ezzel együtt döntő fontosságú lesz az ipari termelésben alkalmazott robotok mennyisége. Az OECD adatai szerint a japán iparban 1986-ban 90 ezer robotot használtak (beleszámítva 40–50 ezer manipulátort), az Egyesült Államokban 17 ezret, az NDK-ban 1350 darabot (ismeretlen számú manipulátorral együtt). A magyar iparban 1987-ben 87 robot működött, értékük a teljes gépállomány 0,2%-át sem érte el.
A nemzetközi élmezőnyhöz felzárkózni törekvő országoknak, köztük Magyarországnak is, a kibontakozóban lévő ágazatokban, mindenekelőtt a biotechnológiában, a vegyipar egyes ágazataiban és a mikroelektronika részterületein kell erőfeszítéseket tenniük, lemaradásuk ugyanis viszonylag ezekben a legcsekélyebb.
A biotechnikai termékek termelése még csekély, de előrejelzések szerint a biotechnikai úton előállított mezőgazdasági cikkekből 10 év múlva már mintegy 8–10 milliárd USD értékű termék kerül a világkereskedelembe, és ugyanennyi biotechnikai eljárásokkal előállított gyógyszer is. Más becslések szerint az ezredfordulóra a világ gyógyszerexportjának (1986: 80 milliárd USD) felét biotechnikai termékek alkotják majd.
A vegyiparban a szerkezeti műanyagok térnyerése a legnagyobb horderejű fejlemény, a mikroelektronikában pedig gyors ütemben folyik az áttérés a szilikonbázisról a galliumarzenid-bázisra.
Ágazatok szerint sorra véve az európai szocialista országok ipari termelését, kedvező jelnek tekinthető, hogy a gépipar növekedésének üteme átlagosan kétszer akkora, mint az alapanyag-termelő ágazatoké.
Bulgáriában a villamosgépipar és az elektronikai ipar, továbbá a fémfeldolgozó-ipari gépek gyártása fejlődött a leggyorsabban: 11,6, ill. 5,8%-kal. Csupán 1,4%-kal emelkedett a vegyipar termelése, az élelmiszeriparé pedig a kedvezőtlen termés miatt 3%-kal csökkent.
Csehszlovákiában az anyag- és energiaigényes iparágak termelésének növekedése gyorsabb volt a tervben előirányzottnál. A kohászat termelése pl. a tervezett 0,6% helyett 1,9%-kal nőtt, a vegyiparé pedig 1,5% helyett 3%-kal. A gépipar kibocsátása 3,6%-kal, a villamosgépiparé és az elektronikáé 9,6%-kal emelkedett.
Magyarországon a legnagyobb növekedési ütemet a vegyipar (6,2%) és az építőanyag-ipar (6,9%) mutatta.
Lengyelországban a tervezettnél jobb eredménytért el a villamosgépgyártás és a fűtőanyag és energiaipar. A vegyipar termelése 5,2%-kal nőtt. A többi ágazat termelése viszont nem érte el a tervezettet.
Az NDK-ban az elektronikai és a kohászati ipar a tervezettnél jobb teljesítményt ért el, a fűtőanyag- és energiaipar, a vegyipar, az általános gépipar, a könnyűipar és az élelmiszeripar viszont – az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának felmérése szerint – elmaradt a tervezettől.
A román ipar termelésének növekedési üteme 1987-ben 4,5% volt, ez 2–2,5 százalékponttal elmarad a tervtől. Ágazati statisztikákat nem tettek közzé.
A Szovjetunióban az energetika és a kohászat teljesítménye jó alapot teremtett az ipar növekedésének. Mindazonáltal a gépipar elmaradt a tervtől. A gépipari termelést sajátos módon hátráltatta a központi minőség-ellenőrzési rendszer bevezetése.
A világ iparában változatlanul mindent áthat az informatika, a számítógépesítés. A piacot továbbra is az IBM uralja, amely a világpiac 45%-át tartja kézben, és az ágazati összprofit mintegy 50%-a is az IBM-é. Termelésének értéke 1986-ban 48,7 milliárd USD volt, míg a következő, az ugyancsak amerikai Digital Equipment árbevétele csupán 7,6 milliárd USD-t tett ki, majd az Unisys következik 7,4 milliárd USD-vel. A teljes forgalmat tekintve az elektronikai cégek közül a japán Hitachi áll a második helyen az IBM után, de 24,2 milliárd USD-s árbevételéből csak 2,9 milliárd USD jut számítógépekre.
Az elektronikai fejlesztés tőkeigényességét érzékelteti, hogy az IBM 1986-ban 3 milliárd USD-t ruházott be, és 4,7 milliárd USD-t fordított kutatásra és fejlesztésre, ennek felét szoftverfejlesztésre.
A számítógépgyártásban nyomasztó a fejlett tőkés országok túlsúlya. A világtermelés értéke 1985-ben mintegy 130 milliárd USD volt, ebből 86 milliárd az Egyesült Államokra, 30 milliárd Japánra és 11 milliárd Nyugat-Európára jutott. Ugyanakkor az USA belföldi felhasználása 62 milliárd, Japáné 33 milliárd, Nyugat-Európáé 26 milliárd USD-re rúgott. A számítógép-külkereskedelemben tehát egyedül az Egyesült Államoknak van aktívuma.
Nyugat-Európa erős lemaradásban van, egyetlen európai sincs az első 10 gyártó között. E téren a japán gyártók sem szerepelnek olyan jól, mint pl. a félvezetőgyártásban, ahol a világpiac mintegy 30%-át uralják. 1980 és 1985 között az amerikai IBM 72%-kal, a Digital Equipment 38, a Wang pedig 228%-kal növelte bevételét, viszont a japán Fujitsué 54, a Nippon Electricé pedig 60%-kal visszaesett.
Viszonylag jól tartják magukat a mikroszámítógépek területén a nyugat-európai cégek. Itt az IBM piaci részesedése az 1984. évi 45%-ról egy év alatt 28%-ra esett vissza, az olasz Olivettié ellenben 2%-ról 8%-ra nőtt.
A nagyszámítógépek világpiacán viszont az IBM részesedése évek óta változatlanul 60% körül van, míg a harmadik helyen álló Fujitsu 1988-ban már csak a piac 7%-át uralta, a két évvel korábbi 16% helyett.
A világ alapenergia-termelésének megoszlása energiahordozók szerint (%)
A folyékony tüzelőanyagok felhasználásának alakulása (kőolaj-egyenértékben, millió tonna)
Villamosenergia-termelés (milliárd kWh)
Energiafelhasználás (kőszénegyenérték*, millió tonna)
Részesedés a világon megtermelt összes energiából (%)
Egy főre jutó energiafelhasználás (kőszénegyenérték, kg)
A termelés (GDP, ill. nemzeti jövedelem) energiaigényességének alakulása 1970 és 1985 között (GDP-növekedés 1970–85 = 100%)
Az energiaigény belföldi termelésből fedezett hányada (%)
Az ipari termelés indexe (előző év =100%)
Az ipari foglalkoztatottak számának indexe (előző év = 100%)
Az ipari foglalkoztatottak számának indexe (1980 = 100%)
Nyersvastermelés (millió tonna)
Acéltermelés (millió tonna)
Alumíniumtermelés (ezer tonna)
Cementtermelés (millió tonna)
A gépgyártás termelésének indexe (1980 = 100%)
A gépipar összes termelésének indexe (1980 = 100%)
A vegyipar összes termelésének indexe (1980 = 100%)
Vegyiszáltermelés (ezer tonna)
Összes műtrágyatermelés (hatóanyagban) (ezer tonna)
Műanyagok és gyanták termelése (ezer tonna)
A ruházati ipar termelésének indexe (1980 =100%)
A cipőipar termelésének indexe (1980 = 100%)
A textilipar termelésének indexe (1980 = 100%)
Újságnyomópapír-termelés (ezer tonna)
Papír- és kartontermelés (ezer tonna)
Rádiótermelés (ezer darab)
Televíziótermelés (ezer darab)
Háztartásimosógép-termelés (ezer darab)
Háztartásihűtőszekrény-termelés (ezer darab)
