Egy világ – sok világ
Egy világ – sok világ
A világ tovább globalizálódik – ez hangzik mindenhonnan, azaz egyre szorosabbra fonódnak az embereket, nemzeteket összekötő szálak. Ez a fő folyamat, mely minden bizonnyal erőteljesen érvényesül a jövőben számos ok miatt s még több következménnyel. A legfőbb ok a műszaki fejlődés. Ez hozza magával a közlekedés gyors nemzetközi hálózatai után a hírközlés kiteljesedését, messze túl a mindenünnen mindenüvé önműködően kapcsolható telefonhálózaton. A nemzetközi adatbankok, a szöveges és képi információátvitel éppúgy egységes és mindenünnen elérhető vagy elérendő szerepet kapnak, mint ma a hangátvitel. Elérendő, mert amelyik nemzet kimarad, az minden fejlődési lehetőségből kimarad. A szakmai tudásbázisok, ismeretanyagok szintén ezen a világhálózaton lesznek elérhetők, a termelés minden előkészítő, lebonyolító és piacot szolgáló fázisa ugyancsak.
A globalizálódás másik műszaki oka a technológiák fejlődési vonala. Ezek egyre inkább haladnak a kényesebb jellemzők, nagyobb pontosság, finomság, bonyolultabb összetétel irányában, ahogyan arról már a tavalyi évkönyvben is megemlékeztünk. Ám minden lépés az eddigieket sokszorosan felülmúló erőfeszítést és nemzetközi együttműködést igényel, hiszen a járulékos feltételek, egy-egy különleges anyag, műszer, ismeret is csak az erőfeszítések ilyen nagyigényű hálójában szerezhető meg. Akármerre nézünk, egy új autó- vagy repülőgéptípus, új mikroprocesszor, új előállítási módszer, tehát a versenyben maradáshoz szükséges folytonos generációváltás, javító-újítás több százmillió, sőt néha milliárd dolláros erőfeszítéssel jár; ami korábban egy-egy műhelyben vagy legalábbis nemzeti kereteken belül megvalósítható volt, ma csak a világpiac méreteiben képzelhető el. Nemzetközi tőke kell hozzá, vagy legalábbis a legnagyobb tőkeerők befektetése és kockázatvállalása – hiszen egy-egy vállalkozás mögött sokszorosan több tőke kell hogy álljon, hogy a mindig számításba veendő műszaki és gazdasági kockázatot kibírja. Még inkább szükséges a nemzetközi piac, mert az ilyen méretű befektetéseket csak a világpiac fogyasztóképessége tudja kamatoztatni; egyre kevesebb az olyan termék, amit érdemes korlátozottabb piacra előállítani. Ez a szorítás erősödik, a világpiac a politikusok akaratától függetlenül fojtja azt, aki ezt nem tudta vagy nem akarta tudomásul venni. Már most is napról napra érezzük, hogyan fogy el kispiaci termelésünk körül a levegő.
A globalizálódás törvényei kemények. Megteremtik a maguk műszaki szabványait, s aki ezekhez nem alkalmazkodik, egyéni utakon jár, gyengébb csatlakozást tud csak biztosítani, önmagát zárja ki: láttuk ezt telefonban, repülőgépben, számítógépben, szoftverben, a közlekedés csatlakozási feltételeiben. Így lesz ez gyakorlatilag mindenben, beleértve a nyelvhasználatot. A globalizálódás átfogja a jogrendet, ez volt a történet a közlekedési jogban, ez a kereskedelmi és pénzügyi jogban, az emberi jogok értelmezésében, a mindennapi élet szabályozásaiban.
Globalizálódik az életforma: az étkezési, öltözködési, szórakozási szokások, a nemzetközi divatok a képtovábbítás sebességével terjednek. A globalizálódás nemcsak jó – sok rosszat is hoz, mint a történelem minden áramlata. A népek válasza ezért különböző, s a folyamat is görcsökkel, hullámokkal tör előre. Ésszerű válasz a regionalizálódás, azaz a történelmileg, kulturálisan, földrajzilag összekapcsolódó régiók önállóbbá válása, némi autarkiája a világrendszeren belül. Erre lehetőséget nyújt az, hogy az ekkora méretű piacok már elegendők még a mai körülmények között is, ugyanakkor ez szükséges is, mert így a feszültségek kisebb fesztávúak, az azonos kultúrákon belül a megértés egyszerűbb, a globalizálódás identitásromboló hatásával szemben megerősödhetnek a közös kultúrák azonosságtudatának hasznos, építő erői. Ezért életkérdés nekünk, magyaroknak az európai egységhez való viszonyunk: a századforduló Magyarországának arcát e folyamat jövője rajzolja meg elsősorban. A régiók némi bezárkózása létszükségletté válik egy olyan világban, amelyben évről évre újabb tízmilliók kapcsolódnak be a világpiacba aktív módon, versenytársként. Az újak először rendre a legegyszerűbb termékek piacán jelennek meg, a legolcsóbb munkaerő által elérhető legalacsonyabb árakkal. A már bejutottak közül az, aki helyben marad, ezekkel kényszerül évről évre újra versenyezni, azaz a világpiacon elérhető életszínvonal legaljára szorul. Ez lenne a legszomorúbb forgatókönyv Magyarország számára. Azonban némi regionális védelem szükséges, hisz az újonnan jövőket a még újabban jövők szorítják felfelé, a bonyolultabb termékek felé, s ez a folyamat valószínűleg még legalább 100 évig tart, ha nem tovább. Gondoljuk csak meg, mely országok szerepeltek a nemzetközi piacon 100 éve, és melyek ma! Így a fejlettek életszínvonala állandó külső veszélyben van az újonnan jövők dömpingje miatt, a gazdasági okok miatt feladott termelési profilok viszont elviselhetetlen kiszolgáltatottságot teremtenek. Ezért védi pl. a Közös Piac drága mezőgazdaságát. Így lesz ez mással is, de a nyomás és a kockázat csak egy nagy, regionális kapcsolódás keretében lesz elviselhető – így is hullámzó szerencsével és hangulatokkal, hiszen a bezárkózás rongálja a bezárkózók egészségét, ellenálló képességét, növeli a régiók közötti feszültségeket. A századvég arcai ezeket a ráncokat is mutatni fogják.
