Az IMF és a Világbank hitelnyújtási gyakorlata
Az IMF és a Világbank hitelnyújtási gyakorlata
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) elvi, koordináló tevékenysége mellett bonyolult hitelezési mechanizmust is működtet. Ennek eredeti célja az volt, hogy rövid lejáratú devizahiteleket folyósítson tagországainak az időlegesen jelentkező fizetésimérleg-hiányok finanszírozására. (Ez úgy történt, hogy a hitelt igénylő ország hazai valutájáért megvette a kívánt külföldi valutát, törlesztéskor pedig a hazai valutát vásárolta vissza olyan valuta ellenében, amelyet az Alap a törlesztés időpontjában megjelölt.) Az Alap hiteleit eredendően a tagországok által befizetett alaptőkéből nyújtja.
A nemzetközi pénzügyi helyzet változásaihoz alkalmazkodva azonban az IMF hitelezési gyakorlata is módosult. Ma már korántsem kizárólag átmeneti fizetésimérleg-hiányok esetén és nemcsak rövid lejáratú hiteleket folyósít. Alapjában lazítottak az adott tagország kvótája és hitelfelvételi lehetőségei közötti kapcsolaton.
Az IMF által ma folyósított hitelek megkülönböztetésének egyik legfontosabb szempontja, hogy milyen jellegű fizetésimérleg-deficit finanszírozását szolgálják, és hogy ennek alapján milyen feltételekhez kapcsolódik a hitelnyújtás. Az adós országnak ugyanis – eladósodása mértékétől függően – mind komolyabb és részletesebb kötelezettségeket kell vállalnia fizetésimérleg-egyensúlyának megteremtésére.
A hiteltípusok másfelől abban különböznek, hogy mely számláról folyósítják őket.
1. Az Általános Számláról folyósított hitelek egyrészt állandó jellegűek, ezeket kizárólag saját alaptőkéből nyújtja az Alap, másrészt átmenetiek, ezeket viszont kölcsönök felvételével biztosítja.
a) Állandó jellegű hitelek valamennyi hiteltípusnál az adós köteles a hitel ellenértékét saját valutájában az IMF-nek befizetni. A törlesztési kötelezettség meghatározásakor döntő jelentőségű, hogy milyen típusú hitel felvételére kerül sor. Előfeltétel mindenesetben a fizetésimérleg-hiány, ám a Folyósítást az IMF megfelelő gazdasági-pénzügyi intézkedésekhez köti, melyek révén várhatóan helyreáll a külgazdasági egyensúly A hitelt csak részletekben, a megkövetelt akcióprogram valóra váltásának függvényében folyósítják.
Az ún. készenléti (stand-by) hitelmegállapodások keretében előre tisztázzák a hitelfolyósítás feltételeit, így szükség esetén az ország biztonságban érezheti magát: meghatározott összeg erejéig meghatározott időn belül biztosan hozzájut a hitelhez.
A kompenzáló hitelek (Compensatory Financing Facility) célja, hogy segítséget nyújtsanak a nyersanyagtermelő és -exportáló országoknak, amennyiben exportbevételeik – rajtuk kívülálló okokból – hirtelen jelentősen csökkennek. Ilyen címen az Alapban jegyzett kvóta 105%-a hívható le.
Az ütköző készletet finanszírozó hitelek (Buffer Stock Financing Facility) célja hogy támogassák a nemzetközi áruegyezményekben részt vevő országokat készletfelvásárlási, ill. export-visszatartási kötelezettségeik teljesítésében. A kvóta 45%-áig igényelhető ilyen hitel.
Az 1974-ben bevezetett ún. kibővített hitellehetőség (Extended Fund Facility) célja, hogy a rászoruló országoknak hosszabb lejáratú és nagyobb összegű hiteleket folyósítsanak, mint amire egyébként lehetőség lenne. Strukturális eredetű és súlyos fizetésimérleg-hiánnyal küszködő országok igényelhetik, amelyek képtelenek a gazdasági fejlesztés minimális ütemének vállalására is. A kvóta 140%-a mértékében vehető igénybe; előfeltétele, hogy az ország átfogó középtávú gazdasági-pénzügyi intézkedési tervet nyújtson be az Alapnak.
b) Átmeneti jellegű hitellehetőségek: ma már csak egyetlen típus, az ún. megnövelt hitellehetőség (Enlarged Access Policy) áll rendelkezésre. E hitelformával azok az országok élhetnek, amelyeknek gazdasági teljesítőképességükhöz, ill. IMF-kvótájukhoz viszonyítva kiugróan nagy a fizetésimérleg-hiányuk. Nincs általános, valamennyi ország számára egyaránt érvényes hitelfelvételi limit; egyedileg döntik el az így folyósított hitelek maximumát. Mivel az Alap ezt csak máshonnan való pénzkölcsönzéssel tudja megoldani, e hitelek költségei értelemszerűen igazodnak az Alap által felvett kölcsönök kamatterheihez.
2. Különleges számlákon folyósított hitelek: kiemelkedő helyet foglal el az SDR. A különleges lehívási jogok formájában minden tagország pótlólagos hitellehetőséghez jut, hiszen amikor a Valuta Alap SDR-t „teremt”, azaz oszt szét a kvóták arányában tagjai között, azok devizafinanszírozási lehetőségeit bővíti. A tagországok a számláikon levő SDR-készletüket fizetésimérleg-problémák esetén ugyanúgy használhatják fel, mint egyéb devizaeszközeiket.
A Világbank (IBRD) az IMF tevékenységét a tőkeforgalom területén egészíti ki. Profilja alapvetően különbözik az Alap működésétől: közép- és hosszú lejáratú hiteleket nyújt gazdaságfejlesztési célokra, mégpedig főként olyan esetekben, amikor az adott beruházás a magántőke számára túl költségesnek, ill. túl lassú megtérülési idejűnek bizonyulna. Mivel a hosszú lejáratú hitelnyújtás gyorsan kimerítené az IBRD alaptőkéjét, a folyamatos hitelezési tevékenységhez a Világbank idegen tőkét is igénybe vesz, leggyakrabban kötvénykibocsátás formájában. Bár a Világbank nem nyújtja olcsóbban hiteleit, mint amennyiért ő maga is hozzájutott, tekintettel nemzetközi súlyára, rangjára és bonitására, mindig kedvezőbben kap kölcsönt, mint a tőle kérelmező ország, így annak számára is ez a pénzhez jutás legelőnyösebb módja.
A Világbank hitelmechanizmusának nincsenek automatikus elemei; a hitelt a tagország az általa előterjesztett részletes fejlesztési terv alapján, igen körültekintő mérlegelés után kaphatja meg.
A Világbank mindig célhitelt ad, azaz az eszközök felhasználásáról a hitelt felvevő nem dönthet szabadon, azokat csak az előre meghatározott célra fordíthatja. Ám ez a hitelnyújtás nemcsak az érintett ország számára jelent segítséget (hitelre egyébként csak a gyengén és közepesen fejlett országok jogosultak), hanem exportpiacot, potenciális értékesítési lehetőséget teremt a többi országnak is, hiszen vállalkozóként vagy szállítóként bárki bekapcsolódhat az adott beruházásba. A Világbank-hitelek felhasználásakor ugyanis nemzetközi versenytárgyalást kell kiírni, amelyen valamennyi tagország (továbbá Svájc és Tajvan) részt vehet.
A Világbank a 70-es évek óta kialakította a társfinanszírozás intézményét, azaz más bankokat is bevon egy adott beruházás finanszírozásába. A kölcsönfelvevő ily módon általában jelentősebb hitelösszeghez jut, mint amennyit az IBRD kizárólagos finanszírozása esetén kapna. Ugyanakkor a Világbank kezességet vállal a hitelek visszafizetésére.
