Víz
Víz
A természetes vízkészleteket – földi méreteket tekintve – nem növelhetjük. A Föld állandó vízkészlete több mint 1,3 milliárd km3, Európáé meghaladja a 600000-t, míg hazánk vízkészlete (a felszín alatti vizekkel együtt) 5054 km3-re tehető.
A hidrológiai folyamatokba való emberi beavatkozás intenzitása fokozódik. Az ezzel kapcsolatos létesítmények száma rohamosan nő, s így a vízkészleteinket, valamint a hidrológiai jelenségeket módosító emberi tevékenységek térbeli kiterjedése is növekszik.
A különféle emberi beavatkozások hatására a vízhiányos területek összekapcsolódnak, és regionális méretű problémákat okoznak.
Az iparosodás és városiasodás, a mezőgazdaság kemizálásának hatásaként növekvő mennyiségű szennyezőanyag terheli a vízkészletet, s hátrányosan befolyásolja használhatóságát.
A víz már nem tekinthető szabadon rendelkezésre álló természeti kincsnek. A növekvő vízfelhasználás és vízszennyezés következménye, hogy a könnyebben hasznosítható készletek kimerülnek, fokozódnak a vízbeszerzés nehézségei. A vízkészletek és a vízigények eloszlásában mutatkozó térbeli és időbeli egyenlőtlenségek áthidalására mind nagyobb térségekre kiterjedő, komplex vízügyi beavatkozások szükségesek.
Hazánk potenciális vízkészleteinek 95%-a külföldről származik. A külföldről érkező készletek hasznosíthatóságát korlátozza, hogy a vízgyűjtők felső szakaszain a növekvő vízhasználat miatt a készletek mennyisége – különösen nyáron – évről évre csökken, minősége romlik (az 1985-ös rendkívüli vízszennyezések 16%-a – 37 eset – külföldről érkezett), az alsó szakaszon települt felhasználók mennyiségi-minőségi igénye viszont nő.
A felszíni vízkészletek háromnegyed része a Duna, Tisza, Dráva medrében koncentrálódik. A vízkészletek időben is egyenetlenül oszlanak meg, nyáron a készletek átlagosan 20%-át képviselő Tisza-völgy részaránya 10%-ra csökken. A felszín alatti vízkészletek 60%-a talajvíz és parti szűrésű víz, a többit a rétegvizek és karsztvizek teszik ki. Az ország területének kb. felén az összes készlet 30%-a átlagos feltételekkel hasznosítható, 35%-án azonban helyi jelentőségű vízbeszerzési lehetőség sincs. A felszín alatti készletek mintegy 60%-át külső szennyezések közvetlenül veszélyeztetik, s az üzemelő vízbázisok kapacitásának mintegy 5–7%-a károsodott oly mértékben, hogy már használhatatlanná vált. A közműves vízellátás 1200 vízkivételi helyéből kb. 400 néhány év, legfeljebb 1 évtized alatt elszennyeződhet. A kitermelt víz 15%-át kezelés nélkül, 85%-át kezelés után hasznosítják. A bányászat egyre jelentősebb mértékben termeli ki a felszín alatti készleteket, a kiemelt bányavíz meghaladja az 1 millió m3/nap mennyiséget.
Az ország geometrikus helyzete, földtani adottságai révén kitermelhető hévízkészletei jelentősek, a termelés azonban a készletekhez viszonyítva csekély. A felszínre hozott hévíz hasznosítási hatásfoka mindössze 20%. Gondot okoz a nagy sótartalmú vizek – a használt hévíz 75–80%-a – elhelyezése.
A felszíni vízhálózat több helyen keresztezi a felszín alatti víztartó rétegeket, így a két vízrendszer kölcsönösen táplálhatja, ill. megcsapolhatja egymást, s minden emberi beavatkozás, amely bármelyik vízfajtát éri, módosíthatja a vízjárást a másik rendszerben is.
A népgazdaság vízfelhasználása 1980-85 között 4,5 milliárd m3-ről 5,5 milliárd m3-re nőtt, a maximumot 1983-ban érte el (6,1 milliárd m3). A fokozódó vízfelhasználás gyakorlatilag az ipari, ezen belül is alapvetően a villamosenergia-ipari igények növekedéséből adódik. A felhasználásból az ipar részesedése 5 év alatt 65%-ról 80%-ra emelkedett. A lakossági vízfelhasználás 5 év alatt 0,1 milliárd m3-rel nőtt.
Az ivóvízellátásban – az iparilag fejlett országokhoz hasonlóan – Magyarországon is a kémiai szennyezés okozza a legtöbb közegészségügyi problémát. A nitrátszennyeződés a felszínközeli (talajvíz, parti szűrésű, karszt) készleteket érinti a legsúlyosabban, mivel ezek természetes védettsége kicsi. Az egészségügyi vizsgálatok szerint a nitráttartalom a parti szűrésű vízből termelt víz 60%-ánál, a karsztvíz 10%-ánál s a talajvíz 90%-ánál emelkedik. 1983-ban 940 községben csak egészségügyileg nem megfelelő ásott és közkutak jelentették a vízellátást, és a közkútként nyilvántartott ásott kutak esetében nem ritka a több 100, sőt 1000 mg/l nitráttartalom sem. (A megengedett érték 40 mg/l) 1985-ben 800 településen nem volt közegészségügyileg megfelelő víz, ez 800000 embert érintett.
A parti szűrésű víz nagyobbik részét egyelőre csak fertőtleníteni kell. A jövőben (és néhány esetben már ma is) jóval bonyolultabb vízkezelés szükséges a szag- és ízrontó, valamint az egészségre káros anyagok, elsősorban vas, mangán és szerves anyagok eltávolítására.
A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezett tározójában és az alatta levő folyószakaszon az algásodás fokozódásával kell számolni. A Duna átalakítása károsan befolyásolja az ivóvízkészleteket és a parti szűrésű ivóvízkutakat is, a duzzasztott szakaszokon az anaerob fenékiszap kialakulása, a szűrőréteg eltömődése, ammónia keletkezése, vas és mangán beoldódása, toxikus fémek esetleges remobilizációja miatt.
Sajátos problémát okoz Magyarországon az arzén-szennyezés. 5 alföldi megye 97 településén a határértéket (50 mg/mg) meghaladó mennyiségben találtak arzént a vízművek és közkutak vízében. A 100 mg/mg eléggé gyakori, de 200 mg/mg is előfordul. A szakemberek véleménye szerint ez az arzén a mélyebb rétegekből kimosódva, természetes úton került az ivóvízbe. Az érintett népesség nagyobb (81000 fő), mint a világon eddig ismert hasonló esetekben. A begyűjtött hajminták alapján megállapították, hogy a szervezetben az arzén az ivóvízben mérhető koncentrációval arányos, és a felhalmozódás különösen jelentős a 14 éven aluliak esetében. A krónikus arzénmérgezés enyhe tünetei is kimutathatók.
Az arzén eltávolítására kidolgozott módszernél is jelentkezik a klórozással végzett utófertőtlenítés problémája, a rákkeltő trihalometán vegyületek keletkezése a vízben levő szerves anyagokból. Magyarországon az ivóvíz-minősítési szabvány a védett rétegből nyert vízben háromszor annyi szerves anyag jelenlétét engedi meg, mint az EGK országaiban érvényes előírás. A trihalometánok képződésének veszélye nemcsak a mélységi, hanem a parti szűrésű vizek esetében is fennáll, ilyen vegyületek bizonyos algafajok anyagcseretermékeiből is keletkezhetnek a klórgáz hatására. Ezért az eutrofizálódást lokálisan vagy nagyobb területen növelő beavatkozások (folyószabályozás, ill. -duzzasztás) esetén ezt kockázati tényezőként kell figyelembe venni.
1980 és 1984 között 43 ivóvízjárvány 5267 megbetegedést okozott. A jelenség országosan csökkenő tendenciájú, de Pest megyében emelkedő, főleg az első vízadó rétegre telepített kutak fertőződése miatt.
A népgazdaság összes használt- és szennyvízkibocsátása 1984-ben 4,5 milliárd m3 volt. A kibocsátott használt és szennyvizek 85%-át – az 1980. évihez hasonlóan – folyókba, 13%-át kis vízfolyásokba helyezték el. A szennyvízöntözés és egyéb -hasznosítás minimális, mindössze 15,5 millió m3 évente. A kibocsátott mennyiség 20–22%-át közcsatornán keresztül vezetik a befogadókba.
A Dunába és vízgyűjtő rendszerébe évről évre nagyobb mennyiségú szennyvíz érkezik. Némi emelkedés mutatható ki a Sajóba érkező szennyvíznél. A Tiszával együtt 3 folyó a szennyvíz 99,1%-át fogadja magába, és a fennmaradó 0,9% a többi 8–12 folyó között oszlik meg.
A tisztítást igénylő szennyvizek mennyisége 1980–84 között 5,4%-kal emelkedett, évi 1 milliárd m3-t tesz ki. A közcsatornán elvezetett települési szennyvíz 684 millió m3, melynek 46%-a a háztartásokból származik, a fennmaradó rész pedig a termelő ágazatok és a közületek szennyvize.
A vizek minőségét a szennyvizek mellett a különböző lerakóhelyeken, telepeken tárolt hulladékok is veszélyeztetik. Mivel a szennyvíztisztító telepek java része ipari és kommunális szennyvizek keverékét kezeli, a keletkező szennyvíziszap elhelyezése gondot okoz, lerakása az esetek többségében környezetvédelmi szempontból nem megfelelő. A vízzel ellátott, de csatornahálózat nélküli területeken a folyékony települési hulladékok mennyisége (évi 10 millió m3) folyamatosan nő, a szennyvíz a talajban szikkad el. A szippantókocsikkal összegyűjtött 8 millió m3-nek csak kis részét ártalmatlanítják megfelelően, a többit közvetlenül élővízbe vezetik.
A csatornázatlan területeken a folyékony települési hulladéktárolók kiképzése általában nem felel meg az előírásoknak, így a hulladék elszivárog. A folyékony hulladék bomló szerves anyagokban és gyakran különféle kórokozókban gazdag. Az elszivárgó folyékony hulladék így rendkívül ártalmas környezetszennyező forrás, ami elsősorban a felszín alatti vízkészlet minőségét veszélyezteti, és nagymértékben hozzájárul azok fokozódó nitrátosodásához és fertőződéséhez.
1984 végén 154 üzemben levő közcélú ártalmatlanító telep fogadta a folyékony hulladékot. Jóval több, 472 telep azonban nem zárt rendszerű, így fokozottan lehet számítani a lerakott, nagy nedvességtartalmú hulladék elszivárgására. (Pt. a Chinoin hulladéktárolójából elszivárgó vegyi anyagok okozta 1981-es ivóvízmérgezés.)
A mezőgazdasági nagyüzemekben mintegy 48 millió m3 hígtrágyalé keletkezik. Mennyisége az utóbbi években számottevően nőtt. A keletkezett mennyiség 42%-át öntözésre, trágyázásra felhasználják, 40%-át kijelölt területen szikkasztják, 12%-át egyéb befogadóba vezetik, 6% elhelyezése megoldatlan. Az elvezetett, elszikkasztott hígtrágya, valamint a mezőgazdaság műtrágya-felhasználása lényegesen hozzájárul a talajvizek és a felszíni vizek nitrátszennyezéséhez.
A Duna vizének minőségére jellemző, hogy nőtt a szervesanyag-termelés, a fenolok, fenolszármazékok és ásványolaj-származékok mennyisége. Meghaladta a határértéket az oxigénfogyasztás, a nitrition, az NH4+, az ortofoszfátion mennyisége.
A Budapest feletti Duna-szakaszon végzett mérések szerint a mérgező fém-, nehézfém-koncentráció (ezüst, réz, vas, higany, kadmium, ólom, cink) jelentősen meghaladta a vízi élőlények védelmére megszabott határértékeket. A higany koncentrációja pedig magasabb volt, mint az ivóvízszabványban előírt 1 mg/l. Ezeknek az anyagoknak jelentős része a lebegő anyagokhoz kötődik, a kiülepedés következtében feldúsul a medrek iszapjában, és a táplálékláncba is bekerül.
A Duna magyarországi szakaszán a sókoncentráció túlnyomórészt a nagyobb koncentrációjú mellékvízfolyások hatására 20–25%-kal nő. A Duna-víz toxikussága Budapest szennyvizeinek (Buda teljes szennyvize tisztítatlanul kerül bevezetésre!) hatására 2–3-szorosára növekszik.
WHO-szakértők szerint a magyarországi Duna-szakaszon a legjellemzőbb vízminőségi problémákat a lebomló szerves szennyezők, metánok vegyületei, a nitrát és a szennyezett üledékek okozzák. Komoly veszély a vizek növekvő bakteriológiai szennyezettsége.
A Tisza – belépő szelvényben még kedvező – vízminőségét lényegesen rontják a Szamos, Bodrog, Sajó, Zagyva vizével szállított szennyezőanyagok, és a természetes tisztítóképességet nagymértékben csökkentik a kisebb mellékvízfolyások által szállított szennyezett vizek. Az Alsó-Tisza vidékén évente 36 millió m3 hévízzel 70000 tonna só kerül a felszínre, amelynek többsége nátriumhidrogén-karbonát. A hévizek több mint 59%-a belvízcsatornákba kerül, amelyek egy része öntözővizet is szállít.
A Sajó igen nagy szervesanyag-tartalommal érkezik: hazai szakaszán jelentősen nő az összes oldott anyag, továbbá az NH4+ mennyisége. A szennyezettséget tovább növelik az ipari üzemekből származó toxikus nehézfémsók és Miskolc város gyakorlatilag tisztítatlan szennyvizei.
A Balaton
A Magyarországon használt ivóvíz-minőségi szabvány (mg/l; részletek)
A mérgező anyagok határértékei
A víznyerő hely jellegétől (felszíni vízből nyert ivóvíz, talajvíz, védett rétegvíz) független határértékek
A víznyerő hely jellegétől függő határértékek
Egyedi kutas vízellátás esetén a „Tűrhető” kategóriára vonatkozó enyhébb határértékek
Minősítés
Egészségre ártalmas egyéb anyagok
A folyékony települési hulladékok gyűjtése (ezer m3)
A folyékony hulladékok befogadói (%)
Magyarország felszíni vízforgalma (Mrd m3/év)
Vízkivétel (M m3/év)
Felszíni vízmérleg (M m3/év)
A népgazdaság vízfelhasználása 1970–1985-ig (M m3/év)
A karsztvízkiemelés alakulása 1900–1985 között (m3/perc)
A bányavíz hasznosítása (m3/perc)
Országos ivóvíz-minőségi helyzet 1987-ben, a Köjál-vizsgálatok alapján kifogásolt minták arányával jellemezve
Szennyvízkezelés a különböző országokban (millió m3)
Népgazdasági ágak szenny- és használtvíz-kibocsátása Magyarországon*
A települések ivóvízellátásának főbb adatai
A települések csatornázottsága
A tisztított szennyvíz mennyisége az alkalmazott tisztítási technológia szerint*
A közüzemi víz- és csatornamű-vállalatok ivóvíz- és iparivíz-termelése, a termelt víz megoszlása származás szerint, 1980–1985 (ez…
A szennyvíz és használtvíz elhelyezésének alakulása, 1975–1985 (millió m3)
A közüzemi víz- és csatornamű-vállalatok ivóvízkezelésének adatai, 1980–1985 (ezer m3)
A közcsatorna-hálózatba szennyvizet kibocsátók száma és a kibocsátott szennyvíz mennyisége
A népgazdaság várható vízszükséglete 2000-re (millió m3/év)
Közegészségügyileg nem megfelelő ivóvíz*
A magyar Duna-szakasz fenéküledékének nehézfém-szennyezettsége (mg/kg)
