A sinto

Teljes szövegű keresés

A sinto
Japán ősi vallása, a sinto egyike a világ különleges, rendhagyó vallási képződményeinek: nincs körvonalazott tanítása és erkölcsi parancsrendszere, hanem csupán mitológiája, kultikus és szokásrendszere. Az ősi Japán hitvilágának alapja mitológiává bővülő természetkultusz volt, amely idegen kulturális hatások, a konfucianizmus és a buddhizmus megjelenése után az i. sz. 5. sz.-t ól kapta az „Istenek útja” (sinto) nevet. Kezdetben Japán népi vallásosságának középpontjában az ősök és a különféle szellemek kultusza állt, amelyben animisztikus vonások mellett a totemizmus és a sámánhit egyes elemei is megőrződtek. E hagyományra épült ez i. e. évszázadokban a Kína felől érkező termékenységkultusz és az a mitológiai rendszer, amely a későbbi sinto felfogás gerincét alkotja. E szerint a világot uraló Legfőbb Lény a Kami, egyfajta személytelen, ábrázolhatatlan és kultikus tiszteletben sem részesített világelv. A mitológiai rendszer középpontjában a Nap istennője, Amateraszu Ómikami áll. Ő és fivére, a vihar és a tenger istene a leghatalmasabbak az istenek égi társadalmában; ők Japán patrónusai és a császári ház ősei is.
Az i. sz. 7-8. sz.-tól származó forrásmunkákból ismerjük a sinto ősi mitológiáját. E szerint az ég és a föld a férfi és a női ősprincípium szétválásából születve hozta létre az istenek első generációját. Ezek az istenek alkották meg az óceánt és a japán szigeteket, s nászukból született Amateraszu Ómikami, valamint a többi isten is. Sorra jelennek meg a mítoszban az agrárkultúra istenei, majd az istenek közötti küzdelem végeredményeképpen kialakul a földi, a császári birodalom.
A sinto vallás első, általunk ismert szentélyei az i. sz. 5. sz.-tól valók. A szentélyeket, amelyeket papok gondoznak, szent ligetekben helyezik el és többnyire a napistennőnek szentelik. A szentélyekben az istenséget jelképező kultikus tárgy (többnyire tükör) áll. A szentélyek látogatásának szinte egyetlen követelménye a rituális tisztaság. A hívek a szentélyekbe ellátogatva ajándékokat ajánlanak fel, imákat azonban nem mondanak. Szokás viszont a családi otthonokban házi oltárt állítani az istenek tiszteletére. A sinto gazdag ünnepköre – a vallás egész jellegének megfelelően – az évszakok változásához, a természet folyamatos változásaihoz idomul. A buddhizmus elterjedését követően a sinto vallás is átalakult. Isteneit buddhista istenek megtestesülésének minősítették, s a két vallás hit- és szokásvilága szorosan összefonódott. 1867-től 1947-ig a sinto Japán hivatalos államvallása volt, ez azonban alig jelentett többet az állami ceremóniának számító császárkultusznál.
A japánok nagy többsége azóta is gyakorolja e vallás szokásait, párhuzamosan azonban a buddhista személyeket is látogatja, és tartja magát a buddhizmus vallási és kultikus előírásaihoz, erkölcsi hagyományaihoz és mitikus tradíciójához is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT