Baló György

Teljes szövegű keresés

Baló György
Adatok, tények, számok zuhannak ránk. Óránként, naponta, hetente, havonta, évente. Adatokra, tényekre, számokra vagyunk kíváncsiak. Szinte mindig. Amikor dolgozunk, tanulunk, ügyintézünk, háztartunk, tévét nézünk, rádiót hallgatunk, olvasunk. Lexikonokkal, szótárakkal, kézikönyvekkel, telefonkönyvekkel vesszük körül magunkat. A huszadik század nyolcvanas éveinek végén egyre jobban érdekel bennünket az ország, amelyben élünk. Az országot pedig, ezt a 10,7 millió embert Európa közepén egyre jobban érdekli a világ, amelyhez alkalmazkodni kíván, amelyben eljövendő helyét keresi. Hogy megtalálja-e, mikor, hogyan és milyen eredménnyel – ez az ezredvég Magyarországának kérdése. Az útkeresésben, a tájékozódásban szeretnénk segíteni tényekkel, számokkal, adatokkal...
Mivel szakszámban ezekre szinte pillanatonként szükség van és ilyenkor mindig bajban vagyok, sokszor eszembe jutott, milyen jó lenne legalább a vélhetően legfontosabb tényeket, adatokat, számokat egyetlen könyvben évente összefoglalni. Amikor ezzel barátaimhoz fordultam, először megijedtünk, aztán nekiveselkedtünk. Ez az eredmény. Nem végeredmény. Az első eredmény. Nem mondhatom: itt mindent megtalál, amire mindig kiváncsi volt, csak sohasem tudta, hol keresse. De hadd mondjam: itt megtalál valamit mindabból, ami mindig érdekelte. A többit, azt is hogy a jövőre is jelentkezünk-e, eldönti a piac. Másként fogalmazva: Ön.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem