Csernobil
Csernobil
1986. április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor robbanások történnek a csernobili atomerőmű negyedik egységében. Két személy azonnal életét veszti, egyikük a gőz okozta égések, a másik a lehulló tárgyak okozta sérülések következtében. Legalább öt helyen lángok törnek fel, fokozódik a sugárzás, elszabadul a pokol.
A vizsgálat később megállapította, miért következett be mindez az erőműben, amely két éven át hiba nélkül működött, s 1985-ben már 29 milliárd kilowattóra áramot termelt. Egy tervezett javítás előtt kísérletet kívántak végezni a 8. számú turbógenerátorral, de nem vették figyelembe a biztonsági előírásokat, sőt, előző nap kikapcsolták a reaktor vészhűtési rendszerét. A reaktor, a diszpécser utasítására – minden szabályt áthágva -, még fél napig vészhűtés nélkül üzemelt.
Az első órákban, napokban lassan érkeztek a hírek, a váratlanságot és a zavart a régi beidegződések is tetézték. Csernobil így nemcsak a károk helyreállításán dolgozó emberek, hanem az új szovjet gyakorlat próbája is lett.
A tájékoztatás kezdeti késedelmei és gyengéi nyomán a The New York Post egy Ukrajna szívében lévő „radioaktív sivatagról” írt, más lapok 15 000-re becsülték a sugárzás következtében elpusztult emberek számát. A néhány napos késedelem után megadott pontos szovjet tájékoztatásból napról napra követhették a Szovjetunióban és mindenütt a világon, mi történik Csernobilban: az első jelentések tükrözték a kritikus helyzetet, majd május 11-én, 15 nappal a szerencsétlenség bekövetkezte után hírül adták: nem fenyeget még nagyobb veszély.
Csernobil azonban mégis beivódott a nemzetközi köztudatba: jogos elővigyázatossági intézkedések vegyültek a helyzet szándékos túldramatizálásával. Visszaesett, helyenként teljesen megbénult az idegenforgalom, akadozott a kelet–nyugati kereskedelem, 100 millió dolláros kiesésekre került sor. A magyar külkereskedelemnek sem volt könnyű tavasza, mert jóllehet hazánk napi tájékoztatást adott a mérési eredményekről, erősen csökkent a Közös Piac országaiba irányuló primőrexport, s turistacsoportok mondták le megrendelt útjaikat.
A Szovjetunió később részletes dokumentációt adott át a Bécsben székelő Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek: a 600 oldalas kötet számos fontos tanulságot rögzít. Eszerint 930 000 ember esett át rendkívül alapos egészségügyi vizsgálatokon. 237 esetben állapítottak meg sugárbetegséget (főként azoknál a tűzoltóknál, a mentőegységek más tagjainál, akik az első órákban minden veszélyt vállaltak): a halottak száma az első áldozatokkal együtt 31; 116 000 személyt kellett áttelepíteni; számukra új településeket építettek, új utakat és közműhálózatot létesítettek; 500 falut és várost, 60 000 épületet mentesítettek a radioaktív szennyeződéstől. A víz védelmében gátrendszereket emeltek a Pripjaty, a Braginka és a Dnyeper folyók mentén. Az anyagi kárt szinte lehetetlen pontosan felbecsülni: 2-3 milliárd rubel közé teszik.
Csernobil azóta áramot termel (a kiesés külön gondot okozott a rendkívüli hideg télben), december 27-én már maximális teljesítménypróbát hajtottak végre az első és második blokknál. A harmadik blokk felújítás alatt áll, s előreláthatólag 1987 végéig ismét belép az aktív munkába. A negyedik blokk körül (minden oldalról, hogy a talajba történő szivárgást is elkerülhessék) felépítették az óriás szarkofágot, amelyről színdarabot is írtak, hasonló címmel. E kényszerpiramisba 6000 tonnányi vasszerkezetet és 100 000 köbméter betont építettek. A sugárzás szintje normális, talán egy árnyalattal magasabb, mint Kijevben. És Csernobil hatása az a határozat is, amelyet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésén szovjet javaslatra fogadtak el a rendellenességek azonnali jelzési kötelezettségéről, az elhárítás érdekében vállalt nemzetközi együttműködésről.
