Az önkormányzó falu

Teljes szövegű keresés

Az önkormányzó falu
A helyi közigazgatás kialakulását igen korai adatok bizonyítják. Az 1519. évi összeírás már említi Jó Pál bíró nevét. 1694-től használták a helység első ismert pecsétjét. A tisztségviselők nevével több dokumentumban is találkozhatunk: 1768-ban az úrbéri szabályozás iratait Pintér Mihály bíró, Hajnal István másodbíró, Filotás Ferenc és Kovács György esküdt írta alá. 1829-ben a leégett és újjáépített református templomtorony emléktábláján L. Lukács István bíró, Tanárki Pál, Simon Pál és Katona József esküdt neve szerepelt.
A kiegyezést követő közigazgatást az 1871. és az 1886. évi községi törvények határozták meg. Zámoly ekkor nagyközségi státust kapott, azaz önállóan látta el a szervezeti és költségvetési feladatokat. A nagyközség szervezetét a községi rendelet 1888-ban szabályozta. A nagyközséghez tartozó Borbála- és Ferencmajor, Laja-, Felső- és Farkaspuszta lakóival együtt népessége megközelítette a kétezer-négyszáz főt, a lakóházak száma pedig meghaladta a négyszázharmincat. Területe 9015 katasztrális holdat tett ki. A községi képviselő-testület negyven tagból állt: közülük húszat választottak, húszat pedig a legtöbb adót fizetőkből (a virilisekből) jelöltek ki. A testületnek hivatalból volt tagja a bíró, a törvénybíró, az esküdtek, a jegyző, a pénztárnok, a közgyám és a körorvos. A képviselő-testület állapította meg a költségvetést, a vagyonkezelés elveit, választotta az elöljárókat, a községháza személyzetét és a bábát. Gondoskodott a szegények és az árvák ellátásáról, illetőleg döntött a falu életét alapvetően meghatározó szabályrendeletek megalkotásáról.
A helyi önkormányzat csúcsán a falu legtekintélyesebb polgára, azaz a nagygazdák közül választott bíró állt. Ezt a tisztséget többször viselte ugyanaz a család. A Bíró Simon névben rögzült az a tény, hogy annak a családnak a férfitagjai többször is betöltötték ezt a tisztséget. Rajtuk kívül a Lukács, Csörgöly (Csörgei), Rabi, Menyhárt, Tamás, Möntör, Molnár, Váczi és a Nagy famíliából választott bírót a falu. A nagyközségi szabályrendelet elkészítésekor is Simon István viselte ezt a hivatalt. Általában nem volt szakképzett közigazgatási szakember egy-egy falu első embere, de tekintélyével és helyismeretével el tudta látni a rá váró feladatokat, a hivatalos eljárásokban, ünnepségeken az őt választó közösséget méltóképpen képviselte. Láttuk: 1849-ben még az ütlegeket is el kellett szenvednie.
A bíró helyettese a törvénybíró. Háromtagú esküdti, később elöljárói testület működött még közre az igazgatásban, mellettük a közgyám és a pénztárnok viselt funkciót, ez utóbbi munkájához az adószedés is hozzátartozott. A felsorolt tisztségviselőket a község szavazóképes lakói három évre választották, az elöljárók maguk közül jelölték a bírót. A jegyzővel kiegészítve alkották a község elöljáróságát.
A községi szabályrendelet leszögezte, hogy „a bíró és a jegyző együtt vannak hivatva a közigazgatás minden ágában intézkedni”, a községi képviselő-testület által hozott határozatok végrehajtásáért is együttesen feleltek. A bíró és a jegyző külön-külön is rendelkezhetett a segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzettel. Igen fontos feladata volt az elöljáróságnak a „községi utak, hidak, határdombok, csapások és dűlö utak jó karban tartása” és az észlelt birtokháborítások bejelentése.
Az adminisztráció és a községi közigazgatás mindennapos teendőit a jegyző – mint a képviselő-testület alkalmazottja – látta el. Kezelte a községi irodát, őrizte a község pecsétjét, felelt az anyakönyvek vezetéséért, a könyvelésért, a nyilvántartásokért, a jegyzőkönyvek és az irattár őrzéséért. Ebből a munkából, az érte járó fizetésből és a jegyzői javadalmi földek hozamából élt, megbízatása idején a jegyzői lakást használta. Közigazgatási szakember volt, a XIX. század végén jegyzői tanfolyamot végzettek közül választotta meg a képviselő-testület. A jegyzői munkakört Kupecz József és Mórocza Lajos után Helmstreit György (1898-ban Halmosra magyarosította német hangzású családnevét) töltötte be 1889-től 1910-ig. 1911-től 1922-ig Horváth József, 1923-től 1933-ig pedig Perl Jenő látta el a vezetőjegyzői feladatokat.
Perl Jenő Zámolyon született 1870-ben, Székesfehérváron érettségizett. Segédjegyzőként kezdte pályáját szülőfalujában, majd Tácon volt vezetőjegyző. Zámolyi jegyzősége idején a vármegyei jegyzőegyesület és számos helyi egyesület elnökévé választották. Megválasztásától, 1896-tól tagja volt Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának, 1933-ban vonult nyugalomba. Fia, Perl Ferenc 1945 után lett Zámoly jegyzője, munkáját a képviselő-testület elismerte, hiszen „nagy érdemei voltak az újjáépítésben”.
Csajthay Máté 1899-ben Inotán született, a gimnáziumot Pápán, a jegyzői tanfolyamot Szombathelyen végezte. 1933-tól bevonulásáig szolgálta a községet. A leventeegyesület elnöke, tűzoltóparancsnok és református presbiter volt. Csajthay Máté vezetőjegyző kezdeményezésére épült az új, emeletes községháza a két világháború között. Beltowszky Lajos vezetőjegyzőt a község lakóinak kitelepítésekor szovjet katonák lőtték agyon 1945-ben Kápolnásnyéken.
A község 1898-tól alkalmazott segédjegyzőt. Az első okleveles segédjegyző a későbbi jegyző, Perl Jenő tartalékos honvéd hadnagy volt. 1906-tól tíz éven át Farkas Tivadar, illetve 1922-től az 1940-es évekig Nagy Benedek végezte a segédjegyzői tennivalókat. Takácsi Nagy Benedek gazdatisztként kezdte a pályáját, előbb szőlő- és borgazdasági, majd közigazgatási tanfolyamot végzett. Zámolyon kötött házasságot, a református tanító leányát, Ribiczei Nemes Katalint vette feleségül, 1917-től kapott segédjegyzői megbízatást.
A nagyközségi testület már 1888-ban is foglalkoztatott írnokot, aki a jegyző közvetlen beosztottja volt, képességeihez mérten önálló feladatkörrel. Ugyancsak községi alkalmazottként találkozunk a szülésznő, illetve a halottkém és a dobos vagy másként tizedes nevével. Ez utóbbi 1888-ban rendőri és éjjeliőri feladatokat is teljesített. Ő ellenőrizte a kocsmákat, a háztulajdonosok által kiállított éjjeliőrök éberségét, gondoskodott a községháza tisztaságáról és rendjéről, bejelentette és bekísérte a csavargókat, valamint a rendbontókat. Felügyelete alá tartozott a kisbíró munkájának előírása és ellenőrzése. A kisbírók végezték a kézbesítést és a dobolást. Később a dobos és a kisbíró munkaköre, nyilván az írni-olvasni tudók számának növekedése folytán, összemosódott. Az 1888-ban alkotott szabályrendelet szerint Zámoly nagyközség kertészt is szerződtetett. Szülésznőként Kardos Jánosnét, Szilágyi Katalint, Tormai Máriát, majd 1922-től az 1940-es évekig Varga Istvánnét foglalkoztatták.
A nagyközség éjszakai rendjének felügyeletét a gazdák által kiállított személyek helyett hamarosan a község alkalmazásában álló őrök váltották fel. Őket Zámolyon patrónak nevezték. Igen szigorú emberek lehettek, mert a rosszalkodó gyerekeket is azzal ijesztették, hogy „elvisz a patró”. Ha valaki éjfél után is világított, oda be is kopogtak, hogy nincs-e valami baj. Tatai József éjjeliőrre, aki az 1950-es évekig szolgált, még sokan emlékeznek. Ugyancsak megőrizték az utolsó kisbíró, Dobos Margit emlékét, akinek valódi nevét – Menyhárt Ferencné – kevesen tudták, mindenki ragadványnevén emlegette, hiszen ő még szó szerint dobolva tudatta a híreket.
Az állami postahivatal szolgálatában állt ugyan, mégis a község mindennapi életéhez tartozott a postamester munkája. A perkátai születésű Mészöly Vilma 1907-től négy évtizedig volt postamester Zámolyon. Legendás rend uralkodott a kis hivatalban, pedig a kézbesítő sokáig az a „Schlösször bácsi” volt, aki olvasni sem tudott. Naponta lovas kocsival hozta és vitte Székesfehérvár és Zámoly között, illetve hordta szét a leveleket. A régi postahivatal a katolikus templom oldalával szemben, az Ady Endre utcában, Vilma néni saját házában működött. Csak 1949-ben költözött a mai helyére, a Kossuth utcai Középső iskola mellé. A rendszeres buszközlekedés megindulása előtt a postakocsival néhány fillérért Székesfehérvárra is utazhattak a zámolyiak.
1892-ben alkotta meg a nagyközségi képviselő-testület a szőlőhegy szabályrendeletét. Ez az Öreg- és Új-hegy szőlőbirtokosait „egy erkölcsi testületté” tömörítette, amely a szőlőhegyre vonatkozó ügyeket önállóan intézte. Élén a három évre választott hegyelöljáróság állt, amely az első és második hegybíróval együtt hat tagból alakult. A szőlőkben adódó őrzési és rendfenntartói feladatokat a hegyközség tagjai által évente választott hat hegyőr látta el. A hegyközségi pénztárból a két hegybíró évi nyolc, a hegyőrök évi hatvan forint fizetést kaptak. Szolgálatuk megkezdése előtt mindannyian a járási főszolgabírói hivatalban esküt tettek. A hegyőrök a szolgálatuk alatt esett kárért vagyonukkal feleltek. A hegypénztár a szőlőbirtokosok hegyközségi adóját kezelte: szüreti cédulát csak az kapott, aki előtte a hegyadót befizette. Ezekből az adókból tartották fenn a szőlőhegyek útjait, dűlőit, kútjait és kapuit. A szőlőket gát (árok és sövény) vette körül, védve az állatok kártétele ellen. A szőlőhegyen a szőlőbirtokosok is csak a munkák idején tartózkodhattak.
1886-ban a községi képviselő-testület rendkívüli ülése alkotta meg a község első tűzrendőri szabályrendeletét. Ez az utasítás még csak a tűzveszély megelőzésével foglalkozott. Következő tűzrendészeti szabályrendeletük, az 1893. évi, a tűz oltásakor már számolt az önkéntes testülettel. A felszerelésről a község gondoskodott. Az önkéntes tűzoltó-főparancsnok felelt a község tűzbiztonságáért. Ezt a bizalmi funkciót sokáig maga a jegyző töltötte be. Az önkéntesek havonta elméleti és gyakorlati oktatást kaptak, aratás előtt rendszeresebben gyakorlatoztak. Aratás idején az elöljáróság két lovat tartott állandó készenlétben a felszerelés szállítására.
A Zámolyi Önkéntes Tűzoltóegylet a Fejér Megyei Tűzoltószövetség tagjaként tűnik föl az 1890-es naptárban. Az 1889-ben alakult tűzoltó-egyesület élén főparancsnokként az uradalom intézője, Báró Jenő állt, akit hamarosan a fia követett. 1898-tól szolgálata végéig a parancsnok Halmos György jegyző volt. 1912-ben a működő tagok száma már csak 24 (1894-ben 56-ot jelentettek), de valószínűleg hatékonyabban működtek, szervezetük több szakaszra oszlott, s külön szertárnokot is számon tartottak Böde Ferenc személyében. A parancsnoki tisztet később Perl Jenő jegyző, Moharos Lajos református tanító, majd Csajthay Máté jegyző látta el.
Az önkéntes tűzoltótestület szervezésének idejéből maradt fenn az a ma már adomaként ismert történet, amelyet Böde Ferenc elmondása alapján idézünk. Böde Ferenc nősülése előtt tizenöt évig Boszniában huszárként szolgált, s ott ezredkürtös volt. Így hazatérése után a zámolyi tűzoltózenekarnak és a tűzoltó-egyesületnek is tagja lett, majd 1912-től tíz évig szertárosaként működött. „Azelőtt tűz esetén a szomszédság, az utcabeliek, a falu lakossága fogott vödröt, létrát, tűzoltókapacsot, és szaladt az égő házhoz segíteni a tűz megfékezésében. Aztán jött az országos rendelkezés, hogy Zámolyon is meg kell szervezni az önkéntes tűzoltóságot. Összehívták a falugyűlést, ahol az elöljáróság közölte, hogy a községi önkéntes tűzoltó-egyesület felállítására pótadót fognak kivetni. Nem tetszett az újabb adó a megjelenteknek. Rögtön fel is kiáltott valaki: – Nem kell nekünk tűzoltóság! Eloltjuk mi a tüzet, csak legyen!”
Az 1891. évi nagy zámolyi tűzvész óráiban bizony volt, de egyedül az emberi erő aligha fékezhette volna meg. Mikor a lángok fellobbantak, éppen hatalmas vihar tombolt a térségben, a szélvész szétszórta a tűzcsóvákat. A vörös kakas a fél Öreg utcát elpusztította. A tűzvész hatása még az 1950-es években is megfigyelhető volt a Kossuth utcán. A katolikus templomtól délre sok volt még a régi, hosszú ház, amelyek megmenekültek a tűztől, ezért nem kellett őket újjáépíteni. Ezek részben máig is megmaradtak.
Tanulva az eseményekből, a századfordulón korszerűsítették a felszerelést. 1903-ban épült a tűzoltószertár a zsinagóga mellett, majd 1924-ben pótszertár az Új utcán. 1957-től motoros fecskendővel oltottak. Az új szertárat 1968-ban adták át a bikaistálló helyén.
Az önkormányzat kiépülésével párhuzamosan helyi civil szervezetek létrehozására, a társadalom önszerveződésének előmozdítására a kulturális és gazdasági érdekek szolgálatában is történtek kísérletek. A társadalmi-kulturális egyesületek közül a Zámolyi Olvasókörről kapunk hírt 1875-ből. Az Egyesült Ipartársulatot 1873-ban jegyezték be, ennek megszervezéséhez azonban nem volt szükség önálló kezdeményezésre, hiszen a céhek 1872. évi megszűnése után kialakult rend szerint az ipartársulatok tömörítették az iparosokat. A társulat a tagok ínségbeli segélyezésére és a hazai ipar támogatására vállalkozott. Alaptőkéje a feloszlatott takács- és fazekascéh megmaradt vagyonából és a tagdíjakból állt, a céhektől a szervezetre két zászló és két céhláda maradt. Az alapszabályt a megszűnt céhek vezetői írták alá: Szalay Ferenc a takácsok és Kardinál Ferenc a fazekasok részéről. A Zámolyi Ipartársulat, később Vegyes Ipartársulat néven bejegyzett szervezet élén Moór Mihály, Barna István, Haáz József, Vörösmarty Imre, majd Major István állt.
1894-ben Kontra Imre vezetésével alakult meg a Zámolyi Segélyegylet mint szövetkezet. Működéséről továbbiakat nem tudunk, valószínűleg a református egyház céljait szolgálta, mivel utóbb a mindenkori református lelkész vezette. Elképzelhető, hogy a takarékmagtárat is ez a szervezet működtette.
A Zámolyi Segélyegylet népkönyvtári egyesülete 1899. február 1-jén Kontra Imre elnökletével fogalmazta meg alapszabályát. Az alapítók leszögezték, hogy a könyvtárat a tagok és a faluban lakó megbízható személyek használhatják. A népkönyvtár fenntartására hozták létre a Fejér-Zámolyi Társaskört 1905. április 16-án, melynek titkárává Nagy Jánost, elnökévé Csinos Jánost választották. A kör célja – megfogalmazásuk szerint – „a közművelődés fejlesztése, a hazai nyelv művelése, a társalgás és társadalmi élet elő mozdítása.” A találkozások, társalgás, étkezések, s „egyébb az illem szigorú korlátai között maradó szórakozás” alkalmával a tagok politikai és szépirodalmi szaklapokat, illetve könyveket használhattak. A résztvevők javaslatára felolvasásokat és előadásokat szerveztek.
A reformátusok vezette segélyegylet mintájára a katolikusok 1906-ban hitelszövetkezetet hoztak létre, mely az országos központi hitelszövetkezet fiókszervezete lett. Elnöke Ódor István, könyvelője Csinos János katolikus tanító volt, utóbbi felelőtlen magatartásával a társaságot csődbe vitte.
1922-ben szervezték meg községi segítséggel a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet. Első elnöke a jegyző, Horváth József, könyvelője évtizedekig Moharos Lajos református tanító volt. A Hangya nagy tudású és nagy hatású elnökévé 1925-ben Gulyás Kornél református lelkészt választották. A pénztárnoki teendőket sokáig Veszeli Miksa látta el, üzletvezetőnek Tóth Istvánt, majd Hoffman Ferencet nevezték ki.
A gazdakört 1937-ben 44 gazda alakította meg. A község mezőgazdaságának felvirágoztatása érdekében – az alapító jegyzőkönyv szerint – a kör „az érdekelt községi gazdákkal a kívánalomhoz mérten szövetkezeteket alakít, a gazdasági termékek közös eladását és a gazdasági szükségletek közös beszerzését szervezi”.
A Polgári Lövészegyletet 1935. október 11-én hívták életre. Elnökévé Csajthay Máté vezetőjegyzőt, alelnökévé a két lelkészt, Szabó Józsefet és Gulyás Kornélt, ügyvezető elnökké Pintér Jenő főintézőt, titkárává Sumbszky Lajos kántortanítót, háznaggyá ifjabb Schmid Alajos mészárost választották. A vezetőségben a faluban lakó három vitéz, Kalmár Gusztáv, Lukács Pál és Huszár Gábor is helyet kapott. Az egylet orvosa Osztheimer Géza OTI-orvos volt.
1938 februárjában alakították meg a Zámolyi Iparoskört. A 22 tag az iparoskör elnökévé Pintér József cipészt, jegyzőjévé ifjabb Csörgei János kőművest, pénztárnokká ifjabb Schmid Alajos mészárost, könyvtárossá idősebb Csörgei János kőművest, háznaggyá Somogyi Pál csizmadiát választották. Az Iparoskör „székházául” a Tóth-féle kocsmát jelölték ki. A zámolyi vadásztársaság alakuló közgyűlését 1945. december 4-én tartották, elnökké Cs. Simon Jánost, vadászmesterré Reiter Lászlót választották.
A helyi társadalom önszerveződésének lendülete a második világháborút követően egy csapásra véget ért. 1948 nyarától a kommunista párt sorra hozta létre a gazdákat, az újbirtokosokat, az ifjúságot és az asszonyokat tömörítő szervezeteket. Változásokra 1990 tavaszától, a rendszerváltoztatás kezdetétől adódott csak lehetőség.

Az 1930-as évek második felében épült községháza

Az önkéntes tűzoltó-egyesület (1969). Balról jobbra: Menyhárt Ferenc, Hermán János, Tamás János, Kalmár István, Nagy P. János, Németh János, Möntör József, Katona János

Zámolyi műkedvelő színjátszók (1930-as évek eleje)

A Vén bakancsos és fia, a huszár című darab szereplőgárdája (1938). Az ülő sorban balról a negyedik Kaufler Béla borbélymester, a színmű betanítója

A szép Ilonka című énekes színdarab az óvodások előadásában a majálison: Hermán Irén és Lukács László (1956)

A leventeversenyen első díjat nyert Ujvári József társa nyakában (1941)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT