Mit jelent a népi demokrácia?
Mit jelent a népi demokrácia?
A szovjet és a román csapatok gyorsan, akadálytalanul vonultak át Háromszék egész területén, majd nyugat felé törtek előre. Nyomban utánuk Zabolára is megérkeztek a korábbi román hatalom emberei, részben ugyanazok, akik az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés után Dél-Erdélybe menekültek. Magabiztosságukat csak növelte, hogy hírül kapták: a Romániával szeptember 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény 19. cikkelye kimondta: „A Szövetséges Kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának.”
A négy évig magyar fennhatóság alatti területekre visszatért román közigazgatás és csendőrség azonnal megkezdte a régi-új hatalom kiépítését és a magyarságtól elszenvedett valós vagy vélt sérelmeinek a megtorlását. Ebben kiváló társra talált a Bukarestből útnak indult több mint ötvenezer fős, úgynevezett Maniu-gárdában, amely szeptember 19-én Gavril Olteanu vezetésével ünnepélyes külsőségek között bevonult Sepsiszentgyörgyre.
A gárda fő célja volt, hogy „önkéntes” alakulatokba szerveződve az előrenyomuló szovjet és román csapatok mögötti területeken megfélemlítse, szülőföldjéről elűzze a magyar lakosságot, etnikai tisztogatást hajtson végre. Sepsiszentgyörgyről észak felé indult a Maniu-gárda. Először az Olt folyó völgyében rabolt, pusztított, fosztogatott, erőszakoskodott és gyilkolta le ezrével az ártatlan magyarokat, férfiakat, nőket, gyerekeket, aztán egész Észak-Erdélyt végigdúlták az „önkéntesek”.
Egyik leghírhedtebb tettüket Erdővidéken, Szárazajta faluban követték el: tizennégy székelyt mészároltak le itt, többüket tuskón, bárddal lefejezve családtagjaik és a fegyverrel összeterelt helybeliek szeme láttára. A Maniu-gárda magyarellenes vérengzései miatt a szovjet hadvezetés Észak-Erdélyből és a Székelyföldről kiparancsolta a román közigazgatást, és szovjet katonai adminisztrációt vezetett be helyette.
A szovjet katonai közigazgatás védelme alatt a kolozsvári magyar és román baloldal szinte napok alatt kiépítette Észak-Erdély és a Székelyföld valós közigazgatási önkormányzatát. A korabeli magyar közvélemény által csak „észak-erdélyi köztársaságnak” emlegetett, szovjet katonai fennhatóság alatt lévő területen önálló oktatási és kulturális intézményrendszer épült ki. Külön magyar tanügyigazgatást szerveztek, és tovább működhetett a kolozsvári magyar egyetem is. A magyarság saját közigazgatása alatt maradhatott, de vezetőit és tisztviselőit jórészt kicserélték az egyre inkább a kommunisták befolyása alá került Magyar Népi Szövetség embereivel.
A kolozsvári ideiglenes kormány hatóköre nem érte el a távolabbi magyarlakta területeket, így példul az Erdély fővárosától háromszázötven kilométerre fekvő Zabolára sem. Többek között ezért történhetett meg, hogy egy 1940-ben elmenekült és 1944 őszén a faluba visszatelepedett román csendőr nyomban lefogatta azokat a magyar legényeket és fiatal házasembereket, akik magyar katonaként harcoltak a második világháborúban. Azzal vádolták meg őket, hogy titkos, románellenes fegyveres partizánakciókban vettek részt. Előbb Sepsiszentgyörgyre, onnan a Brassó melletti Földváron felállítottt haláltáborba hurcolták a lefogottakat. Itt raboskodtak 1944 késő őszén és tél elején, fűtetlen barakkokba zsúfolva, kiéheztetve, majd védőoltásnak álcázott injekciókkal tudatosan megbetegítve.
Az embertelen körülmények és az egészségügyi ellátás hiánya folytán a földvári gyűjtőtáborban járvány tört ki, ezrével betegedtek meg és pusztultak el a foglyok. Akik túlélték a borzalmakat, azokat továbbhurcolták a szovjet NKVD felügyelete alatt álló moldvai, Vrancea megyei foksányi (Focs¸ani) hadifogolytáborba. Az ottani, még embertelenebb körülményeket is átvészelő rabokat a Dnyeszter partján fekvő Tighinára küldték tovább. A zabolaiak közül csak hárman kerültek haza, tizenheten elpusztultak, közöttük e sorok írója édesanyjának két testvére. 1944 őszének-telének átmeneti, zavaros hónapjaiban a pávai Pila István játszott érdekes szerepet a vidék magyarságának életében. A férfi Mikes gróf erdőőre volt a Putnai-havason, és a falubeliek szerint egy rádió adó-vevő berendezéssel már 1944 előtt titokban kapcsolatot tartott a szovjet hírszerzőkkel. Ami tény: a vidékre bevonuló szovjet katonai közigazgatás azonnal kinevezte Háromszék megye népőrsége parancsnokának. Pila gyorsan megszervezte a magyarság önvédelmét. Ezzel megmentette a helyi és a környékbeli magyar falvak lakosságát, mert a közeli Olt völgyében – mint írtuk – éppen ekkor garázdálkodtak, öldököltek a Maniu-gárdisták. Ugyanakkor a zabolaiak által megszállottnak, eszelősnek tekintett ember, Pila volt az is, aki személyesen irányította a Mikes-kastély feldúlását, kifosztását, értékes levéltárának és könyvtárának elégetését.
Az 1944 őszétől gyakran változó román kormányok egyik fő törekvése a Szovjetunió jóindulatának a megnyerése volt, hogy ismét bevezethessék Észak-Erdélyben a román közigazgatást. Moszkva ezt a Román Kommunista Párt politikai bázisának az erősítésére használta fel, ugyanakkor azt is elérte, hogy már novemberben Petru Groza miniszterelnök-helyettesként bekerült az éppen akkor megint átalakított bukaresti kabinetbe.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945. március 6-án a román fővárosban tárgyalva csak katonai és politikai fenyegetéssel tudta rábírni I. Mihály királyt Petru Groza miniszterelnökké való kinevezésére. Ha az uralkodó a moszkvai kérést visszautasítja, akkor – mint Visinszkij kijelentette – a Szovjetunió „nem felelhet Románia mint független állam fennmaradásáért”. Groza táviratban kérte Sztálint, hogy Észak-Erdélyben engedélyezze a román közigazgatás bevezetését. Erre március 13-án került sor, s ezzel véget is ért az „észak-erdélyi köztársaság” korszaka.
A Groza-kormány hatalomra lépése után a román államhatalom helyi szervei nemcsak Zabolán, hanem szerte Észak-Erdélyben – az említett nemzetiségi statútum ellenére – gyarmatosítóként bántak a magyarsággal. A Háromszék vármegye posztját újra elfoglaló korábbi román csendőrparancsnok 1945. augusztus 21-én, majd szeptember 9-én kelt felterjesztésében arról értesítette bukaresti feletteseit, hogy irredenta magyar csoportok fegyveres ellenállási mozgalmat terveznek, illetve szerveznek a Székelyföldön. Már több titkos fegyverraktárat létesítettek, amelyek közül egyet fel is fedeztek Kovásznán, Pila István irodájában. Nevezett személyt augusztus 15-én tizennégy társával együtt letartóztatták.
A jelentés szerint a megvádoltak éppen a győztes nagyhatalmak – USA, Szovjetunió és Nagy-Britannia – július 17. és augusztus 2-a között Potsdamban tartott konferenciája alatt akartak olyan fegyveres összetűzést kirobbantani, amely felhívja a nagyhatalmak figyelmét a romániai kisebbségek helyzetére, így szolgáltatva alapot a nemzetközi beavatkozásra és Románia katonai megtámadására.
Az újonnan berendezkedett román hatalomnak végül így sikerült eltávolítania a számára kényelmetlenné vált Pila Istvánt, Háromszék megye népőrsége volt parancsnokát, a megszálló szovjet katonai hatóságok bizalmi emberét. Börtönéveit letöltve Pila aztán tovább dolgozott Zabolán erdőőrként, de már nem végzett pártmunkát. Később az erdőben egy, a fejére zuhant farönk okozta halálát.
Az előbbiekhez kapcsolódik – mint írtuk –, hogy Romániai háborús kiugrásával 1944. augusztus–szeptemberben az erdélyi front rövid idő alatt összeomlott. A Székelyföldet gyorsan kiürítő magyar, illetve a Kárpát-kanyarból és a Déli-Kárpátokban visszavonuló német csapatok számos felszerelést hátrahagytak. A Zabola fölötti havasokban is sok fegyvert és lőszert találtak a helyiek, akik közül többen önként csatlakoztak a Fogarasi-havasokban szerveződő, 1945 utáni kommunistaellenes fegyveres ellenálláshoz. A mozgalom leverése után elfogott, majd elítélt Kovács Albert tizenöt évig raboskodott Románia leghírhedtebb börtöneiben.
A zabolai Mikes család tagjai a szovjet csapatok elől 1944 augusztusában Budapestre menekültek, ahol a bombázások alatt Mikes Ármin november 28-án meghalt. Felesége és lányai a magyar fővárosból később Szombathelyre, Mikes János püspöki rezidenciájába távoztak. A hadi események elmúltával Mikes Árminné nyomban hazatért. A kastélyt már kifosztva találta, ezért a kerti lakban húzódott meg. A zabolaiak zöme nagy szeretettel fogadta az özvegyet, akit, családtagjaival együtt, elsősorban élelmiszerrel segítette a falu népe.
Az ötven hektárnál nagyobb birtokok felosztását 1945. március 23-án elrendelő román földreformtörvény helyi végrehajtásakor Zabolán a Mikes család uradalmából kétszáz hektár földet osztottak ki szegény családoknak. Mikes Árminnét a kommunista titkosrendőrség 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjjel hurcolta el Sepsiszentgyörgyre, később Marosvásárhelyre, ahol 1954. július 16-án elhunyt. Lánya, Klementina már korábban Ausztriába ment férjhez. Johanna a férjével, gróf Teleki Gézával együtt az Amerikai Egyesült Államokba menekült. Harmadik gyermeke, Éva 1978. március 7-én bekövetkezett haláláig kétkezi munkásként dolgozott Kolozsváron. Az ő lányának, Mikes Katalinnak sikerült elhagynia Romániát, Ausztriában telepedett le, ahol napjainkban a Grazi Egyetem munkatársa.
Az impériumváltozás utáni években az erős magyar nemzeti identitással élő Zabolán sem szűntek meg az ellenállás különféle rejtett vagy nyílt formái a román államhatalom ellen. A falubeli legények régi szokás szerint még az 1940-es években is virágokkal, szalagokkal feldíszített lovas kocsikon mentek sorozásra, miközben magyar katonadalokat énekeltek. 1947 tavaszán is így történt, amikor a Securitate emberei gúnyolódásnak vélték, hogy a legények szarvasmarhákat fogtak a szekereik elé. A rukkoláson részt vevő fiatalokat behívatták a helyi iskolába, ahol azzal vádolták meg őket, hogy az ökrök szarvaira piros-fehér-zöld pántlikákat raktak, énekeik pedig horthysta katonanóták. A Securitate verőemberei az ifjak közül elsősorban Bende Albertet bántalmazták, akit az esemény szervezésével gyanúsítottak.
A sorozáson részt vett fiatalok elhatározták, hogy a titkosszolgálat üldözése elől Magyarországra szöknek. Bende fegyvert szerzett, és rálőtt arra a különösen kegyetlen szekusra, aki Kovásznára sietett motorkerékpárjával. A járművel felborult tisztnek megsérült a lába. A fiatalembert aznap éjszaka letartóztatták, majd tizennyolc évi börtönre ítélték, amelyből hét és fél esztendőt letöltött.
Kevéssé ismert, hogy 1949. június 20-án Zabolán lázadás tört ki, amelyet a helyiek „papi lázadásként” vagy „papi zendülésként” emlegetnek. A kommunista hatalom erre a napra népgyűlést hívott össze azzal a céllal, hogy a lakosságot felkészítse a burgonyabogár elleni védekezésre. A rendezvényt a református egyház hajdani művelődési otthonában tartották, végeztével azonban a tömeg nem oszlott szét, mert az emberek azt suttogták: a Securitate most gyűjti össze a legjobb gazdákat, valamint a lelkészt, hogy valamennyiüket börtönbe vesse. Valakik félreverték a harangokat, a hívásra még több ember jelent meg a templomtéren.
A titkosrendőrség autója a tömegben akart áthaladni, amikor a zabolaik a járműben felfedezték az egyik falubelijüket, akit a hatóságok korábban azzal vádoltak, hogy titokban fegyvert rejteget. A feldühödött nép megállította az autót, mire a szekusok elmenekültek, és a lefogott Kovács Miklós kiszabadult. A tömeg ezután véresre verte azt a besúgónak tartott férfit, aki egyébként 1944 őszén feldúlta a Mikes-kriptát.
A hatóságok éjjel jól felfegyverzett sepsiszentgyörgyi és brassói rendőröket, munkásőröket szállítottak teherautókon Zabolára. Bekerítették a falut, és reggelre letartóztatták a lázadás hangadóit. A kihallgatások a Securitate kovásznai pincéiben kezdődtek, majd Sepsiszentgyörgyön és Brassóban folytatódtak. A karhatalmisták Zabola plébánosát is súlyosan bántalmazták. Abrudbányai Fikker Ferencet, a falu határozott kiállású református lelkipásztorát legközelebbi híveivel együtt tartóztatták le.
A prédikátort a brassói katonai törvényszék háromévi kényszermunkára ítélte, amelyet a Duna és a Fekete-tenger közötti csatornaépítkezésen töltött le, borzalmas körülmények között, onnan 1952. november 27-én szabadult. Demes Gyula, a református egyház gondnoka és Pozsony József másfél évi, Héjja Gizella több hónapi elzárást kapott, amit a brassói Fellegvárban kialakított börtönben ültek le. Kovács Jánost, aki a szekusokat kirángatta autójukból, a titkosrendőrségen halálra verték. A fegyverrejtegetés vádjával letartóztatott Kovács Miklóst, a zabolai lázadás tulajdonképpeni kiváltóját, kilencévi fogságra ítélték, amit az utolsó napig letöltött. Kovácsnak mindössze nyolcvanhárom ár földje volt, börtönévei alatt a családját mégis rátették a zabolai kuláklistára, és külön adókkal, beszolgáltatásokkal sújtották.
Településünk népe döntően a mezőgazdaságból élt, e tevékenység állami terhei már 1945 után is jelentősen növekedtek. 1946-ban és 1947-ben Zabolát, valamint a környező falvakat aszály sújtotta, a gazdákat mégis szinte teljesíthetetlen terménybeadásra kötelezték.
1947. december 30-án Romániában megszüntették a királyságot és kikiáltották a köztársaságot, majd 1948. február 23-án egyesítették a kommunista és a szociáldemokrata pártot. Az ekkor létrejött Román Munkáspárt főtitkárává Gheorghe Gheorghiu-Dejt választották, aki az országban hamarosan kiépítette a sztálini típusú kommunista diktatúrát. Június 11-én államosították a legfontosabb termelőüzemeket, a bankokat és a szállítási vállalatokat, 1949 elején hozzáfogtak a mezőgazdaság kollektivizálásához.
A Mikes család megmaradt zabolai uradalmát állami gazdasággá alakították át, és megkezdték a helyi gazdák szövetkezetbe kényszerítését. Először a közigazgatásilag községünkhöz tartozó, az 1848-as forradalomig jobbágyfaluként létezett szomszédos Székelypetőfalván szervezték meg a kollektív gazdaságot 1950-ben, Petőfi Sándorról nevezték el. A Zabolával összeépült Páván ez csak 1952-ben sikerült – hatósági erőszakkal. A kulákoknak minősített családok meghurcolásának, a portájukról való kilakoltatásukat követő félelem légkörében jött létre a Győzelem Útja Mezőgazdasági Szövetkezet.
Zabolán még erőteljesebb volt a lakosság ellenállása. A szervezők, a kommunista párt aktivistái 1952-ben csak három úgynevezett társas gazdaságot tudtak alakíttatni a helyi gazdák egy részéből. Az Egyesülés, a Május 1. és az Új Élet nevű gazdálkodási formációkat végül kerek egy évtized múlva, 1961–1962 telén sikerült a hatóságoknak erőszakkal egyesítenie, létrehozva a közös gazdaságot.
Zabolán – miként a többi székely faluban is – a gazdák úgy érezték: a hatalom erőszakkal vette el tőlük évszázados létalapjukat, az életük értelmét jelentő termőföldet, munkaeszközeiket és állataikat.
Azokat a gazdákat, akiket a hatalom nem tudott bekényszeríteni a szövetkezetbe, kulákoknak minősítették, és teljesíthetetlen terheket róttak rájuk. Ha nem tudtak eleget tenni a kötelezettségeiknek, megbélyegezték őket, sokukat kilakoltatták, sőt deportálták. A községünk irattárából származó, 1957. október 4-i listán felsorolt kulákok névsora: Baróthi Albertné, Balogh János, Csekme János, Csekme József, Csekme Károly, Demes Ferenc, Gáll János, Kovács Miklós, Nagy Gergely, Mátyás József, Miskolczi István, Oprea Nicolae és Sáfár György.
A második világháború utáni évtizedekben a kommunista diktatúra felforgatta a székelyföldi faluközösségek korábbi önkormányzatát, illetve közigazgatását. Az 1948. április 13-án elfogadott új román alkotmány szovjet típusú tanácsrendszert vezetett be. A korábbi választott bíró helyett a párt által kinevezett, gyakran írástudatlan, tekintély nélküli, a szegény rétegekből származó magyar személyt állítottak a helyi néptanács elnöki posztjára. Az alelnököt Nicolae Ceaus¸escu hatalomra lépéséig a román lakosok közül jelölték, a néptanács titkárát a megyei pártbizottság nevezte ki. Az 1940-es évek végétől az 1960-as évek derekáig a helyi vezetők munkáját városi, a járási és megyei pártbizottságoktól kiküldött, munkásszármazású aktivisták ellenőrizték, akik szolgai módon végrehajtották a párt központi apparátusának minden utasítását.
Az 1952. szeptember 24-én kihirdetett újabb alkotmány a kisebbségek számára lényegében ugyanazokat a jogokat biztosította, mint a négy évvel korábbi alaptörvény. A döntően magyarlakta Székelyföldön felállította a Magyar Autonóm Tartományt, amelyet tíz rajonra (járásra) osztottak, ezekből nyolc a tulajdonképpeni Székelyföldön feküdt. Zabola a kézdi rajonba került.
Egy újabb közigazgatási átszervezés ürügyén nyolc év múlva gyakorlatilag megszüntették a Magyar Autonóm Tartományt, minthogy a magyarság kárára megváltoztatták az etnikai összetételét. Az 1960. december 24-i alkotmánymódosítás után új nevet kapott – Maros Magyar Autonóm Tartomány –, amelyről azonban leválasztották a déli, döntően magyarlakta Háromszéket, vagyis a sepsiszentgyörgyi, illetve a kézdivásárhelyi rajont, és Brassó tartományhoz csatolták. Ezzel Zabola község is új tartományi keretbe került.
A konteszek ökrös fogaton kirándulnak Pérászka hegyére a XX. század első évtizedében
Juhfejés Zernyén
Meghívó kulákosító gyűlésre
Kuláklista Zabolán
