Egyház, iskola, társadalom | Száz Magyar Falu

Egyház, iskola, társadalom

A szabadságharc bukása után bevezetett önkényuralmi rendszer mindenféle gyülekezést, köztük a presbiteri ülések megtartását is megtiltotta. Így az 1850-es évek viszonyairól az iskolai iratokban találhatunk néhány adatot. Az 1820–23 körül épített templomot 1850-ben bővítették. Akkoriban a tuzséri református egyház lelkésze Szaka (Szakál) József volt. Már idősebb prédikátor, hiszen 1815-ben szentelték fel. Az esperese által kiállított látogatási jegyzőkönyvekben neve mellett rendszeresen a pontos szolgálati minőség és a jó erkölcsi viselet megjegyzés szerepel.

Gyülekezetéhez 1857-ben 320 férfi és 318 nő tartozott, összesen 638 lélek. Ismerjük az 1850-es évek tanítóinak a nevét is, Puskás József, Dolinai Miklós, Tar Sándor és ifjú Porsolt József: hozzá 1857-ben az ötven iskolázható tanulóból huszonöt fiú és tizenegy leány járt.

1855-ben a református egyház „Oskola Háza” már kicsinek bizonyult, ezért a presbitérium egy újnak az építését határozta el az iskolatelek végén lévő részre. Gróf Lónyay Menyhért huszonöt osztrák forinttal járult hozzá az építőanyag árához. Időközben az intézmény lassan elnéptelenedett, ugyanazon év decemberében csak tizenhatan látogatták. Ez ellen már a presbitérium is kénytelen volt fellépni, elhatározták, hogy összeírják az iskolaköteleseket, a szülőket pedig felszólítják, járassák őket rendszeresen az iskolába, a mulasztás esetére pénzbüntetést helyeztek kilátásba.

Az egyház parókiája, a lelkészlak az 1860-as évek elejére tönkrement, 1864-ben átépítették, majd 1881-ben újrafedték, 1895-ben pedig ismételten átépítették. A zsindellyel fedett templom tetőzetét és tornyát 1872-ben bádoglemezre cserélték át.

1862-ben idősebb Lónyay Menyhértné Kappel Emília egy ezüst keresztelő kannával és a hozzátartozó ezüsttálcával ajándékozta meg a gyülekezetet.

1864-ből részletesebb adatokat találunk az egyházról. A lelkipásztor akkor Juhász János. Meglett ember, 36 éves, két éve szentelték fel. Tiszti eljárását esperese rendesnek, erkölcsi viseletét jónak ítélte. Az egyházközség lélekszáma 634 lélek, háromszáz férfi és 334 nő. A lelkész javadalmazása tizenöt hold ezerkétszáz négyszögöl szántó, öt hold kaszáló és nyolc hold legelő. Az iskolaköteles gyermekek száma hetven, 32 fiú és 38 leány, de iskolába csak húsz fiú és tizenhat leánygyermek járt. Botgál Miklós, majd Dajka Miklós tanította őket a betűvetés és számolás tudományára.

A tanító javadalmát hét hold hatszáz négyszögöl szántóban, két és fél hold kaszálóban, valamint négy hold legelőben határozták meg. Mindezeken kívül az egyháznak is volt még öt hold szántóföldje, s bevételei növelésére ezekben az években egy szárazmalmot is épített, bár az a nem szakszerű munkák miatt később nem sok hasznot hajtott. Az 1864. évi jelentés arról is beszámolt, hogy a templom állapota jó, a paplak javítandó, a tanítólak és az iskola viszont rossz állapotban van. Az egyházgondnok Révész János volt, a presbitérium tizenegy tagból állt.

Szakál József 1864-ig volt a tuzséri egyház lelkipásztora. Az ő idejében Révész Ferenc, Révész G. János, Révész N. Gy. Mihály és Boros András végezték a gondnoki teendőket. 1864-ben Juhász Jánost választotta meg lelkipásztorául a gyülekezet, ám ő hamarosan eltávozott. Utóda 1865 elejétől Helmeczy Mihály lett.

Abban az esztendőben a lelkész és a tanító részére új díjlevelet állapított meg az egyházközség. Ez az irat a járandóságok meghatározása mellett igen fontos dokumentum, mert a jobbágyfelszabadítás utáni falusi társadalom tagozódásáról is értékes felvilágosítást nyújt. 1865-ben tehát tizennyolc negyedtelkes volt úrbéres gazdát tartott számon Tuzséron a református egyházközség, ők négy véka gabonát fizettek a lelkésznek egy évben. A két nyolcadtelkes gazda két véka gabonát tartozott fizetni. „Minthogy az eddigi contractualisták a föld elvesztése által megszűntek és házas zsellérekké váltak, együvé jönnek a házas zsellérekkel és fizetnek egy véka gabonát, azzal a kikötéssel, hogy akik közülük Tisza kerttel és igavonó marhával bírnak, azok fizetnek 1 véka és egynegyed véka gabonát, de ha kertjük és igavonó marhájuk már nem lesz, akkor mint házas zsellérek fizetnek 1 véka gabonát. Ezen öszve olvadt két osztály teszen öszvesen 63 gazdát.” – olvashatjuk a harmadik, a legalsó osztályról. A vegyes házasságban élő reformátusok és az özvegyasszonyok fél véka gabonát tartoztak adni. Mindezeken kívül az egyháztól járt még a lelkésznek nyolc öl kemény tűzifa, 29 hold 769 négyszögöl szántó és kaszáló, valamint a közlegelőből tizenegy holdnyi rész.

A tanító évente tizenöt köböl gabonát kapott, melyet az egyház részenként vetett ki és szedett be a hívektől, de egyszerre fizette ki. Ezen kívül számot tarthatott négy öl kemény tűzifára, tizenkét hold szántóra és kaszálóra, valamint öt és fél hold legelőre és az egyházmegye törvényei szerint meghatározott tandíjakra. Ezeket a díjleveleket Révész Mihály gondnoksága és Szabó Péter községi bíró idején adta ki az egyház 1865. augusztus 30-án.

1870-ben a templom nagyharangja megrepedt, s a presbitérium úgy döntött, hogy a kisebbiket is nagyobbra kellene öntetni, ezért kettőről határoztak. Az anyagi lehetőségek azonban csak egy kétszázharminc kilogrammos megrendelését engedték meg László Lajos és Ferenc kisgejőci harangöntőknél.

Helmeczy Mihály 1870-ig szolgált Tuzséron. Az egyház gondnokai ez idő alatt K. Révész Mihály, Barabás István, Kepics András és Szabó Péter. Közülük a források Kepics Andrást „oskola építő" gondnokként említik 1869-ben. A tanítók közül Laki Károly nevét ismerjük. Ő már az új épületben tanított.

Simon Ferenc 1871. május 14-én kezdte meg lelkipásztori szolgálatát a faluban. Az ő idejében történt meg a templom és a torony bádoglemezzel történő átfedése. Tízéves lelkészkedése idején munkáját Szabó Péter, L. Szabó János, Révész Ferenc, Révész Tamás és Barabás János gondnokok segítették. Naményi Antal, Szalontai Ferenc, Batta István és 1880-tól Nagyváthy Frigyes tanítóskodott Tuzséron.

Simon Ferenc 1880-ban elhunyt. Szolgálatának utolsó hónapjaiban már Rácz Gyula segédlelkész végezte helyette a mindennapi teendőket. 1881. február 13-án az egyházközség ugyan megválasztotta Molnár Miklós eperjeskei lelkészt papjául, ám ő ezt a hivatalt nem fogadta el, így továbbra is Rácz Gyula maradt mint helyettes, 1881 júliusától pedig megválasztott lelkész. Még ugyanazon év őszén szentelték fel az egyház új temetőjét. Az ezernyolcszáz négyszögöles területet a hívek körülsáncolták és akácfákkal is beültették. Ezt a helyet idős gróf Ráday Gedeon és Szirmay Gyula adományozták, a felét ingyen, a másik felét száz forint összegért. A temetőbe természetesen más vallásúak is temetkezhettek térítési díj ellenében a nekik kijelölt területen, ez a tó felőli részen volt. Kivételt csak az adományozók cselédjeivel, bérlőivel és dohányosaival tett az egyház, ők ingyen kaptak sírhelyet.

Az 1882. március 5-én, a Kepics István főgondnoksága idején kelt újabb lelkészi díjlevél tovább finomította a javadalmakat fizetők körét, és még átláthatóbbá teszi a falusi hierarchiát:

„– Az egynegyed úrbéres telkesek fizetnek 4 ~ négy véka gabonát, ilyenek vannak 17-en = 17 köböl gabona [értéke: 85 forint – B.J.].

– Az 1/8 úrbéres telkesek fizetnek 2 ~ két véka gabonát, vannak 3-an = 1 köböl 2 véka [értéke: 7 forint 50 krajcár – B.J.].

– A kontraktualisták, kik járó jószággal bírnak, fizetnek 5/4 ~ ötnegyedrész gabonát, ilyenek vannak 23-an = 7 köböl háromnegyed véka [értéke: 38 forint 75 krajcár – B. J.].

– Kontraktualisták, kik járó jószággal nem bírnak, fizetnek 1 ~ egy véka gabonát, ezek vannak 26-an = 6 köböl 2 véka gabona [értéke: 32 forint 50 krajcár – B. J.]. Jegyzet: Ezen négy pont alattiak fizetnek összesen széna és pénz illetékben 22 forint 2 krajcárt.

– Házzal bíró zsellérek fizetnek egy véka gabonát, ilyenek vannak 22-en = 5 köböl 2 véka gabona [értéke: 27 forint 50 krajcár – B.J.].

– Vegyes házasok és lakók, valamint cselédek fizetnek 1/2 ~ fél véka gabonát, vannak 5-en, 2 1/2 véka [értéke: 3 forint 13 krajcár – B. J.].”

Mindezek mellett az egyház nyolc öl kemény tűzifát (negyven forint értékben) tartozott a lelkészi lakra beszállítani. Az uradalmi cselédek idevágó tartozásait is fedezve a két földesúr, gróf Lónyay Menyhért és a Bárczay-örökösök: idős gróf Ráday Gedeon, valamint Szirmay Gyula részéről hat-hat, összesen tizenkét köböl gabonára számíthatott a lelkész hatvan forint értékben. Az egyháznak ifjabb gróf Lónyay Menyhért is fizetett évente két köböl búzát tizennégy forint értékben.

A lelkész illetményei közé tartozott tizenkét és fél hold szántó, nyolc hold legelő, négy hold kaszáló, ezek értékét 139 forint ötven krajcárban határozták meg. A díjlevélben azt is feljegyezték, hogy az eredetileg tizenöt hold szántó azért csökkent, mert az északkeleti vasút vonala két és fél holdat abból elvágott, mint ahogy a Tisza töltése a kaszálóból vett el egy holdat. Ezekért a földekért az egyház 451 forint nyolcvan krajcárt kapott, s ezt az összeget a bankban helyezték el: a nyolcszázalékos kamat a lelkészt illette, 36 forint és tizennégy krajcárt tett ki évente. A stólapénzt a presbitérium évi harmincforintos általányban állapította meg.

Így tehát a tuzséri református lelkipásztor évi illetménye pénzre átszámítva mindösszesen 536 forint négy krajcárt tett ki. A záradék Rácz Gyula lelkipásztor kötelességeit is meghatározta: „a szokásos istentiszteletek alkalmával a lelkészi teendők pontos végzése, a híveknek a tiszta evangélium szellemében való tanítása, általában az egyház szellemi ügyeinek vezetése, annak javaira való gondos felügyelet, feddhetetlen, jellemes, erkölcsi tiszta magaviselet és mindenben követendő jó példa”.

A tanító jövedelme ugyanabban az évben 345 forint 45 krajcárra rúgott. A fent említett úrbéresek és zsellérek kötelezettségei mellett a tanítónak járó szolgálatokat az alábbiak szerint határozták meg: „Tandíjban minden iskolás gyermektől 1 (egy) véka gabona fizettetik… 1-6 évi közép számítással felvett általány szerint 80 iskolaköteles gyermekért fizettetik 20 köböl gabona.” Ez összegszerűen 132 forintot tett ki. Jövedelmeinek ellenében a tanító kötelességévé tették az istentiszteleteken és a temetéseken az énekvezetést, az iskolában a lelkiismeretes tanítást, a gyermekekkel való szelíd bánásmódot, a feddhetetlen életvitelt, a jó erkölcsi magaviseletet és az egyházi törvények tiszteletét és betartását.

Az 1885-ös egyházlátogatáskor 694 református vallású ember élt a faluban, 350 férfi és 344 nő. Abban az évben a 92 tankötelesből (48 fiú és 44 leány) 82-en (44 fiú és 38 leány) jártak az egyház egy tantermes iskolájába Nagyváthy Frigyes tanító óráira.

Ezektől az évektől egyre többször merült fel az egyház révjogát bérlők panasza, hogy néhány falubeli zugrévet tart fenn, és saját zsebre szállítják át csónakon az utasokat a Tiszán. 1886 őszén gróf Forgách Margit az iskola közvetlen szomszédságában egy újabb iskolaépület céljára négyszázötven négyszögöl telket adományozott.

Rácz Gyula lelkészi szolgálatát Révész János, Kepics István, Révész Gábor gondnok segítették, és a tanítás ügye is nyugvópontra jutott Nagyváthy Frigyes folyamatos szolgálatával, akinek kántortanítói működését az esperesi látogatásokkor kielégítőnek, erkölcsi magaviseletét pedig jónak minősítették.

1889 tavaszán érkezett helyettes lelkészként Tuzsérra a 32 éves Bakó István, akit a gyülekezet ugyanazon év december 1-jén lelkipásztorává választott, és aki azután 46 évig, 1936-ig volt a közösség szeretve tisztelt vezetője. Bakó István egyik legfontosabb feladatának az iskola építését tartotta, s már 1892-ben fel is épült az új tanterem és a hozzá tartozó tanítói lakás. A következő évben Forgách Margit grófnő felajánlotta, hogy új parókiát építtet, ha az egyház a szükséges fuvarozási munkákat megoldja. Két év múlva korábbi ígéretét a grófnő még ötszáz forinttal is megtoldotta, s így 1895 őszére a lelkészlak újjáépült, azt a presbitérium kifogástalan minőségben átvette Berger Ábrahám vállalkozótól.

Kevés adat maradt fenn arról, hogyan ünnepelte a falu a millenniumi ünnepségeket, de azt tudjuk, hogy az iskola udvarán a honfoglaló ősök tiszteletére hét tölgyfát ültettek, azokból kettő még ma is áll.

Bakó István szolgálatának első tíz évében Révész János, Barabás Balázs, Révész M. János, K. Szabó János, Révész G. Sándor gondnokoskodtak a gyülekezetben.

1901-ben az iskola felszereléséről részletes leltárt készített Nagyváthy Frigyes tanító. A 31 tételes könyvállományból az egyházi és iskolai könyvek mellett érdemes megemlíteni az Árvay-féle Magyar nyelvtant, Vajdafy Ernő Méterrendszerét, Vargyas Endre Természetrajzát, Vadai József Természetrajzát és Természettanát, Kovács Lajos Mennyiségtanát és ugyancsak tőle a Vezérkönyv a keresztény vallás oktatására című művet. Az egyetlen tanterem falain természetrajzi ábrákat, fali olvasótáblákat, Magyarország, Európa és Szabolcs vármegye térképeit helyezték el. Két sarokban egy számológép és egy fekete tábla állt.

Ugyanebben az évben készült egy másik összeírás az egyházközség klenódiumairól, melynek első helyén a már említett ezüst keresztelő tálca és pohár említtetik. Ezeken kívül egy egyliteres régi ónkanna, két óntányér, egy ezüst, belül aranyozott pohár és egy szintén ezüst, belül aranyozott kehely (1899-ből), egy 1847-ből származó hétliteres porcelánkorsó és egy ezüst kistányér a fémből való liturgikus eszközök. Négy szép arany, ezüst betűkkel varrott és szintén arany- és ezüstrojtokkal díszített abrosz, tíz darab kisebb kendő mellett, feljegyeztek még három pecsétnyomót is, egy lelkészi réz-, egy lelkészi kaucsuk- és egy gondnoki rézbélyegzőt.

1901-ben Nagyváthy Frigyes eltávozott a gyülekezettől, helyére Cseh Károlyt fogadta meg az egyház, de hamarosan ő is máshová pályázott, így az 1903–04-es tanévben Bakó István lelkész kényszerült a 102 mindennap iskolába járó I–IV. osztályos tanuló és a 27 I–III. osztályos ismétlős tanítására. A reformátusokon kívül egy-egy görög katolikus fiú és lány, valamint négy izraelita fiú és öt leány is az iskola tanulója volt.

Az 1904–05-ös tanévben Dánér Ferenc a tanító, majd 1905. szeptember 28-án a gyülekezet Pelsőczy Lajost választotta meg erre a hivatalra, aki azután több mint harminc évig szolgált közmegelégedésre.

A XX. század első évtizedének presbiteri jegyzőkönyvei hiányában az akkori eseményekről keveset tudunk, mindössze Gargya János és Révész Lajos gondnokok nevét ismerjük.

Az 1909–10-es tanévben Pelsőczy Lajos tanító az egy tanteremben 140 gyermeket (I–IV. osztály), 78 fiút és 62 leányt tanított. Részére 1910. március 20-án új díjlevelet állapított meg a presbitérium. Eszerint az egyházközségben élő tizenhét negyedtelkes volt úrbéres másfél véka, összesen hat köböl gabonát fizetett évente, melynek értéke 63 korona 76 fillér. A három nyolcadtelkes egyenként fél vékával, összesen másfél véka gabonával tartozott, ami három korona 76 fillért tett ki. A 49 kontraktualista család fél vékájával összesen hat köböl és fél vékát fizetett, értéke 61 korona 26 fillér. A 22 házas zsellér is fél vékákkal tartozott, az összesen két köböl és három véka gabona, vagyis 27 korona ötven fillér. A vegyes vallásúak és a cselédek, akik összesen öten voltak, egynegyed véka gabonát fizettek, ez összesen egy és egynegyed vékányi élet, értéke három forint tizennégy fillér.

A tanító jövedelméhez hozzájárult ifjabb gróf Lónyay Menyhért örökségéből évi két köböl búza, melynek értéke 28 korona volt. Ezenkívül kapott a tanító az egyháztól négy öl kemény tűzifát az udvarára beszállítva (negyven korona), hat és fél hold szántóföldet, két hold kaszálót és négy hold legelőt 143 korona értékben, s „a vasút által az eredetileg lévő 7 1/2 hold szántóföldből elvágatott egy hold földért, a Tiszatöltés által a kaszálóból 1/2, egy fél hold, mely földekért kisajátítás fejében fizetett 412 korona 50 fillér, mely a tanító javára 4 % mellett kamatozik”. Ez évente további tizenhat korona 48 fillér jövedelmet jelentett.

A stólapénzt ismét általányban határozták meg, évente 24 korona értékben. Ezeken felül kapott a tanító évi 126 korona államsegélyt és kétszáz korona fizetéskiegészítést, hogy illetménye elérje az évi ezer koronát. Mindezekért a korábban már megfogalmazott kötelmeket kellett teljesítenie.

Az 1912. májusi presbiteri gyűlés határozata alapján a torony elavult ablakai és zsalui helyett az egyház újakat készíttetett. A vaskeretbe foglalt belga üvegablakokat Novák András kisvárdai lakatos szállította ötszáznegyven koronáért, az ablakokhoz tartozó vas zsalukat pedig Sarró Imre mándoki lakatos kétszázötven koronáért. Ezen munkálatok idején Barabás Menyhért volt a gondnok. Ugyanabban az évben felmérték az egyház javait is. Az akkori állapot szerint a parókia telkén négyszoba-előszobás-konyhás lelkészlak állt, mellette istálló, szekérszín, sertésól és magtár pincével. A kántortanítói lakás egybeépült a tanteremmel, a ház L alakot formázott. A kétszoba-konyhás-előszobás lakás tizenhatszor nyolc méteres, az előszobával ellátott tanterem pedig tizennégyszer hat és fél méter nagyságú. Az udvaron kamra és sertésól állt. Mindkét telken a friss vizet az ásott kút biztosította, és egy-egy illemhely állt a telkek végében.

Ebben az évben újra feljegyzés készült az iskola bútorairól és a taneszközökről. A bútorok, épületfelszerelések között kerül a nyilvántartásba egy tanári asztal, egy szék, egy fedeles bádog ivóedény, két ivócsupor, négy ruhafogas, tizenkét nyolcüléses fenyőfa pad, egy köpőcsésze, egy szekrény, két tábla állvánnyal és egy számológép. A tíz évvel korábbi leltárhoz képest jelentősen gyarapodtak a taneszközök, a tanítást segítő hat vezérkönyv mellett 24 fali olvasótábla, a Himnusz falitábla, Magyarország címere és térképe, három nemzeti zászló, Szabolcs vármegye, Európa, a Föld térképe, egy földgömb, ásvány- és kőzetgyűjtemény segítette a tanítást.

Egy falusi iskolához képest gazdag a természetrajzi, a fizikai, a kémiai szemléltetőeszközök köre: csigasor, mérleg, közlekedő edények, rézgolyó karikával, gőzgép szerkezeti rajza, gyűjtőlencse állványon, mágnespatkó, métermérték, üvegrudak, gázfelfogó henger, főzőpoharak, mérőpohár, üvegharang üveglappal, szívó- és nyomókút, hangvilla, iránytű, elektromos csengő szolgálták a tanulók ismereteinek bővítését, s végezetül még egy faliképet is feljegyeztek, amelynek a címe „Óvakodjunk a szeszes italoktól!” volt.

A gyermeklétszám szüntelen növekedése miatt az 1910-es évek elején felmerült a második iskolaterem felépítésének igénye. Megkezdődtek a tárgyalások is arról, hogy a falu központjában lévő úgynevezett Berger-féle ingatlant a községgel közösen vásárolná meg az egyház iskola és községháza részére, de háború miatt ebből nem lett semmi. A nehézségeket tovább növelte, hogy 1914 augusztusában Pelsőczy Lajos tanító is hadba vonult. Helyettesként a presbitérium Szikszay Menyhértet alkalmazta, ő azonban 1915 elején eltávozott a gyülekezetből, mert az egyház nem tudta fizetni a javadalmát. Így esett meg, hogy 1915. február 8-án az iskolát be kellett zárni. Ez az állapot azonban nem maradhatott sokáig így, ezért 1915 szeptemberében a presbitérium úgy határozott, hogy az első félévre a szülők fizetnek gyermekenként öt korona tandíjat, a második félévben pedig a községtől kérnek segélyt, és így biztosítják az időközben helyettes tanítóként felvett Károlyi Katalin okleveles tanítónő javadalmait. Ez évben a parókia megrongálódott tetőzetét kátránypapírral vonták be.

1917. március 29-én a 242 kilogrammos nagyharangot hadicélokra rekvirálta az állam, az árát, 968 koronát az egyház mint harangalapot a kisvárdai takarékpénztárban helyezte el. Ezekben az években formálódott az orgonaalap is. 1917 őszén elhunyt N. Révész Áron, és kifejezetten az orgona építésére hagyományozott a gyülekezetre ezer koronát, melyet ugyancsak a kisvárdai takarékban helyezett el a presbitérium. Megoldódni látszott a második tanterem ügye is, mivel a háború idején a Felső-szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat felajánlotta az iskolával szembeni, a református templom melletti régi felügyelői lakását megvételre. Az egyház harmincezer koronáért vásárolta meg a három részből álló épületegyüttest, de az iskola kialakítására végül nem maradt pénze.

1919 elejére Pelsőczy Lajos is hazakerült a frontról. Akkor a faluban mintegy másfélszáz tanköteles gyermeket írtak össze, így múlhatatlanul szükségessé vált a második számú tanintézet megszervezése, de ezt ismét a pénzhiány akadályozta. Az esélyeket tovább rontotta, hogy a Tanácsköztársaság idején az egyház készpénzét, betétkönyveit, a hadikölcsönkötvényeket elkobozták, később azonban szerencsére kiderült, hogy mindezek a tuzséri postán maradtak, majd a bíró vette magához, aki azután visszaszolgáltatta az egyháznak.

Az első világháború nehéz esztendeiben Barabás Menyhért, Révész G. András, Kaszás Sámuel töltötték be a főgondnoki hivatalt. 1920 őszén Pelsőczy mellé ideiglenes tanítónőként Lukács Ilonát alkalmazta az egyház, akit három év múlva Király Marianna okleveles tanítónő követett hivatalában. Az ő kötelességei közé tartozott a leányok kézimunka-oktatása is. 1921 nyarán-őszén a már erősen megrongálódott templomot nádasdi horganyzott lemezzel fedték be, a tetőről lekerült bádoggal pedig átfedték az iskolát.

1923. január 14-én Révész Sándort választotta meg a gyülekezet gondnoknak. Innen kezdve állandósult a háromévenkénti választás és egy iskolagondnok megválasztása is. A későbbiek során az a gyakorlat állandósult, hogy az iskolagondnok lépett elő a mindenkori új választáskor gondnokká.

1923 decemberében ünnepelt a tuzséri református egyházközség. A háborúban feláldozott helyébe Szlezák László rákoskeresztúri mester egy 298 és fél kilogrammos, disz hangú új harangot öntött. Az öntés díja az akkori inflációs világ mértékegységével számítva 8384 kilogramm búza napi ára, azaz jó négy és fél millió (4 536 400) korona volt. A bronzra a presbitérium az alábbi feliratot öntette: „A TUZSÉRI REF. HÍVEK ÁLDOZATKÉSZSÉGÉBŐL ÖNTETTÉK AZ ÚRNAK 1923. ÉVÉBEN SZLEZÁK LÁSZLÓ HARANGÖNTŐ ÁLTAL BUDAPESTEN.”

A harang december 11-én érkezett meg a vasútállomásra, ahonnan Kepics Károly és Bába István négyökrös szekereken hozták be a faluba: tizenkét tagú lovas bandérium és az éneklő fiatalság kísérte. A templomnál a nép élén a lelkész és a tanító fogadta a menetet, Bakó István rövid imával köszöntette a harangot, amelynek keresztanyaságát herceg Odescalchi Zoárdné vállalta, a keresztapa gróf Lónyay Gábor volt.

Az ünnepélyes felhúzásra december 16-án került sor. Délelőtt fél 11-kor Kovács Lajos kisvárdai lelkész mondott beszédet, majd megáldotta a harangot, méltatva a tuzsériak áldozatkészségét. Szavai után a helyi ifjúsági dalárda énekelt, majd Szalánczy Bertalan komorói birtokos, egyházmegyei gondnok szónokolt. Ezután húzták fel a harangot a toronyba, s ott megkezdődtek a szerelési munkák, mialatt a templomban a hívek előtt Papp Károly mándoki lelkész imádkozott, majd Peley József záhonyi lelkipásztor prédikált. Az istentisztelet befejezésekor húzták meg először az új harangot. Az ünnepség befejeztével az iskolában 36 terítékes közebéd várta a vendégeket, az ifjúság éjszakába nyúló táncmulatsággal zárta a nagy napot.

1925-ben végre megoldódni látszott a második iskola ügye is. Július 19-én a presbitérium a kisvárdai Faipari Részvénytársaságra bízta az építés ügyét, a cég a cseréppel fedett épület munkálatait 63 millió koronáért vállalta. Az épület a következő évben elkészült, s az időközben férjhez ment és elköltözött Király Marianna helyett előbb Petrás Sarolta, 1927. szeptember 9-étől pedig Szitha Elza volt a második tanítónő. Az új iskola az ármentesítő társulattól megvett telken épült fel, a felügyelői lakásból pedig, amely tágasabb volt, mint a másik, a mindenkori kántortanítói lakást alakították ki.

1926-ban a parókiát betoncseréppel fedték be, ezek a cserepek a mai napig is „szolgálatban” vannak, az 1980-as évek végén épített új gyülekezeti terem tetőzetét borítják.

1928-ban ismét renoválták a templomot és a tornyot, ekkor szerelte fel Tóth János kisvárdai vállalkozó az épület villámhárítóját. Ugyanazon év őszén vetődött fel először a presbiteri üléseken, hogy „tévelygő hittérítők” járnak a faluban, akik tanaikkal megzavarják a tuzsériakat. A presbitérium a hitet elhagyók ellen már az első időkben igen határozottan lépett fel, kizárta őket az egyházi haszonvételekből, eltiltotta az úrasztalától, harangszó nélküli temetéssel, s csak a temető szélén, ötven pengő megváltással engedett sírral büntette őket.

1929 elején választottak meg Barabás Kálmán gondnokot. Ugyanazon év végétől állandósult a már idős lelkész, Bakó István mellett a segédlelkészek szolgálata. Előbb Kiss Gyula, 1931. december 5-étől Szabó Tibor, 1934 tavaszától Pethő Gyula, 1935 novemberétől pedig Szónok Béla látta el a teendőket. 1932. január 10-én tartották meg ünnepélyes keretek között Bakó István negyvenéves jubileumát.

Szintén 1932-ben adta áldását a presbitérium arra, hogy a faluban már meglévő elektromos vezetékről a tanítói lakásokba bevezethessék a villanyt. Pelsőczy tanító száznegyven, Szitha Eliz tanítónő pedig kilencven pengőt fizetett a modernizálásért, s a presbiteri határozat szerint ezt a befektetést az esetleges költözés esetén majd az utódjuk váltja meg. Ugyanabban az évben Ambrózy György, Lónyay Pálma grófnő második férje egy termet kért az egyháztól, hogy ott népművelési céllal filmvetítéseket tarthasson. Erre az engedélyt meg is kapta, később a vetítőgépet az egyház örökölte, s ugyanazzal a géppel indult meg a filmvetítés a világháború után a faluban. Az iskolák akkor is zsúfoltak voltak, az 1930-as évek hivatalos látogatási jegyzőkönyveiben rendre olvasható, hogy kevés a pad, azok is elhasználódtak, írni rajtuk nem lehet. A táblák kopottak, a szemléltető eszközök hiányosak.

Az 1935-ben kiadott egyházi névtár adataiból tudjuk, hogy a kisközség 1707 lakosából 1269 volt református. Templommal és két vegyes iskolával (I–II. osztály, III–VI. osztály) rendelkeztek, lelkipásztoruk Bakó István már 43 éve, a segédlelkész Pethő Gyula, a tanító, egyben énekvezér Pelsőczy Lajos, a tanítónő Szitha Eliz, a gondnokok Barabás Kálmán és Bíró Balázs, a presbiterek száma pedig tizenmkettő.

1936 elején Bakó István nyugalomba vonult, helyette a gyülekezet a korábbi segédlelkészt, Pethő Gyulát választotta meg, akit április 30-án iktattak be. Ő is újításokkal és iskolaépítéssel kezdte itteni pályafutását. Nyáron a lelkészlakba is bevezettette a villanyt, ősszel támogatta a körzeti ifjúsági konferencia helyben történő megrendezését, decemberben keresztülvitte, hogy az egyház a második iskola mellett kétezer-kétszáz pengőért megvegyen egy belsőséget egy harmadik épületnek.

Erre az időre a falu keleti részén fekvő Újtelepen, később Újfaluban az iskolaköteles gyermekek száma meghaladta az ötvenet, ezért szorgalmazta ott az egyház az immár harmadik tuzséri iskola felépítését. A következő év elején, a már Révész Bodnár János gondnoksága idején a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól kapott négyezer pengős államsegély felhasználásával megkezdődtek a munkálatok. A község az Országos Földbirtokrendező Bíróság által az uradalomból korábban kihasított részből adott erre a célra hatszáz négyszögöl területet. Az 5890 pengős munkát Vécsy Lajos kisvárdai építőmester végezte el, a presbitérium azonban azt is kikötötte, hogy az építkezés során a kivitelező köteles a helybeli szakiparosokat bevonni, illetve a megfelelő szakmunkákat nekik kiadni.

Az Újtelepen egyelőre csak egy tanterem épült 1937-ben, a majdani tanító számára lakást (szobát) kívántak bérelni. A következő évben az egyház meghirdette a harmadik tanítói állást is, akinek díjlevele szerint az egyháztól lakás járt (vagy háromszázhatvan pengő lakbér), a kezdő fizetés tíz százaléka, az államtól pedig a fizetés és az államsegély. Ennek ellenében köteles volt az újtelepi I–VI. osztályos gyermekeket és az I–III. továbbképző osztályt tanítani. Ebben a tanteremben az újabb világháború kitöréséig Faragó József és Dobi Ferenc oktattak. A harmadik iskola megnyitása után 1938-ban az egyház elérkezettnek látta az időt régi iskolái és a lelkészlak renoválására is.

Ebben az időben, 1936-ban, 227 tanulót tartottak nyilván: százkilencven református, tizenhat római, kilenc görög katolikus és hét izraelita vallású gyermeket. A tanítónő a 91 elsőst és másodikost összevont osztályban, a százharminc szintén összevont harmadikos-negyedikest a kántortanító délelőtti és délutáni váltással oktatta. Az újtelepi öt katolikus gyermek akkorra már a Kálonga-tanyai katolikus tanintézménybe járt, ezt Forgách Margit grófnő építtette.

1939. november 1-jén Pelsőczy Lajos kántortanító nyugalomba vonult. Állását előbb Balogh Béla, majd 1940 augusztusától Mártonffy Béla kántortanító töltötte be. Szintén 1940 augusztusától tanított Tuzséron Pankotay Ilona, majd ősztől, Dobi Ferenc katonai szolgálatra való bevonulása után, a harmadik iskolában özvegy Török Béláné Török Irén tanítónő.

A nehezedő gazdasági viszonyokra tekintettel az egyház 1940 tavaszán tizenkét mázsa rozs és hat mázsa búza felhasználásával egyházi magtárat alapított, melyből minden rászoruló személyenként hetvenöt kilogramm rozsot és ötven kilogramm búzát kaphatott évente egyszer huszonöt százalékos kamatra. Emellett évente hat mázsa életet ingyen is szétosztott a presbitérium.

A háború idején szervezte meg az egyház a faluban a negyedik tanítói állást is, melyet 1941 októberében Vida Józseffel töltöttek be. Azokban az években Lehőcz József és Tóth László kántortanítóskodtak a településen, a második tanítónői állást 1944. szeptember 1-jéig Pankotay Ilona, utána Patay Éva, a harmadikat özvegy Török Béláné, a negyediket 1943. augusztus 1-jétől Nagy Lajos tanító töltötte be. A kántortanító jövedelme akkoriban egy lakás kerttel, nyolc hold és 757 négyszögöl szántó, tizenöt mázsa rozs, négy öl kemény tűzifa, két mázsa búza az uradalomtól, állattartási lehetőség a közös legelőn, és a fizetéskiegészítő államsegély. Feladata volt a lelkész helyettesítése, a templomban és a temetésen az énekvezetés, a gyülekezeti énekkar vezetése és az első–harmadik továbbképző iskola tanulóinak tanítása.

Szintén a háború idején, 1942 őszén készült el az első világháborús turulos hősi emlékmű, amelyet a templomkertben állítottak fel. Az emlékmű előlapján tölgy- és cserkoszorúban a koronás magyar címer látható. Az emlékmű felirata: A HAZÁÉRT!

1944 őszén, a front közeledtével az iskolát bezárták, a három férfi tanító bevonult, a tanítónők pedig eredeti lakhelyükre távoztak. 1945 tavaszán, az újrakezdéskor Dévényi Ilona tanítójelölt és Izsák László helybeli, négy polgárit végzett ifjú tanított.

1945 őszén a torony további romlását megakadályozandó, Géczi János Felvidékről menekült mesterrel megalkudott a presbitérium a javításra. Fizetségképpen két mázsa búzát, két mázsa rozsot, húszezer pengőt, sorkosztot és tetőfedő lemezt kért. Az első-második osztályos gyermekek szüleinél kapott ebédet napi váltással a faluba visszatért Patay Éva tanítónő is. Mellette még Nógrádi Máriát alkalmazták ideiglenes tanítónőként.

1946–47-ben lassan hazaértek a fogságból a tanítók is, Tóth László kántortanító a törvény szerint is nyolcosztályos iskola felső tagozatos gyerekeit tanította, Dobi Ferenc visszatért az újtelepi iskolába, Nagy Lajost pedig igazgató-tanítónak nevezték ki. 1947-ben mind a kántortanítói, mind pedig a harmadik tanítói állás megüresedett, a státust Péter János kántortanító és Háry Károly tanító töltötte be. Abban az évben a hétosztályos iskolába 259 tanköteles járt négy tanító felügyelete alatt, s a következő tanévben már belépett a nyolcadik osztály is. Erre készülve 1948 januárjában állami támogatással megszervezték az ötödik és hatodik álláshelyet, s alkalmazták tanítói állásban Dombi Bélát és Bakó Emmát.

A háború utáni első kegyeletes ünnepség a faluban 1947 nyarán negyven lelkipásztor és mintegy négyszáz presbiter konferenciája volt. A lelkészek két napig, a presbiterek egy napon át tanácskoztak az egyház előtt álló új feladatokról. Az egyházközség lelkesen készült a konferencia méltó megrendezésére. A reggelit és a vacsorát a szállásadók biztosították, az ebéd közös volt, az asz-szonyok gyűjtötték össze a szükséges alapanyagokat. A munka dandárját a helybeli nő- és leányszövetség tagjai végezték. Erre az alkalomra készülődve sorra került a templombelső festése is.

Az iskolák államosításának évében választották meg harmadik tanítónak Herczegh Sándort, ugyanakkor kérte Halász Jolán római katolikus pedagógus, hogy taníthasson az iskolában, de azt a presbitérium elutasította. Az államosítás során a református egyháztól a földek mellett három tanterem, két szolgálati lakás, a katolikus egyháznak időközben átadott és a kiskastélyban kialakított tanterem és az óvoda került állami tulajdonba. Ekkor négy református és egy katolikus tanító tartozott Nagy Lajos igazgatósága alá. A nyolc csoport (I–VIII. osztály) öt tanteremben tanult. A háború utáni gondnokválasztást is 1948-ban ejtették meg, Révész N. Józsefet iktatva be e hivatalba.

Az egyház helyzetének változása miatt működésének lassú ellehetetlenítésével már 1950-től arra kényszerült a presbitérium, hogy az államosítás után megmaradt földjeit kishaszonbérletbe adja. Az iskolából történt kiszorulásuk után a lelkipásztori lakás két szobájának összenyitásával gyülekezeti termet alakítottak ki a gyűlések és a hittantanítás céljára.

Az 1950-es évek gondnokai Révész P. Balázs, Fülöp János, idős Lakatos Bertalan voltak. Fülöp János gondnoksága idején történt meg a templom már régen halogatott renoválása. A torony munkálatait Kozma Lajos, a templomrenoválást pedig Kovács Sándor kisvárdai kőművesre bízta a presbitérium. A mintegy 35 ezer forint árán végrehajtott felújítást 1956 nyarán végezték el, és augusztus 19-én Telkes György esperes vezetésével vette át a gyülekezet a szépen kicsinosított templomát.

1964 nyarára befejeződött a belső festés, immár a műemléki hatóság által előírt egyszínű, fehér falak körítik a templomot. Nem kis visszatetszést keltett a gyülekezetben, hogy nem lesz ezentúl sem kehely, sem Biblia, sem festett ige, és a presbitériumnak nem kis erőfeszítésébe tellett, amíg a híveket meggyőzték, ez a jó megoldás. Egy évvel korábban a lelkészlak renoválása is megtörtént.

Az 1960-as években is háromesztendőnként választott gondnokot az egyházközség Révész G. Dezső, Révész V. Tamás, Révész M. Sámuel személyében.

Az újabb évtized örömteli ünneppel indult, mivel a gyülekezet régen áhított óhaja vált valóra a rákoskeresztúri evangélikus egyház által eladásra kínált orgona megvásárlásával. A hangszert Rieger Ottó építette még 1925-ben nyolc változattal, s azt igen kedvezményes áron, negyvenezer forintért sikerült megszerezni. Az orgonaszentelési ünnepséget szeptember 3-án tartották, a szolgálatot Sepsy Károly lelkipásztor egyházkerületi ének- és zeneügyi előadó végezte. Az orgonamuzsikával kísért istentisztelet után az egyházközség hatvanszemélyes szeretetvendégséget szervezett a gyülekezeti teremben, este hat órakor pedig Fekete Károly lelkész, egyházmegyei ének- és zeneügyi előadó tartott zenés áhítatot, ezután ismét Sepsy Károly játszott klasszikus orgonamuzsikát.

A következő évek is szorgos munkával teltek. 1971-ben első ízben történt meg a harangozás villamosítása, egy év múlva Farkas Sándor kisvárdai bádogos 23 655 forintos vállalási áron elvégezte a templomtető és a toronysüveg bádogozását és festését. Mindezen munkák Révész M. Sámuel és Révész N. P. Bertalan gondnoksága idején történtek.

Az örömök mellett csapások is érték a tuzséri református egyházat. 1974. szeptember 22-én a 144 kilogrammos kisharang megrepedt. Újjáöntését, mint kedvező árat ígérő vállalkozóra, Juhász Lajos váci öntőmesterre bízta a presbitérium megbízásából Pethő Gyula lelkész 1974. december 2-án. A haranggal való huzavona azonban már nem az ő vállát nyomta, mert 1975 őszén 39 évi tuzséri szolgálat után nyugalomba vonult. Utódjául 1975. szeptember 28-án Birtha László olcsvai lelkipásztort, egyházmegyei számvevőt választotta meg a gyülekezet. Az ő nyakába szakad a munkát el nem végzett Juhász Lajossal való pereskedés, majd a Gombos Lajos őrbottyáni harangöntővel megkötendő új szerződés gondja. Az ötszáz kilogrammos, gisz hangú harang ötvenezer forintos költséggel 1979 tavaszára lett készen, az ünnepélyes harangszentelést május 13-án tartották meg. E harang felirata így hangzik: „ÚJRAÖNTETTE A TUZSÉRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG GOMBOS LAJOS HARANGÖNTŐVEL ŐRBOTTYÁNBAN AZ ÚRNAK 1979. ESZTENDEJÉBEN.” A harangon a felirattal szemben egy kehely látható, az alsó peremen öntött búzakalász és szőlőfürt motívuma fut körbe.

1982-től Márkus Béla a gondnok. A következő években, 1985–87-ben a hívek nagylelkű adományaiból új, modern parókia épült mintegy másfélmilliós anyagköltséggel és számolatlan kétkezi munkával. 1990-re befejeződött a lelkészlak mellett az új gyülekezeti terem építése, s a rendszerváltás utáni évtized első éveiben egymillió-nyolcszázezer forintos költséggel a templom teljes renoválása is megtörtént. E költségek jelentős részét, nyolcszázezer forintot a háromszázötven tuzséri református család adományozta, a helyi önkormányzat félmillió, míg a megyei közgyűlés kétszázezer forinttal támogatta munkákat.

A konfirmandusok (évente átlagban huszonöt) ajándékai is szépítik a templomot. 1965-ben diófa úrasztalát készítettek. Szőnyeget, terítőket ajándékoztak, kovácsoltvas csillárt vásároltak, ők vették az úrasztali edények tárolására szolgáló szekrényt és a székeket is a gyülekezeti terembe.

A templom jelenlegi állapotát az alábbi adatok jellemzik: kelet–nyugati tengelyű, keleti homlokzata előtti tornya 28 méter magas, háromszintes, órapárkányos. A templom nyugati vége a nyolcszög három oldalával záródik. A kilencszer tizennyolc méteres belső tér sík deszkamennyezete világoskék színű, arany csillagokkal. A hajó keleti végén két pillérre épített kőkarzat áll, három azonos méretű szegmensíves nyílással. A padok 1910-ben, a szószék 1928-ban készült. A 320 ülőhelyes templom késő barokk stílusú és műemlék jellegű.

Az 1975 óta folyó munkák befejezésének örömére 1992. augusztus 23-án hálaadó napot rendezett a gyülekezet, az ünnepi istentiszteletet Birtha László lelkipásztor, egyházmegyei főszámvevő tartotta.

Az ősi és többségi református egyház mellett az 1930-as évektől hódított teret a baptista hit. 1928-ban két adventista férfi tért be Révész Balázs és Révész Sándor házához. Tanításaikat ugyan nem fogadták el a háziak, de megnőtt az érdeklődés a Biblia iránt. Ugyanabban az évben Borbás Sándor evangélista, Vass Ferenc és Mészáros Lajos baptista teológus is felkeresték a községet, tanításaik hatására 1928. augusztus 20-án Fényeslitkénél hárman merítkeztek a Tisza vizébe, s keresztelkedtek ki: Révész Balász, Révész Sándor és felesége. Október 28-án újabb öt taggal gyarapodott a gyülekezet idős Révész Sándor és felesége, Márta Borbála, fiuk Sándor (aki később lelkipásztor lett), leányuk, Erzsébet és Révész Balázsné Márkus Ida személyében. Őket azonban a református egyház kiközösítette, így 1929-ben Szamosszegre költöztek.

Tíz év múlva, 1938. január 25-én tért vissza a faluba Révész Balázs és családja, újabb lendületet adva az egyházszervezésnek. Ifjú Révész N. Józsefet és Révész P. Bertalant 1939. szeptember 7-én merítette alá a Tiszában Czine Gábor újfehértói baptista lelkész.

Ezekben az években megvettek egy lakóházat, amit átalakítottak gyülekezeti teremmé. Számuk 1944-től tovább nőtt, 1947-ben már tizennégyen tértek meg, háromszor is volt a Tiszában alámerítés. 1957-ben érték el a legmagasabb számot, 72-t, abban az évben vettek szolgálati lakást is a lelkésznek. 1962-ben a régi imaházat lebontották, újat építettek, s ez ma is áll. 1970-ben korszerűsítették a lelkipásztori lakást, 1978-ban harmóniumot vásároltak, 1995-ben bevezették a gázt, és egy úrvacsorai készletet szereztek be.

Lelkipásztoraik Révész Sándor (1952–1955), Révész László (1955–1960), Nagy Benjámin (1960–1968), Müller Vilmos (1970–1976), Erdélyi Sebestyén (1977–1982), Fülep Sándor (1983–1990) és Frei Antal (1991–1993).

A katolikusok a XIX. század végén jelentek meg a faluban, gróf Forgách Margit uradalmában. Ők népesítették be Kálonga-tanyát, ahol a grófnő iskolát is épített a gyermekeknek 1927-ben. Az 1930-as évek közepétől Halász Jolán tanítónő működött itt. Az uradalom szolgálatában állt, a javadalmait is onnan kapta. Később a faluban, a kiskastélyban kapott helyiséget az egyház és az iskola is, szintén a grófnő adományaként.

A katolikusság lélekszáma a második világháború utáni évekre elérte a négyszáz főt. 1946-ban Marosi Ernőnek, a mándoki anyaegyház plébánosának kérésére a földigénylő bizottság 410 négyszögöl területet adott számukra. Emellett kérték a kiskastély bal szárnyát is tanterem, tanítói lakás és kápolna céljára.

A katolikusság szerepe 1960-tól vált egyre erőteljesebbé a faluban. Lelkészeik Mándokról jártak át. A hívek 1991-ben egy korábbi bolthelyiséget vásároltak meg templomnak. Kis sekrestyét és tornyot is építettek hozzá, s azóta felváltva használják a római és görög katolikusok. A római katolikusok lelki gondozását 1985 óta Takács András mándoki plébános, címzetes esperes látta el. A görög katolikusság parochusai a szintén Mándokról átjáró Sivadó Sándor (1962–1972), Damjanics Pál (1972–1984), Zúró József (1984–1989) és Radvánszky János 1989. szeptember 1-jétől.