A kastélyok új lakói
A kastélyok új lakói
A reformkor forradalomba és szabadságharcba csapott át 1848–49-ben Magyarországon. A hírek ebbe a kis faluba is – ha késéssel is –, megérkeztek. A helyi állami és egyházi hivatalosság is elfogadta az új intézkedéseket, igyekeztek eleget tenni a változó törvényeknek.
A községi átalakulási folyamat követte az országos mintát. A falu életében hosszú távra kihatással volt az ősiség törvényének eltörlése, a jobbágyfelszabadítás. Nem véletlen, hogy Kossuth hívó szavára a tiszavárkonyiak is hadba szálltak 1848. július 21-én a haza védelmére. A III. zászlóaljba sorolták be azt a 43 várkonyi nemzetőrt, akiknek a nevét is ismerjük. Íme a névsor: Balogh László, Baricza György, Baricza István, Benko Albert, Benko Jónás, Böszörményi Gyula, Böszörményi József, Böszörményi Pál, Csillag József, Csinger (Tzinger?) János, Döndő Mihály, Fazekas János, Fazekas Mihály, Fekete János, Fekete Mátyás, Fráter Lajos, Harmos Ferenc, Harsányi Gergely, Hubay Bertalan, Kiss György, Kiss Illés, Kiss János, Kiss Mihály, Kőmives Imre, Mészáros István, Papánek Lajos, Plathy József, Radits György, Radits Mihály, Ritz János, Sáji István, Sipos István, Sipos Károly, Szabó János, Szalay Mihály, Szodoray Elek, Telek János, Tóth János, Varga Ignác, Varga János, Varga Pál, Vona György, Zablatzky Gergely.
A nevekből ítélve Kossuth pártjára állt és a haza védelmére sietett a falu hadra fogható férfi lakossága, földbirtokosok éppúgy, mint telkes gazdák.
Kossuth őszi, alföldi toborzó útjának egyik fontos állomása volt Cegléd, majd következett Abony és Szolnok. Itt szeptember 27-én a városháza előtti téren mondott beszédet Kossuth Lajos, akit nagy tömeg hallgatott. Nemcsak a városiak, de a környékbeli falusiak, a tiszavárkonyiak is jelen voltak az eseményen.
A település térségét érintik a Szolnok környéki hadműveletek. A kormány 1849 január első napjaiban Debrecenbe volt kénytelen áthelyezni a székhelyét, a Honvédelmi Bizottmány pedig felkelésre szólította fel Bihar, Heves és Külső-Szolnok, valamint Szabolcs vármegye, a Hajdúság és a Jászkunság népét. Ebben az időben egyik legfontosabb stratégiai feladat a Tisza vonalának megvédése volt. A császár csapatai a Duna–Tisza közén több ponton készültek a tiszai áttörésre. A cibakházi és a szolnoki híd megvédése, illetve megszerzése mindkét fél számára egyaránt fontos volt.
Míg a magyarok a kormány, a Honvédelmi bizottmány költöztetésével voltak elfoglalva, január 13-án Szolnokra bevonultak a császári csapatok. Azonban hamarosan magyar kézre került a Tisza-parti város, sőt január 22–24-én Perczel Mór vezetésével a honvédek az I. sz. császári hadtest nehézlovasait – Franz Ottinger vezérőrnagy egységét – Szolnokról Abony és Cegléd irányába történő visszavonulásra kényszerítették.
Alig telt el azonban egy hét, ismét a császári csapatok kezén van Szolnok. Március első napjaiban Damjanich, a Délvidéken híressé vált honvédseregével megérkezvén rohamot indít a Tisza-parti városért. Március 5-én sikerült bevennie Szolnokot, és elkergette Jellasics hadtestének Karger-féle dandárját.
Szolnok, Cibakháza, Tiszafüred kulcsfontosságú települések ezekben a hónapokban. A magyar katonai vezetés igyekezett megtartani a hadállásokat.
Az orosz beavatkozást követően, 1849. július 28-én a város ismét elesett. Ezzel a környék sorsa is végleg megpecsételődött. A későbbi évtizedekben Tiszavárkony népe mindig tisztelettel emlékezett meg Kossuth katonáiról: Bak Sándor negyvennyolcas honvéd sírját minden évben megkoszorúzták a református temetőben.
A XIX. század közepén másfélezer lélek a falu lakossága. 1851-ben 1444 személy 291 házban élt és 257 háztartást alkotott. A többség bent lakott a faluban, de éltek a szőlőkben, tanyákon is. A külterületi lakosság köréből százötven a római katolikus, tizenhat a református felekezethez tartozott 1855-ben. Az 1851-es adóösszeírás tizenegy úrbéri telket tart nyilván. Hatszázharminc katasztrális hold szántó volt a jobbágyutódok kezén, a földesúri major szántóterülete elérte a kétezer holdat. Réttel, legelővel, szőlővel együtt ötezer-hatszáz hold volt földesúri kézen. A falu közös legelője 278, rétje 252 hold. A községi hivatalnokoknak hatvan hold az illetménye. A zsellérek száma egyre jobban növekszik. 1851-ben 57 telkes gazdát és már kétszáz házas zsellért írtak össze. A zsellérek a várkonyi határon kívül a tiszajenői és a tiszavarsányi földesúri birtokokon kaphattak idénymunkát.
A tiszavárkonyi szántóföldeken ekkor búzát, repcét, árpát, zabot, lóherét és bükkönyt termesztettek. A legelőkön elsősorban szarvasmarha- és juhtartás folyt. A Tisza vizében élő halak közül a kecsege a legnépszerűbb a halászok körében. A tiszai vízi úton szállított fenyőnek működött egy kirakodóállomása a XIX. század közepén a faluban, amelyre fűrészmalom épült. A község nagybirtokosai ekkor három famíliához sorolhatók, végső soron mindannyian a Pély Nagyok örökösei.
Amint már korábban is tárgyaltuk, a XIX. században a Böszörményi, a Fráter és a Guthy család jelentették itt a földesúri jogfolytonosságot. Az 1820–30-as években azonban ezen családok életereje is megtörni látszott. Guthy Gáspár 1829-ben meghalt. Guthy György a tagosításban még részt vett, de úgy tűnik, a Guthy család vagyona a Guthy Máriával összeházasodó Szodoray famíliára szállt.
Az 1860-as évek második felében a Szodoray Gizellával között házasság révén újabb földesúr, Fejér Miklós (1837–1909) lép színre. A szajoli Fejér család viszonyulása a várkonyi földbirtokhoz más, mint a korábbi tulajdonosoké. A család karrierjét Fejér Miklós államtitkári kinevezése alapozta meg. Az államtitkár fiát, Aladárt a pénzügyi pálya felé irányította. Aladár kincstári főtanácsos, később a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója lett. A budapesti és a szajoli lakás mellett főleg nyári lakként használták a várkonyi kastélyt.
A várkonyi história másik fontos szereplője, Böszörményi Pál – ahogy erről már megemlékeztünk – szintén nem mindennapi karriert tudhat a magáénak. Az 1810-es évek vége felé munkája mindinkább Debrecenhez kötötte, de László fia, azután az unokái (József, Pál, Gyula) továbbra is jelen voltak a község életében. A leánytestvérek párválasztása révén az 1820-as évektől a Böszörményi-birtokba került a Szalay és a Plathy család.
Pál fia, László a helyi folklórnak is a szereplőjévé vált. Böszörményi László sorsa 1850-ben pecsételődött meg, amikor orgazdaságáért börtönbe került.
Egyes források szerint 1884-ig a Böszörményi-kúriában működött a szolgabírói hivatal, később tették át azt Tiszaföldvárra. Évek múltán a Deák család tulajdona lett az épület, így ma Böszörményi és Deák néven is emlegetik. A vasút környékén (az állomástól körülbelül két kilométerre) Böszörményi Lászlónak volt egy majorja is, amely később egy zsidó családé lett. Ezt az épületet Domokos-kastély néven tartják számon a helybeliek.
A Plathy család a XVIII. század közepén került először házassági kapcsolatba a Pély Nagy családdal (Plathy András felesége Pély Nagy Katalin volt). Fiuk, József a Fráter családból választott magának házastársat néhány évtized múlva (Plathy József felesége Fráter Mária lett). Unokájuk, Plathy Klára, Fráter Pál hitvese volt.
Plathy András Katalin nevű testvérének lányát, Soós Juditot, Pély Nagy András vette feleségül. Pély Nagy veje Böszörményi Pál volt, aki az egyik lányát ugyancsak egy Plathy fiúhoz adta hozzá. Így a Plathy család – amely a XIII. századtól igazolta nemességét – többszörösen megerősítve formálhatott jogot a Pély Nagy-birtokra.
A fennmaradt iratokból kiderül: a Böszörményi család a XIX. század második felében elvesztette szerepét a faluban. Birtokai – ahogy látjuk – örökösödés és egyéb okok miatt kisebb egységekre estek, és más famíliák kezébe kerültek. Nem volt ez másként a falu harmadik birtokos családja, a Fráter család esetében sem. Ez a nemzetség is házasság révén került a Pély Nagy-birtokba a XVIII– XIX. század fordulóján. Fráter Ádám az 1800-as évek legelején már a községben lakik. Személyével már találkoztunk a templom építésekor csakúgy, mint a határ tagosítása kapcsán.
A tiszavárkonyi Fráter (Pély Nagy)-birtok a XIX. század második felében tönkremegy, az 1870-es években elárverezik az ingatlant. Ha az okokat keressük, több nemzedékre kell visszanyúlnunk. A családi kapcsolatok felvázolása segít a kérdés megoldásában. A Fráter Ádám Pély Nagy Juliánnával kötött házassága gyümölcseként született hat gyermek között (Fráter Eszter – Zay Imre, Fráter Pál – Plathy Klára, Fráter Juliánna – Sárközy Lőrinc, Fráter Lajos, Fráter Borbála – Szűcs Ábrahám, Fráter Klára – Benkó Jónás) oszlott meg a Fráter-birtok a XIX. század közepén. Fráter Ádámné – miután megözvegyült – 1829-ben zálogba adta a Kecskemét határában tévő Borbás- és Szentkirálypusztát. Ez a birtoktest még anyai öröksége volt. Nemes Tolcsvay Bónis István nagyatyjától maradt rá.
A Bónis-féle föld elzálogosítása az 1830–1845 közötti évekre szólt. A földért, valamint a hozzá tartozó kocsma és erdőbeli jussért háromezer-ötszáz forint váltócédulához jutott az özvegy. Eladás esetén – kötötték ki – Kecskemét fenntartja az elővásárlási jogot. 1842-ben Fráter Lajos és Sárközyné az ugyanitt lévő Fráter-jussal kiegészítve véglegesen eladták Kecskemét városnak a területet.
A családfő nélkül maradt família 1832-ben „osztályt tett”. Jobbágyai az úrbéres illetőségüket a Császár útjára véggel kapták meg. Mindenkinek lett kijárása a közös legelőre az ugarföldjéről. A nyomásokat tizenkét öles utak választották el egymástól. A kaszálót is kihasították részükre.
A földesúri majorságot ezután négy részre osztották, mivel a várkonyival egybeszámított érkeserűi birtokot Lajos kapta. A kuriális funduson lévő lakóház s egyéb épületek a legkisebb testvéréi, Kláráé lettek (háromezer-hatszáz váltóforintra értékelték). Ő azzal a feltétellel engedte át a jussát Lajosnak, hogy a reá jutó adósságot a fivére átvállalja. Ezután számba vették előbb a beltelkeket, majd a külső birtokokat, a kaszálókat, a kenderföldet, a jobbágyilletőséget, a szőlőt, a regálékat, a közös adósságokat, az állatokat, a takarmányt, a gazdasági szerszámokat és egyéb ingóságokat.
Ami a folytatást illeti: úgy tűnik, hogy a Fráter örökösök nem jól gazdálkodtak a vagyonnal vagy nem egyenlítettek ki minden tartozást, mert 1840-ben Sárközy Lőrinc táblabíró tiszavárkonyi vagyonát felmérik Fráter Borbála 1832. évben keletkezett adósságai miatt. Sárközy Lőrinc jószága ekkor a következő: háromszázhetven hold külső majorsági föld (64750 váltóforint értékű, mivel egy hold szántóföld ára ekkor 175 váltóforint), öt hold szőlő (kétezer-négyszáz váltóforint értékben) és egy húszköblös földből álló belső kuriális telek, amelyen épületek vannak, úgymint egy tíz öl hosszúságú ház (kétszázharminc váltóforint értékű), egy százhatvan forint értékű ház, egy jól felszerelt malom (kilencszázötven forint), egy nyolc öl hosszúságú, téglából épült molnárház (kétszázötven forint értékű). A tiszavárkonyi regáléjövedelem a kocsma, a mészárszék, a halászat, a bolt, a vízimalom és néhány más haszonvétel jövedelméből tevődött össze.
1841-ben Fráter Lajos és Sárközy Lőrinc belső telket cserélnek. Fráter Lajosnak bizonyára pénzre van szüksége, mert elfogadja a még be nem épített kisebb értékű új telket a Tisza-rét felől hétezer forint készpénz megtoldásával.
Milyen volt ez a belső telek, amire Sárközy Lőrinc szemet vetett? A hét hold 946 négyszögöles portán téglából készült nagy lakóház és több gazdasági épület állott. A kertben gyümölcsfák, csemeteiskola, akácfák egyaránt voltak. E telekkel átellenben feküdt egy négyholdas szérűskert, amelyre húsz öl hosszú marhaistállót és szekérszínt is építettek.
Az 1840-es évek második felében rosszabbra fordult a Sárközy család sorsa is. A tiszavárkonyi földet elzálogosították Vajkó Ferenc nagykőrösi lakosnak. A nemesi birtok nagysága ekkor 408 holdnyi majorsági föld, 28 hold Tisza-réti illetőség, ugyanannyi majorsági dézsmás szőlő, egy egész és három negyedtelkes jobbágy és tizennégy házas zsellér. Ötezer-ötszáz forint készpénzt, továbbá ingatlanok építését kérik a zálogba vevő úrtól. A terv szerint egy tizenöt öl hosszú istállót, amelynek fala kétlábnyi magasságban tégla, afelett fecskerakású legyen, a fából ácsolt gerendákra cserép kerüljön, és kőkéményt is rakjanak fel. Az istállóban külön hely legyen a lovaknak, az ökröknek. Szénatartó és kétforgó jászol legyen benne. Egy kilenc öl hosszú lakóház felépítését is vállalta Vajkó Ferenc az istállóhoz hasonló technikával. Két szoba, konyha, kamra lesz benne kialakítva, és a végéhez egy fészert ragasztanak.
A negyvenes évek közepén meghalt az apa, és néhány évig az özvegy irányította a gazdaságot, közösen az egyik vejével. Két lány azonban még ekkor kiskorú volt. 1850-ben Thenke László, Sárközy veje lett a birtok megmentője, akihez ugyancsak zálogként került, amely ekkor 408 hold tanyaföld, rajta lévő épületekkel, Tisza-réti illetőség, dézsmás szőlő, istálló és ehhez ragasztott kis cselédház.
1852-ben számba vették az özvegy Sárközyné volt úrbéres jobbágyait. Öreg Balog János és Sipos Károly négynyolcad telket, Sipos István, Dalko Ferenc és Szalai Gergely kétnyolcad telket bírt, házas zsellérek voltak ekkor: Balog István, Tornyos Istvánné, Csontos József, Tábori György, Harsányi Mihály, Szabó Imre, Pap Albert, Latzko Jósef, Szepesi Antalné, Szendi Mihály, Lukács István, Dalko András és Sárosi Mihály.
1855-ben Sárközy Lőrincné is meghalt. Az egy kőre járó szárazmalmára 1860-ban Csillag József alkuszik meg, de végül Fábián Józsefnek adják el, a legelőt pedig Szalay Pálnak. 192 hold földet a zálogosítás miatt Sárközy Erzsébet kap meg. A többi három lánynak 50–55 hold jut személyenként. A 27. számú ház is az övéké lesz.
A lányok bérbe adják a területet. 1876-ban a tápiószelei Deutsch Márton feleségével Braun Mártával bérli a birtokot évi ezernyolcszáz forintért és egy legalább két és fél mázsa súlyú hízott sertésért. A szérűskert bérlője Bőszén József.
1878-ban új tulajdonosa lesz a Sárközy-birtoknak Markbreit Adolf személyében. Nyolcezer osztrák forintért veszi meg. Az állam később bekebelezi a szőlőt, majd 1897-ben vasútvonalat épít, amely ugyancsak területkisajátítással járt. Ez utóbbi érinti a Böszörményi-, a Sárközy- és a Markbreit-örökösöket is. Az osztrák eredetű budapesti Markbreit család megjelenése Tiszavárkonyban már egy újabb szakaszát jelenti a falu történetének.
Bak Sándor negyvennyolcas honvéd síremléke
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc centenáriumára készült emléktábla a községháza falán
A Fejér-kastély az 1950-es években (Fehérvári Miklós albumából)
A Böszörményi-kastély az 1950-es években (Fehérvári Miklós albumából)
A Domokos-kastély az 1950-es években (Fehérvári Miklós albumából)
A Plathy család címere (Nagy Iván nyomán)
Részlet a Plathy család leszármazási táblájából
A Markbreit lányok és barátnőik a XX. század elején (balról a második Merényi Hedvig, a harmadik Merényi Friderika, jobbról az első Markbreit Aladárné H. Kovács Ilona)
