Határnevek emlékezete
Határnevek emlékezete
Tápióbicske földrajzi neveit az 1863-ban és 1865-ben Pesty Frigyes irányításával felvett helynévtár tartalmazza. A falura vonatkozó fennmaradt középkori birtokperek kapcsán készült latin nyelvű oklevelekben – nagyobb számban az 1275. éviben – jelentek meg elsőször a dűlő- és határnevek, illetve egyéb földrajzi nevek. (Bálint Biró Rétje, Harasztfő, Pál Ispán Gátja, Reketyebokor, Dagadó Rét, Timoteus Rétje – ezek földek, erdők. Gyümölcsös: Végkert. Mocsár: Fertő. Völgyek: Tövises Hegy, Vízmosás, Szedresvölgy. Vizek: Füzes, Tapio. Határjel-fák: Kétágú Tölgy, Kőrösfa, Nyárfa. Építmény: Földvár. Puszta: Németegyház.)
A török utáni időkre a középkori megjelölések feledésbe merültek. A Pesty-féle – teljesnek tekinthető – névtár egyet sem tartalmaz a XVI. század előtti földrajzi nevekből. A XIX. század közepén készült felmérés névanyagában egyértelműen tetten érhetők a domborzati-földrajzi adottságokra (hegyek, völgyek, laposok, mocsarak, gödör, út-átkelő), a művelési ágakra (erdők, kenderföld, kertek, rétek, szántók esetében a dűlők és parlag, szérűskert, szőlők), az úrbéres viszonyokra (telkek) és a kötött nyomásos gazdálkodásra (állás, dűlők) utaló fogalmak:
Állás: Nagy állás. Dűlők: Árok dűlő, Első dűlő, Hosszú dűlő, Kis Kuthi dűlő, Összes dűlő. Erdők: Homok erdő, Régi erdő. Hegyek: Belső Szent Pál hegy, Kalaposhegy, Külső Szent Pál hegy, Őrhegy, Répás hegy, Várhegy. Ház, házhely: Két Házhely, Téglaház. Kenderföld: Kender föld. Kertek: Felső kert, Nagy Kert, Fehér Tó kert. Mocsarak: Fehér Tó mocsár, Fekete Tó mocsár. Parlagok: Nagy Parlag. Elhelyezkedésre utaló határrészek: Erdőn alul, Erdőn felül. Rétek: Alsó rét, Alvégi rét, Felső rét. Szérűs kert: Szentvéd. Szőlők: Öreg szőlő. Telkek: Belső telek, Sőreg telek. Utak, átkelők: Csapás. Völgyek, laposok: Alsó lapos, Erdő völgyi lapos, Kopolya (gödör), Pándi völgy, Török völgy.
A néhány évtizeddel korábbi (az 1834. és az 1847. évi) felmérések alkalmával a források említenek még ezeken túl is néhány határnevet. 1834-ben egy Erdő melletti „Gummi dűlő”-ről, valamint egy bizonyos „Csonkás kaszálló”-ról van feljegyzés. 1847-ben találkozunk a Második dűlővel, Bereg völgyi és Aranyos dűlő szántókal és kaszálókkal, a Sukosok, a Nagy Pallag és a Kis állás nevű szántókkal. A kaszálóknál sorolta fel még ez az osztályozás a Szank kút rétjét, a Nádasas rétet és a Vizenyős rétet. Említenek még egy „úrbériségbe nem adható” Gyékényes tó nevű helyet.
Az egy helyen (tagban) fekvő és egy művelési ághoz tartozó határrész (vagy olyan földrajzi hely, amely típusból több nem volt) azonosításához elegendő volt a puszta művelési ág vagy mód, illetve földrajzi fogalom megnevezése: Nagy állás, Kender föld, Nagy parlag, Kopolya (gödör), Csapás. Amennyiben több részen feküdtek a művelési ágakhoz (módokhoz) vagy földrajzi fogalmakhoz kapcsolódó helyek, akkor a pontos megjelöléshez szükséges volt még a méret (nagy, kicsi, hosszú), az elhelyezkedés (alsó, felső, alvég, belső, külső), a sorrend (első, összes), a forma (árok), a minőség (homok, fehér, fekete), a rajta termett jellemző növény (répás), a tulajdonos neve (Kis Kuthi), a keletkezés ideje (öreg), vagy a korábban ott létező, illetve szomszédos település (Pánd, Sőreg, Szentvé/í/d), illetve a török (tatár) és kuruc harcok idejéből származó fogalom (őr, vár, török). Ennek az okfejtésnek látszólag ellentmond a Nagy állás, a Nagy parlag és az Öreg szőlő megjelölés. Vélhetően a korábbi időben léteztek más állás(ok) és parlag(ok), amelyek megszűnte után a „Nagy” jelző – immáron funkció nélkül – átöröklődött. Az „Öreg szőlő”esetében pedig azt lehet mondani, hogy az újabb telepítésű szőlőterület még nem kapott a művelési ágra jellemző megnevezést.
A korabeli (1863. évi) községi elöljáróság csupán négy „topografiai nevet” etimologizált: „Pándi völgy: mert Pánd Község mellett van. Őrhegy: Török és tatár járáskor egy Ör torony állott. Várhegy: ugyanakkor vár volt, hol is még kevés romjai mutatkoznak. Kalapos hegy: Mintegy 50 katasztrális hold terjedelmű, ugyanis természeténél fogva egy valóságos felhajtott karimájú Somogy megyei kanászkalapot ábrázol.”
Tápióbicske XX. századi földrajzi neveit vizsgálva szembeötlő, hogy a néhány évtizeddel korábbi határnevek nagyrészt eltűntek. A Pesty-féle 38 földrajzi névből csupán 17 maradt meg, ám ez a névanyag a XX. század végére több mint hússzal szaporodott. A határnevek gyarapodása összefüggésbe hozható a külterületi lakosság (1910-ben a népesség tíz, 1949-ben 39 százaléka) dinamikus növekedésével is. A XX. századi földrajzi neveknek egy része is elhalt az idők során: a Berekvölgy, Szélmalomkert, Brezenszky dűlő. A korábbi „reakciósnak” minősített Erzsébet királyné szőlőhegy a szocializmus időszakában Erzsébet dűlőre „szelídült”. A Harcmezei és a Tornyos dűlőkből – a belterületi beépítés következtében – utcák lettek.
A ma is használatos határnevek legnagyobb csoportja az egykori tulajdonosra – esetleg történelmi személyiségre – utal, ilyenekkel tömegesen a határ északi, szőlővel betelepített részén találkozunk: Kossuth (másként Majoros) dűlő, Erzsébet dűlő, Trecskó dűlő, Kis Lujzi hegy és Nagy Lujzi hegy (Stajner Lujzáról elnevezve), Hanolik dűlő, Samuhegy, Pető dűlő, Kodehegy, Salamonhegy és az Alsó-Tápiótól délre fekvő Vitáliskert. A többi szőlő elnevezése a művelési ág kialakulására emlékezik, mint a Hagyaték és a Muszájok. Mindkét határnévnek az eredete a XIX. század végi Bitskey Kálmán-féle birtok parcellázásához kötődik, ugyanis a falu akkori legnagyobb birtokosa egy területet jelölt ki szőlő alá fordításra (Bitskey Kálmán „hagyatékát” „muszáj” volt művelni). Az erre jelentkező – általában szegényebb emberek – az igen fáradságos munka után a terület felét megtarthatták, ami a későbbiekben komoly jövedelemforrást jelentett a családnak. A Tornyos dűlő határán egy pici fatoronnyal díszített kunyhó (présház) állt. A legrégebbi szőlőterület, az Öregszőlő a nevét már a XIX. században viselte, ami jelzi régi eredetét. A Kisdrágahegy és a Nagydrágahegy a szőleterület árára, a Varjas (szőlő) az ott tanyázó madarakra, a Kispánd szőlő pedig a tulajdonosok származáshelyére utal. A Kistápió szintén szőlőterület volt, a nevét egy régi – Kis Tápiónak nevezett – árokról kapta, amely mára kiszáradt, de a szövetkezetesítés előtt még a partján lévő szőlőket lehetett a vizéből öntözni. A legrossszabb szőlőterület, a Pipishegy ugyanis olyan rossz a föld, hogy ott „csak a pipiske madár jár”.
A határ középső – Alsó-Tápió menti – része a legalacsonyabb, mocsaras, száraz időben is jobbára csak kaszálónak, legelőnek használható sávjában sorakozik – nevében utalva az elhelyezkedésére és a művelési ágra – a Felső Rét, a Felső Kert (vagy Nagykert), Alsó Rét, Tökös kert, Kenderföldek, Szárnyik rét, Boszorkányos erdő, Szentmártoni Páskom, Legelő dűlő (Marhajárás). Az utóbbi kettőnek egyébként később megváltozott a használata, ugyanis a Marhajárás erdő, a latin néveredetű Páskom (magyarul legelő) pedig szántó lett. Tápiószentmárton szomszédságában fekszik a Linarét (Szentkirályi Lina után), a Felső-Tápió szántó és az Ugrató rét. Az utóbbi a nevét onnan nyerte, hogy a rétek eladásakor a bicskeiek a szentmártoniakat „beugratták”az adásvételbe. A belterülethez közel van a Fekete tó és a Fehér tó, jelenleg két gyepterület, melyek régebben mocsarak voltak, nevüket a színük alapján kapták. A Fehér tó elnevezésére két magyarázat is forog közszájon. Az egyik szerint a vizenyős legelő, amikor nyáron kiszárad, a sziksótól kifehéredik. A másik variáns szerint ősszel, a dér megjelenésekor először ez a terület lesz fehér a környéken. Ugyancsak a régi vízállások emlékét idézi a Harangozó tója és a Halas határnév. Az utóbbi a hajdani vízimalom víztárolójára utal. A XX. század végi folyószabályozás során a község határának délkeleti részén egy horgásztó keletkezett Horgásztó néven. Tápiószentmárton felé vezető út mellett található a Géza major, mely név egészen új keletű, ugyanis csupán a tsz-korszakban keletkezett: A Disznójáráson (a volt Szent Vid puszta helyén) az ötvenes években állattenyésztő telepet létesítettek, amelynek vezetője Kamasz Géza lett. Ezen a középső tájon fekszik még az egykori haszonbérleti területre emlékeztető Árendások, valamint a jó földre, az „aranyos”, szépen fejlődő növényekre utaló Aranyos határnév.
A déli, jó minőségű szántókon, kisebb erdőterületeken már jóval kevesebb a határnév. A nyugati része a Sajgó, melynek nevét a mai bicskeiek úgy magyarázzák, hogy az emelkedőn gyaloglóknak megsajdult a lábuk. A belterületen kezdődő Kalapos hegynek az elnevezését már a XIX. században is a formájára vezették vissza. A Várhegy a régi erődítményt, az Agyagásó (Agyigácsó) a vályognak való bányahelyet idézi. Az utóbbi mellett kanyarog a Dugela (régen sokszor „eldugult”) nevű árok. (Az agyagkitermeléssel meredek partfal keletkezett, s igen alkalmassá vált a gyurgyalagok megtelepedésére.) A föld minőségére, fekvésére, művelésére, esetleg a birtokosaira utal a Várhegy oldalában lévő Oltványos, a Csicsókás, az Erdővölgy, a Fekete, a Téglagyári lapos, a Parasztok erdeje, a Parasztok útja (másként Lénia út). A régi néveredetre már senki sem emlékezik a déli részeken fekvő Belső és Külső Szent Pál hegyek esetében. (Ide menekült a falu népe a tápióbicskei csata idején.) Már a XVIII. század eleji határperekben szereplő Őrhegy elnevezése minden bizonnyal a török időkre nyúlik vissza, amit a Pesty-féle jegyzék is megerősít. A jelenlegi etimológia viszont érdekes jelentésátvitelt mutat. Ugyanis a településhez kötődő történelmi esemény (az 1849. április 4-i csata) emléke lassan elmosta a török kori hagyományt, és helyébe az említett ütközet lépett. Nevezetesen az emlékezők szerint a visszavonuló katonák este itt gyújtottak őrtüzeket, és ezért lett Őrhegy. Egyébként az osztrák seregek visszavonulásának iránya, az őrtüzek gyújtása meg is felel ennek a magyarázatnak.
Még ma is élő legenda, hogy az Erdővölgyben a Csonka kereszt környékén alagút van. A legenda kialakulását elősegíthette, hogy az említett helyen sok pincét ástak, és ezek némelyikének egy időre eltűnt járatait megtalálhatták.
A belterületi részek század eleji elnevezései (Alvég, Felvég, Tabán, Horvátország) közül az első kettő a főváros irányát és a falurészek elhelyezkedését értelmezi -a magyarországi szokásoknak megfelelően. (A Budapesthez közelebbi a Felvég, a távolabbi az Alvég.) A régebben cigányok által lakott Tabánt jelenleg utcanév őrzi. A nevezetes csatára emlékeztet az abban részt vevő nagyszámú horvát katona után a Horvátország nevű falurész, melyet ma már szintén utcanév őriz. Az újabb elnevezések közé tartozik a Harcmező, az 1849-es csata egyik legvéresebb összecsapásának színhelye, mely napjainkra szintén utcanévben maradt fenn. Még újabb keletű földrajzi név a sok fiatal által lakott (természetesen az átlagosnál több kisgyermekkel megáldott) Jókai és Zrínyi utcák Pelenkatelep elnevezése. A Damjanich utca vége 1947-ben kapta a Furahegy megjelölést, amikor a szüreti bál alkalmával az ott lakó fiatalok egy felvonuló csapata ezt a nevet választotta. A Dózsa György utat P...pirítóként is emlegetik, mert állítólag valamikor egy szabadtűzhelyen krumplit főző asszonyt a tűz teste kényes pontján „megpirított”. A Kaszárnyakert (Kert utca) névadója egy ott lakó ezredes volt, akihez sok, egy egész „kaszárnya” katona járt. A Bacsó Béla és a Somogyi Béla utcákat a Poborok hegyének is nevezték a több ott lakó Pobor után. Az alvégi Lúdpiac híres libahajtó hely volt, a Bóha dűlő (Ságvári és a Nagykátai utca sarka) tréfás elnevezését pedig az ottani – bolhapattanásig fürge – boltos után kapta.
A Fehér-tó nevű vizenyős rét
