Egy család, amely a vezérről vette nevét
Egy család, amely a vezérről vette nevét
A királyi megye felbomlása a tatárjárás után a várföldek eladományozásával vette kezdetét. Erre az első adatunk éppen a Szabolcstól nyugatra fekvő, akkor lakatlan Timár s a keletre eső Gáva sorsáról tudósít, amelyeket IV. Béla király 1245-ben ajándékozott hívének, a Gutkeled nembeli Istvánnak. V. István és IV. (Kun) László királyok alatt került sor a faluval keletre szomszédos Halász és Balsa eladományozására, amelyeket azután birtokosaik 1291-ben száz márkáért eladnak a Szentemágócs nembeli Barnas fiainak: Belusnak és Domonkosnak, András fiainak: Jánosnak, Feldrének (Frigyesnek), Péternek, Balázsnak, valamint rokonuknak, Mihálynak.
Balsa keleti szomszédját, Vencsellőt – szintén lakatlan volt – 1293-ban ez utóbbiak érdemekért kapják meg III. András királytól, megjegyezve, hogy a falut már korábban nekik adományozta, ám az írás erről csak most született meg.
Balsa és Halász tatárjárás utáni birtokosai: Kázmér mester (V.) István ifjabb király udvari jegyzője és testvérei a nyíregyházi határba olvadt Ekölcs nevű, lakatlan várföldet is bírták (1266), ez később szintén a Szentemágócsok kezén tűnik fel.
Ha az eladományozásokat földrajzi sorrendbe rakjuk – Timár (1245), Szabolcs–Halász (1270–72), Balsa (1270–72), Vencsellő (1293), Gáva (1245) –, akkor feltűnő, hogy egyedül Szabolcsnak, a volt megyeszékhelynek nem ismerjük adományozási évét. Kázmér jegyző bizonyára éppen ezért kéri magának a királytól, ha a falu nem lett volna már mások kezén. Így feltételezhetjük, hogy Szabolcs 1245–66 között kerülhetett – ma már ismeretlen érdemekért – a Szentemágócs nemzetség egyik keleti ága, a Zemplén megyei Olasziban is birtokos, ezért felváltva Szabolcsinak és Olaszinak is nevezett família kezére.
Kik voltak a megadományozottak, a két megyében, Zemplénben és Szabolcsban egyaránt otthonosan mozgó Szentemágócsok? Az ág ősét nem ismerjük, akinek Esztergomban, a Szentmáriamezőn álló nemzetségi monostorban is része volt. Dédunokája, Feldre fia János az Esztergom megyei péli birtokát 1325-ben adta el a Bajótiaknak. Tehát a Dunántúlról került át 1241 után Szabolcs megyébe.
Leszármazottai, Barnas (Barlas=Barnabás) és András már 1291 előtt elhunytak. Az ő fiaik 1293-ban már Szabolcs birtokosai. Közülük a Feketének mondott Belus vitte a legtöbbre: 1297-ben pataki (újhelyi) várnagy, unokatestvérével, Frigyessel együtt. Másik unokatestvére, János 1298-ban Szabolcs vármegye egyik szolgabírája.
A tartományúri rendszernek kárvallottjai voltak, mert 1320-ban arról értesülünk, hogy a Gutkeled nembeli Pál bán fia: Miklós (a Butkai család őse) Szabolcs, Halász és Balsa nevű birtokaikat lerombolta, s ezért 29 márka értékben elmarasztalták. De mivel fizetni nem tudott, Bűd (ma Tiszavasvári része) birtokának a felét, azaz saját részét adta át Frigyes testvérének, Bekének és Balázsnak.
Pál bán másik fia, Vid (a Ráskai család őse) is vétkes lehetett, mert rá egy évre ő a Téglás (Hajdú-Bihar megye) határába olvadt györgykereki birtokát engedte át a Szentemágócsoknak. Persze ez nem jelentette Szabolcs igazi pusztulását, hiszen lakói ugyanekkor (1321-ben) a balsaiakkal együtt Komorói Lóránd fiai, Tamás, Solymos és Vencsellő birtokát használják, természetesen jogtalanul. Annak sajnos nem maradt fenn írásos emléke, hogy miért vesztették el egy emberöltő alatt az 1293 előtt adományba kapott Vencsellőt, s az hogyan került a megye ellentétes pontján lakó Komoróihoz. Mindenesetre az új szerzeményektől gyorsan megváltak: a bűdi részt már 1322-ben Balázs leánya férjének, a Balogsemjén nembeli Kállói Mihály fia Lászlónak adták át, míg Györgykereki egy szomszédos birtokos, a Gutkeled nembeli Szakolyiak kezén tűnik fel 1332-ben. Barnas fiai közül Domonkos halála és két rokonuk meggyilkolása dolgában ez utóbbi fia, Csomor 1321-ben egyezik ki a gyilkossal, János fia Istvánnal 52 márka vérdíjban. (Csomor leánytestvérét, Katalint egy másik Balogsemjén, Biri János vette feleségül.)
Azt a tényt, hogy a Szabolcsiak Károly Róbert oldalán álltak, bizonyítja a tőle kapott kapi (Sáros megye) vár birtoklása, amelyről akkor szerzünk tudomást, amikor a király azt visszavéve, 1325 előtt (bodrog)olaszi birtokot adja nekik. Talán vejeik megválasztásában is szerepet játszott az, hogy a Balogsemjénekkel együtt IV. László hívei voltak, s együtt szenvedtek emiatt a tartományúri korszak alatt. Ezt bosszulták meg 1312-ben, amikor Szabolcsi Balázs úrnapján (május 25-én) unokatestvérével, Beke mesterrel és annak két szerviensével – a rozgonyi csata előtt húsz nappal! – Benedek fia Donch (a Tárkányi család őse) birtokára tört. Az Amadé fiak oldalán – tehát a királlyal szemben – álló Donch és testvére, László (az Agárdi család őse) birtokain ezer márka kárt okoztak, magát Donchot és tizenkét szerviensét elfogták (s ezzel megakadályozták részvételüket az ütközetben), Donch teljes katonai fegyverzetét elvették, és 32 lovukat elhajtották. Talán ezt a tettet jutalmazta a király Kapi várával! A károsultak csak tizennégy év múlva mertek kárpótlást kérni, ám 1326-ban a győztesek oldalán álló Balázs huszonötödmagával letette a (hamis) esküt, hogy Donch őt mint a fenti cselekményekben ártatlant vádolja.
Szabolcsot, a család legrégibb birtokát s a szokásoknak megfelelően a szülői házat, azaz a kúriát András legkisebb fia, Balázs mester (1291–1333) örökölte. Ám nemcsak ő lakott Szabolcs faluban. Szabolcsinak nevezik Mihály fia Lászlót 1339-ben, aki ekkor rokonait: Fekete Belus fiát, Miklóst és András leszármazottait idézteti meg. Apját, Mihályt 1291–93 között említik a források, ő képviselte a család harmadik ágát (lásd a leszármazási táblázatot!)
Ez az az ág, amely a megosztott Szabolcs nyugati felét kapta meg, ahol Kisfalud néven önálló települést hoz létre a tatárjáráskor elpusztult Vejcse közelében. A több Szabolcsi kelet felé kíván terjeszkedni. Balsa és Vencsellő között volt ugyanis egy Solymos nevű birtok – egykor várföld, ahol eredetileg a vár solymászai laktak –, amelyet Károly király adományából 1337-ben Bata fiai, János és Jakab, a király apródjai kaptak. Az utóbbi szerette volna ezt a birtokot eladni, testvére viszont tiltakozott az ellen, hogy a Szabolcsiak megvegyék (1344). A következő évben mégis megosztották: nyugati, Balsa felőli része a Szabolcsiaké lett, a keleti, Vencsellő felé eső Jakab udvari apródé.
Szabolcs vármegye egyik 1346. évi közgyűlésén Feldre fia Lászlót mint a megye egyik esküdtjét és ülnökét szintén Szabolcsinak mondják, ez azt is jelenti, hogy egy újabb nemesi telket hasítottak ki számára, melyen kúria épült. De egy harmadik kúriának is állnia kellett, ugyanis Fekete Belus unokáját, Miklós fia Istvánt 1355-ben szintén Szabolcsinak nevezik: felszólítják, hogy apja unokatestvérének, Katalinnak leánynegyedét és nagyanyja hitbérét és hozományát annak fiának, Biri Tamás mesternek Szabolcs birtokból adja ki. Ez 14 márkát jelentett volna, ám a gyermektelen István az igazságszolgáltatás felszólításait figyelmen kívül hagyva még 42 márka büntetést is magára vont, amit képtelen volt kifizetni. Ezért teljes szabolcsi birtokrészét fel kellett mérni ahhoz, hogy tisztázzák, milyen értéket képvisel. Ennek természetesen Fekete Belus unokája ellentmondott, amit persze Szécsi Miklós országbíró sem hagyott annyiban, hiszen neki a bírság kétharmada, 28 márka járt volna, ezért 1356 novemberében elrendelte István birtokrészének az eladását. Ehhez a birtok egészét fel kellett mérni, ami 1357 márciusában meg is történt.
A kiszállt bizottság megállapította, hogy Domonkos fiú utód nélkül hunyt el (ez tévedés: fiát, Csomort, akinek az emlékét a Zemplén megyei Csomortelke őrizte meg, mint láttuk, 1321-ben említik), ezért része testvérére, Belusra szállt. Ezt – mivel Szabolcsban egy monostor áll, Szűz Mária tiszteletére szentelve, hat kőoszloppal ellátva és fatoronnyal, s egy egyház Szent Mihály tiszteletére, Balsán pedig vámot szoktak szedni – száz márkára értékelték, a (bodrog)olaszi birtok negyedét mert ott sok szőlő van, százötven márkára, az immár Nyíregyházának nevezett egykori Ekölcs negyedét pedig huszonöt márkára becsülte a váradi káptalan. Az ügy folytatását nem ismerjük, bizonyára a két másik ág tagjai ezek után készpénzzel elégítették ki mind Biri Tamást, mind pedig az országbírót.
Erre az időre a Szabolcsi (Olaszi) családból már csak hárman éltek a férfiak közül: a Barnas ágból István (1350–65), az András ágból György (1362–82) és Pál (1339–78). Először Beke leányai: Katalin (Tolcsvai Imre felesége) és Margit (Kusalyi Miklósné) léptek, akik az özvegy Erzsébet királyné segítségével (Miklós testvére: Jakab a királyné familiárisa volt!) elérték, hogy I. Lajos király engedélyezze atyjuk öröklött birtokaiból, különösen Szabolcsból és Olasziból a leánynegyed birtokban s ne pénzben történő kiadását.
Az 1362. február 16-án kiállított oklevélnek gyorsan érvényt szereztek, mert a leányok unokatestvére, György július 12. előtt a királynál tett panaszt, hogy a sógorok az olaszi, szabolcsi és balsai birtokrészeket lefoglalták. A felek 1364-ben békültek ki, amikor megegyeztek, hogy György fenti, valamint nyíregyházi részeit a Beke lányok kapják hitbér és jegyajándék, valamint unokatestvérük, Erzsébet (Kusalyi Andrásné) leánynegyede címén, azzal a kikötéssel, hogy ha a két leánytestvér előbb halna meg, mint György, akkor a birtokrészek ez utóbbira visszaszállnak, és fordítva.
A másik ágból István sem maradt tétlen. Talán eljutott a fülébe a Beke lányok királyhoz intézett kérése, mert 1362. február 14-én az egri káptalan előtt olyan bevallást tett, hogy balsai birtokrészének a fele és Olasziban egy „tanya” egy ekealja (120 hold) szántófölddel nővérének a férjét, (Hejő-)Szalontai György fia Lőrincet és annak gyermekeit: Lászlót, Erzsébetet és Ilonát illetik. A leánynegyedként és rokoni szeretetből tett ajándékát a királlyal 1365-ben megerősíttette.
Az igazi erőpróba 1378-ban következett, amikor Balázs fia Pál örökös nélkül elhunyt. Szabolcsban történt eltemetésén ott volt a vármegye vezérkara, az alispán a szolgabírákkal, s ezt az alkalmat használta fel Kállói Ubul testvérével, Mihállyal, hogy hivatalosan is bejelentse igényét. Mivel Pálnak gyermeke nem volt, így anyjuk – Pál nővére – révén annak hitbére és hozománya ellenében a vagyon negyedét, a Balázs által szerzett Balsát és a ménest kérik. Később Szabolcs, Olaszi és Nyíregyháza is a Kállóiak látókörébe került Szepesi (Bihar megye) István fia Jánost perelve. Sajnos ez utóbbi személyt – valamelyik leánynak a férjét – nem tudjuk a családfán elhelyezni.
A Szepesi István elleni per 1380-ban abbamaradt, nem úgy a László fia György elleni. 1379 augusztusában Lukács kállói és Lőrinc gávai pap – Szabolcs megyei alesperesek – megállapítják, hogy az Ubult illető rész értéke ötven márka. György ígéretet is tett, hogy Ubul mestert kifizeti 1380. október 6-ig, azonban mindez az időhúzást szolgálta. Ugyanis György időközben megegyezett Erzsébet nővérével és annak harmadik férjével, Zilizi (Borsod megye) Beke fia Lászlóval. Ők ugyanis György korábban elzálogosított fenti birtokrészeit, valamint Halásztelkét és Pogtelkét (ez utóbbi Tiszaeszlár határában) nemcsak visszaváltották, hanem értékét is növelték. Ezért György e birtokrészeket elzálogosítja nekik, akiket be is vezettek ezekbe a birtokokba. Ubult pedig azzal utasította vissza, hogy anyja öccse, Pál, a birtokait elzálogosította, s ő – mármint György – a saját pénzén vásárolta vissza. A per ennek ellenére a nádor előtt tovább folyt György 1382 késő őszén bekövetkezett haláláig, végül is eredménytelenül.
Végül még egy szereplőről kell megemlékezni. 1381 nyár végén tűnik fel Zemplén megye közgyűlésén a Gutkeled nembeli Negyvenszili (Bihar megye) Miklós, aki leányai: Katalin és Ilona nevében tiltakozik Balsa és Olaszi elfoglalása miatt. A leányok anyja ugyanis a Szabolcsi családból származott.
IV. Béla király – XIX. századi freskó a Mudrány-kúriában
)
A Szűz Mária-egyház északi oldalán fennmaradt románkori ablak a sekrestye befalazott bejáratával
A szentély és a diadalív találkozásánál feltárt, a XIV. század második feléből származó freskó szegélydísze
