Az Árpád-kor és ami előtte volt

Teljes szövegű keresés

Az Árpád-kor és ami előtte volt
Somogy megye szerencsés természetföldrajzi adottságai kedveztek az ember megtelepülésének. A megye területét bizonyíthatóan a kései kőkorszaktól kezdve folyamatosan lakta az ember. Az újkőkorban alakultak ki a termelő életmód feltételei, a földművelés és az állattenyésztés, valamint, ezekhez szorosan kapcsolódva, a tárolóedények, a vadászfegyverek és a földművelő eszközök készítésének gyakorlata. A rézkori változások nemcsak gazdasági élet fejlődésében tükröződtek, hanem a kultúrák találkozásában is.
Több, időszámításunk előtt a III. évezredben élt nép emlékeit is megőrizte a megye földje. A korai bronzkorban a bevándorlók fejlettebb földművelésen alapuló gazdasága háttérbe szorított a rézkori népek állattenyésztő életmódját. A sírokból nagy mennyiségű bronzból készült munkaeszközt, ékszert – s ami jelezte a döntő változást: fegyvert – ástak ki a régészek. Ugyanekkor a helyi bronzöntés is megindult.
A korai bronzkorban, az időszámításunk előtti II. évezred elején kialakult egy külön „somogyi” kultúra is, az úgynevezett vinkovci kultúrába sorolt somogyvári csoport. Időszámításunk előtt 1700–1400 körül, vagyis a bronzkor középső szakaszában, a Dunántúl jelentős részén egy állattartó-földművelő, úgynevezett mészbetétes edényeket készítő nép élt. Ezeknek a többé-kevésbé békés évszázadoknak, valamint a Kárpát-medencén – többek között a Balaton déli partjai mentén – átvezető kereskedelmi utaknak köszönhetően vidékünkön virágzott a gazdaság. Amikor a nyugati irányból betörő, úgynevezett halomsíros kultúra népe átvette a terület felett a hatalmat, kezdődött meg a kései bronzkor (időszámításunk előtt 1300–900 évvel).
Somogyvár területén az újkőkor óta jelen volt az ember. 1928-ban a Nyaka- dűlő mellett kövesút épült, s akkor itt emberi koponyákat találtak a munkások. Göndöcs Ferenc akkori iskolaigazgató átadott több agyagedényt és egy kőbaltát is a megyei múzeumegyesületnek. Az 1928-ban és 1929-ben odaajándékozott tárgyak között voltak egyértelműen bronzkorinak datált edények is, bár minden tárgy pontos korát még nem határozták meg a szakemberek. Az ekkor beszolgáltatott emlékek között akadtak újkőkori kővésők és kőbalták egyaránt.
Szintén útépítés során került elő 1957-ben egy csiszolt kőeszköz. 1961-ben Sági Károlynak a vinkovci kultúra emlékeiről írt jelentésében olvashatunk Kupavár kettős sáncú őskori földváráról, amelynek területén sok mészbetétes cserepet találtak. Magyar Kálmán a Franciska-dűlőben 1975-ben talált pontosabban meg nem határozható korú őskori, illetve bronzkori edénytöredékeket. Müller Róbert régész Váraljapusztától északkeletre, a mocsaras környezetben, a községi temetőtől északnyugatra és a Kurtói-földek északkeleti részén szintén őskori kerámiatöredéket ásott ki.
Draveczky Balázs az 1960-as években a Széchenyi-kastély parkjában megvizsgált egy korábban már megbolygatott sírt, amely az úgynevezett lengyeli kultúra megtelepedését dokumentálta. E nép a késői neolitikum fejlett, földművelésen és állattenyészésen alapuló életmódját folytatta. Itt előkerült egy sertést ábrázoló töredékes szobrocska is, amelynek Ecsedy István rituális jelentőséget tulajdonított, e kultúra népeinek vallásos életében ugyanis kitüntetett szerepet töltött be a vaddisznó.
Magyar Kálmán 1971-ben több bronzkori töredéket vett régészeti adattári nyilvántartásba Kupavár-hegyen. Szerinte is volt itt egy őskori földvár. Fonyódi diákok a Kupa-vár-hegyen, a déli szentély körül bronzkori edénytöredékeket, egy állatszobor-töredéket és egy orsógombot találtak 1971 októberében. A régészek késő lengyeli kultúrához tartozó leletanyagot dokumentáltak 1973-ban, bronzkori és a somogyvár-vinkovci kultúra körébe tartozó emlékeket 1990-ben. A kaposvári régészek 1987-ben egy késő római villa maradványaira bukkantak nem messze Somogyvártól. Alatta késő bronzkori telep emlékeit őrzi a föld.
A kelták az időszámításunk előtti VIII. század második felében érkeztek a Dunántúlra. Ez a vaskori népcsoport terjedelmes, a dombtetőket kihasználó telepeket hozott létre a megyében, erődítéseket és földvárakat emelt. Az időszámításunk előtti III. században a Hercuniates nevű kelta törzs telepedett le Balatonföldvár és Fiad környékén, valamint a Kapos folyó völgyében. Somogyváron is találtak késői vaskori, az úgynevezett La Tene műveltséget reprezentáló tárgyakat. Somogyvárról 1928-ban nemcsak bronzkori és középkori leletek, hanem kelta edények és egy vaskard is bekerült a kaposvári múzeumba. 1971-ben a Várhegy utcában urnát, hajlított kardot és korsókat találtak. 1971-ben egy kelta korsót, 1988 őszén egy kelta kardot, illetve a község belterületéről különféle kelta tárgyakat vittek a megyei múzeumba.
A virágzó kelta telepeket és földvárakat a római légiók söpörték el. Somogy megye félszáznál is több településén akadtak a kutatók az idők folyamán a római időkből származó leletekre. Miután a germán barbárok pusztító betöréseit követően Probus császár uralma alatt, 276 és 282 között újjászervezték Pannóniát, a tartomány mezőgazdasága – köszönhetően a szőlőtelepítéseknek és a Sió csatornázásának – dinamikus fejlődésnek indult.
1876-ban már találtak a helyiek egy téglából kirakott római sírt, valamint különféle üvegtárgyakat, cserepeket és érméket. 1948-ban Sági Károly a somogyvári apátsági romok között egy feliratos – persze másodlagos felhasználású – római márvány sírkőre és egy kis oltárkőre lelt. Bakay Kornél úgy vélte, hogy a „korábbi feltételezésekkel ellentétben a somogyi bencés apátság építőanyagai között nem szerepel »nagy mennyiségű római peremes tégla«, sőt a római megtelepedésre utaló leletanyag is csaknem teljes egészében hiányzik!”. Más kutatók eredményei azonban nem mindenben igazolták Bakay véleményét. Müller Róbert a Várhegyen és a Kurtói-földeken ugyanis nagy számban gyűjtött össze római kori kerámiadarabokat. Magyar Kálmán pedig 1971 őszén lelt a monostor közelében római peremes téglatöredékekre. A faluban találtak II–III. századi római bronzedényeket is. 1986-ban Németh Péter a Resterica-dűlőben több márvány- és téglatöredéket gyűjtött össze. 1987-ben Somogyvár-Restericán, a kaposvár– fonyódi vasútvonaltól nyugatra megtalálták egy IV. században lakott római villa maradványait. Ennek feltárása 1987 áprilisában és májusában történt meg.
A IV. században már csak névleges volt a provincia római közigazgatása és ellenőrzése. Ekkorra már meglehetősen sűrűn váltogatták egymást a zömében germán eredetű barbár népek a megye területén is. Az 527-ben benyomuló longobárdok a Balaton környékén és a megye keleti felében telepedtek le. A germán törzs, több hozzá csatlakozott néppel, 568 tavaszán elhagyta – átengedve az avaroknak – a Kárpát-medencét. A szomszédos, immáron keresztény frankok a terület népeinek megtérítésére törekedtek. Az avarok azonban 799-ben fellázadtak a salzburgi érsek térítő tevékenysége ellen. A négy éven át tartó irtóháborúban a Balatontól délre eső területen élő avarokat szinte teljesen kipusztították.
A honfoglaló magyarok a mai Somogy területén szlávok, germánok és avarok által gyéren lakott vidéket találtak. Eleink 900 táján történt megtelepedését mutatják az eddig feltárt sírok. A közel háromszáz ismert honfoglalás kori temető zöme köznépi. A névtani és archeológiai vizsgálatok tanúsága szerint a megye ősfoglalói a Bogát és a Bő nemzetség lehettek. Magyar Kálmán – a helynevekre alapozott – véleménye szerint Somogyvár először Bogáték birtokába került. A Bő nemzetség is rendelkezett földekkel településünk közelében. Csak később, a X. század közepére vették át a hatalmat az Árpádok: Fajsz és Koppány.
Rövidesen Somogyváron is felépült egy fejedelmi földvár. A X. században egyébként megindult a földvárépítkezés, s a század közepén Fajsz fejedelem szállásait jelző Fajsz helynevek sok esetben olyan várak mellett tűntek fel, amelyek utóbb ugyanolyan megyeszékhellyé váltak, mint például Veszprém, Somogyvár.
Régészeti leletek tömegével igazolható, hogy településünk határa a honfoglalás korában is lakott volt. Ahol a faluban középkori maradványok kerültek elő, és pontosan datálhatóak, azok kora az Árpád-kortól egészen a XVII. századig terjed. Ilyeneket találtak a régészek a Nyaka- és a Török-, továbbá a Temető úti dűlőben, illetve a Kupa-vár-hegyen, valamint a falu Imre-remic nevű részén.
Müller Róbert a községtől keletre, a Makovistya-dűlőben és a Kurtói-földeken nagy kiterjedésű középkori település nyomaira akadt. Az itt gyűjtött kerámiatöredékeket a XII–XVI. századra keltezte. A dűlőnév alapján feltételezhető, hogy az a Kortó falu állt itt, amelynek templomát már 1184– 1188-ban említik. Ezen a területen a zalai régész a XIII. századi Dob, illetve Zadar praediumot azonosította. Ezeken túl még egy nagyobb település nyomaira bukkant, s megtalálta templomának nyomait is. Ez a falu azonos lehetett az 1184–88-ban említett Szent Egyed-templom melletti nagy faluval.
A történeti és régészeti szakirodalom szerint Koppány Fajsz fejedelemnek, valamint apjának, Tar-Zerindnek somogyi birtokait, illetve korábbi dukátusát örökölte. Korántsem biztos, hogy Koppány pogány volt. Somogy a bizánci kereszténység térítőövezetéhez tartozott ekkor. Mindenesetre – Györffy György történész szerint – a „görögnek” mondott szávaszentdemeteri apátság XII. századi birtokösszeírása szerint a Somogyvárnál szereplő vámharmad a Száva menti barátokat illette. Az is tény, hogy a nyugatra is eljutott bizánci szentek – Kozma, Domján, Miklós, valamint György – tiszteletének nyomai Somogyban is fellelhetőek.
Györffy György a megyében főként olyan helyneveket talált, amelyeknek a nevet adó népeivel Géza fejedelem Somogyot körülzárta, és amelyeknek letelepítése a X–XI. század fordulójára volt jellemző. Feltűnőnek tartotta a hat Berény és a négy Kér falut: másutt ilyen nagy számban sehol sem fordultak elő. Ezekből két Berény a somogyvári völgyben települt. Magyar Kálmánnak pedig az tűnt fel, hogy Somogyvár fölött a Berény mellett a Besenyő helynevek is erősen sűrűsödtek. E falvak Somogyvárt északon és keleten vették körbe: „…e különféle törzsekből összetevődött jobbágyság az uralkodó nemzetség hatalmi szervezete volt. S az ellenállók leverésére váraik és szállásterületeik megszállására használták őket. …Megállapítható volt az is, hogy Koppány leverése után a lázadó pogányok megfékezésére kerültek besenyők és berények Somogyvár környékére” – írta Magyar Kálmán.
A Váraljapusztai úttól délre, úgy öt-hatszáz méterre lehetett egy a X–XI. századi katonai település, Ság. Ugyancsak Somogyvár közelébe teszik Varsányt (Wosian), az alánok magyar népnevéből képzett helynevét, illetve annak katonai települését. A földrajzi nevek alapján Magyar Kálmán a község körül helyezte el a Berény, a Lándor és a Kér törzsbeli útőrzők katonai településeit. A Tót(i), a Berény és a Varsány települések szintén az utakat vigyázták. A Somogyvár közelében állott katonai települések szintúgy az István kori megszállásra utalhatnak.
Amikor 997-ben meghalt Géza fejedelem, az új rítus szerint fiának, Istvánnak kellett őt a hatalomban követnie. A fejedelmi nemzetség egyik ágához tartozó Koppány azonban a keresztény elsőszülöttségi jogot nem ismerte el, és magának követelte a fejedelmi széket. A Veszprém melletti összecsapást követően István Koppányt felnégyeltette. Trónra lépését követően Koppány földjét a veszprémi püspökség hatalma alá rendelte. 1002-ben azonban „egy olyan cserét hajtott végre, mely szerint elvette Somogyországot a veszprémi püspöktől, és a pannonhalmi apátságnak adta püspöki jogokkal, cserében pedig bizonyos királyi udvarházak dézsmáit adta a püspöknek” – miként azt Györffy írta.
Az uralkodó így fogalmazott az erről szóló oklevelében: „Kitörvén ugyanis a háborúk vihara, melynél fogva a theutonok és a magyarok között nagymérvű lázadás fejlődött ki, nevezetesen, midőn a polgárháború veszélye szorongatott, egyik vármegye, névleg Somogy, el akart engem űzni atyám székéről; ily nagy aggodalomtól illetve, kételkedő lelkemnek minő tanácsot adjak, hova forduljak: vezéreimnek t. i. Poznánnak, Cuntnak, Orchiusnak és Domonkos érsek uramnak jelenlétében fogadalmat tettem Szent Mártonnak, hogyha az ő érdemi folytán a belső és külső ellenséget legyőzhetem, nevezett vármegyének minden javai, tanyái, földjei, szőlői, vetései, vámjai s a jövevények bortermése utáni tizedet, – nehogy a megyés püspökhöz, hanem inkább a nevezett monostor apátjához tartozónak látszassék, – fent nevezett vezérek és sok főember tanúsága mellett minden további késedelem nélkül átengedemş És nehogy Szent Mihály egyháza [veszprémi püspökség] ezáltal károsultnak lássék, vagy a megyés püspök a tizedszedésben jogtalanságot, panaszt, s a maga részéről megrövidítést tapasztaljon, egy birtokot, mely Cortoúnak hivatik, lakosaival és minden hozzátartozóival átadtam.”
A király ezt követően olyan kiváltságokat adott a Szent Márton-hegyi apátságnak, amilyenekkel a montecassinói rendelkezett. Így történt azután, hogy Somogy évszázadokon át Pannonhalmának fizette a tizedet. A vármegye két, még I. István által szervezett főesperessége azonban – melynek központja Somogyvár és Segesd volt – természetesen a veszprémi püspökség fennhatósága alá tartozott.
István a vérségi kötelékeken alapuló szervezetet területivé alakította át. Ennek során kerültek Somogyba a király legmegbízhatóbb emberei, a korszerűbb fegyverekkel rendelkező páncélosok vezérei, a német lovagok: a Koppányt legyőző Vencellin, a Győr és a Harc nemzetség. A somogyvári földvárat is fegyveres katonasággal szállta meg a király, a királyi hatalom és közigazgatás képviselője itt is a teljhatalmú ispán lett.
Koppány egykori vára olyan hatalmas védmű, hogy sáncai még ma is láthatók az országút irányából. Ahogy a helytörténész-polgármester, Móring József Attila szemléletesen írja: „A IX. században készült erősség a kupavári kiemelkedés északnyugati, háromszög alakú, 220 m x 135 m alapterületű kiszögellésén volt. A fennsík felől két árok védte. A ma is meglévő sánc – őskori alappal – 9–12 m magasan áll. Nyugaton több helyen beszabdalták. Egy felső, 10–12 m-es sáncrész megmaradt, északi és keleti irányban fut körbe. Keleten kettős sáncrendszer nyomai fedezhetők fel. A sáncokkal és más védelmi építményekkel körbezárt belső téren álltak a vezér építményei. A magas, jó kilátást és védelmet adó földvár a Balatonnal több oldalon érintkezett. Kikötőhelyek a mai Váraljapuszta területén lehettek. A vár felé utak a szemben lévő keleti oldalról és a kortói részek felől futottak. …Igazi fejedelemként élt itt a nagyhatalmú úr. Külső-Somogy rengetegei, a balatoni vízivilág, nagy seregei és szövetségesei tekintélyes hatalmat biztosítottak neki. Udvarában együtt éltek a törzsi-nemzetségi arisztokrácia és a katonai kíséret rangos képviselői. …A XI–XII. században épült somogyvári ispáni vár egyedülálló Magyarországon, maradványai még lepusztult állapotban is rendkívüliek. A fal szélessége egy király öl, vagyis 310 cm.”
I. István, a vármegyerendszer kialakítása során a somogyi várakat és a hozzájuk tartozó birtokokat királyi tulajdonná nyilvánítva a környező vidékek központjaivá tette. Közülük kiemelkedett Somogyvár, mely később a középkori megye székhelye lett. A források már a XI. században „fényes városként” emlegették, területe három hektár körüli lehetett akkortájt.
A vásáros helyek kialakulása megelőzte a középkori városok kifejlődését. Igaz, a vásártartás önmagában nem volt elegendő ehhez, de e jog nélkül mégsem ment végbe a fejlődés, változás folyamata. Sajnos kevés adattal rendelkezünk a magyar királyság első századainak vásárait illetően. Tudni lehet viszont a településről, hogy I. András király 1055-ben Somogyvár vásárvámjának harmadát – hasonlóan Tolna révéhez és vámjához – a tihanyi bencés monostornak adományozta. „Somogyváron …már a XII. században megtartották a vásárt” – írta Fügedi Erik egy helyütt.
István Kortó nevű udvarházának korai voltát bizonyítja, hogy a király már 1002-ben a veszprémi püspökségnek adományozta azt. Előkelőbbek nemcsak a várban, hanem attól keletre, a kortói részen is éltek. Kortó a mai községtől keletre lévő Makovistya-dűlőben feküdt. Az itt előkerült nagy tömegű XI–XIII. századi kerámia-, tégla- és csontlelet jelentős falu maradványait mutatja. Joggal feltételezhető, hogy itt állott egykoron a Szent György-templom.
Az ispáni várnépek, a várjobbágyok és várszolgák Somogyvár Hidas és Váralja nevű településrészein egyszerű patics- vagy vert falú, földbe mélyített kunyhókban és nemezsátrakban éltek. Váralján tudunk a Szent Péter-templomról. Kupavártól keletre, a Nyaka-dűlőben is feküdt egykoron egy nagyobb falu vagy inkább egy városrész saját templommal.

Rézkori leletek a kastélyparkból (Berzy Péter rajza)

Bronzkori emlékek Somogyvárról (Berzy Péter rajza)

Bronzkori edény (Berzy Péter rajza)

A vár falainak nyomai (Bakay)

Szent István megmossa kezét a Szentesica-forrásban – templomfreskó (Bősze Sándor felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT