Amiről a táj mesél

Teljes szövegű keresés

Amiről a táj mesél
A neves XVIII. századi tudós, Bél Mátyás azt tartja, megyénket a somogyvári várról nevezték el. Baksay Sándor szerint az, hogy a megye „…Soma személynévből vette-é, vagy egy hasonló hangzású szláv szótól nevét, mely erdőséget jelent, vagy a somból, e fanyar ízű gyümölcsből: nehéz eldönteni. Csak az a bizonyos, hogy tiszta magyar hangzású. Lehet, hogy a som játszik benne. Ezen szószármaztatás barátai hivatkoznak is az emberderék vastagságúra fejlődött sokszázados somfákra, melyek itt-ott, s főként a megye ekkori vára, Somogyvár környékén ma is láthatóak.” A kiváló nyelvész, Kiss Lajos szerint a helynév a som főnév -gy képzővel ellátott származéka, amely somfában bővelkedő helyre utal. Nem zárta ki a Sumudí vagy a Sumug személyneveket sem. A várral mint erősséggel pedig később egészült ki a helységnév.
Az 1960-as évek végén összegyűjtött névanyagból bőséges információt nyerhetünk a falu népének hajdani életéről, mezőgazdasági tevékenységéről, illetve a falut körülvevő erdőkről, erdei mellékiparokról. Erről tanúskodnak az olyan elnevezések, mint a Pásztorház: ebben az utcában laktak egykor a községi pásztorok. A mostaninál jelentősebb mértékű állattenyésztésre utal a már lebontott jószágállás, a Nyári-akó. A Cifrálénak hívott dombos területen valamikor sokfajta fa volt s állítólag ezért keresztelték el Cifra allénak. A falu környékén őshonos cserfát több helynévben is említik (Homok-cser, Új-cser, Hajlós-cser, Kaposi-úti-cser, Ó-cser). Egykoron ott lakó birtokoscsalád emlékét is megőrizték a dűlőnevek, például a Bekes-köz, a Szenyéri-domb, a Móring-csapás, a Sándor-kút vagy a Bodonyi út. Az Otocska-agácás az egyik grófi tiszttartó családnevét viseli. A plébánosnak szőlője volt a Pap-kert falurészen. Az Aligvárom, az Aligvári-dombon lévő szőlő tulajdonosa – állítólag – állandóan azt hajtogatta: „Alig várom, hogy teremjen.” Az állíttatója családnevét kapta a Matics-kereszt.
A földrajzi nevekben a település története is megörökítődött. A Várhegyre, a Kupa vezér várának tartott Kupavárba a Várhegyi utcán juthatunk fel. A magas domb alatt feküdt a Várajja-puszta. Az Oszó-hegy a néphagyomány szerint azért kapta a nevét, mert itt is vár állott valamikor, s a védői így kiáltottak fel: „Ó, szój, ágyú!” A hagyomány szerint Szent István király a Szentesica-fórásba’ mosta meg a kezét — ezért csodás erőt tulajdonítanak a víznek. A monda szerint Kupa vezér a Szavica felé menekült a feleségével egy lovon, s mikor a ló kimerült, ezt mondta asszonyának: „Száj le, Vica!” A hajdan itt élt nációkról mesél a „Német utca (Kossuth Lajos u.)”, amelyet régen németek laktak. A Kossuth Lajos utcában – amely Tót utcaként is ismert volt – nemcsak a németek, hanem a Szlavóniából – magyarosan: Tótországból – érkezett szlávok is éltek.
Ha a Balaton déli oldalán haladunk Somogyvár felé, mind az országúton, mind a vasúton dél felé, Kaposvár irányába kell fordulnunk. A Marcali-hát peremén fekvő, dombos és erdős vidékű külső-somogyi település a Balatontól délre 26 kilométerre, a megyeszékhelytől 32 kilométerre fekszik. Vasútállomása a Kaposvárt Fonyóddal összekötő vonalon van. A falun keresztül halad a kaposvár–balatonboglári országút, amely bekapcsolja a balatoni műútba. A legközelebbi és könnyen elérhető város a 26 kilométerre fekvő Marcali. A vasútvonal öreglaki állomásától nézve keletre magasodik a Kupavár-hegy, amely alig magasabb félszáz méternél.
A Balaton hajdani legnagyobb öbléből maradt vissza a Nagy-berek, amelynek vize a XIX. század első felében még a várhegy alját mosta, szintje a középkorban négy-öt, de még 1916-ban is egy méterrel állt magasabban, mint napjainkban. A várhegy háromhektárnyi fennsíkján ma is láthatóak azok a sáncok, amelyek a területet körülfogták. A Kupavár-hegyre csak egy út vezet fel dél felől. A nyugati oldalán kikötő is volt századokkal ezelőtt. A Nyaka-dűlő a Beslia-hegy és a Laki-hegy nyugati felét érintve haladt a középkori út a Kupavár-hegy keleti oldalán.
A községet határoló falvak: Öreglak, Kisberény, Gamás, Somogyvámos, Pusztakovácsi és Pamuk. A falut minden irányból természetvédelmi terület veszi körül: a 28 hektáros Várhegy és a közelében levő 142 hektáros parkerdő, a 29 hektáros kastélypark és az 116 hektár területű Brézai-erdő. A Kupa-vár-hegy alatt lévő Szentesica-forrás kristálytiszta vizéhez legenda kapcsolódik: miután Szent István király legyőzte Koppányt, a lázadó somogyi vezért, megmosta véres kezét ebben a forrásban, ahol később csodálatos gyógyulások történtek. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök egyházlátogatási jegyzőkönyve is megemlékezik e csodákról a XVIII. században: „A hagyomány szerint a török időben az öreglaki basának adót kellett fizetniük az ide zarándokoló keresztényeknek. Sőt, egy ízben a basa vak lova is visszanyerte látását, amikor a kút vizében megmosták, de ezután három évre elapadt a kút vize. Három év eltelte után új kút keletkezett, de a másik, magasabb dombocskán a királyi út mellett. A török kiűzése és a keresztények békéjének helyreállta után a kút vize az eredeti helyen tört fel újra és az elkövetkezendő időkben mindmostanáig a különféle betegségekben szenvedők ide zarándokolva Isten kegyelmében részesülnek.”
A község első geográfiai leírását Pesty Frigyes 1864. évi gyűjtésében olvashatjuk: „Hagyomány után Somogyváron a’ Sz. István korából ismeretes Kupa hercegnek vára volt, - a’ mint az éjszak-nyugotti szőllőhegyek egyik ormán létező rom »Kupavárnak« neveztetik. Fekvése hegyes, völgyes. Földje részben fekete agyag, részben homokos. Termékei: buza, rozs, árpa, kukoricza, zab, hajdina, burgonya és burgundia.”
A helyi hagyomány szerint a község „őse” a Kupavár-hegy területén, illetve attól keletre, Oszó irányába, déli része pedig Szelistya felé terjedt ki. A település történelmi magva a Balatonból kiemelkedő, meredek falú Várhegy volt, mert kiváló lehetőséget nyújtott erődítmény építésére. A török idők után a község a Faluvíz-patak kelet–nyugat irányában, annak északi oldalán települt újjá.
Somogyvár tizenhét utcájában az 1990-es évek közepén 643 családi ház állt. Az ideérkező idegent a falu gondozott képe, rendezett közterek fogadják. Az önkormányzat parkosítással csinosítja a települését. A falu közintézményeinek állapota jó, folyamatosan gondoskodnak a felújításukról. A házak mindegyikébe már a vezetékes ivóvíz is eljutott. A földgáz bevezetését a családok fele vállalta. A polgármesteri hivatal szervezetten oldja meg a kommunális hulladék és a szennyvíz elszállítását.
A község felszíne szerves részként illeszkedik a Somogy–Tolnai-dombság vonulatába. A Dunától nyugat felé húzódó, lassan vékonyodó, egyenletes felszínű lösztábla darabján fekszik a falu. Felszínét – geomorfológiailag – a víz romboló munkája feldarabolta, és dombvidékké alakította. A víz munkája nyomán mély és hosszú völgyek keletkeztek, mellettük az időszakos vízmosások is jelentősek. Az a völgy, amelyben a vasút is halad, a Balaton hajdani öblének, a Nagy-bereknek a folytatása.
A falu nyugati határa alacsonyabb, enyhén hullámos, homokkal borított terület. A homok minden bizonnyal az egykori Balatonból származik. Sokkal változatosabb a település keleti oldala. A hosszú völgyek itt kelet–nyugat irányúak, mint például a Faluvíz völgye, a Várhegy és Beslia-hegy közti völgy. Mindkettő tulajdonképpen egy állandó vízmosás eredményét mutatja. Somogyvár legmagasabb pontja az Oszói-Öreg-hegyen van, 261 méter magasan.
Somogyvár, bár vizekben gazdag, területén nagy folyóvíz nem alakult ki, s csupán erek és patakok folydogálnak határában a Balaton felé. A Faluvíz-patak teljes hosszában Somogyvár területéhez tartozik. Az Oszó-hegy alatt kettős forrásból eredve, útjában több kisebb erecskét vesz fel.
A Malom-árkon közvetlenül a Faluvíz felvétele után egy malom működött egykor. Turbinával hasznosította a víz erejét, de segédmotorra is szüksége volt, mert a víz nem bizonyult elegendőnek. A Malom-árok látta el az állami halgazdaság 76 holdas tórendszerét is. Bár a berki beöblösödés Somogyvárra eső területe eléggé zsombékos, jó része kaszáló és legelő. A mesterséges létesítmények közül említésre méltó a gyógypedagógiai intézethez közel fekvő kisméretű két halastó. A hajdani állami halgazdaság tavai már nagyobbak. A vasútállomással szemben lévő két tó 32 katasztrális hold területű.
A tapasztalat és a fák dőlése szerint az északnyugati légáramlat a leggyakoribb, jóllehet az északi szelek is gyakran látogatják Somogyvárt. A nagyvázsonyi főn, a Balaton jellegzetes szele sokszor érezteti hatását, nem egy esetben erős, romboló erővel. A mediterrán, valamint a nyugati és keleti légáramlatok sem ritkák. A csapadékhozó szél általában északnyugatról érkezik, az északi szél pedig nemritkán viharokkal jár együtt, főleg nyári időben. Az utolsó nagy jégeső 1987. július 25-én minden termést elvert. A csapadék éves átlagmennyisége egyébként 600–730 milliméter között mozog.
Ahogy a krónikaíró valamikor az 1950-es években feljegyezte, a falu „…hőmérsékleti szempontból beilleszkedik az ország éghajlatának törvényszerűségeibe, bár van egy-két helyi klimatikai adottsága. Ezek közül kiemelkedő a Faluvíz-patak völgye és a vasútvölgy, melyek mély fekvésű területek, sőt többé-kevésbé három oldalról zártak, és így a nehéz hideg levegő sokszor megreked bennük. Érdekes tapasztalat: ha az ember a posta előtti mélyebb területről halad a Várhegy felé, érezhetően melegedik a levegő, de az állomásra levezető horog elhagyása után a vasútvölgy hideg levegővel megült területére jut ismét. Ezeken a területeken jelentkezik ősszel a legelső, tavasszal a legutolsó köd, sőt ezek a fagyveszélyes területek is. Ha a gyógypedagógia kertészetét vizsgáljuk, mely szerencsétlenül a mély fekvésű területre lett telepítve, azt tapasztaljuk, hogy gyümölcsfát ültetni céltalan – bár erre sok kísérlet történt, de eredménytelenül. A kertészeti primőr áruk termelése is sok nehézséget okoz a köd és fagy miatt. Más területeken is előfordulnak fagyok, főleg az északi szélnek kitett területeken.” A napfénytartam évente 1950 és 2050 óra között mozog a faluban, ahol a januári átlaghőmérséklet –1, –2 Celsius-fok, a júniusi 20–21 Celsius-fok, az évi középhőmérséklet 10–10,5 Celsius-fok.
Somogyvár talajában a homok és a lösz dominál. A felszínen az agyag nagyon ritka, csak bányászattal férhetnek hozzá. Az erdőterületek felszínét a barna erdei talaj és annak agyagbemosódásos változata jellemzi.
A község egykori hatalmas, túlnyomóan tölgy- és csererdei a földművelés terjeszkedésével egyre fogytak, de még így is nagy területet foglalnak el. A mai erdőállományban a cser, a tölgy és az akác dominál, de találkozhatunk gyertyánnal, szillel, amerikai dióval és kisebb méretű fenyvesekkel is. A falu legnagyobb összefüggő erdőterületei: a Négyes, a Bréza, az Ó- és az Új-Cser, valamint a Gárdony.
A nagyvadak közül a szarvas és őz számít a leggyakoribbnak, de sok vaddisznó is tanyázik erre. A falu határának madárvilága is változatos, fajokban gazdag. A löszpartokban telepedett meg a gyurgyalag. A halastavakat szívesen látogatják az olyan költöző vízimadarak, mint a gémek, a dankasirály, a vadkacsa és a vadlúd. Még kócsagok is előfordulnak. Sok a róka, s egy időben a borz is megjelent. A sok mezei rágcsáló seregestül vonzza a ragadozó madarakat.
A település I. István uralkodásának kezdetéig Koppány vezér székhelye volt, majd legyőzetése után a somogyi királyi várbirtokok központja lett. Vagyis pogány nemzetségfői székhelyből vált Somogyvár a későbbi királyi megye központjává.
Az 1091. évi somogyvári apátsági alapítólevél urbsnak (város) nevezte a települést. 1224-ben viszont oppidumként (mezőváros) említették. A XII. század végén és a XIII. század elején „villa magna”-ként szerepelt az oklevelekben. A XIV. században is több alkalommal – 1366-ban, 1368-ban és 1397-ben – villaként, tehát faluként írtak róla.
A „…királyi vendégek, a hospesek (annak ellenére, hogy villaként emlegetik Somogyvárt) komoly, szinte városi szervezettel rendelkeztek. Ezt tükrözi az apát által készített oklevél, amelyben a bírón kívül négy volt bírót, illetőleg 8 polgárt ismerhetünk meg. A 12 esküdt között egy szűcs, egy nyereggyártó és két kereskedő foglalt helyet. Mályusz Elemér feltételezi, hogy ezek a »tanács tagjai«” – írja egy helyütt Magyar Kálmán, aki szerint a források ellentmondása úgy oldható fel, hogy Somogyvár esetében a vár civitasát, azaz a vár alatti várost, illetőleg a falu települését külön-külön is meglévőnek feltételezzük. „A civitas [tehát] a vendégek, a vár alatt (a Váralján) lévő településére, míg a villa, az »in villa magna« az apátság mögött, a Szent Apollinaris-templom közelében lévő (a mai Somogyvár templomát, az iskola környékét is érintő) hosszanti …út menti falutelepülésre vonatkoztatható. …Nehezen bizonyítható, de …a XIV. században a civitast (a suburbiumot), a Váralja települést és a »nagy falut« ezért jelölték kétféleképpen. A hospesek (vagy civisek) sem véletlen, hogy a lakóhelyükhöz legközelebb eső vár alatti malmot, illetőleg az ugyancsak a vár alatt lévő kaszálót bérelték.”
Zsigmond király 1410-ben Somogyvár városát a Marcali családnak adományozta. 1470-re így annak csak egy része maradt a Szent Egyed apátság birtokában.
Településünket nemcsak az tette a középkorban a megye székhelyévé, hogy itt székelt az ispán, hanem az is, hogy nemesi vármegye XIII. századi kialakulása után a nemesség többször tartott közgyűlést Somogyvár mellett: így például 1349-ben, 1366-ban és 1397-ben. 1380 júniusában is összejött itt a nemesek gyűlése. 1429 augusztusában is volt közgyűlés a település határában, és 1489 szeptemberében is itt gyűlt össze a megyei nemesek öszszessége. A XIV. századra kialakult a közgyűlések rendszere. Alkalmanként királyi rendeletre, egy konkrét feladat megoldására is összehívták a vármegyei nemesek congregatióját. 1444-ben I. Ulászló parancsára Somogyvár mezőváros mellett – hatalmaskodások, jogtalanságok, különféle gonosztettek és károkozások miatt – gyűltek össze Somogy vármegye nemesei.
Magyarországon a XV. században tűntek fel az első urbáriumok. Ezekben vagy a földesúr által jóváhagyott falutörvényekben szabályozták a település irányításának kérdéseit is. Lassan kialakult az a gyakorlat is, hogy a község lakossága vezetőket választhatott a határ birtoklójának jelöltjei közül.
A törökök kiűzése után, a XVIII. század első felében állt helyre a helyi magyar közigazgatás. Mária Terézia úrbéri rendelete szabályozta először általános jelleggel a községek közigazgatását 1767-ben. A falvak persze továbbra is a földesurak birtokában és irányítása alatt maradtak. A falusiak az általuk jelölt három férfi közül választhatták ki szabadon a bíró személyét, ugyanakkor a földesúr hozzájárulása nélkül választhattak maguknak jegyzőt és esküdteket.
Az 1784–1787. évi első magyarországi népszámlálás idején, a hozzá tartozó Hegyesd és Kukovica pusztával Somogyvár közigazgatási jogállása község, illetve praedium volt.
A magyar szabadságharc 1849 augusztusában elbukott. 1849 júniusa és 1850 decembere között, a katonai kormányzat időszakában Somogy megye – megyefőnökkel az élén – a tolnai polgári kerület egyik megyéjeként a soproni katonai kerülethez tartozott. Augusz Antal cs. kir. főispán 1850-ben tette közzé a vármegye közigazgatásának átalakításáról szóló rendeletét. Ezt követően, 1853 áprilisáig szétválasztották a közigazgatást a jogszolgáltatástól, illetve a katonai és a polgári igazgatást. 1848-ban az úrbériség eltörlésével megszűnt a földesurak közigazgatási joghatósága is. A községek vezetőit a megyefőnök nevezte ki. 1853–1854-ben szervezték meg megyeszerte a kerületi jegyzőségeket. Ekkor választották szét a jegyzői és a tanítói hivatalokat. Somogyvár akkor még a Kaposi járáshoz tartozott. Az 1853. évi diszlokációs táblázatban a somogyvári csendőrőrs az igali szakaszparancsnoksághoz és – természetesen – a kaposvári csapatparancsnoksághoz tartozott.
Az első községi törvény, az 1871. évi XVIII. törvénycikk értelmében kialakított új – immáron polgári – közigazgatási rendszer 1950-ig többé-kevésbé változatlan maradt. A jogszabály – attól függően, hogy miképpen tudtak eleget tenni a települések a rájuk ruházott feladatoknak – háromféle közigazgatási egységet ismert: a kisközséget, a nagyközséget és a rendezett tanácsú várost. Az előző két kategóriába tartozó települések felett a közvetlen törvényességi felügyeletet a járások élén álló főszolgabíró gyakorolta. A község legfőbb döntést hozó fóruma a képviselő-testület volt. Községi bíró állt a település élén, a jegyző az adminisztrációt vezette. Az elöljáróság végrehajtó szervként működött.
Az 1886. évi XXII. törvénycikk, az úgynevezett második községi törvény a bíró- és a jegyzőválasztásba nagyobb beleszólási jogot biztosított a főszolgabírónak. Minden húsz éven felüli önálló lakos választójogot kapott. Az ő voksolásukkal jutott mandátumhoz a képviselő-testület fele, a másik felét a virilisek, vagyis a legtöbb adót fizetők tették ki.
Somogyvár a polgári korban az 1870-ben megszervezett Lengyeltóti járáshoz tartozott, 1872-től 1950-ig a somogyvári körjegyzőség egyik egységeként. A kezdetekben Jád, Edde, Osztopán, Pamuk és Vámos tartozott a körjegyzőséghez. Jád, Edde és Osztopán 1878-ban vált ki, ekkor Jád székhellyel új körjegyzőséget hoztak létre.
Az 1925. évi közigazgatási tájékoztató lapok szerint a község elöljárósága nyolc főből állott. Ugyanekkor két jegyzőt, egy-egy körorvost, körállatorvost, bábát, kisbírót és két éjjeliőrt is foglalkoztattak. A képviselő-testületi tagok közül tizenketten-tizenketten virilisták és választottak, négyen pedig póttagok voltak. Somogyvár a nagybajomi országgyűlési választókerületbe tartozott. A csendőrőrs székhelye helyben volt. A járásbíróság tizenkét kilométerre, Lengyeltótiban működött.
1929-től Visnyei Simon töltötte be a körjegyzői állást. Az ekkor 34 éves tisztviselő Somogyvámoson született. A kaposvári és zalaegerszegi középiskolai évek után a szombathelyi jegyzői tanfolyamot végezte el. Somogyváron kezdte 1914-ben a közigazgatási pályát mint segédjegyző. Visnyei a helyi közéletben is jelentős szerepet játszott a két világháború közötti évtizedekben.
Mivel az Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy a nyilasuralom alól felszabaduló megyékben ismét működésbe hozza a közigazgatás gépezetét, 1945. január 4-én rendeletet bocsátott ki a közigazgatás ideiglenes rendezéséről. A jogszabályban arra hívta fel a demokratikus pártok képviselőiből az élet újraindítására létrehozott nemzeti bizottságok figyelmét, hogy mindenütt alakítsák újra a virilizmussal szakító ideiglenes önkormányzati testületeket. A nagy feladat megoldásában tehát jelentős, mondhatni: döntő szerepet játszottak a községi, a járási és a megyei nemzeti bizottságok.
Az érintett járások igazgatásában a szovjet és bolgár katonai parancsnokságok közigazgatási ellenőrzésének korszaka következett. A községeket a közigazgatás helyben maradt, szolgálatot teljesítő községi alkalmazottai és a hiányos elöljáróságok, valamint a köztudottan baloldali érzelmű polgárok vezették.
A faluban is megalakultak a néphatalmi szervek. Ekkor jött létre a földreform végrehajtására a földigénylő bizottság, a mezőgazdasági termelés irányítására és ellenőrzésére a termelési bizottság és az itt élők 1945 előtt tanúsított esetleges antidemokratikus magatartását vizsgáló igazolóbizottság. A bizottságok összetétele az 1945. évi választások végeredményét tükrözte. A nemzeti bizottság öt-öt kisgazda, kommunista és szociáldemokrata tagból állt össze. A termelési bizottságban öt kisgazdapárti, tíz kommunista és egy szociáldemokrata foglalt helyet. A somogyvári beszolgáltatási bizottság egy kommunista, két szociáldemokrata, valamint két kisgazda tagból állt.
A körjegyzőségben a helyi közigazgatást 1946 októberében Álmos László helyettes körjegyző vezette, őt segítette Ágoston Ferenc és Gál Lajos irodatiszt, Horváth János díjnok, Buzánszky Mária, Tóth Magda és Heves Lajos közellátási jegykezelő, Visnyei Simon terménynyilvántartó, továbbá Boros Sándor közmunka-nyilvántartó. 1947 januárjában már Horváth József jegyző irányította a hivatali munkát. A kétgyermekes, ekkor 34 esztendős tisztviselő felsőfokú közigazgatási végzettséggel rendelkezett. Vagyona nem volt. Pártokon kívüliként szerepelt az 1946. évi adatszolgáltató íveken.
A két irodatiszt az MKP tagja volt. Mindkettő adatlapján a hivatalba lépést megelőző foglalkozásként a tanuló szerepelt. A polgári iskolai végzettségű 36 éves Gál Lajos még 1932-ben lépett közszolgálatba. A 48 éves Ágoston Ferenc, aki öt polgári iskolai osztályt végzett el, 1916 óta állt közszolgálatban. A szociáldemokrata Horváth János 1907-ben született, közigazgatási végzettséggel rendelkezett. 1940-ben került a pályára. A 21 éves Buzánszky Mária és a húszesztendős Heves Lajos, aki később pap lett, a hivatalba lépes előtt tettek érettségi vizsgát. A kisgazdapárti Visnyei Simonné (ötvenéves) négy polgári iskolai osztályt végzett.
A somogyvári elöljáróságban 1946-ban négy kisgazda (Tánczos János bíró, Szentes Lajos, Gelencsér József, Szekeres István), két-két szociáldemokrata (Leopold Gábor, Tánczos Ferenc) és kommunista (Kovács Ádám helyettesbíró, Pödröcz István) tag foglalt helyet.
A Magyar Népköztársaság országgyűlése az 1950. évi I. törvénnyel szovjet mintára vezette be a polgári közigazgatás helyett a tanácsrendszert. A tanácsi választásokat 1950. október 22-ére írták ki. A Magyar Függetlenségi Népfront helyi szervezeteinek személyi javaslatai alapján alakították meg előbb 1950. június 15-én a megyei, majd augusztus 15-én a járási tanácsokat.
A városi és a községi tanácsok zömében október 26-án vagy 27-én tartották meg alakuló üléseiket. Az ezután eltelt két hétben zajlottak le a megyei és a járási tanácsok alakuló közgyűlései is. Az 1950. évi tanácstörvény az egyes települések tanácsait a megyei, illetve a járási tanácsok felügyelete alá helyezte. Ez utóbbiak gyakorlatilag közvetlenül irányították a helyi tanácsokat. A Somogyvári Községi Tanács a Fonyódi Járási Tanács felügyelete alá került.
A község első tanácselnöke Fehér Imre lett. A somogyvári tanácsházán 1950. október 26-án megtartott alakuló tanácsülésről készült jegyzőkönyv nagyon jól mutatta az ötvenes évek hangulatát. Horváth József vb-titkár az állandó bizottságok megalakulásuk óta végzett munkájáról azt állapította meg, hogy „jóformán semmit nem működtek…” Az ötvenes évek testületi ülési témáinak nyolcvan százalékát a mezőgazdasági munkák állása, a terménybegyűjtés, illetve az adóterv teljesítése tették ki.
Az ésszerűségre hivatkozva kezdődött meg az 1960-as esztendőktől – a községi közös tanácsok létrehozásával – a közigazgatás újabb centralizációja. Ezzel együtt született meg a székhelyközségi, illetve a társközségi státus; ez az előbbi jogállású falvak esetében mindenképpen helyzetelőnnyel járt a település fejlődését illetően. 1969-ben alakult meg Somogyvár székhellyel a közös tanács Somogyvámos és Pamuk csatlakozásával.
A közigazgatási szisztémát az 1971. évi I. törvény szabályozta újra. Ekkor szűntek meg a járási tanácsok; funkciójuk egy részét a megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak járási hivatalai vették át. A tanácstörvény ugyanakkor tágította a helyi tanácsok mozgásterét, illetve tovább ösztönözte községi közös tanácsok létrehozását. A Somogyvári Községi Tanács 1971. április 25-én a Fonyódi Járási Hivatal, 1975. január 1-ével pedig a Marcali Járási Hivatal alárendeltségébe került. Ekkor a tanácselnök Fullér József, a vb titkára pedig Móring János volt. Végül: az államigazgatást is befolyásoló további lényeges változás 1984. január 1-jén következett be, ekkor ugyanis megszűntek a járások.
Végiglapozva az 1956 és 1984 közötti majd két évtized háztartási és községfejlesztési költségvetéseit, szükséges kiemelnünk, hogy minden esetben kicsiny összegek szétosztásáról volt szó. A szűkös pénzügyi keretből az apaállattartás, az állategészségügy, a napközi otthon, az elektromos hálózat bővítése, a közvilágítás, később pedig az óvoda, az általános iskola, a napközi otthonok, a könyvtár, a művelődési otthon, a közbiztonság, az önkéntes tűzoltóság, a körzeti orvosi ellátás, a lakásgazdálkodás, a tanács működtetése, az utak és a hidak karbantartása, valamint a járdák és a helyi vízmű építése, továbbá a sportkör kapott az évek során támogatást.
Az 1990. évi rendszerváltás után dr. Gyenis Sándor lett az első polgármester. A képviselő-testület tagjainak Dénes Lajost (Magyar Néppárt), idősb Fürst Gézát (Magyar Néppárt), Gyurákovics Lászlót (MDF), Somogyi Tibort (MDF), Gyurina Gézát (MSZMP), Jávori Ferencet (MSZMP), Kardos Lajost (MSZMP), Geszti Jánost (független) és Keöves Györgyöt (független) választották meg. Az első jegyző Csima János lett. Az 1994. évi önkormányzati választásokon Frank Sándort választották a község első emberének. Kócziánné dr. Hortobágyi Katalin lett a jegyző. A képviselő-testület kétpólusúvá vált: öt képviselőt adtak a függetlenek és négyet a Fidesz. 1994–1998 között Móring József Attila volt az alpolgármester. Négy esztendővel később ő lett a település polgármestere. Ekkor a két független és a hét fideszes képviselő mellett Györki Béla alpolgármester és Both Melinda jegyző dolgoztak az önkormányzatban. A falu közösségét szimbolizáló címert a képviselő-testület 1997-ben fogadta el.
A felszínre került szórvány római emlékek alapján valószínű, hogy a Sopianae–Tricciana (Pécs–Ságvár) és a Sopianae–Valcum (Pécs–Fenékpuszta) közti út egyaránt elkerülte a Kupavár-hegyet. A felszíni nyomok alapján Bakay a hetesi út nyomvonalát tartja római útnak. Erre vezetett az eszéki nagy út, amelyet még a törökök is használtak.
A középkorban négy fontos út keresztezte egymást Somogyváron. Ezek közül kettőt – Magyar Kálmán szerint – már a rómaiak is használtak. A Balaton déli partjáról kanyarodva a Kapos völgye felé vette az irányt az egyik, míg a másik Enying–Tab–Karád felől közelített Segesdre, illetve tartott onnan délre. A XVI. század derekán a „tőzsérek használhatták a simontornya–gyánt–somogyvári utat is, amely az utóbbi mezővárosnál találkozott a Marcalin, Nagyszakácsin és Szentpálon keresztül érkező fehérvár–zákányival, amely viszont Kanizsát elkerülve, attól délre csatlakozott a buda– zákányi fővonalhoz” – állapította meg Szakály Ferenc. Ez Pettau (ma Ptuj) felé vezetett, és élénk forgalom zajlott rajta.
A XVIII. század végén Somogyvárt nem érintette nagyobb ország- vagy postaút. A település útjai bár kitaposottak, de rossz állapotúak voltak. Az 1832. évi országos úttérkép szerint viszont már vezetett közút a faluhoz: az 1848-ban elkészített Tenczer Károly-féle kimutatás alapján látható, hogy a községhez közel húzódott – Szőlősgyörökön, Lengyeltótin és Öreglakon keresztül – a buda– zágráb– fiumei posta- és kereskedelmi főút.
Az 1869. évi országos közlekedési térképről már azt lehet leolvasni, hogy az Öreglakot érintő kaposvár–boglári postaút – amely immár személy- és teherforgalmat is bonyolított – Somogyvár közelében vitt el. A nagy multú utat 1893-ra már a megyei átlagot meghaladó mértékben építették ki: az 1870-es évekre első osztályú postaútnak minősítették.
A község képviselő-testülete 1927-ben tárgyalta a Balatonhoz vezető öreglak–jutai út kiépítésére vonatkozó tervet. „Ezen útépítési tervet a közönség nagy érdeklődéssel kísérte, mert ezen vicinális út a község belterületét érinti, s így remény volt arra, hogy a járási székhely és Balatonboglár mint élénk kereskedőhely és gabonapiac az időjárásra való tekintet nélkül könnyen megközelíthető lesz. A közönség és képviselő-testület el volt készülve a legmesszebbmenő anyagi áldozatra.” Mivel az akkori tervek alapján ez végül is elkerülte volna Somogyvárt, a testület elutasította a javaslatot. A település szerencséjére 1927 februárjában az alispáni értekezleten megváltozott a terv, s az „útépítés Somogyvár község régi óhajának megfelelően a községen, Vári hegyen és Beslia hegyen keresztül Vidámházpusztánál vezettetik be a törvényhatósági közútba, tehát a községre nézve óriási kulturális haladást és előnyöket jelentő útépítés rövid időn belül megvalósulhat”.
1949-ben ezt, a kaposvár–somogyvár–lengyeltóti–balatonboglári utat jelölte az akkori autótérkép jó makadámútként.
Az 1848–49-es szabadságharcot követő két évtizedben és a dualizmus korszakában épült ki Somogy vármegye északi és déli határain, valamint a közepén keresztül vezető vasúti fővonal. Ezek után készült el a megye valamennyi tájegységét át-, illetve összekötő helyiérdekű vasúti hálózat, ez nyolc szárnyvonalból állott. Ez a fejlődés – a drávai hajózással egyetemben – a mezőgazdaság piacra történő s folyamatosan növekedő termelését és szállítását segítette elő. A kaposvár–fonyódi vasút előmunkálataira 1889 áprilisában kért engedélyt két országgyűlési képviselő, Szalay Imre és Krausz Lajos. Az új vasút tervét két esztendővel később terjesztette be a minisztériumba Tallián Béla alispán. Az 1896-ban átadott fonyód–kaposvári vasútvonal nemcsak a Balatont kötötte össze a megyeszékhellyel, hanem bekapcsolta a közlekedés rendszerébe a kaposfüredi, a jádi, az osztopáni, a somogyvári, az öreglaki és a lengyeltóti nagybirtoküzemeket is. A XIX. század vége óta működik posta- és távírdahivatal, valamint telefon a faluban.
Az első világháborút követően autóbusz szállította az utasokat Kaposvár és Balatonboglár között. Ez azonban nem számított hivatalos járatnak, nem rendelkezett sem a kereskedelemügyi miniszter, sem pedig az alispán engedélyével. A hivatalos hálózatba csupán az 1960-as esztendők közepén kapcsolták be a települést. Az 1950-es években már óriási mértékben megnövekedett a teherautó-forgalom is. Napjainkban a Somogyváron keresztül vezető út a megye legforgalmasabb közútjainak egyike.

Rálátás az egykori Nagy-berekre (Bősze Sándor felvétele)

A Beslia (Bősze Sándor felvétele)

A Dózsa György utca távlati képe (Bősze Sándor felvétele)

Részlet a kastélyparkból (Bősze Sándor felvétele)

A jegyzői lak a XX. század elején

A község régi pecsétje

A polgármesteri hivatal napjainkban (Bősze Sándor felvétele)

Somogyvár címere

A vasútállomás a XIX–XX. század fordulóján

A somogyvári vasútállomás napjainkban (Bősze Sándor felvétele)

A sínpár Fonyódra visz (Bősze Sándor felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT