Amikortól minden más lett | Száz Magyar Falu

Amikortól minden más lett

Az élet újrakezdése a háború után a veszteségek számbavételével kezdődött. 1944 nyarán, amikor a német bombázóegységek Tüskeváron és Vásárhely külterületén, a Füzes-réten állomásoztak, az amerikai XV. vadászrepülő-parancsnokságának két gépe Somlóvásárhely térségét is bombázta. Találat érte a Vaczkó-malmot, megrongált a légnyomás néhány faluszéli házat. 1945 januárjában a pápai ejtőernyősök zászlóalja, majd februárban a VI. SS. német páncélos hadsereg első hadtestének Királytigrisei szállásoltak be a községbe. A támadó 2. és 3. ukrán front csapatai március végén érték el a falut, melynek keleti végéről a Bele-szegből (mai Kisfaludy utca) két tankjuk kilövése miatt mindenkit kitelepítettek, elzavartak. A harcoló csapatok szinte minden mozdítható értéket magukkal vittek. A lóállomány kilencven százalékát, a szarvasmarha- és sertésállomány nyolcvan százalékát vitték el, az épületek berendezésében is nagy károk keletkeztek. A községben az utak szinte járhatatlanokká váltak, a közvilágítás gyakorlatilag tönkrement.

A háborús emberveszteségeket, a hadifogság következményeit és az anyagi károkat tetézte a szovjet csapatok jelenléte (a kolostor épületébe orosz női repülőegységet szállásoltak be) és a jóvátételi kötelezettség.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 4-én megjelent miniszterelnöki rendeletével a nemzeti bizottságokra bízta az önkormányzatok és a közigazgatás újjászervezését. A háború utáni első képviselő-testület megalakítása is a nemzeti bizottságok irányításával történt oly módon, hogy a választás nélkül összeállított testületben biztosítani kellett a demokratikus pártok „arányos” képviseletét. Az 1945 nyarán megalakult képviselő-testület tagjai településünkön: Domonkos József bíró, Végh Imre körjegyző, Marton Gergely törvénybíró, Nemes Dezső, idős Deés Mihály, Fábián Lőrinc, Kundermann Gyula, Horváth Gergely, Györgykovács Lajos, Nagy Ferenc, Németh Imre, Marton Elek, Németh István, ifjú Bakos Károly, Fábián Lajos, Marton Gergely és idős Fábián Géza, elöljárók. A képviselők között a bíró és négy elöljáró a Nemzeti Parasztpárt, a törvénybíró és három képviselő a Független Kisgazdapárt, ketten a Polgári Demokrata Párt és csupán egy képviselő volt a Magyar Kommunista Párt tagja, a többiek pártonkívüliek. Ez az összetétel arányos képviseletet jelentett a falun belül, de nem felelt meg sem az 1945-ös, sem az 1947-es országos választások során kialakult erőviszonyoknak.

Alapvetően megváltoztatta a birtokviszonyokat az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 17-én megjelent rendelete, amely a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földművesnép földhöz juttatásáról intézkedett. Somlóvásárhelyen a Magyar Katolikus Vallásalap 1118, Dervalits Ferencné (született Augusz Mária) tizenöt, Erdődy Péter gróf öt, Esterházy Tamás gróf hét, Malcomesz Albert báró tizenkettő, Maróthy István hat, a Pannonhalmi Szent Benedek-rendi Főapátság 21, a Zalavári Szent Benedek-rendi Szent-Adorjáni Apátság öt, a Celldömölki Szent Benedek-rendi Apátság négy, a Zirci Ciszterci Apátság tizenhárom, összesen 1209 katasztrális hold ingatlanának igénybevételével 652 holdat osztottak ki az igénylők között. A vallásalapítvány visszatartott 518 holdnyi területe állami tulajdon maradt, melyen később a Somlóvásárhelyi Állami Gazdaság gazdálkodott. A gazdaság központját a Szent Imre téri Abelesz-házban rendezték be.

A földigénylő bizottság a lovaspusztai birtokból 108 földigénylőnek juttatott átlagosan három-négy holdnyi területet, csak az öttagúnál nagyobb családok részére biztosított hat–nyolc holdat. Innen szakítottak ki száz holdat a bodorfai igénylők számára is. A Csonka-dűlőből kapott 62 család egy-két holdas területet, míg kétszáz házhelyigénylőnek 133 hold földet mértek ki, igénybe véve még a vásártér területét is.

A vallásalapítvány központjául szolgáló valamikori kolostor épülete az Állami Erdészet tulajdonába került, melyet erdészek szolgálati lakásának használtak. A Somló hegyen kétszázötven igénylő kapott átlagosan ötszáz négyszögölnyi szőlőterületet.

A községi elöljáróság és az országos földrendezési tanács megbízottai 1947. április 18-i ülésükön megállapították, hogy bár a vallásalapítvány Somló hegyi szőlőbirtokát 1945 tavaszán kiosztották, a juttatottak azt birtokba nem vették, azt azóta is a vallásalap művelteti és szüreteli. Az új gazdák az állam jelentős anyagi támogatása nélkül, igaerő, gazdasági felszerelés és termelési tapasztalatok híján el sem kezdték földjeik művelését, mások nem tudták sokáig megőrizni gazdasági önállóságukat. Az 1950-es évek elején közülük kerültek ki az első szövetkezeti csoportok tagjai.

A háború utáni öt esztendő a gazdaságban előbb az újjáépítés sikereit és a társadalmi viszonyok későbbi totális átrendezését hozta magával. Az 1949. évi „népfrontos” választásokon az állampolgároknak már választási lehetőséget sem adott a rendszer, a választók 99 százaléka szavazott a népfront jelöltjeire. Somlóvásárhelyen 1945 óta a község vezetését lelkiismeretesen és becsületesen ellátó Domonkos József 1948 decemberében idős korára hivatkozva lemondott. Helyét közel egy évig Somlóvásárhelyi Ferenc töltötte be, 1949–1951 között Kundermann Gyula állt a község élén. A tanácsrendszer megszervezését követően „külső ember”, az ajkai Huisz Péter töltötte be a tanácselnöki és a kommunista párt végrehajtó bizottságának titkári tisztségét a faluban.

A tervgazdálkodás bevezetésével a háttérbe szorított piacgazdaság helyébe agyonszervezett, agyontervezett, az államigazgatási szervek által irányított begyűjtési rendszert léptettek. Az ellátási nehézségekért falun a tehetős, a parasztság legnagyobb tudású és évszázados tapasztalatokkal rendelkező módosabb rétegét tették felelőssé. Az úgynevezett kulákokat adminisztratív eszközökkel tevőlegesen üldözték. Idős Györgykovács Lajos, idős Fábián András, Marton István, Fekete András, Fenyvesi Sándorné, Kakas Ida és Margit, Tell Imre és Somlóvári István került fel falunkban a kuláklistára, pedig ez utóbbinak például csupán hét hold földje volt. Nem voltak tekintettel rossz termésátlagra, hasznavehetetlen vetőmagra, nem számított az életkor, a betegség. A nemteljesítést vagy késlekedést büntették többek közt a beadási kötelezettség felemelésével, pénzbeli kártérítés kivetésével, helyszíni elszámoltatással, amin részben a hírhedt padlássöprést kell értenünk, de jelentette ez a lakás ingóságainak lefoglalását, elhurcolását is. A legsúlyosabb szankció a letartóztatás és az internálás volt. Marton Istvánt Kistarcsára vitték, ott is halt meg betegen, elhagyottan.

A paraszt menekült a földtől. Sokan az ajkai iparmedencében kerestek és találtak munkát.

A rendszer elleni tiltakozásként tört ki az 1956-os forradalom Magyarországon. Az 1956. október 23-i budapesti események híre és hatása október 26-án a délutáni órákban érte el a devecseri járás községeit. Somlóvásárhelyen is megalakult a forradalmi nemzeti tanács, amely átvette a község vezetését, a tanácsot és annak végrehajtó bizottságát feloszlatta. A forradalmi tízeknek is nevezett Nemzeti Tanács tagjai: Tell József elnök, Borbély István, Marton Gyula, Pál Gyula, Szabó József, Szita Ferenc és a korábbi végrehajtó bizottság négy volt tagja Kincs István, Németh Gyula, Szalai Lajos és Zabó Dezső.

A fiatalság is létrehozta a maga szervezetét Somlóvásárhelyi Ifjúsági Tanács néven. Tagjai voltak: Balogh Tibor, Deés Benedek, Chapó Gyula, Chapó István, Fazekas Sándor, Kises János (a helyi nemzetőrség parancsnoka), Orbán Géza, Pecsenke testvérek, Somlai Pál, Tóth Ferenc, Vaczkó László (elnök), Ványik József, Vers Márton, Vesztróczi Antal. Nemzetőrséget szerveztek, hogy állandó jelenlétükkel megakadályozzanak minden külső és belső támadást.

A községben ezekben a napokban, hetekben semmiféle erőszakos cselekmény nem történt. Október 27-én békés tüntetés volt a vásárhelyi Hősök terén, ahol Tóth Ferenc elszavalta a Nemzeti dalt, a résztvevők 48-as dalokat énekeltek, majd Pál Zoltán iskolaigazgató mondott ünnepi beszédet. A forradalom utolsó napjaiban a fiatalok élelmiszert gyűjtöttek az ostromlott budapestieknek, amit veszprémi egyetemisták szállítottak el a fővárosba.

A forradalmi napok után az ország egész területén a megtorlás évei következtek. Somlóvásárhelyen olyan következményekkel, hogy sokan voltak kénytelenek hátrányos megkülönböztetést elviselni „tetteik” miatt. De az ifjúsági tanács több tagja aktívan őrizte a forradalom emlékét. Vaczkó László 1959-től minden október 23-án felhívta bajtársát és barátját, Vesztróczy Antalt Somlón lévő pincéjébe, hogy ünnepeljék meg a forradalom kitörésének évfordulóját, és idézzék fel az 1956-os eseményeket. A kis társaság idővel bővült, 1963-ban pedig létrehozták az Októberi Frontot azzal a céllal, hogy a forradalom eszméinek ébrentartására röpcédulákat készítenek és terjesztenek. A guminyomdával készült röpiratok szövege a következő volt: „Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá életed, nincs veszve bármi sors alatt, ki el ne csüggedett”, vagy „Emlékezzél hazánk elfelejtett ünnepén”, „Emlékezzél az 1956-os forradalom mártírjaira”.

A röplapok készítőit a rendőrség 1966. március 14-én letartóztatta. Vaczkó Lászlót a röpiratok készítésén túl azzal is vádolták, hogy „különösen rokonszenvezett a többpártrendszer visszaállításával, hazánknak a Varsói Szerződésből, a KGST-ből való kiszakítása gondolatával és az ország »semlegesítése« gondolatával”.

Mivel a héttagú csoportot fegyveres összeesküvés kezdeményezésének és vezetésének vádjával állították bíróság elé, a büntetés is súlyos volt: Vaczkó Lászlót, Fazekas Józsefet, Burucs Dezsőt, Vesztróczy Antalt, Major Istvánt, Gubics Dezsőt és Kocsi Józsefet nyolc évtől hét hónapig terjedő szabadságvesztésre, a közügyektől való eltiltásra és tízezer forinttól kétezer forintig terjedő vagyonelkobzásra ítélte. Vaczkó László később Somlóvásárhely polgármestere lett.

1958 decemberében az MSZMP központi bizottságának ülése határozatban mondta ki a kollektivizálás meggyorsítását. Rendelkeztek a falusi pártszervezetek és tanácsok által szervezendő, úgynevezett szövetkezetfejlesztési bizottságok megalakításáról. A szervezők általában arra törekedtek, hogy először a falvak tekintélyesebb gazdáit vegyék rá a belépésre, hogy azután az ő példájukat kövessék a többiek.

Somlóvásárhelyen már az első kampányban, 1959 márciusában megalakult a Somlógyöngye Termelőszövetkezet. Első tagjai: Borbély Ignác, Domonkos László, Magyar József, Marton Elek, Mészáros György, Vörös Lajos, Marton Pál, Somlai József, Varga Ferencné, Ványik Dezső, Vásárhelyi Ferenc, Zámbó Sándor. A vezetőség tiszteletbeli tagja, a nyolcvanéves Domonkos László javaslatára a tagság az akkor 39 éves Somlai Józsefet választotta a szövetkezet elnökévé.

Az új szerveződés rendkívüli nehézségekkel kényszerült szembenézni.

A közösbe vitt állatoknak a nyár folyamán istállókat kellet építeni, ekkor épült fel a falu keleti szélén, a 8-as úttól északra az Új-major. A Torna- és a Csigere-patak szabályozásáig a vizenyős terepen még állatokkal is nehezen lehetett a földet megművelni, gépekkel pedig szinte lehetetlen volt. Az 1960-as évek elején elvégzett vízszabályozások után a művelési nehézségek megszűntek és ezen túl új területeket is nyertek a vetések számára. Így lett például kiváló szántóterület a 8-as út feletti – korábban nádasos, mocsaras – rész.

Minden igyekezet ellenére azonban a szövetkezet évekig fizetésképtelenséggel küszködött, és a többszöri elnökváltás sem oldotta meg a gondokat. A megyei vezetés javaslatára 1968. január 1-jén először a somlójenői termelőszövetkezettel egyesült, ekkor 211 taggal, 2794 katasztrális holdon gazdálkodott (fő profilja a növénytermesztés volt, de állattartással: szarvasmarha, baromfi is foglalkozott), majd 1972-ben beolvadni kényszerült a Devecseri Virágzó Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe. A környező szövetkezeteket felszippantó óriási szervezet 1985-ben 1243 hektáron gazdálkodott, amely később több kft.-re bomlott, majd eladták vagy bérbe vettek.

Az állami gazdaság 1950-ben költözött Somlószőlősről Somlóvásárhelyre. Ezeknek az intézményeknek a feladata eredetileg a kisüzemek nemesített vetőmaggal, fajtiszta tenyészállatokkal való ellátása lett volna. Területük rohamos gyarapodásával azonban ezeknek az elvárásoknak nem tudtak megfelelni.

Somlóvásárhelyen egyrészt növénytermesztéssel foglalkozott a gazdaság az állami tulajdonba vett földeken, másrészt bortermeléssel a Somlón. Ezekre a területekre tette rá azután utóbb a kezét a Badacsonyi Állami Gazdaság, amely együtt járt a somlói bor hírnevének tönkretételével is. A somlói számukra csak minőségjavító eszköz volt a badacsonyi javára használva. Vezetésük alatt, mint önálló tájbor eltűnt a somlói a piacról.

A Somlóért felelősséget érzők először 1981-ben kísérelték meg a Somlói Baráti Kör létrehozását, majd 1986-ban Devecserben alakult újjá a szervezet. A Somlói Baráti Kör első elnöke Tornai Endre országgyűlési képviselő lett, alelnöke Farkas Imre erdőmérnök, titkára Csite Antal tanácselnök. A héttagú elnökség többi tagja: Bogdán József, Gyuricza László, Kozarits Zoltán és Schwarcz Béla.

A kör alapító tagjai között tudós, üzletember, tanár és a Somló környéki falvak gazdálkodói egyaránt megtalálhatók. Az 1930-as évek mozgalmához hasonlóan a Somlót szerető befolyásos emberek szaktudásukat és kapcsolatrendszerüket felhasználva ismét tenni szeretnének a hegy és környezetének megmentéséért. Hegytörvényt alkottak, hagyományokat őrző somlói napokat szerveztek, borversenyeket rendeztek.

A kilátóavatás ötvenedik évfordulóján emlékművet avattak a hegytetőn, és eredeti nevét is visszakapta a kilátó.

Értékeinek és hagyományainak ápolását a Somlón érdekelt négy önkormányzat, Somlóvásárhely, Somlójenő, Somlószőlős, Doba által 1991-ben létrehozott Somló Hegy Alapítvány vette át (első elnöke Halla László vezérigazgató, titkára Vaczkó László) és viszi tovább.

A rendszerváltozás megteremtette a szabadabb élet, a fejlődés lehetőségét a településen. 1992. szeptember 1-jétől működik az új óvoda a faluban.

Az 1998-as választásokon Kovács Józsefet, az iskola korábbi igazgatóját választották polgármesterré. Az új testület működése alatt a település képe sokat változott. 1999-ben elkészült az új faluközpont a buszmegállóval.

Ugyanebben az évben fejeződőtt be a faluban az előző ciklus alatt elkezdett gázvezeték kiépítése is. 2000 júniusában Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, a Magyar Demokrata Fórum elnöke avatta fel a településnek adományozott Millenniumi emlékkeresztet.