IX. Almási és neszmélyi hegytörvények (1766)

Teljes szövegű keresés

IX. Almási és neszmélyi hegytörvények (1766)
Articulusok
Mellyek a Felséges Uraságtól Almás Helység Promontoriomának jövendőbeli megmaradása, és jó rendnek megtartására mintegy valóságos Törvénynek formájában adattatnak ki, a kikhez ezen Helységben való minden rendbéli mostani és jövendő Szöllős Gazdák, mind valóságos Törvényhez, mindenkor és mindenekben magokat tartoznak alkalmaztatni. Legelőször is pedig következik, hogy Bírák, vagyis Hegy Mesterek meg esküdtetések formája: úgy, mint:
Én N.N. esküszöm az élő Istenre, a ki Atya, Fiú, Szentlélek teljes Szent Háromság egy bizony örök Isten, hogy én a melly Hegybéli Bíróságot s Hivatalt magamra föl vettem, abban híven és igazán eljárok, senkinek Személlyét nem tekintvén, Atyafiságot, Szomszédságot, Barátságot, Félelmet, Adományt kedvezést félre tévén, valakit kártételben titkon avagy nyilván, éjjel vagy nappal benne találok, mindazokat az én Hitemnek kötelessége alatt, legelsőben a Helység Bírájának meg jelenteni el nem mulatom, annak utána az Uraságnak is bé mondom, magánossan véle semmiképpen meg nem egyezek; Úgy szintén Vinczellérek, Pásztorok dolgaikra, restségekre, és kártételekre szorgalmatossan vigyáznom köteleztetem, és ha azt elfeledni el mulasztom, mind annyiszor az Uraságnak és Helységnek büntetésébe essem. Isten engem úgy segéllyen!
Első articulus
Hogyha valamelly Szöllős Gazda a Szöllő Hegyen igazságtalanoknak, vagy hamissaknak kiáltaná tenni az hegyhez hittel, köteleztetett Bírákat, tehát annak büntetése lészen tizenkét forint, melynek három része az Uraságot, egy része pedig a Helységet fogja illetni.
Második Articulus
Hogyha valamelly Szöllős Gazda Vasárnapon, és más üllyő ünnepen Isten Törvénye ellen tapasztaltatik Szöllőjét mívelni büntetése lészen ennek is három része az Uraságé, egy pedig a Helységé fog lenni. Nem különben ha a most említett ünnepeken Gyümölcsöt fölösleg szedne, vagy is kereskedésre rázna az ollyaténoknak Gyümölcsfák confiscaltassék.
Harmadik Articulus
Hogyha valamelly Szöllős Gazda maga Szöllőjét el akarja adni, legelsőben is a kétfelől való Szomszédjait azon Helybéli Bírák által kinállya meg mindazáltal adván nekik 15. napot, el fojván a 15. nap, tehát ezután úgy adhassa el, a mint magának tetszik, és azután Szomszédoknak semmi megvettése nem lészen hozzája; A föl vállás […] lészen az Uraság előtt, úgy annál erőssebb jussal meg maradhasson a vett Szöllőben, a mellyből az Uraság köttettje alatt ki adná levelét, ugyan az Uraságnak mind ez ideig illyenektől járandó kivül, Két forintot, a Hegy Biráknak pedig 60. krzt. vagy az adó vagy a vevő amint az alkuban megegyeznek tartoznak fizetni.
Negyedik Articulus
Hegy Mesterek köteleztetnek az olyan Szöllős Gazdákat a kik Szöllőjüket rosszul dolgozzák, és parlagon hagyják, leg először meg inteni, a melly intés ha semmit sem fog használni, tehát az Uraságnak, hogy Szöllőjöket azonnal minden jutalom nélkül el vehesse, és másoknak akik jobban dolgozzák, adhassa, tartoznak bé mondani; amint hogy Vincellérekre is, Munkásokra, és Pásztorokra szorgalmatosan vigyázni köteleztetnek, hogy a reájuk bízott Szöllőn kívül ne járjanak, és Szomszédoknak, vagy másoknak kárt ne tegyenek, hogyha pedig kár tételben tapasztaltatnának, büntetve legyenek annyira, a menyire a kártétel Helység és hegy Bírák által fog betsültetni amellyet […] a Káros Szöllős Gazdának tartoznak az […] fizetni; Úgy nem külömben Szölőben titkon járó vadászokra is köteleztetnek a hegy Birák végyázással lenni mindenkor, kiket is tapasztalván, azonnal puskájoktól meg fosztani, és hogy tizenkét forintra azon felyül büntetődjenek, az Uraságnak bé adni tartoznak; Rossz életű asszony pásztorokat pedig a szölőkben senki se állítson ugyan tizenkét forint büntetés alatt, mellynek is három része az Uraságé, egy része pedig a Helységé fog lenni.
Ötödik Articalus
Az hegy Mesterek és Bírák midőn a szöllőket járják szabad lészen nékik egy-két gyümölcsöt a fák alatt föl venni, vagyis fákról szakasztani, nem pedig tarisznyával a házakhoz hordani, vagy másoknak Uraság és Vármegye Tisztein kívül gazdálkodni, avagy éppen pénzen eladni, sőt a Szöllős Gazdáknak Gyümölcsét, és mindenféle Terményt minden úttal móddal őrizni és oltalmazni tartoznak.
Hatodik Articulus
Hogyha valaki leg inkább egyik Szomszéd a másik híre nélkül Szöllőjében tapasztaltatik, vagy keresztül járja, és útat tsinál által rajta, vagy valamelly fej Szöllőt le szakaszt, avagy gyümölcsét el viszi, az ollyant rajta tapasztalván Hegy Mesterek vagyis Bírák, büntessék 4. ftra, ennek is három része az Uraságé, egy pedig az Helységé lészen.
Hetedik Articulus
Senki egyik Szöllős Gazdának Szöllőjéből, sem Télen, sem Nyáron, semmi szin alatt karóját el vinni, vagy Szöllő hagyományát le metszeni: avagy oltványát ki ásni ne merészellye, ha ki tapasztaltatik, büntessék Tizenkét ftra, mellynek is három része az Uraságé, egy pedig a Helységé fog lenni.
Nyolcadik Articulus
Hogyha valamelly embernek történetből Marhája a Szöllő Tilossába vagy a Szöllőbe szalad, annak kártétele a Káros Gazdának fizettessék meg, és ha szánt szándékkal tapasztaltatik, hogy Marháját a Szöllőbe bocsáttya, vagy hajtja, akkor a Hegy Mesterek meg fogván tizen két forintra büntessék; három része az Uraságot, egy pedig a Helységet illetvén.
Kilenczedik Articulus
Midőn valamelly villongás vagyon a két Szöllős Gazdák között az útak és megyék eránt, tehát akkoron a Helységbeli és hegy Bírák tartozni fognak az […] részire ki menni, és azok közt igasságos igazitást tenni, és ha úgy kiványák, hogy Megye kövekkel ki rakják azon villongó Megyét, akkor tartozni fognak az […] minden le tett kőért Nékik le tenni 12 pénzt.
Tizedik Articulus
Ha valamelly gyümölcsfa, vagy ága miatt a Szomszédok között verekedés volna, tehát a hegy Bíró esküdttel együtt, kimenvén az […] kivánságára, az ollyan fát, vagy annak ágát a villongásnak el távoztatásáért vágják le, ha pedig az ollyan Fának Gazdája nem akarná engedni, a Hegy Bírák által büntettessék 4 ftra, a mellynek három része az Uraságé, egy része pedig a helységé fog lenni, és ugyan csak azután is vágattassék le az ollyantén fa vagy ága.
Tizen egyedik Articulus
Valamelly Személly az helységbéliek közül a Hegy Bíróságot föl vállalni nem akarná, tehát magát az Uraságnál tizenkét forintokkal megválthassa.
Tizen kettődik Articulus
Hogy ha valamelly Törvényt a Hegy Bírái az Helység béliekkel tésznek minekelőtte Executioba mennyen a dolog, tartozni fognak azon Törvéntételt az Uraság eleibe terjeszteni, azt helyben hagyván az Executiót azután végben vihetik.
Tizen harmadik Articulus
Hogy ha valamelly Szöllős Gazda maga Szöllőjében valakit meg fog, vagyis Marhát bé hajt, tehát nem lészen néki szabad hír nélkül meg alkudni, és ha meg alkuszik is egyedül csak a maga kára eránt alkudhatik meg, és az után ugyan csak tartozik bé adni az hegy Bírának, és sem Tolvajt sem Marhát senkinek maga keze alatt nem szabad tartani, hanem mentül elébb lehet, az hegy Bíró keze alá tartozik 12 frt. büntetés alatt adni, és az attól magának satis factiot kérni; megböcsülvén a Kárt a büntetésnek három része az Uraságé lészen, egy a Helységé.
Tizen negyedik Articulus
Minekelőtte pedig a régi bévett szokás szerént az Uraság által föl nem szabadíttatik a Szüret, mind addig sem csemetéknek, sem […] az Uraság Fundusán lévő Szöllőjöket nem lészen szabad meg szedni, és ha valamelly Helységbeli ember kivánná el vinni maga Borait, tehát az Uraságtól szükség hogy szabadsága légyen, másképpen, ha tapasztaltatik minden bora confiscaltatik és az Uraság részére foglaltatik.
Tizen ötödik Articulus
Hogyha embert fognak a Szöllőben, a ki lopné mégyen, büntetése fog lenni 12 frt. az Uraságot 9 f. az Helységet 3 frt. illetvén; hasonlóképpen tizenkét ftra büntetődnek azok is, a kik Szüret előtt, vagy is meg hagyván a Szöllőt Szüret után is Puttonyokkal és Kosarakkal akárhol akárkinek árulni vagyis el adni tapasztaltatnak.
Tizen hatodik Articulus
Neszmélyen Szöllős Gazda tartozni fog maga Szöllője végében az útakat, gátakat, és gyepüket meg csinálni újjítani, és minden jó móddal tartani, ha pedig valamelly embernek gáttyán rés találtatik, s gondviseletlensége miatt Marha mégyen bé rajta, büntetése 4 frt. az Uraságnak tudniillik 3 f. az helységnek 1 frt. járandó lészen.
Tizen hetedik Articulus
A ki Szöllő Hegyen Istent Káromló Szókkal illetné Szomszédját, vagy Felebaráttyát, büntetése az Uraság részire f. 1. Helység részire kr. 50.
Tizen nyolcadik Articulus
Minden esztendőben Szüret előtt, minekelőtte az Uraság bé megy, tartozik a hegy Bíró a helységet, és külső Szöllős gazdákat öszve gyűjteni, és ezen Articulusokat előttök el olvastatni, hogy ha pedig valaki parancsolatra semmit sem hajtván, meg jelenni el múlatná, annak büntetése 4 frt. három része az Uraságé, egy a Helységé lészen.
(Magyar Országos Levéltár: A Zichy család levéltára. P. 707.–118 CS. Almási és Neszmélyi hegytörvények 1766.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem