Alpokalja? Kisalföld?
Alpokalja? Kisalföld?
A falu Magyarország nyugati szélén, közvetlenül az osztrák határ mentén fekszik, Soprontól tizenkét kilométerre délkeletre. Pontosabb meghatározással: a Nyugat-magyarországi peremvidék Sopron-vasi középtájának egy sajátos helyén, határában ugyanis három kistáj találkozik. Észak-északnyugaton az Alpokalja, azaz a Soproni-medence, dél-délkeleten a Kisalföld Fertő–Hanság-medencéje, míg keleten a Répce-sík övezte átmeneti táj. Ezeken a kistájakon alakult ki a mai község, a hajdani két település, Kiscenk és Nagycenk 1893-as közigazgatási egyesítéséből.
A térség jellemzői a geológiai harmadkorban, mintegy hat-nyolc millió évvel ezelőtt, a Pannon-tenger feltöltődésével jöttek létre. Nagycenkről is elmondható, hogy a nyugat-magyarországi peremvidék minden sajátosságát magán viseli, határa sík és dombos öntéstalaj.
A település domborzatának és talajviszonyainak kialakulásában nagy szerepet játszott két patakja, a korábban határjelölő Ikva és a nagycenki falurészt délnyugatról átszelő Arany-patak. Érdekes mindkettő története, hiszen
a korabeli források Ikva néven a Sopronnyék (Neckenmarkt)–Hasfalva (Haschendorf)–Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) felől érkező és Pereszteg– Pinnye felé (délnyugat–keleti irányú) patakot jelölik, azaz a mai Arany-patakot. Ebbe Nagycenk határában torkollik bele az úgynevezett soproni Ikva vagy Merenye. Ez utóbbit nevezték aztán később Eika, Spitallbach, majd Ikva néven. Ma is két Ikváról beszél a falu, a sopronit megkülönböztetésképpen – egyben szennyezettségére is utalva – a „büdös” jelzővel illeti.
Az Ős-Ikva a vízzáró agyagon több méter vastag kaviccsal fedte be völgyét, amely még ma is megtalálható Fertőboztól Hegykőig. Ugyanakkor a hordalékszállítás és az agyag bemosódása következtében barna erdőtalajok, barnaföldek és csernozjom barna erdőtalajok alakultak itt ki mozaikszerű elrendeződésben. A termőrétegek vastagsága hetven-kilencven centiméter és művelésre alkalmasak.
Az Ikva a mai medrét Széchényi Ferenc birtokossága idején, az 1700-as évek végén foglalta el, amikor is ő a több ágra szakadt és mocsaras területeket képező patak útját a kópházi határtól kezdve kiegyenesíttette és a kastélytól távolabb vezettette. Beszédes dűlőnevek őrzik a patakok hatását a talajviszonyokra. Az Ikva mentén kialakult kavicsövet a kópházi határtól nevezik Köves-erdőnek illetve Köves-mezőnek, a torkolat utáni egykori vizenyős rétet Vízállónak hívják.
Az egész határ területe északról délre, illetve nyugatról keletre lejt, a Fertő tótól három kilométerre esik. Legmagasabb pontja a Füles (Nikitsch) felőli területen 269 méterre a tengerszint felett van, míg a legalacsonyabb a peresztegi határ közelében: 153 méter. Maga a lakott terület az Ikva és az Arany-patak völgyében helyezkedik el. Innen származik a régebbi Gödörcenk elnevezés. Az egyik legmagasabb pontja a templom és a temető környéke, a legalacsonyabban a Kiscenki utca eleje, a kastély és környéke fekszik. Ez az elhelyezkedés kedvez a páradús levegő kialakulásának, és az állandó nagy harmatok jótékonyan hatnak a flórára.
Az éghajlat mérsékelt. Az Alpok közelsége alakítja mind a hőmérsékletet, mind a csapadékellátást, mind pedig a széljárást. Az évi középhőmérséklet az országos átlag (tíz Celsius-fok) alatt marad: 9,6 Celsius-fok. Az uralkodó szélirány északnyugat–délkeleti. Ritka a szélcsendes napok száma, akárcsak a pusztító, nagy erejű viharoké. A szél sebessége évi átlagban hét-nyolc kilométer óránként. A népi megfigyelés nem égtájakban határozza meg a szél irányát, hanem valamilyen helyhez köti. Így jegyezhette le Varjú Sándor a múlt század közepén ezt a mondást: „A szélnek segge luka a Fertő, be kék dugni!”
A Fertőnek egyéb vonatkozásban is nagy jelentőséget tulajdonítottak a nagycenkiek. Azt tartják ugyanis, hogy a nagy viharokat, jégesőket a Fertő „lehúzza”. Ezt annyira komolyan vették, hogy amikor 1903-ban felmerült a tó lecsapolásának a gondolata, a községi képviselő-testület bizottságot jelölt ki, hogy protestáljon az elképzelés ellen a minisztériumban. Úgy fogalmaztak, hogy Nagycenk, ha nincs is közvetlenül érdekelve a le- vagy le nem csapolásában, közvetve mégis érdekelt, amennyiben „a község természeti viszonyait… nagyban befolyásolja a Fertő vize, a község előnyére, amennyiben a Fertő vize az okozója annak, hogy elegendő csapadék, eső van, míg a veszélyes zivatarokat, jégveréseket minden esetre elhárítja és magához vonzza”. Nem tartották kevésbé fontosnak azt sem, hogy a Fertő gazdaságilag is hasznos, mert a község „nád- és alomhoz könnyen juthat most belőle”.
Természetesen nem csak a természeti erők „segedelmét” várták, a viharfelhők ellen a falu népe is felvette a harcot. 1747-ben Farkas Ádám kántor kötelességei közé tartozott a felhők és viharok elleni harangozás. A XIX. század technikája még „hatékonyabbá” tette a védekezést: a kovácsműhelyben őrzött mozsárágyúk durrogtatásával igyekeztek elhárítani a vészt.
Komolyabb jégverésekről 1899-ből, 1936-ból és 1975-ből van adatunk.
Azt is megfigyelték, hogyha „a fülesi (nikitsch-i) harang áthallatszik, három napon belül eső lesz”.
A csapadék évi átlaga 582 milliméter, ami szintén az országos átlag alatt marad. Ennek következtében pusztító árvizek is ritkán jelentkeznek. Ebben a szabályozások is nagy szerepet játszottak, hiszen korábban sok panasz volt az eláztatott földek miatt. 1759-ben több mesterember, elsősorban takácsok adóját törölték vagy mérsékelték, mert az árvíz tönkretette a műhelyeiket. A Mária Terézia által elrendelt urbáriumi összeírásokban a rétek, szántók egy részének használhatatlanságát panaszolták a jobbágyok.
A legutóbbi, 1996-os árvíz már egészen más okokra vezethető vissza. A főút alatti átereszek, csatornák eldugultak, így a víz nem várt helyeken, a kiscenki házak udvaraiban, pincéiben bukkant fel, amire korábban nem volt még példa.
A természetes növénytakaró mára igencsak elszegényedett. Ennek fő okai a XVIII–XIX. századi nagy erdőirtások. Napjainkban az erdőterület nagysága 359 hektár, nyolcvan százalék a tölgy és csertölgy, de jelentős helyet foglal még el az akác és a fenyő is. Az aljnövényzetet főképp kökény, bodza, mezei szil és mezei juhar alkotja. Nem őshonosak ugyan, de Nagycenk flórájához mindenképpen hozzátartoznak a Széchényiek által ültetett fasorok – platán, hárs és szeder – és a kastély parkjának növényritkaságai, amelyekről már a XVIII. századi krónikás is megemlékezett. Vályi András a kert jellemzésekor a növénykülönlegességeket, a parkon átfolyó kanyargós patakot, a mesterséges dombot és barlangot, valamint a Fertőig nyúló hársfasort emelte ki.
A környék állatvilágára a változatosság a jellemző. A nagyvadak közül, ha nem is nagy számban, de megtalálható a szarvas, a vaddisznó és az őz. A ragadozók közül a róka, a görény és a nyest is előfordul. A régi korokban bizonyosan farkasok is éltek itt, legalábbis erre enged következtetni, a ma is élő, Farkasverem dűlőnév.
A legtarkább a madárvilág, mert a Fertő madarai közül is sok faj talál otthonra a közeli mezőkön és az Ikván. A kastély parkjának odvas fáiban különböző bagolyfajok tanyáznak. A tavaszi, nyári hajnalok a sok-sok énekes madár hangjától hangosak. Közéjük számítanak, bár elég kellemetlenek, a varjak is, amelyek a platánok koronáin nagy telepekben élnek.
Ekkora madárpopuláció mellett természetesen szép számban megtelepedtek a ragadozó madarak is. Elsősorban egerészölyv és réti héja vadászik a környéken, de láthatunk vörös vércsét is szitálni a kastély környékén. A kétéltűek közül az erdei béka, a barna varangy és a kecskebéka fordul elő nagyobb számban. A hüllőket elsősorban a siklók és a fürge gyíkok képviselik, a fokozottan védett lábatlan vagy pannon gyík példányai is felbukkannak a platánok alatt.
Nagycenk ma közigazgatásilag Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozik, amelynek korábban Győr-Sopron megye volt a neve. Az 1950-es közigazgatási reform előtt Sopron megye – illetve vármegye – része volt, és a soproni járáshoz tartozott. 1892 októberében belügyminisztériumi rendelet írta elő az addig külön közigazgatású két község, Nagy- és Kiscenk egyesítését. Az egyesítést sem itt, sem ott nem fogadták kitörő örömmel. Kiscenken a bírót azzal vádolták, hogy eladta a falut. A nagycenki képviselő-testület 1893. évi első ülésén, amelyen az új működési szabályzatot alkották meg, a jegyzőkönyv a következő szavakkal kezdődött: „Kis-Cenk községnek Nagycenk községbe történt bekebeleztetése folytán…” Eladdig az 1871-es községi törvény alapján Kiscenk kisközségként, Nagycenk körjegyzőségként működött. A XIX. század végéig tehát mindkét település közigazgatásilag önálló faluként, de csaknem mindvégig ugyanazon nagybirtokosok uralma alatt élt.
Már a kora középkorban, a Nádasdyak birtokossága idején mindkét településen volt úriszék, a terheket szerződésben rögzítették. Nagycenk jelentős vám-helynek számított, és ennek megfelelően mezővárosi rangot is kapott.
1677-től Kiscenk és Nagycenk élete végleg összefonódott a Széchényiek nevével. Előbb Széchényi Antal, majd Széchényi Ferenc költözött Kiscenkre. Ferenc a halála előtt három hitbizományt hozott létre, amelyek közül a cenki birtok Istváné lett. A reformkor és Széchenyi munkássága a községek életének is meghatározójává vált. Új iparágak születtek, korszerűbbé vált a mezőgazdasági termelés. A XX. században is hatással volt a legnagyobb magyar a településre, hiszen a modern időkben 1973-ban megnyílt múzeuma öregbíti ma is a község hírnevét.
A trianoni döntés és a velencei egyezmény alapján kiírt népszavazáson, 1921-ben, a település elsöprő többséggel, mindössze öt ellenszavazattal, Magyarország mellett voksolt. 1982-től 1991-ig Nagycenk nagyközség volt, amelyhez több társközséget csatoltak.
A nagycenki falurész a sopron–sárvári, 84-es számú fő közlekedési út melletti dombos, völgyes terepen épült. Kiscenk az Ikva völgyében, a patakkal párhuzamosan futó sopron–győri, 85-ös számú országút mellett fekvő, egyutcás település. A fő közlekedési utakon kívül még két vasútvonal kapcsolja be az ország közlekedési hálózatába, a sopron–szombathelyi MÁV-vonal és a GYSEV Sopron-Győr-i vasútja.
A községtől öt kilométerre van a Kópháza–Deutschkreutz-Sopronkeresztúr határállomás.
Hírét, régi és új értékeit ma is jól példázza a Vasárnapi Újság 1858. november 1-jén kelt írása, amely szerint: „Soprontól másfél mérföldnyire fekszik Czenk. Áll Nagyczenk mezővárosból és Kis-Czenk faluból, melyek együvé olvadva termékeny síkon terülnek el, melynek regényességet a közeli halmok és távolban kékellő hegyek adnak. Osztrákhon határától Czenkig alig találni magyar vendégszerető tűzhelyt, alig hallani magyar szót. Azért mondják aztán a vidék lakosai, hogy Czenken kezdődik Magyarország.”
A falu északkeletről
)
A Kis allé platánsora a kovácsoltvas kapuval
