Kitekintés a XX. század második felére | Száz Magyar Falu

Kitekintés a XX. század második felére

A második világháború lelki, erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt tönkretette az országot. S azzal, hogy Magyarország a szovjet megszállási övezetbe került, eleve hosszú időre meghatározta a sorsát.

A XX. század második felének két kiemelkedő helyi politikai eseménye visszafogottan zajlott le. Talán annak tudható ez be, hogy a község sok megaláztatást ért meg az 1940-es években, és a lakosok általában óvakodtak a régi sérelmek felhánytorgatásától. Ezek és az 1950-es kemény évek a lelkekben természetesen mély nyomot hagytak. A község politikai hangulatát jellemezte úgy az egyik tanácstag egy 1954-es tanácsülésen, hogy az iskolások „Előre!” köszöntését a felnőttek gyakran „Hátra!” köszöntéssel fogadták.

1956. október 25-én (26-án?) alakult meg a Nemzeti Bizottság Nagybörzsönyben. „…, mint sok más helyen, leváltották a törvényesen megválasztott végreható-bizottságokat és azok vezetőit” – írták a falu vezetői 1957-es beszámolójukban. A faluban házi készítésű plakátokat ragasztottak ki és röplapokat osztogattak, behatoltak a pártirodába és feldúlták. Az 1957-es járási jelentés szerint „Nagybörzsöny községben Horváth István követelte, hogy a zászlókból ki kell vágni a csillagot, majd Szabó István a magyar hősi emlékműről évekkel ezelőtt eltávolított turulmadarat tette fel. Farkas István és Szabó András a gabonaraktár feltörésére szervezkedtek. … Ebből a községből, ahol annak idején német ajkúak kitelepítése volt, több szóváltás történt, azonban tettlegességre nem került sor”. Ugyanaznap nagygyűlést is tartottak a községháza előtt, ahol Soltész István plébános felolvasta a 16 pontot, megválasztották a nemzeti bizottság és a nemzetőrség vezetőit és tagjait. A húsztagú nemzetőrség parancsnokává Freml Józsefet választották meg.

A további eseményekről így számoltak be 1957-ben a község vezetői: „… Nálunk nem fordult elő, hogy a Szovjet Hősök sírjánál az emléktáblákat letörték volna, nálunk sértetlen volt, sőt november 1-jére gyertyákat tettek a sírokra, és fel volt[ak] kapálva.” Valóban, a Pest Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya kivizsgálta Nádhera Ferenc tanító ügyét, aki tanítványaival együtt tett e sírokra gyertyákat, s aki a tanácsteremben tartott beszédében is csitította a felkorbácsolt kedélyeket, hogy „… községünkben a rend és nyugalom megmaradjon. Az ellenforradalom ideje alatt a községünkben a lakosok között, nevezetesen az őslakos sváb [!] és a betelepült felvidéki és anyaországi telepesek között a viszony mind élesebbre vált. Fejét vette az őslakosok között az az irányzat, hogy az idetelepültek adják vissza házaikat és földjeiket. Ez községünkben teljes anarchiára vezetett volna”.

A forradalom leverése után felmentették azokat a vb-tagokat, akik tagjai voltak a „forradalmi végrehajtó bizottságnak”. A megtorlások során bírósági eljárást nem folytattak le nagybörzsönyi lakosok ellen, viszont rendőrségi felügyelet (ref.) alá helyeztek két személyt, Pintér Józsefet és Glázer Mártont; öt hónapi időre közbiztonsági őrizet alá vettek egy személyt, Kertész Mihály erdészt, a nemzeti bizottság tagját, aki több sztrájkot is szervezett az erdészetnél.

Az 1990-es rendszerváltozás békés lefolyását tükrözik az egyik párt, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselőjének 1990 januárjában mondott szavai: „Mi visszafogottan működtünk; ennek több oka is van. … Az MDF az ellenzék szerepét nem vállalja, sőt messzemenően el is utasítja. [!]” Az 1990. évi választásokon Kempf Gyulát választották meg a település polgármesterévé.

Nagybörzsöny lakosainak száma az első világháború időszakáig folyamatosan és egyenletesen nőtt. Ezt követően az 1960-as évek közepéig lassan és egyenletesen csökkent – kivéve a ki- és betelepítések időszakát, amikor „mesterségesen” növekedett a lélekszám –, majd napjainkig erőteljes csökkenés figyelhető meg. A férfilakosság száma a háború után száz fővel csökkent, s ezzel felborult az addigi egyensúly férfiak és nők között.

A lélekszám átlagosnál nagyobb csökkenését napjainkig az okozza a természetes fogyás mellett, hogy a fiatalok nagy része elhagyja szülőfaluját, és a nagyobb, kedvezőbb életkörülményeket nyújtó községekben vagy városokban telepednek le. Különösen vonatkozik ez a magasabb képzettségűekre. A község demográfiai helyzetének legfőbb vonása így a lakosság elöregedése, amit már a 70-es években így összegeztek, hogy „a község kihalófélben van”. Az 1980-as évek közepén a férfiak 21, a nők 47 százaléka élt egyedül. A összlakosság életkor szerinti megoszlása mindig kedvezőtlenebb volt a környező településekhez képest: 1949-ben a lakosság 38 százaléka volt 18 év alatti, ez az arány az 1980-as évek közepére 23 százalékra csökkent.

1945 után a keresőképesek hetven százaléka földműveléssel foglalkozott, húsz százaléka erdei munkás volt, öt százalék iparos és öt százalék „egyéb”. A földműveléssel foglalkozók száma fokozatosan csökkent: az 1960-as években a keresőképesek hatvan százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 1990-ben a 352 keresőképes személy mindössze 31 százaléka. Több munkahely megszűnésével, átalakulásával a munkalehetőség drasztikusan csökkent a faluban, s a munkaképes lakosság egy része a környező településeken, Vámosmikolán, Szobon, Zebegényben és Nagymaroson talált munkát, de jó páran voltak – az 1960–70-es években – a tatabányai bányákból és az építőiparból hetente hazajárók. Sokan azonban, általában a jobban képzettek, a munkalehetőség vonzásában elköltöztek a faluból. Az 1980-as évek végén a lakosság negyven százaléka volt keresőképes, ezek közül mintegy kétszáz dolgozott helyben.

Visszatérve a háborút követő évek kronológiájához: a koalíció, az „átmenet” éveiben Nagybörzsönyben is megalakult a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Független Kisgazda Párt (FKGP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) helyi szervezete. 1945. április 17-én tartotta alakuló ülését a nemzeti bizottság is, mely pártközi megegyezés alapján hozott határozatokat a község ügyeiben, és egyik legfontosabb feladata a lakosság ki- és áttelepítésének szervezése és a politikai igazolások kiadása volt.

A háborús károk helyreállítása után a nagybörzsönyiek hozzáfogtak falujuk rendezéséhez, szépítéséhez. Több éven át fásították a ganádi vicinális útmentét, a templom, a főtér, a strand, a Báró-kút és a Pánholc-hegy környékét. Az 1960-as években beépítették a foghíjas telkeket, csinosították a girbegörbe utcákat, megszüntették a törkölygödröket. 1977/78-ban befejeződött a Hunyadi tér rendezése, a közvilágítás korszerűsítése. Az 1980-as évek elejétől kezdték meg házhelyek kimérését és kiosztását, hogy magánlakások, üdülők épülhessenek rajtuk. 1986-ban még csak 74 volt a magánüdülők száma, de egyre többen, főként budapestiek vásárolnak régi lakó- és présházakat, hogy hétvégi házzá alakítsák át azokat. 1982-ben megszüntették azt a gyakorlatot, hogy a présházak közötti területeket tartós földhasználatba adják, mert ez a területek összképét rontotta. 1990-ben természeti területi védettséget kapott a Szent István templom, a Pánholc-hegy és horgásztó környéke.

A település zártsága – és gyakran politikai okok – miatt időnként hátrányos helyzetbe kerültek a nagybörzsönyiek. A villanyvilágítást csak 1954. december 24-én vezettek be, de Ganádpusztán még 1966-ban sem volt villany.

A település arculatához még ma is hozzátartoznak a közkutak, a kerekes kutak, habár az utóbbiak többségét már nem használják vizük magas nitráttartalma miatt. 1982-ben kezdték meg a közműves vízellátás és a báró-kúti vízbázis kiépítésének előkészítését, és 1990-re megépítettek 12,8 kilométer vízvezetéket, 51 tűzcsapot, 48 közkutat, szivattyúházat és két százköbméteres tárolómedencét. A járdák építését csak 1971-ben kezdték meg, s 1988-ban is még csak nyolc kőburkolatos utca volt (7863 méter út és 8247 méter járda). A közcsatorna hálózat kiépítését napjainkban tervezik. A gázvezeték gerinchálózatának lefektetése megtörtént.

A másik, mindig fájó pont a gyenge közlekedés . Az első autóbuszjárat a háború után csak 1948-ban indult meg, s egy évvel később a járat már a községbe is bement, naponta négyszer. 1949-ben még hiába kérte a község a Nagybörzsöny–Márianosztra közti erdei vasút helyreállítását, ez csak később történt meg, de 1984-ben meg is szűnt ez a közlekedési lehetőség. Azóta a síneket és talpfákat is felszedték. Rövidebb időszakokra ismét beindították a járatokat a Nagybörzsöny–Nagyirtáspuszta közti szakaszon, de a vonatok – több eredménytelen kísérlet után – ma sem járnak.

Az 1945-től bekövetkezett politikai–gazdasági változások közül a községek gazdasági életét leginkább a földreform befolyásolta. Nagybörzsöny esetében azonban a birtokszerkezet szinte semmit nem változott, a tulajdonviszonyok pedig sajátos formában módosultak. Ennek egyrészt a már ismertetett politikai okai voltak, másrészt a szűk határ miatt viszonylag kis terület volt ki- vagy újraosztható. Állami tulajdonba (Váci Erdőgazdasági N. V.) került az esztergomi érsekség birtoka (5624 hold), herceg Breuner Károly örököseinek Ganád pusztai birtoka (180 hold) és a német lakosságtól elkobzott területek (352 hold). Valószínűleg a büntetés része volt, hogy a Ganádi major földjeit ipolytölgyesiek kapták, majd 1946-ban, látván, hogy jó néhány nagybörzsönyi családnak szinte semmi föld sem jutott, 87 holdat visszavéve, fél és egy holdas parcellát osztottak ki nyolcvan család között.

A birtokok nagysága a következőképpen alakult: 1–5 holdig 185 gazdaság (558 hold), 5–10 holdig 113 gazdaság (778 hold), 10–15 holdig 24 gazdaság (296 hold), 15–20 holdig 7 gazdaság (124 hold), 20–25 holdig 1 gazdaság (25 hold), összesen 330 magángazdaság (1781 hold, ebből 1503 hold szántó), valamint az állami erdőgazdaság (5624 hold). Az Ipolyon túli csehszlovák területen 15 itteni „kettősbirtokos” család, míg a túloldalról kettő bírt magyarországi földet. A nagybörzsönyi családok közül azonban csak három kapott a határátlépésre feljogosító kettősbirtokos igazolványt. A nagybörzsönyiek gazdasági felszerelése rendkívül hiányos volt 1945-ben: 32 ló, 4 ökör, 140 tehén és négy kis traktorral (cséplőgép) rendelkeztek.

Az első termelőszövetkezet, a Kossuth Tszcs 1948-ban alakult meg, melybe a Felvidékről áttelepítettek közül senki sem lépett be. Mindössze 260 hold földet vittek be a tagok a közösbe. 1950-ben nyolc kulákot is összeírtak, akik között mindössze egy földműves volt, a többi bércséplő, kereskedő és vendéglős. A tsz-átalakítás 1955-ben is csak döcögve haladt, mindössze tizenkét taggal bővült a létszám. A „hibát” – a korra oly jellemző vélekedés szerint – külső tényezők okozták, azok a községbe „visszaszivárgó” kitelepítettek, akik „… zavarják az itt lakó áttelepült magyarokat”.

1956-ban időlegesen feloszlott a Kossuth Tszcs, majd beolvadt az 1959. március 8-án alapított Hunyadi Tsz-be. Ebbe már kétszáz család lépett be, a lakosság 85 százaléka. A település bizonyítani akart ország-világ előtt, túltenni önmagán és a szomszédos településeken, amikor rátért a kollektív gazdálkodásra, és 1960. április 4-én elnyerte a „szocialista község” címet.

A nagybörzsönyi tsz gabonát, silókukoricát, zabosbükkönyt, dohányt, szarvaskerepet termesztett, kerti növényeket, majd az 1960-as évek elejétől egyre több gyümölcsöst – almát, kajszibarackot, málnát, epret, szamócát, ribizlit és dióst – és faiskolát telepítettek. Ekkor alakították ki a háztáji földeket 370 holdon. Az állatállomány mindig viszonylag alacsony maradt, viszont jelentős volt a méhészet. 1967-től ipari jellegű tevékenységet is folytattak (üvegcső előkészítés, ládagyártás, műszergyártás, forgácsoló üzem, szeszfőzde, 1976-ig szikvízgyártás), és a tsz kőbányát működtetett. 1974. január 1-jén a nagybörzsönyi és a letkési tsz egyesülésével létrejött a letkési székhelyű Ipolyvölgye MGTSZ. Az 1980-as évektől egyre több területet adtak ki háztáji művelésbe, ahol bogyós gyümölcsöket termesztettek, s a termést a tsz vásárolta fel. Ennek ellenére, mint a volt tanácselnök egy 1984. évi vb-ülésen megjegyezte, „… a régi időkben még harcoltak a földért, ma viszont a fiataloknak már nem kell, az idősek pedig nem bírják művelni”. 1989-ben megalakult a Földhasznosító és Kiválást Szervező Bizottság, mely a tsz-ből való kiválást és új szövetkezet szervezését készítette elő. 1990-ben megszervezték a Gazdakört is, húsz taggal.

Külön kell említenünk a hajdan volt híres nagybörzsönyi szőlőművelést. Az elvadult szőlőket kivágták, helyükbe gyümölcsösöket telepítettek. Úgy tűnik, az 1960-as évek közepéig nem volt különösebb baj a szőlőtermesztéssel, ámbár a kollektív művelést és a nagyüzemi művelést nem szenvedhette. 1956-ban még nyolc hegybírót választottak, de a szőlő egyre jobban veszített jelentőségéből. 1973-ban ugyan volt 265 szőlőtermesztő, akik azonban „mind régi, rossz szőlőterületekkel” rendelkeztek. Ezek nagy részét kivágták az 1980-as évek végére. Így áldozott le a nagybörzsönyi szőlőtermesztés napja.

A Nagybörzsönyi Volt Erdő és Legelő Közbirtokosság 325 tagja 888 1/2 joggal rendelkezett, és közösen birtokolt 719 hold erdőt, 107 hold legelőt és 14 hold kopár területet. 1951-ben szerződés alapján átadták erdeiket kezelésre az állami erdőgazdaságnak. 1966-ban országosan felszámolták e társulatokat.

1950-ben külön legeltetési bizottság is alakult (elnök: Párt Márton), és tagjai sertést, kecskét és szarvasmarhát tartottak. 1960-ban beolvadt a tsz-be.

A Nagyirtáspusztán, majd a faluban székelő Váci Erdőgazdasági N. V., később Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Nagymarosi Erdészetének kirendeltsége, 1945-től biztos megélhetést nyújtott hetven–nyolcvan családnak. Az államosított Pális-féle fűrészüzemet az erdőgazdaság vette át, s a meginduló ércbányászathoz szükséges fűrészárut állította elő.

1946-ban még 67 iparengedélyhez kötött iparost és házipart űző személyt írtak össze a községben. Volt közöttük asztalos, bércséplő, kosárkötő, fakitermelő, ács, kocsmáros, fuvaros, borbély, kereskedő, cipész, kovács, kőműves, kádár, szeszfőző, bérfűrészes, fenyőkereskedő, szikvízgyártó, bognár, molnár, szabó, hentes és pék. 1952-re valamennyi iparengedélyt felülvizsgálták, majd többségüktől bevonták, felszerelésüket államosították. Voltak, akik a tsz-ben folytatták a mesterségüket, de az 1960-as évek közepén már csak mindössze tizenöt magánkisiparos működött a faluban. Ezt követően az 1980-as évek végéig folyamatosan tovább csökkent a kisiparosok száma.

A Nagybörzsönyi Központi Szeszfőző és Gyümölcsértékesítő Szövetkezet önkormányzatát 1949-ben felfüggesztették, államosították, majd beolvasztották az FMSZ-be, 1959-től pedig a tsz folytatta ezt a tevékenységet. A megszüntetett Hangya Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet helyén 1949. május 1-jétől működött a Nagybörzsönyi Földműves-szövetkezet, később a Vámosmikola (majd Szob) és Vidéke FMSZ, majd ÁFÉSZ.

A kereskedelmi ellátás színvonala mindig vitatéma volt a község lakossága, vezetősége és a bolthálózatot fenntartó cégek között, mivel a nagybörzsönyi kitérő nem hozott elég nyereséget. A faluban sokáig csak egy vegyes- és egy élelmiszerbolt, egy hentesüzlet, egy kocsma és egy terményfelvásárlási telep működött. 1969-ben történt az egyetlen nagyobb beruházás, a bisztró és az önkiszolgáló vegyesbolt megnyitása. Ez utóbbit 1986-ban abc-áruházzá alakították át. A hetipiaci napokat szombatonként tartották, a négy országos vásárt (január 3., június 15., augusztus 5., október 18.) 1979-ben rendezték meg utoljára, mivel a kicsinosított főtér már nem volt alkalmas erre a funkcióra.

A pénz- és hitelintézetek közül 1964-ben nyitott fiókot az Állami Biztosító szobi irodája, 1965-ben az OTP Vámosmikolai fiókja, 1979-ben a Nagymaros és Vidéke Takarékszövetkezet. A postahivatalt 1949-ben helyezték a község határáról a főtérre.

Az orvosi ellátás megoldatlansága jelentett sokáig neuralgikus pontot a nagybörzsönyiek életében. Az 1828-as összeírásból tudjuk, hogy időnként itt tartózkodott a kerületi orvos, a XIX. század közepétől a vámosmikolai, néha az ipolyszalkai körzeti orvos látta el a községet. 1953-ben lett Nagybörzsöny körzeti orvosi székhely, s innét járt át az orvos Letkésre és Ipolytölgyesre. 1945-től egy-két bába is működött. 1956-ban megszervezték az önálló védőnői körzetet. A korszerűtlen rendelő és orvosi lakás helyett 1986-ban épült községi összefogással új rendelő. 1977-ben létesítettek 25 férőhelyes szociális otthont, öregek napközi otthonát az egykori Zsember-féle házban, mely területi szociális gondozást, étkeztetést is végez. A rossz egészségügyi ellátás miatt működött korábban a Börzsöny falvaiban több népi gyógyász, csontkovács, füvesasszony és kuruzsló, akik viaszöntéssel, ráolvasással, gyógyfüvekkel, köpölyözéssel és szenes vízzel „gyógyították” a betegeket.

A községben 1935-től megszervezett fizetővendég-szolgálatot újította fel 1947-ben a Magyar Országos Idegenforgalmi Hivatal, és a 61 községből álló országos hálózatot tovább bővítve, Zebegény, Szokolya, Perőcsény, Diósjenő, Rétság és Szirák mellett Nagybörzsönyt is bevonták az IBUSZ fizetővendég-szolgálatába. A börzsönyieket biztatták, hogy bútorozott lakásaikat adják ki a nyaralóknak, mondván: „A gazda pénzt kap a nyaralóvendégtől a lakás használatáért. E pénzből az évi adóját kifizeti. A nyaralónak eladhatja tej és tejtermék feleslegét, baromfiállomány feleslegét, és kellemes órákat tölthet a városból falura került kedves nyaralóinkkal.” 1949-ben harminc magánház fogadhatott hatvan–hetven nyaralót. Egy személynek a szállás napi négy–öt, az ellátás tíz–tizenöt forintba került.

A minisztertanács 1967-ben nyilvánította idegenforgalmi hellyé Nagybörzsönyt, azonban a fejlesztés e területen csak döcögve haladt. 1984-ben is mindössze hat, nyaranta kiadó szoba volt. Mivel a falusi turizmus – napjainkig – nem honosodott meg, a község másik utat is járt az idegenforgalom fellendítése érdekében: az 1980-as évek eleje óta értékesítenek telkeket üdülők építéséhez, például a Hosszú-völgyben. 1987-ben megszervezték a Börzsöny Tours idegenforgalmi kisszövetkezetet. 1982-ben úttörőtábor épült Kisirtáspusztán, a strandfürdő mellett, s ez a mai napig is ifjúsági táborként működik. A Börzsöny-hegységben Nagyirtáspusztán és Kisirtáspusztán több kulcsosház is várja a vendégeket, és az utóbbi időben épült meg Nagyirtáspusztán – az autóval csak Kóspallag felől megközelíthető – exkluzív Szent Orbán fogadó.

A börzsönyi hegyvidék egyike hazánk legvonzóbb tájainak, melynek egyes részei a mai napig szinte érintetlenül maradtak fenn. E természeti kincs védelme, megóvása érdekében több évtizede küzdelem folyik, amit azonban néha alárendeltek az üdülőterületi fejlesztési elképzeléseknek. 1965-ben adta ki a kormány a Dunakanyar regionális fejlesztési tervéről szóló határozatát, ami a Dunakanyart elsősorban a főváros és környéke lakossága számára kívánta üdülési célra, ezen belül a Börzsöny-hegységet a vadászat, a természetjárás és a téli sportok űzésére alkalmassá tenni. Hasonló – mint írták, „közjóléti” – célt szolgált az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén 1972-ben létrehozott parkerdő.

A Börzsöny-hegység valóban nagy látogatottságnak „örvendett”, ami azonban „lelakottsághoz” vezetett. A Börzsöny további pusztulását megakadályozandó alakították ki 1978-ben a Börzsönyi Tájvédelmi Körzetet, védetté nyilvánítva 17 897 hektár nagyságú területet. Egy újabb természeti károsodást volt hivatott kivédeni az 1991-ben meghozott országgyűlési határozat, mely létrehozta az akkor még Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággal közösen a Duna Ipoly Nemzeti Parkot. Ugyanis a nagymarosi vízlépcső megépítése esetén tervezési hiányosságok miatt romlott volna az itteni települések vízellátása, nőtt volna az árvízveszély, és az élővilág is kiszámíthatatlanul károsodott volna.

A nemzeti park területéhez tartozik a mai napig – többek között – a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet és az Ipoly-völgyi Természetvédelmi Terület. A Nagybörzsöny községhez tartozó határból 75 hektár szántót, 44 hektár gyepet, 0,3 hektár szőlőt, 0,2 hektár gyümölcsöst, 81 hektár erdőt és 7 hektár termelés alól kivett területet nyilvánítottak különösen védetté.