Az önálló község
Az önálló község
A törvényhatósági közgyűlésen 1949 júniusában: „Dr. Simon János elő-adó ismertette a Belügyminisztériumnak Kardoskút, Vásárhelykutas és Mártély lakott helyek községgé alakulása ügyében kelt leiratát és a törvényhatósági kisgyűlés vonatkozó 132/1949. kisgy. számú határozati javaslatát (8749/1949. tü.). Szólni kívánó nem jelentkezett, ezért az elnök a tanácskozást berekesztette, és a kérdést előírás szerint szavazásra tette fel. A törvényhatósági közgyűlés az előterjesztett határozati javaslatot felkiáltással elfogadta, mihez képest az elnök kihirdette, hogy e tárgynál következő a határozat: A th. közgyűlés a Belügy Minisztérium 5203/1949.I.8.o. B.M. számú leiratából tudomásul veszi, hogy a Belügyminiszter Úr a 3690/1949. Korm. számú rendeletben kapott felhatalmazás alapján Vásárhelykutas és Kardoskút külterületi lakott helyek nagyközséggé, Mártély külterületi lakott hely községgé alakulását elrendelte.”
Mártély községben a közigazgatási kirendeltség épületében 1950. január 12-én a „községalakító bizottsággal” közölte a város főjegyzője, a B.M. 5203-35-8/1949. I. 8. rendeletét, amellyel Mártély tanyaközpont nagyközséggé alakulását rendelte el. Budai László főmérnök pedig ismertette
a nagyközség határvonalát: „Mártély nagyközség határvonala a Körtvélyest körülzáró Holt-Tisza déli partján halad, s ennek keleti oldalán válik el Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város nyugati határától.
A Tisza vonalát követve halad a tiszai törvényhatósági útig, amelynek északi oldalán körülbelül egy kilométer távolság után északi irányba tart, mindenütt a dűlőutak nyugati oldalán haladva, a Bánfi-halomtól délre húzódó szintén többszörösen megtört útig. Ezt a dűlőt elérve keletre fordul, és a dűlőút déli oldalán haladva átszeli a hódmezővásárhely-szentesi vasútvonalat, majd pedig a mindszenti műutat. A mindszenti műút átmetszése után a Barattyos nevű dűlőutat kelet irányba szeli át, majd a Barattyost a Tegehalommal összekötő észak-déli irányú dűlőút déli vonalán északnak fordul.
Ennek a dűlőútnak keleti oldalán haladva mintegy 1,4 kilométer hosszúságban, majd derékszögben keleti irányba törve a tanyák közötti vakmezsgyén átszeli egyenes irányban Tegehalmot és eléri a szentesi állami műút nyugati határvonalát. A nagyközség határvonala egyebekben megegyezik Hódmezővásárhely város határvonalával.”
A községalakító bizottság tagjai megjegyzik, hogy az eddigi közigazgatási kirendeltség épülete nem felel meg községházának. Javasolják, hogy a tiszai gát közelében levő volt utászház épületét engedje át a város erre a célra.
A falu közönsége január 16-án községalakító nagygyűlésen vette tudomásul azt a nagy eseményt, „mely a községgé alakulással Mártély életében bekövetkezett”. Ezzel ért véget az urbárium bevezetése (1772) óta fennálló furcsa helyzet, hogy a falunak nem volt „határa”. A „Praedium Mártély” mostantól a Tiszától a Szentesi útig valóban nem vásárhelyi, hanem mártélyi határ lett.
Az új község még sokáig a régi infrastruktúra terheit cipeli. Életében továbbra is döntő tényező, hogy a lakosság kilencvenhat százaléka a mezőgazdaságból él, akár mint tulajdonos, akár mint bérlő vagy éppen napszámos. Az a tucatnyi halászcsalád, amely ragaszkodik a hagyományokhoz, szintén szorosan kötődik a mezőgazdasághoz, hiszen a kenyérnekvalót továbbra is aratómunkásként, cséplőgépnél igyekszik magának biztosítani.
Az új község területe megalakulásakor 9849 katasztrális hold, ötezer-hatszázhatvannyolc hektár. A további években többször is változott a terület az el- és odacsatolások révén. 1952-ben idekerült Sándorfalvától Körtvélyessziget. 1961-ben visszacsatolták Hódmezővásárhelyhez Barattyos egy részét, Tegehalom egy részét, és a Szentesi útfél egy részét. 1967-ben Mindszenttől hozzácsatolták Ányásszigetet. 1973-ban elcsatolták Hódmezővásárhelyhez Ányásszigetet és Hullámtért. Végül Hódmezővásárhely más területeivel együtt a Kiskunsági Nemzeti Park részeként kialakították a Mártélyi Tájvédelmi Körzetet. Ma a mártélyi határ négyezer-százhuszonegy hektár. A lakosság száma a község megalakulásakor 2110 fő volt.
Az új község tanácselnöke Szabó József helybeli ember lett. Az egykori közigazgatási épület szóba sem jöhetett tanácsházának. Átmeneti megoldásként a volt útőr lakásában rendezkedtek be. 1951-ben készült el az új tanácsháza. 1950 első teendői közé tartozott a vetési jelentőszolgálat megszervezése. Mindennap jelentést kellett küldeni a Szentesi Járási Tanácshoz, ahova az új község tartozott. A kulákok (ekkor hatvannégy) vetéstervét előbb a Népfront Bizottság hagyta jóvá. 1950. február 20-ig be kellett idézni a kulákokat, és kezükbe kellett adni a tavaszi vetéstervet. A napraforgó, lucerna, vöröshere előirányzatát kötelezővé tették. Cukorrépát, rostkendert is kellett vetniük.
Kulákgazdaságnak eredetileg hatvannégyet minősítettek, de a tagosítás és egyéb adminisztratív eljárás: földfelajánlás (elkobzás) hatására már 1951-ben huszonnyolcra csökkent a számuk. Vizsgálta a tanács, mennyi aratómunkást kell alkalmazni a kulákoknak (Például K. Hódi István tizennégy katasztrális hold kalászoshoz öt főt, Török Imre harminckét katasztrális hold kalászoshoz hét főt fogadhatott).
A Szegedi Pénzügyigazgatóság Mártély községben egyetlen kocsmát engedélyezett. A derekegyházi állami gazdaság körülbelül ezer katasztrális holdat vett igénybe a mártélyi határból. A tagosításkor a kisajátított, az elkobzott és felajánlott tartalékföldekből kaptak csereingatlant. 1951. január 29-én a végrehajtó bizottsági ülésen mondta a tanácstitkár:
„Javaslom, hogy a kulákságnál a legszigorúbb eljárást kell lefolytatni, és függetlenül attól, hogy terménybeadási kötelezettségüket teljesítették, legyenek felülvizsgálva és a megmaradt felesleges készletet, azonnal gondoskodjon a végrehajtó bizottság a beszállításról.” A tanácstagok elvállalták, hogy „kora hajnalban” járják a falut és a határt, hogy a feketevágásokat kifigyeljék.
A tanácsüléseken a legnagyobb súlyponti feladatként a begyűjtéssel kellett foglalkozni. A fő jelszó: „cséplőgéptől a begyűjtőhelyre”. Így szükségraktárként használták a Bereczk-házat, az olvasóköröket, az iskolákat, még a református imaházat is tervbe vették erre az óriási kampányra!
Ugyanilyen hangsúlyosan kezelték a szederlevélgyűjtést, a faeper begyűjtését. Eredményéről minden héten tájékoztatót kellett küldeni a járási tanácshoz. Szeszfőzéshez kellett ez a hirtelen fontossá vált gyümölcs. „Egyetlen kilogramm eper se vesszen kárba! Igénybe kell venni a Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, az úttörők,
a Magyar-Szovjet Társaság, a Magyar Szabadságharcos Szövetség tagjai segítségét.” Fontosságot tulajdonított a tanácselnök a gyapotnak is, hiszen „országunk ki volt szolgáltatva idegen imperialista hatalmaknak”. Mártély község húsz katasztrális holdon termelte ezt a nem idevaló növényt.
A másodvetés elmulasztása miatt többen kaptak hat-nyolc hónapi börtönbüntetést, ami teljes vagyonelkobzással párosult. Egyébként a kulákok kötelesek voltak tarlójuk huszonöt százalékát másodnövénnyel bevetni, „akik természetesen vetőmagot nem kaptak”. 1951 nyarán elrendelték „egyes gazdálkodók takarmánysilózási kötelezettségét”. „Az egyes gazdálkodók alatt a kulákokat értsd!” Földárok silóba kellett a kukoricaszárat, napraforgótányért, répaszeletet hordani. A silótöltéshez gépről a gazda volt köteles gondoskodni.
Ez a szakszerűtlen takarmányprédálás százados hagyományt sértett, hiszen a jó takarmány így csak tönkrement (földes lett a traktorkeréktől). „Néhány lázító és silózásellenes agitáló kulák befolyása alatt álló közép- és kisparaszt annyira felfokozta a dolgozó parasztság hangulatát, hogy a feketehalmi és tegehalmi határban már olyan hangok is hallatszottak, hogy megverik a silófelelőst” – panaszkodott M. András silófelelős 1951. augusztus 9-én. Novemberben jött a járás szigorú ukáza: „Külön felhívom, hogy a kulákok silózási tervfeladatát a legszigorúbban ellenőrizze és a mulasztókkal szemben a szükséges megtorló intézkedéseket azonnal tegyék meg.”
Úgy látszik, a gyapot mégsem vált be. Pálinkó Mihály járási elnök arról panaszkodik, hogy sok a betakarítatlan termés. Két nap alatt kell a dolgot rendbe hozni. Minden családból menjen egy személy, zárjon be az italbolt, a földműves-szövetkezet boltjaiban csökkentett létszámmal dolgozzanak,
a piacra igyekvő kocsikat fordítsák vissza. Az erőltetett beadás eredményeként összegyűlt hétszáz mázsa kukoricával is baj történt, a piactéren tárolták, de úgy, hogy kukoricaszárat terítettek alá és fölé. Az bizony megpenészedett. 1952 tavaszán Szabó József végrehajtó bizottsági elnököt leváltották. Utóda Lakatos Lajos lett, aki hasonló gondokkal birkózott.
1953-ban Lakatos Lajos végrehajtó bizottsági elnök fegyelmivel távozik. A községi tanács igyekszik feljelenti az „ellenséges” elemeket, de Béres Ferenc végrehajtó bizottsági titkár szerint nem jól van az, hogy a bíróság felmenti őket, mint Török Bálint kulákot.
1954-ben Onozó Imre a végrehajtó bizottsági elnök. Az „ellenséges elemek” elleni harcra jellemző, hogy sem a pap, sem a hullámtéri hegygazdaság csősze, báró vitéz Vizeky Talliani Andor nem kap kenyérjegyet.
A Nagy Imre-kormányprogramból annyi jut el Mártélyra, hogy a havi jelentéskötelezettség megszűnik, elég a negyedévi is.
1955-ben foglalkoznak az új község beépítési módjainak a meghatározásával ugyanebben az évben tizennégy lakóház épül hézagosan. Az épület hosszabb oldala az utcavonallal párhuzamos, öt méter előkertet hagynak el.
A Haladás Tsz-ről megjegyzik: „Fennáll az a hiányosság, hogy a tsz vezetősége nem veszi figyelembe a tagság véleményét”...
A szemlélet nem sokat változik. 1956 februárjában ez olvasható a tanácsülés jegyzőkönyvében: „A szocializmus építésének előrehaladásával az osztályharc nem gyengül, hanem erősödik! Az osztályellenség az új helyzetnek megfelelő módszerrel próbál ártani. Igyekszik beférkőzni a tsz-be, mint például a Haladás Tsz-be Kenézné. Török Péter, Török Pál mint kulákcsemeték beférkőztek a tsz-be és ott meghúzódva lesték az alkalmat, mikor tudnak ártani a tsz-nek, kizárták őket.”
Májusban viszont meglepő fordulattal középparaszttá minősítette vissza a tanács Fári József, Jakó Jánosné, Bozsér Ferenc, Török Bálint és Olasz Gáborné kulákokat. Az aratással egy időben kell most is elvégezni a tarlóhántást, továbbra is érvényes a jelszó: cséplőgéptől a begyűjtőhelyre. Másodvetést huszonnégy órán belül elvetni! Kocsiról, vontatóról csépelni tilos! A hét cséplőgép mellett megjelenik a kombájn is. A mártélyi Fürst irodája az Arany malomban ötvenegy taggal működik, ötszázkilencvennégy katasztrális holdon. A Haladás tsz irodája a Sepsei Kovács-házban székel, nyolcvankét tagja van 1956-ban és hétszázhetvennyolc katasztrális hold földje. Az új falut Rákóczi-telepnek nevezik. Házépítéshez kölcsönt csak az a dolgozó paraszt kapott, aki belép a tsz-be.
Az 1956. októberi forradalom hírét a tanyaiak kételkedve fogadták. A falusiak hívására sem mentek el a Kmetykó iskolában rendezett gyűlésre. Ott pedig Apró Lajos tanácstag szólalt fel Onozó Imre végrehajtó bizottsági elnök ellen, akinek szemére hányta, hogy „hajcsár voltál”, „nem mink választottunk”... stb. De a többiek lehurrogták. Arnóczky Györgyné 1957 februárjában azt jelentette a járásnak: „Községünk területén az októberi események hatására nem volt olyan eset, amikor a tsz-t erőszakosan feloszlatták volna, nem volt olyan jelenség sem, hogy jogtalanul elhurcoltak volna valami értéket a tsz-ekből.” A mártélyi Fürst tsz erősen tartotta magát, míg a Haladás tsz kétfelé oszlott.
Az 1957. március 12-én tartott tanácsülés leszögezte: „Szét kell zúzni az ellenforradalom fegyveres erejét, vissza kell verni a politikai támadásait és provokációit, helyre kell állítani a törvényes rendet!” Apró Lajost, amiért „az októberi események idején a tanács vezetőségét rágalmazta és követelte eltávolításukat”, a tanácstagságról leváltották.
Élve az alkalommal hetvennégy kérvényt nyújtottak be azok, akik a tagosításkor méltánytalanságot szenvedtek, visszakérték földjüket, illetve kártalanítást kértek (de földet csak az állami tartalék földekből kaphatnak a dolgozó parasztok, ők is csak tíz katasztrális holdig). Ebből a hetvennégy kérvényből csak ötvenkettőt ítéltek jogosnak. Megtörtént, hogy akinek időközben a tanács öt évre kiadta a földjét – az öt év csak 1958. október 1-jén jár le -, elutasították a kérvényét. Például így járt Gazos Terézia tanárnő. Előfordult, hogy a gazdája visszakapta ugyan a földjét, de az ötéves bérlő nem ment ki a tanyából, végül a sok huzavona után a tulajdonos fölakasztotta magát, akinek földje ugyan visszakerült, de tanyájában továbbra is más lakott.
1958 májusában Onozó Imre átadta a helyét Varga József végrehajtó bizottsági elnöknek. Végre felépült a Csáki telepen a szeszfőzde. Elkészült a kultúrház is a piactéren. A Petőfi tsz visszatért a Haladás tsz-be, miután belátták, hogy kisebb területen nem boldogulnak.
1959 márciusában a község vezetői ráébredtek, hogy magasabb körök elvárása: „ebben az évben a község szocialista község legyen”. Célkitűzés lett, hogy a feketehalmi részen új tsz alakuljon, és a Tóbiások környékén is egy négyszáz-ötszáz katasztrális holdas.
A nyár folyamán már a tanyavilág lakói is megértették, sorsuk immár eldőlt. A földműves-szövetkezeti üzletben egyetlen mezőgazdasági eszköz sem kelt el. Az aratást és cséplést még elvégezték, de a tarlóhántást már nem, összesen csak tizenkét katasztrális holdat szántottak. „Úgyis tsz lesz, mi a fenének a tarlóhántás, úgyse fizetik azt meg.” Szeptember, október hónapban a vetés is sok helyen elmaradt, novemberben még a tanácsülést sem tartották meg a szüntelen agitálás miatt. Egy-egy tanyában naponta három-négy csoport is megfordult. Órákig győzködték, sokszor ijesztgették az embereket. Amikor a gazda kikísért egy ilyen csapatot a csapásig a szomszéd felé, a másik csoport már jött is a bejárón befelé. Idegek háborúja volt ez. Béres elvtárs azzal érvelt, hogy a paraszt „a munkás zsebéből veszi ki a forintokat az árujáért. Mert hát a magyar mezőgazdaság drágán termel. És amíg kis parcellák lesznek, ez a drágaság mindig megmarad”.
1959. december 24-én úgy nyilatkozott Ágoston József: „A mai nap jelentős nap, a mai nappal megváltozott a község jellege, csatlakozott Mártély község is azokhoz a községekhez, akik már régen a szocializmus útján haladnak...”
Így ér véget egy korszak, hogy 1960-ban új világ kezdődjön.
1960 után a mártélyi határban gyökeresen megváltozott az élet. A nagyüzemi módszerek bevezetése sok parasztember munkáját feleslegessé tette. A fiatalabbak a környező városok ipari létesítményeiben találtak munkát. A tanyákat, tanyai iskolákat sorra lebontották. A tanyai lakosság beköltözött az új faluba és Vásárhelyre. 1965 óta a Mártélyi Fürst Termelőszövetkezet műveli a 4121 hektárra csökkent határt.
Mártély a 70-es évektől, a járási tanácsok megszüntetésével a Szentesen felállított járási hivatalhoz tartozott, de önálló pénzügyi gazdálkodást folytatott. 1977 áprilisától pedig Hódmezővásárhely városkörnyéki községévé vált. 1971-ben létesítették a Mártélyi Tájvédelmi Körzetet, amely a Tisza mártélyi hullámterét és a vásárhelyi hullámtér egy részét foglalja magába. A terület kiemelt rezervátum, erdőivel, rétjeivel, ártéri növényzetével és ritka madárvilágával. A tanácsrendszert felváltó helyi önkormányzati rendszer kiépülése a rendszerváltást követően 1990 őszén kezdődött meg.
A falu külső megjelenése is sokat változott, Csete György tervei szerint a régi faluban építkezések kezdődtek, központi részét parkosították, emlékművet állítottak, virágokat helyeztek el villanyoszlopokon. A Mártélyi kavalkád rendezvénysorozattal folytatják a régi hagyományokat. A Holt-Tisza partján levő fürdőhely vendéglátásáról a népi stílusban épült kemping gondoskodik faházaival és sátraival. Üdültetésre a magánházaknál és az üdülőkben is van lehetőség. Népszerű a nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskola. A Mártélyi Faluvédő és Szépítő Egyesület gondoskodik a környezet és a falukép folyamatos fejlesztéséről.
A Nagy Pál tanya, a tsz központja (1960 körül)
Mártélyi Tiszapart a 1960-as években
