Erdő- és legelőbirtokosság
Erdő- és legelőbirtokosság
Az úrbéri egyezségek létrejötte után az erdők és a legelők használatában változások következtek be. A most már tulajdonnal rendelkező egykori jobbágyok a pécsi püspöki uradalom birtokain semmiféle jogosultsággal nem rendelkeztek. Saját erdő- és legelőbirtokaik használata ugyanakkor a továbbiakban is a közös használatot igényelte. Ennek adott szervezeti keretet az úgynevezett közbirtokosság. Esetünkben kétféle – erdő- és legelőgazdálkodási – feladat ellátásáról volt szó, ezeket azonban a konkrét helyzetnek megfelelően különböző szervezeti formában látták el. Magyaregregyen lehetővé tették az erdei legeltetést, ezért ott a két feladat ellátása egybefolyt, bár a legeltetési társulat önálló működésének is vannak nyomai.
Az 1862. április 29-én kelt úrbéri egyezség alapján a volt úrbéresek Magyaregregyen 47 egész telek után telkenként 12, összesen 564 magyar hold legelőt (legelőilletőségű erdőt) kaptak. Összes legelőterületük 1873-ban a birtokbavezetés okmánya szerint 525,1 katasztrális hold, melyből 75,8 katasztrális hold hasznavehetetlen. E területek azonban csak néhány évig voltak magánkezelésben. Az 1879-ben megjelent erdőtörvény ugyanis államerdészeti kezelésbe vonást, valamint üzemterv szerinti gazdálkodást írt elő. 1898-ban újabb törvényes rendelkezésre 1900. március 22-én megalakult a volt úrbéresek közbirtokossága is 172 taggal.
A közbirtokossági erdőterület is változott. Baranya vármegye közigazgatási bizottsága 1900-ban 216,6 katasztrális hold vízmosásos résznek a befásítását rendelte el, egyúttal az állami kezelésbe adandó területek közé sorolta. Ténylegesen, egy újabb felmérés után, 152,7 katasztrális hold került állami kezelésbe, és erre készültek a rendszeres gazdasági üzemtervek.
1928-ban a földművelésügyi miniszter 13,2 katasztrális hold területet a beerdősítési kötelezettség alól mentesített, 43,9 holdra pedig tíz évre haladékot adott.
Az 1929. és 1931. években a birtokosok képviselőivel történt újbóli bejárás alkalmával a részletes erdészeti felmérés eredményeként az üzemterv szerint kezelendő volt kopár terület kiterjedését 144,5 katasztrális holdban állapították meg. Ezt a kopár, legelőilletőségű erdőterületet az „A” gazdasági osztályba sorolták. A megye közigazgatási bizottsága 1930-ban további 16 katasztrális hold 1182 négyszögöl kiterjedésű erdőparcellát, valamint mintegy 10 katasztrális hold kiterjedésű másik erdőparcellarészt és 3,7 katasztrális hold tisztást állami kezelésbe adott. Az utóbbi 30,1 katasztrális hold képezte az üzemtervek „B” gazdasági osztályát. Ehhez az erdőbirtokhoz tartozott még 11 katasztrális hold 443 négyszögöl olyan terület, amelyet a kataszteri térkép szerint a szomszédos tulajdonosok tartottak birtokukban.
A magyaregregyi volt úrbéres birtokosság legelőilletőségű erdejének 1933-ban készített üzemterve szerinti állapota a következő: Az „A” gazdasági osztály területe 144,5 katasztrális hold. Ebből erdősült 94,8 katasztrális hold, tisztás 33,6 katasztrális hold (melyből 29,2 katasztrális hold 1938-ig a fásítási kötelezettség alól mentesítve volt), tisztáslegelő 6,9 katasztrális hold, csapás 9,1 katasztrális hold. A „B” gazdasági osztály területe 30,1 katasztrális hold, ebből erdősült 19,6 katasztrális hold, legelő 3,7 katasztrális hold, csapás 5,2 katasztrális hold, kőbánya 1,6 katasztrális hold.
A szomszédok által birtokolt területek tulajdonjogi tisztázása még nem történt meg. Az úrbéres birtokosság határát határhalmokkal jelölték.
A terület altalaja sárgásszürke, helyenként szürke mészkő. A talaj néhol mély, néhol meglehetősen sekély, sovány, száraz, eléggé kötött homokos agyag. A talajtakaró a zártabb faállományokban gyér lomb, másutt gyér fű.
A faállományt alkotó főbb fajok területe és százalékos megoszlása a következő:
Az „A” gazdasági osztályban: kocsánytalan tölgy 3, cser 15, bükk 6, gyertyán 23, erdei- és feketefenyő 5, akác 48 százalék.
A „B” gazdasági osztályban: kocsánytalan tölgy 5, cser 40, bükk 18, gyertyán 37 százalék.
Az egyes fanemek fejlődése a talaj soványsága és kötöttsége miatt általában gyenge. Az akácot sűrű állásban megtámadta a pajzstetű. Az erdei- és a feketefenyőt, valamint a csert az akácnak nem való köves talajon nem lehetett ez idáig megtelepíteni.
A birtokossági erdőben vadkár alig fordult elő. Nagy állomány nem volt, az apróvad száma sem volt jelentős. A múltban rovarkárok sem voltak jellemzőek. A növényi kártevők közül az erdei gyom, a szeder játszott szerepet táplálékelvonásukkal. Az emberek által okozott károk sem voltak jelentősek.
Az erdőbirtok „A” gazdasági osztályát az 1905-ben jóváhagyott gazdasági üzemterv szerint mostanáig 40 éves vágásfordulóval sarjerdőként kezelték. A „B” gazdasági osztályt nem vonták rendszeres kezelés alá. A fahasználat tarvágással, a kiszállítás tengelyen történt. A birtokosok a házilagosan kitermelt fő- és előhasználati fatömeget saját mű- és tűzifaszükségleteikre használták fel. A mellékhaszonvételeket a legeltetés, a makkoltatás és a vadászat jelentette. A legeltetést a tíz évnél idősebb állományban gyakorolták. A vadászati jogot, az erdő viszonylag kicsi terjedelme miatt, a községgel együtt bérbeadással hasznosították. A község azonban az erdő területére eső bérleti díjat a birtokosoknak sohasem adta át.
A felújítás, illetve a kopárfásítás csemetefa-ültetéssel történt, ami azonban csak az akácnál vezetett eredményre. A nem akácos állományú erdőrészletek főként sarjról keletkeztek. A gyérítésre és a tisztításra csak a legutolsó időkben fordítottak gondot.
Az erdő állapotát, az egyes korosztályokat a következő adatok jellemzik:
Az „A” gazdasági osztályban tisztás 33,6, 1–10 éves állomány 21,8, 11–20 éves 39,5, 21–30 éves 23,4, 31–40 éves 10,1, összesen 128,4 katasztrális hold. A „B” gazdasági osztályban 21–40 éves állomány 13,2, 41–60 éves 6,4, összesen 19,6 katasztrális hold.
A fatömeghozamról ez ideig semmiféle számadást nem vezettek, azt a múltra vonatkozóan nem lehet kimutatni. Az erdőbirtok a birtokosok szerszám- és tűzifaszükségletét nem fedezte. Fára alapozott iparág a községben nem is jött létre.
Az erdő kezelését Pécs székhellyel a sásdi erdőhivatal végezte. A műszaki segédszolgálatot a szászvári járási erdőőr látta el. A helyi őrzésre a birtokosság erdőszolgát fogadott fel.
A természeti adottságok a fentebb tárgyalt hasznosítás mellett egyéb lehetőségeket is biztosítottak a birtokosság számára. Egyike volt ezeknek a kőbányászat, melyre 1910-ben 25 évi időtartamra Weisz Lajos mohácsi lakossal kötöttek szerződést. A bérleti szerződés a Partos, a Kima, a Cserma és a kárászi gödördűlők kőbányáit érintette. Bérleti díj a kikötött idő első felében 500 korona, illetve a kiaknázott kő vagonja után 50 fillér. A bérleti idő második felében a díj megduplázódott. A kőbánya munkásainak Magyaregregyen kellett lakniuk, bérüket is csak itt kaphatták meg. A bérlő iparvasút építésére is kapott engedélyt, ami a kárász-köblényi vasútállomásra vezetett. Az iparvasút nyomvonala a „Síngödör” dűlő névadója. A piacot a Baja–Bátaszék közötti dunai híd megépítése, a Dombóvár–Bátaszék közötti vasútvonal korszerűsítése, valamint az Alföldre történő szállítások jelentették.
A közbirtokosság területének speciális hasznosítását képezte a már korábban is említett kőszénbányászati jog bérbeadása is. Miután a közbirtokosság az 1895-ben Guttmann J. és Fiai budapesti vállalkozókkal, majd jogutódjukkal, dr. Tichay Alfréd, ugyancsak budapesti vállalkozóval kötött bérleti szerződést semmisnek tekintette, 1935-ben újabb, ötven évre szóló bérleti szerződést létesített Kühnel Márton kárászi lakossal. A szerződés értelmében a Magyaregregyi Legeltetési Társulat a tulajdonát képező 324 katasztrális hold 744 négyszögöl terület közös legelő alatt (melynek egy része legelőerdő) található ásványszénre kutatási, bányanyitási és kiaknázási, illetve értékesítési jogot biztosított Kühnel Márton részére. A vállalkozás, mint tudjuk, meghiúsult, ezért a szerződés részleteit, közte a bérleti díj öszszetételét nem ismertetjük. Annyit azonban megjegyzünk, hogy Kühnel Mártonnak tízezer aranypengőről szóló takarékkönyvet vagy bankgaranciát kellett biztosítékul a község pénztárába letennie.
