Mediterrán táj a bazalthegyek koszorújában
Mediterrán táj a bazalthegyek koszorújában
Köveskál a Balaton-felvidék tájképileg egyik legszebb részén, a pannon hangulatú vidék esszenciájaként emlegetett Káli-medence síkján, annak is szinte a középpontjában fekszik. Különleges látvány elemeként tűnik fel a falu, bárhonnan közelítjük: akár délről, Révfülöp felől, keletről, Zánkáról vagy nyugatról. Tapolca irányából. Két kimagasló tornya hívja fel magára a figyelmet, míg zegzugos utcái és házai belesimulnak a tájba, a mandulafák alkotta zöld tengerbe.
Nevéből arra következtethetünk, hogy itt a köveknek kiemelt jelentőségük lehet. Hazánkban is ritka geológiai sokszínűség jellemzi a települést. Északon a kiterjedt bazaltplatójú Fekete-hegy mintegy háromszáz méteres magasságával zárja le a panorámát, tetején sötétzöld erdőkkel, a bazaltmélyedésekben („kőtálak”) meghúzódó apró tavakkal és üde láprétekkel. A hegyvonulat oldalát hajdan teljesen – ma már nagy megszakításokkal – végeláthatatlan szőlősorok borították, köztük fel-felvillan egy-egy jellegzetes pinceépület.
A 150-155 méter tengerszint feletti magasságban fekvő falu környezetét többnyire száraz gyepek és erdőfoltok, valamint kevés, gyenge minőségű szántó alkotják. Ezeknek alapkőzete a triász korból származó mészkő és a dolomit számos változata. A belterületen és ennek közvetlen közelében mindenütt található karbonátos alapkőzet. A Fekete-hegy déli, Köveskál felőli letörésén ugyancsak számos érdekes bazaltszikla található. A hegyplatóba mélyen bevágódó Vaskapu-árok felső szakaszának oldalait, valamint a Balatonhenye felé eső hegyoldal legfelső peremét alkotó Törökök halála sziklaszirtet és az Eötvös-kilátó alatti sziklákat is bazalt és bazalttufa (helyi elnevezéssel „hopoga”) alkotja. Ezek rétegeiben számos esetben keverednek a bazalttal a mélyebbről felszínre került világosabb mészkő vagy a dolomit részecskék.
A színes geológiai kép figyelemre méltó és változatos növényvilág megjelenését tette lehetővé. Az ehhez kapcsolódó gerinces és gerinctelen állattársulásokkal együtt összességében olyan értékes természeti környezet maradt fenn az egész medencében, hogy ebből 9111 hektárt 1984-ben tájvédelmi körzetté nyilvánítottak. Ez a területegység teljes egészében magában foglalja Köveskál határát is, táj- és kultúrtörténeti jelentőségű teljes belterületével együtt. Kiterjedése északon az Eger-patak völgye által jelölt földrajzi törésvonalig terjed. További határait a szentbékkállai Sátorma-hegy, a mindszentkállai Köves-hegy, a Kékkúti-dombok, Salföld belterületének határa, a kővágóörsi Tepécs-hegy, Küszöb orra, Bálint-hegy, majd a monoszlói Hegyestűn át a Taróra-hegy és a Csicsói-erdő széle jelöli egészen a kapolcsi Király-kőig. Ez a megannyi ritka geológiai, botanikai, zoológiai értékkel rendelkező, védett természeti terület 1997-ben beleolvadt az akkor kialakított mintegy ötvenhétezer hektáros Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba.
A község határában a száraz termőhelyi viszonyok következtében igen változatos fafaj összetételű lombos erdők, elsősorban pannon cseres–kocsánytalan tölgyesek és melegkedvelő cseres–molyhos tölgyesek fordulnak elő. Ilyen erdőtársulásokból áll a Felső- és Alsó-erdő tömbje, de a Fekete-hegy meredek oldalát és platóját is többnyire cseresek és molyhos tölgyesek borítják. A párásabb klímát kedvelő bükkös erdők csak igen kis területen, a Fekete-hegyről lefutó Vaskapu-árokban fordulnak elő. A hasonló tulajdonságú gyertyános–tölgyesek is csak szórtan, a Fekete-hegyen, a Burnót-patak mentén és a Monoszlóról lefolyó Horogi-séd völgyében találhatók.
Rendkívül ritka természeti értékeket rejtenek azok a nedves élőhelyek (tavak, láprétek), amelyek a Fekete-hegy bazaltlepényének geológiai beszakadási helyein alakultak ki. A kilátóhoz közel eső Bika-, a hosszúkás Bonta-, a kerek Barkás-tó időszakos vízállásúak, ritka vízi növényzettel: felemás levelű boglárka a Bika-tóban, a jégkorszakból itt maradt tőzegmohaláp mocsári pajzsikával a Barkás-tóban. Mindezek fokozott védelmet érdemeltek ki.
Vályi András 1796-ban, első magyar nyelvű országleírásában, amely Magyarország leírása címmel jelent meg, ezekről a tavakról még azt írta: „elég számos halak vagynak benne, de halászattya nehezebb”. A legutóbbi évtizedekben azonban már nem a vízbőség jellemzi őket. A Fekete-hegy oldalában, a szőlőhegyekben és a medence síkján számos bő vizű forrás ered. Ugyanezen hegy platójának időszakos vízfeleslegét (elsősorban a hóolvadásokkor és nagy esőzésekkor) a Vaskapu-árok vezeti le. Ezek a vizek egy idő után a szőlőhegyben eltűnnek, és a föld alatti karsztvizet gazdagítják. Bő vizű forrásként a medence síkján, a Sásdi-forrásban törnek felszínre.
Sajátos vízi élőhelyek alakultak ki a tizenöt hektáros Kornyi-tóban és a Burnót-patak közelében, az alsó temetőtől délre fekvő, de időszakosan kiszáradó Tüskés-tóban is. A Balatonhenyétől lefolyó Burnót-patak vízhozama sajnos az utóbbi években jelentősen csökkent, májusban, júniusban többször ki is szárad. A hajdan malmokat hajtó víz hatása nagyon hiányzik a medence síkján fekvő réten.
A község határának nyugati felében elterülő Sásdi-rétek országosan is kiemelkedő botanikai ritkaságokat őriztek meg. A hajdan sokkal bővizűbb Sásdi-kút forráskifolyása által nedvesített lápréten nő a nemzeti park címernövénye, a jégkorszakból itt maradt, fokozottan védett havasi növény: a lisztes kankalin hazánkban egyedüli jelentősebb állománya. Sajnos az élőhelyet az 1970-es, 1980-as években végrehajtott melioráció majdnem tönkretette. A természetvédelem 1994-ben nagyszabású vízvisszatartó élőhely-rekonstrukciót hajtott itt végre, amellyel sikerült ezt az egyedülálló élőhelyet megmentenie.
Ezt a láprétet ékesíti több ezer tő szibériai nőszirom és a ritka illatos hagyma. A nedves rétek közé behúzódó száraz dombhátak egyedi növényzete, a tavaszi hérics, fekete kökörcsin, sömörös kosbor és pókbangó. Az egyik dombot Győrffy kiasasszonyok kertjének mondták, mivel ott a felsoroltakon kívül tömegesen virágzik még a halványlila leánykökörcsin, valamint a lila és sárga virágot egyaránt hozó törpe nőszirom vagy apró vadliliom.
A falut környező táj nélkülözhetetlen eleme a tavasszal rózsaszín és fehér virágpompával mindent elborító mandulafák tömege. A szőlőhegyekben számos régi körte-, alma- és cseresznyefaj lelhető még fel, a déli védett lejtőkön beérik a füge és a gránátalma is. A régi gyümölcsfák legérdekesebb és legértékesebb fajtája az a két, ma már védett, kivételesen öreg házi berkenye, amely a középkor, majd a XVII–XIX. század ismert gyümölcsfajtája volt, napjainkra az egész Balaton-felvidékről szinte teljesen kiveszett. Az egyik az Öreg-hegyen, a Mekler-pince mellett, Hajba Gyula birtokán áll, a másik a Vaskapu-árok vonalában, Kovács András szőlője szélén díszlik.
Ornitológiai szemponból a Fekete-hegyi-tavak és a Kornyi-tó jelentősek. Az utóbbi időben még a fokozottan védett nemes kócsag is fészkelt itt.
A Fekete-hegyen újabban többször megfigyeltek hollót, a tavakat pedig, elsősorban vonulás közben, fekete gólya és kiskócsagok is látogatják.
A Káli-medencét körülölelő hegykoszorú, középen a Kornyi-tó (Sonnevend Imre felvétele)
A Fekete-hegyi láprétek őszi dísze a kornis tárnics (Sonnevend Imre felvétele)
A Sásdi-rétek fokozottan védett híres növénye a lisztes kankalin (Sonnevend Imre felvétele)
Sömörös kosbor a Sásdi-rétek száraz dombjáról (Sonnevend Imre felvétele)
Kovács András védett berkenyefája a Vaskapu-árokban (Sonnevend Imre felvétele)
