Források, kutak, mosók
Források, kutak, mosók
A Káli-medencében, így Köveskálon is a talajfelszín alatt vízzáró (vulkáni tufa) és jó víztározó-képességű rétegek (mészkő, dolomit) egyaránt előfordulnak. E két különböző réteg találkozási pontjánál források fakadnak a felszínre, amelyeket a helybeliek az ásott víznyerő helyekkel megegyezően kútnak mondanak. Ezek biztosították a háztartások és az állatállomány ellátását, a kertek öntözését, s persze mosásra is felhasználták őket. A kutakon kívül a településen keresztül folyó patakok, a sédek jelentősnek mondhatók, a falu északi végén malmot is hajtottak: több vízimalom működését tették lehetővé.
A vízben való gazdagság minden bizonnyal szerepet játszott letelepedéskor a hely kiválasztásában. A Gyenis család hagyománya szerint éppen a víz közelsége miatt építették egykor a Bozót utcába (ma: Városkút utca) a házukat. Az emlékezet szerint elegendő volt egy-két métert leásni, és már víz fakadt fel. Ez a gazdagság eredményezte a 117 falubeli kutat, amelyeknek nagy része a tulajdonosok saját telkén volt. Az egyenetlen talajvízszint miatt azonban nem lehetett mindenhol kutat ásni, ezért a meglévő kutak kisebb része, mint a Fábián-kút, a Vörös-kút, a Mekler-kút vagy a Győrffy-kút, közkútként működött.
A nagyszámú kút közül a település nyugati részén lévők nagy szárazságban kiapadtak. Ismeretes olyan is, amelyből a kora hajnali órákat kivéve nem lehetett vizet nyerni, innen kapta nevét is a Hajnal-kút, a Kővágóörsi út 3. számú háza mellett.
A település legjelentősebb kútjának a Városkút mondható az egykori Bozót, ma Városkút utcában. Esetében minden bizonnyal a legrégebbi ilyen objektumról van szó, amelyet a vezetékes víz általánossá válásáig, 1977-ig használták. Ez a kút a falu legmélyebben fekvő részén, a már említett, Bozótnak nevezett területen áll. (A bozót a helyiek szóhasználatában mélyen fekvő, víz járta részt jelent, míg a bozótos, gyomnövényekkel sűrűn benőtt területet rebecnek mondják.)
Korát írásbeli adatok hiányában nehezen lehet meghatározni. Annyit tudunk, hogy ezen a helyen egy 1589. évi határmegjelölésben „csörgedező forrást vagy kutat” említettek, ami feltehetően azonos lehetett a mai Városkutat tápláló forrással. Ennek kúttá alakítása a mezővárossá nyilvánítást követően, valószínű, csak az 1820-as évek végén történhetett meg. Rendkívül bőséges vízhozama miatt a falu legfontosabb közkútja volt, amelyből a visszaemlékezések szerint kézzel merítették a vizet, ez magas vízszintről árulkodik. Nemcsak ivóvizet adott a környéken lakóknak, hanem az állatok itatását is ellátta. A kutak, források, sédek környezetében valóságos öntözőrendszereket alakítottak ki a faluban. A séd mentén locsolókutakat ástak, a sédre merőlegesen árkokat vezettek, majd az árkok mentén újabb gödröket képeztek ki. A locsolókutakból vödörrel, az árkokból pedig lapáttal merítették tovább a vizet. A település mélyen fekvő részén, a Bozót utcában több ház udvarán is források törtek fel. Ezeken a helyeken a víz elvezetésére árkokat ástak, csatornákat képeztek ki, amelyekből a veteményes- és a virágoskerteket öntözték. A forrásokra mosók, mosóházak települtek, amelyeket mindaddig igénybe vettek, ameddig mind a ruházatban, mind a házi textíliákban a szőtt vászon kelme uralkodott.
Legegyszerűbb, mosásra szolgáló alkalmatosságként mosógödröt használtak, amelyből Köveskálon kettő is ismert. Egyik a Bozót utca 22. számú ház udvarán a Hármas mosó, a másik pedig a mögötte fekvő telken, a forrásnál lévő. Utóbbinak a vize állandóan gőzölgött, télen sem fagyott be. Mindkét mosót az ott fakadó forrás vize táplálta, s mivel szabadon álltak, időnként tisztítani kellett őket.
A legfejlettebb mosókat a falazott, a nyitott és a tetővel ellátott mosóházak alkották, amelyek közé a Városkút mögött elhelyezkedő mosóház is tartozott. Egy nyeregtetős kőépítmény alatt állt. Ennek két hosszanti falában egy-egy meneteles aljú nyílást alakítottak ki. Ide merítették a vizet, amely a külső falsíkok mentén elhelyezett favályúkba folyt. Ezekből itatták az állatokat. A kút kőkávájában a padlószinttel azonos magasságban lévő kifolyónyíláson és egy kisméretű vályún keresztül a járószint kelet–nyugati irányú lejtése segítségével a víz a mosóba folyt.
A kétfunkciójú építmény ekkor közös légtérben helyezkedett el, náddal borított szelemenes nyeregtető alatt. A mosónak a hiányzó nyugati zárófala lehetővé tette a sziklás altalajban mélyen kiképezett medencéből a víz szabad elszivárgását az itt lévő káposztáskertekbe. Ez a mosó téglalap alakú medence volt, amelynek járószintjét fehér terméskővel rakták le. A medence két hosszanti oldala mentén lévő, padkaszerű peremen egy-egy gerenda húzódott. Rájuk a bejárat mindkét oldalán harminc-negyven centiméter széles, háromujjnyi vastag deszkapallókat helyeztek el keresztben a vízszint felett. Ezekre ráállva sulykolhatták, öblögethették a fejükön kosárban vagy melencében, illetve talicskán, esetleg szekéren odavitt vászonholmit az asz-szonyok. A kútházba az íves bejárati nyíláson lehetett bejutni, két lépcsőfokról pedig a mosó pallójára léphettek. Utóbbinak a maival megegyező bejáratát az állatok elől lécajtóval zárták el.
Az építményt többször átalakították, a legalaposabban az 1935. évi renoválás során. Ekkor a jelentősen megemelkedett vízszint miatt szükségessé vált a kútház járószintjének megemelése, új kifolyónyílásokat kellett kialakítani. A kútház nyugati része záró falat kapott, tetejét pedig cseréppel fedték be. Ezzel a leválasztással viszont a mosó nyitottá vált. Medencéjének falait három oldalról kerített betonkoszorúra rakták, a mosásra szolgáló medence belsejét lebetonozták.
A Vaskapu-árok a Juhászok kútjával (Sonnevend Imre felvétele)
A község vízellátásához is hozzájárult a Győrffy-kút (Sonnevend Imre felvétele)
A helyreállított Városkút és mosóház (Sonnevend Imre felvétele)
A településnek és környékének 1783-ból való térképe (Csoma Zsigmond reprodukciója)
