A Deák-kúria jeles vendégei voltak | Száz Magyar Falu

A Deák-kúria jeles vendégei voltak

Kehida legnevezetesebb műemléke, a Deák-kúria – mint már többször is említettük – a község északnyugati szögletében, a Zalakoppányba vezető úttól balra elterülő kis dombon áll. A Kúria utca 6. szám alatt található épületet Hertelendy Gábor – Deák Ferenc anyai dédnagyapja – kezdte építtetni valamikor az 1740-es években, minden valószínűség szerint a középkori földesurak kúriájának, illetve törökkori várának helyén.

Az L alakú, északi és keleti szárnyból álló, földszintes, északon alápincézett kúriát többször átalakították. Udvari folyosója eredetileg nyitott árkádíves tornác, amelynek árkádíveit csak később falazták be, és építettek bele egy-egy ablakot. A tornác befalazása mindenképpen 1790 előtt történhetett, mert Hertelendy Anna – a hagyomány szerint – már használta a folyosó déli végén leválasztott kis házi kápolnát.

A kúria belső szerkezete alapvetően ma is a XIX. századi állapotot tükrözi, az északi szárny kivételével, mert ott átépítették az eredeti válaszfalakat, illetve elbontották a boltozatos födémet. Külső megjelenését a XIX. század végi szecessziós átépítés, valamint az északi szárny nyugati végén az 1920-as években készített hozzátoldás némileg megváltoztatta. Keleti homlokzatán trapéz alakú kiszögelléssel új főbejáratot nyitottak. A keleti szárny eredetileg csonka kontyos nyeregtetőjének és a nyugati végén délre beforduló szárny oromfalra kifutó nyeregtetőjének helyére magasított, új nyíláskiosztással ellátott oromfal épült. Ekkor alakították ki a kémények ma látható, jellegzetes, nyújtott formáját is.

Az épület keleti szárnyának déli sarkán „Deák Ferenc emlékére 1803-1876” feliratú vörös márvány tábla emlékeztet az egykori híres tulajdonosra. A mintegy másfél hektáros, védett parkkal övezett kúria déli udvarán áll Zala György szobrászművész 1928. október 14-én felavatott alkotása, Deák Ferenc bronz mellszobra, mely időskori arcvonásait örökíti meg. A szobor hasáb alakú, fehér márvány talapzatán Deák Ferenc neve és születési, illetve halálozási évszáma alatt az alábbi idézet olvasható: „Minden jó hazafinak naponként reggel s esteli imádsága: Isten áldja meg a hazát.”

Amint arra már korábban is kitértünk, Deák Ferenc csak ötödik életévében, apja halála után került Kehidára, 1808 februárjában hozták ide idősebb testvérei, Antal és Klára. Ettől kezdve egészen 1854 őszéig itt volt Deák Ferenc otthona. Klára később Pusztaszentlászlóra ment férjhez, Antal azonban Ferenchez hasonlóan agglegény maradt, és egészen 1842 júniusáig közösen lakták a kúriát.

Egykori berendezéséből napjainkra már szinte semmi sem maradt, a neves író és ügyvéd, Eötvös Károly segítségével azonban felidézhetjük, hogy milyen körülmények között élt és dolgozott itt Deák Ferenc. Eötvös első alkalommal a pápai református kollégium diákjaként, alig tizenkét éves korában, 1854 nyarán járt a kúriában, amikor az még Deák Ferenc tulajdona volt. Ifjúkori emlékeit 1903-as látogatása során egészítette ki.

Az épület keleti szárnyán öt egymásba nyíló szobát figyelt meg és ír le Eötvös. Közülük a déli, két ablakával is délre, a falura tekintő, viszonylag nagy, szélső szoba volt Deák Ferenc hálószobája. Ehhez illeszkedett, illetve ebből nyílott a folyosó déli végéből elfalazott, ablak nélküli, úgynevezett vakszoba, kis házioltárral és feszülettel, afféle házikápolna. Ennek berendezése és a hálószoba boltozata valószínűleg akkor ment tönkre, amikor a későbbi tulajdonos, Széchenyi Ödön gróf gazdatisztjének, Kollár Jánosnak adta haszonbérbe az uradalmat, Kollár uram pedig állítólag magtárnak használta ezeket a helyiségeket.

A hálószoba után következett a pamlaggal, székekkel, könyvesszekrényekkel és pipatartóval berendezett egykori könyvtár- vagy fogadószoba. Ez lehetett Deák Ferenc dolgozószobája. Itt, a nagy kandallónál melegedve, sűrű pipafüst eregetése közepette, az ablakon át a Zala folyó túloldalán, keleten elterülő domboldalakat fürkészve vitathatta meg Deák a vendégeivel megyéje vagy az ország ügyes-bajos dolgait.

A fogadószobából nyíló harmadik, majd az ezt követő negyedik szobában Deák idejében a rokonokat, vendégeket szállásolták el. A vendégszobák után következő ötödik, északkeleti, az épület két szárnyát összekötő, két ablakával keletre, eggyel pedig északra néző nagyobb sarokszoba volt a kúria díszterme, melyet Deák csak kivételes alkalmakkor, jelentősebb családi vagy rokoni összejövetelek során használt ebédlőként. (Korábban valószínűleg ez lehetett Deák Antal lakószobája is.)

A kúria északi szárnyában – nyugat felé haladva – további négy helyiség: a konyha, a gazdasági iroda, a cselédszoba, valamint az éléskamra következett. Az épület – hozzátoldás előtti – nyugati végén volt még egy kisebb, a déli udvarra beforduló kiszögellés. Ebben kapott helyet a belső hajdú lakása, valamint a padlásfeljáró, illetve az északi szárny alatti pincébe vezető lépcső.

A kúria déli oldalán zárt, mindkét épületszárnyban egy-egy ajtajával az udvarra nyíló boltozatos folyosó futott végig. A folyosó déli végén egy kis faragóműhelyt rendeztek be Deák Ferenc számára. A haza bölcse ugyanis faragószenvedélynek hódolt, kikapcsolódás gyanánt faragványok sokaságát készítette, és legkedvesebb barátait, vendégeit ajándékozta meg velük.

A kúriát Deák idejében hatalmas, árnyas fák vették körül. A bükkök, hársak és szilfák között a sár ellen deszkával födött sétautak vezettek Deák kedvenc pihenőhelyéhez. Ennek helyét ma emlékkő jelöli a védett parkban, melynek büszkeségei a pompás juharok és a fekete nyárfák.

A Deák Ferenc lakóhelyeként, otthonaként ismertté vált kehidai kúria valóságos nemzeti zarándokhely lett, megfordult itt a magyar reformkor szinte valamennyi nevezetes személyisége. Az egyik leggyakoribb vendég talán az alsócsányi birtokszomszéd, Csány László, a zalai liberális ellenzék pártvezére, 1848-as kormánybiztos, 1849-es miniszter és vértanú lehetett. Egy alkalommal még Széchenyi István gróf is felkereste a nevezetes kúriát. Zalai uradalmából, Pölöskéről hazatérőben látogatta meg 1828. augusztus 17-én Kehidán a pozsonyi országgyűlésen Zala megye követeként megismert Deák Antalt és akkor még ismeretlen testvérét, Ferencet. „Derék emberek” – jellemezte Széchenyi a Deák testvéreket naplójában.

Deák Ferenc később, az 1832–1836-os országgyűlésen ismerkedett meg és kötött mély barátságot Wesselényi Miklós báróval, akit kormányellenes ellenzéki tevékenysége miatt felségsértési, úgynevezett hűtlenségi perbe fogtak. Deák mind személyes tanácsadóként, mind pedig az ellenzéki erők összefogása révén vett részt Wesselényi védekezésének megszervezésében. Ekkortájt, 1836 májusában, útban Itália felé járt először Kehidán Wesselényi. Itáliából hazatérve, július 23-án, Zalaegerszeg felől – északról, Zalabér irányából – érkezett ismét Kehidára. „A Kehida feletti erdőre reáösmerve, mint kedvelt ösmerősömet idvezlettem, midőn a csendes lakást megláttam, udvarára behajtottam, barátom karjai közé siettem, s vele együtt békés hajlékában megtelepedtem, a hazaérkezés rég nélkülözött örömeit érzettem” – jegyezte fel Wesselényi a naplójában.

Néhány hónappal később, november első napjaiban ismét Kehidán tanácskozott Wesselényi Deákkal a per kimeneteléről. Deák az 1839-1840-es országgyűlés idején mindent elkövetett, hogy a törvénytelenül elítélt és bebörtönzött Wesselényi kiszabaduljon. A császári titkosrendőrség jegyezte fel, hogy Wesselényi szabadon bocsátása után, 1840. október 12-én Csongrád megye ellenzéki követe, Klauzál Gábor társaságában kereste fel Kehidán Deák Ferencet.

Gyászos emlékű esemény történt a faluban 1843 áprilisában. Zala megye április 4-i zalaegerszegi közgyűlésén a felheccelt és leitatott kortesek leszavazták a nemesi adófizetés bevezetésének tervét, és lehetetlenné tették Deák Ferenc számára, hogy elvállalja Zala országgyűlési képviseletét. A győzelemittas, adózást ellenző büki, vitai, köszvényesi és Rezibe való kisnemesek aznap este, útban hazafelé, Kehidán rátámadtak a közellenségnek kikiáltott Deák Ferenc kúriájára. Így örökítette meg az esetet Huszár János, Deák kehidai kasznárja: „Az estve nyolc és kilenc óra között mintegy 30-35 személy nemesség a birkaakol előtt nagy bíztató hanggal öszvesereglett, onnét együtt Deák Ferencet csúfolva […] a kapuig ordítozott, ott megállapodva, az udvar felé erányzott több lövést tett, erre az éjjeli helységbeli őrök megszólították őket, hogy a faluban már vasárnap [április 2-án] puskáztak, tüzet ütöttek, és azt rosszlelkűleg oltatlan az utcán elhányták; most már valahára illően folytassák útjokat. A panaszlott csoport ellenben a józan intésre fejszével és botokkal felelvén, azon szózatot is hallatta, hogy lövéssel is fog felelni; erre csakugyan a kérdéses csoportból adott lövés Mészáros József kehidai, mintegy 18 éves derék adózót a bal váll alatt találván, s egyszerre halálosan érvén, a földre terítette. Erre a hegyrül és lakjaikbul több jobbágy öszvecsoportozván, ki minő eszközzel futhatott, az égig ható jajszóra előtermett”. És nem is maradtak adósak: másnap a támadók egyikét holtan találták a malom mellett.

A halálos áldozatokat követelő összetűzés végképp megerősítette Deákot abban a szándékában, hogy ne menjen el a pozsonyi országgyűlésre. A vezér nélkül maradt országgyűlési ellenzék 1843 pünkösdjén küldöttséget indított Kehidára, hogy mégis rávegyék Deákot a követség elvállalására. A küldöttség tagja volt Batthyány Lajos gróf, Eötvös József báró és Wenckheim Béla báró, mindnyájan a főrendi ellenzék vezéregyéniségei, valamint Klauzál Gábor, Bónis Sámuel és Pulszky Ferenc, ellenzéki követek.

A császári titkosrendőrség által is érdeklődéssel kísért június 3–4-i kehidai látogatást így örökítette meg Pulszky Ferenc: „végre megjöttünk Kehidára, Deáknak földszinti szerény házába, hol a derék Csányi Lászlót is találtuk, Deák hű barátját […]. Deák elfelejtette már a választási kellemetlenségeket, kifogyhatatlan volt adomákban s tréfákban, éjjel azonban bezárkózott Klauzállal, s nekiült a munkához, s megírta a remek válaszfeliratot” a királyi előterjesztésre.

Az 1843-as követválasztási kudarc után Deák a korábbinál sokkal több időt töltött idehaza, már csak amiatt is, mert ez idő tájt sokat betegeskedett. Barátainak, politikai harcostársainak gyakrabban kellett Kehidára látogatniuk, ha találkozni akartak vele. Így tett az ifjúkori jó barát, Vörösmarty Mihály is, aki 1845 és 1846 szeptemberében hosszabb időt töltött el – felesége, Csajághy Laura társaságában – a kúrián. Édesanyja emlékeit később Széll Kálmánné, Vörösmarty Ilona (Deák gyámleánya) vetette papírra: „Tíz nap időztek Kehidán. Nagy sétákat tettek, majd naponként kikocsiztak a vidék különféle irányában […]. Folyton szabadban időztek, labdáztak, s más, többféle, előkelőbb házaknál akkor divatos, szabadba való játékokat játszottak. Sétáik alkalmával többször betértek a Bükkösbe, s e séták kedves emlékekhez fűződtek. […] Mily tiszta, rendes volt a ház, a kert, s az udvar tájéka! A mosott padló mindig hófehér, és este, midőn a szobába tértek, a nagy kandallóban egész hasábfák tüze égett. A kandalló körül kényelmes karosszékek, s a szoba két falát elfoglaló könyvszekrények, pipaasztal s még más bútorok képezték a lakószoba bútorzatát. Apám és anyám még egyszer voltak Kehidán, ekkor Béla testvéremmel, mint kisfiúval. Deák Ferenc előtt többször beszélt anyám Kehidáról, az ott töltött szép napokról.”

Feltehetően itt, Kehidán született 1845 őszén Vörösmarty Mihály A Zala megyeieknek című alkalmi költeménye, amely egyesülésre szólította fel a két táborra szakadt és magukat legényeknek, illetve atyafiaknak nevező zalai ellenzéket.

A párttá szerveződő liberális ellenzék vezérei keresték fel Deákot 1847 februárjában, hogy hozzájárulását kérjék egy ellenzéki pártprogram kiadásához. Előbb a tolnai Bezerédj István és a pesti Szentkirályi Móric, 1847. február 8-án pedig az ellenzéki párt elnöke, Batthyány Lajos gróf is Kehidára érkezett, hogy meggyőzze Deákot a program halaszthatatlanságáról.

Batthyány másnap Kehidáról írt levelében tájékoztatta Teleki László grófot, az ismert ellenzéki vezetőt Deák nézeteiről és állapotáról. Batthyány ekkor kérte meg Telekit, hogy az írástól orvosa által eltiltott Deák politikai nézeteinek, elképzeléseinek lejegyzése céljából kísérje el Kossuthot Kehidára.

Teleki László és Kossuth Lajos február 25-én indultak útnak. Mintegy másfél napot töltöttek a faluban, a kúrián, beszélgetésüket azonban – amint Teleki írta – „nemcsak Deák szenvedő állapota, hanem unalmas látogatók is” hátráltatták. A házigazda végül beleegyezett az ellenzéki alapelvek megfogalmazásába, és ennek eredményeképpen készült el néhány hónappal később az Ellenzéki nyilatkozat.

Degré Alajos író, a márciusi ifjak egyike 1847 októberének első napjaiban zalai barátainál vendégeskedett. Házigazdája, ifjabb Csúzy Pál kísérte el Deákhoz: „Roppant izgatottságban tartott az út Kehidáig, de azonnal nyugodtabb lettem, mihent azt a fehér, egyszerű földszinti házat megláttam, melynek kapuján betértünk” – emlékezett később Degré. Deák akkortájt – orvosa tanácsára – szigorú diétát tartott, és naponta több órát gyalogolt, hogy egészsége helyreálljon. Degré szerint „válogatott ebédje s kitűnő borai voltak, de ő maga csak egy tányér levest, nagy tál zöldbabot evett, minden hús nélkül, de oly jóízűen fogyasztotta, mint más a fogolypecsenyét, s hozzá tiszta vizet ivott”. Deák egyszerű, barátságos egyénisége, otthonának nyugodt légköre mély benyomást gyakorolt a fiatal Degrére, akit Deák már a legelső megszólításnál tegezett: „Kellett-e még több is, hogy Kehida egy kis mennyországommá legyen, s itt töltött óráim mint fénylő csillagok ragyognak lelkemben az egész életen át?”