A prédikátoroktól a plébániáig

Teljes szövegű keresés

A prédikátoroktól a plébániáig
A nagy múltú ivánci plébánia keletkezése szorosan összefügg a Szent Miklós-templom XIII–XIV. századi megépülésével, melyről korábban részletesen megemlékeztünk. Az Ajakas család nemcsak nemesi előnevét vette Ivánc birtokáról, a család kegytemploma is az itt álló lett. Első említésekor, 1418-ban V. Márton pápa az ivánci Szent Miklós-egyház számára adott ki búcsúengedélyt. A középkorban a templomhoz tartozó fíliák a Lugos völgye falvai, továbbá a templomos Szentmárton, illetve a csupán kápolnával bíró Viszák voltak.
A köznemesi falvak plébánosai a világi hatalmasságokkal is gyakran szembekerültek. Felsőlendva várának urai, a Szécsyek, a győri káptalant illető tizedeket a XV. század végétől bérelték. Ez vezethetett ahhoz, hogy az Őrség és köznemesi térség plébánosai, köztük az ivánci is, a dézsmanegyed beszolgáltatását több ízben megtagadták a század utolsó harmadában.
Az ivánci pap a XVI. század közepén tehetősebb lehetett valamivel a társainál. 1549-ben Tamásra egy forint adót vetettek ki, javadalmakra utal az ekkortájt említetett Pap erdeje („silva parochialis” 1554) helynév is.
A reformáció idején prédikátorok látták el a hívek lelki gondozását. Ivánc az Őrséghez szorosan kapcsolódva erős protestáns eklézsiának számított. Mint már érintettük, sem a Sigrayak, sem a világi és egyházi hatalom visz-szafoglalási kísérletei nem vezettek eredményre. 1674-ben, mikor a protestánsok üldözése a tetőfokára hágott, és a pozsonyi rendkívüli bíróság a meg-idézett 337 protestáns prédikátor és tanító mindegyikét hazaárulás vádjával fej- és jószágvesztésre ítélte, Sigray Ferenc egy ezüstkelyhet ajándékozott az ivánci plébániának a kálvinista eretnekek kiirtásának emlékére. A kehely felirata: „Hunc calicem Ecclesiae in Ivancz ad fluvium Raba post exstirpatam Calvini haeresim dono obtulis 1674 FS.” A szép ezüstmunka alighanem a Sigray családnál maradt 1714-ig, hiszen a falu egészen Bosicskó plébános érkeztéig kitartott a kálvini hitvallás mellett.
A templom a szentgotthárdi csata idején kiéghetett. Falai álltak, tetőzete beszakadt. A török kiűzése után, az 1698. évi egyházlátogatáskor Kazó főesperes csak a falait és boltíves szentélyét tudta szemügyre venni. A temető előtt felállított faoszlopra rögzített haranggal harangoztak. A paplakot a templomtól nyugatra Kazó romos állapotban találta. A templomhoz tartozó kellékek, felszerelések hiányoztak.
Az akkori református egyház földei a Molákán, a Pap szőllején, a Patakszélen, a Fenyős-földön, a Kispusztatelekben, valamint a paplak telke mellett feküdtek kisebb darabokban. A gyülekezet háromszor megszántotta, a lelkész vetőmagjával bevetette, majd learatta és behordta a termést. Ezenkívül minden telkes gazda egy mérő gabonát, részben őszi, részben tavaszi búzát adott, a zsellérek pedig öt dénárt fizettek. Kereszteléskor a pap egy kenyeret, egy tyúkot és minden keresztszülőtől egy dénárt kapott. Egyházkeléskor (asszonyavatáskor) öt dénár járt, ha beteghez ment, öt dénár. Ha a temetésen prédikált, 25 dénárt és egy pecsenyét kapott, prédikáció nélkül 12 dénárt.
1708 őszén, a kuruc győzelmek idején Hodosi Sámuel református püspök vizitálta a protestáns falut. Hollósy Gáspár prédikátor házában (aki minden bizonnyal a paplakban lakott) a kamra, a szobában pedig a kályha megépítésére szólította fel a híveket. A szigoráról ismert püspök elrendelte, hogy „egy asszony, ki a cigányokkal paráználkodott, tartson poenitentiát, kövesse meg Istent és a Gyülekezetet”. Vízkereszt napján a „csapolást” megtiltotta. Alaposságára jellemző, hogy a Viszákon éppen hogy letelepedett kilenc gazdát is rögtön Ivánchoz csatolta.
A Rákóczi-szabadságharc után Sigray József rögtön a katolikus plébánia visszaállítását szorgalmazta. Az új fárához tartozott Marác, Szentmárton, Viszák és a majorok, Himfa, Németfalu és Lugos, de hosszú ideig, 1803-ig még Csákány mezővárosa is. 1714-ben bővítették, renoválták, később sekrestyével toldották meg a templomot. A kegyúr oltárokkal, ráccsal, Krisztus koporsójával és orgonával látta el, sőt birtokhoz is juttatta.
1731-ben már teljesen felszerelve állt az új katolikus templom. A lakosság kisebb része ugyan még protestáns, de ők a temetőben már nem temetkezhettek és nem harangozhattak.
Az első plébános, a 41 éves Bosicskó Pál Kőszegen járt gimnáziumba, bölcseletet Zágrábban hallgatott, majd három évig Bécsben tanult. 1714-ben kezdte lelkipásztori tevékenységét Iváncon, Sigray József meghívására.
A templom ötszáz fő befogadására lett alkalmas, gazdag fölszerelése közül említést érdemel az oltár feletti Szent Miklós-kép és alul a szeplőtelen fogantatás képe. Négy szobor állt oldalról, jobbról felül Szent László király, alul Szent Jakab, balról felül Szent György vértanú és Szent József. Az anyakönyvek csak a Bosicskó halála utáni időktől kezdődően maradtak fenn.
1754-ben már két mellékoltár volt a Szent Miklós-főoltár mellett, az akkortájt népszerű Borromei Szent Károlyé (a Sigray-kastély házikápolnájának is ő volt a védőszentje) és a Szeplőtelen Szűzanyáé. A főoltár képe felett két faragott angyal a Sigray-címert tartotta. A fából épített kis tornyot a nyugati oldalon, benne a két haranggal, újonnan építették. A Rakotlás-tónál három hold földhöz is jutott a templom a földesúr jóvoltából.
A későbbiek során lényegi változások nem tapasztalhatók a templomi javadalmak és felszerelések körül, a plébánia helyzete megszilárdult. Az ivánci papnak rendesen kijárt a hegyháti kerület esperese cím.
A XIX. században a hanyatlás jelei tapasztalhatók. A toldozott-foltozott templom épülete egyre kevésbé tudott a rendeltetésének megfelelni. 1831-ben ezt a problémát az egyházlátogató Bőle püspök szóvá is tette Sigray József özvegyénél. „Ami a templomot illeti – rögzíti az uradalmi leltár is ez évben –, téglából épült, repedezett és a legrosszabb karban vagyon, és az öszvedűléssel fenyegetődzik. Födele fazsindelre vagyon, és tűrhető állapotban, hasonló a födeléhez az azon lévő fatorony.”
A megduplázódott lakosság, nem is beszélve a filiák népéről, a XIX. században végig ebben a szűknek bizonyult, roskadozó épületben hallgathatta az istentiszteletet. 1885-ben egyszerűen „nyomorúságos állapotban lévőnek” írják le a nagy lélekszámú fára egykor szebb napokat megélt templomát.
1909-ben a torony és a hajó megrepedezett, végül 1910 tavaszán a közi-gazgatási hatóság mint közveszélyes épületet bezáratta, majd lebontatta. Az ivánciak rövid időre templom nélkül maradtak, és Csákányba kellett istentiszteletre járniuk. Nem sokáig: 1913-ban új, a községhez méltó templomot kaptak. Alább részletesen is szólunk erről.
Az ivánci plébánosok a plébánia újjászervezésétől napjainkig: Bosicskó Pál, 1714–1749; Vasvári József, 1749–1776; Csobánczy József, 1776–1778; Bossányi Ferenc, 1778–1830; Pallos János, 1830–1882; Gráczer János, 1882–1896; Horváth József, 1896–1937; Szigeti József, 1937–1956; Zenz Péter, 1956–1957; Nemes Vazul, 1957–1971; Végh József, 1971–1991; Dóka Ferenc, 1991–2000.
Érdekes tény, hogy a szombathelyi egyházmegye papi névtárai nem ismernek egyetlen ivánci születésű papot sem 1900 előttről az 1791-ben rövid ideig itt szolgáló Kresznerics Ferencen kívül.

Nepomuki Szent János szobra (eredeti helyén)

Hendrich Antal homlokzati tervrajza az új templomhoz (Ivánci Plébániahivatal)

Az új harang megérkezik a templom elé 1930-ban (Gyarmati Tiborné tulajdona)

A harangszentelés díszvendégei a templom lépcsőjén, köztük Sigray Antal és Sigray Margit (Gyarmati Tiborné tulajdona)

Úrnapi körmenet a hatvanas években (Subosits Ernőné tulajdona)

Hendrich Antal tervezte keresztelőmedence az ivánci templomban (1913) (Székely Anikó felvétele)

Szent Miklós püspök faszobra a régi templomból (Székely Anikó felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT