Az újrakezdés évtizedei
Az újrakezdés évtizedei
A felszabadító háborúban Buda visszafoglalásának éve, 1686 egyben az ország sokat szenvedett és szinte teljesen elpusztult középső területei újjáéledésének az esztendeje is. Ezt követően lassan visszaszállingóztak az elmenekültek elhagyott otthonaikba, mellettük vállalkozó telepesek érkeztek más, az ország sűrűbben lakott részeiből, és újra élettel töltötték meg a nem is olyan régen még puszta helyeket. Ahol azonban már évtizedek óta nem éltek jobbágyok, ott lassabban bontakozott ki az új élet. Ezeknek a településeknek a sorába tartozott Isaszeg is, ahol az összeírók csak 1690-ben regisztrálhatták az újrakezdés első jeleit, amikor néhányan megtelepedtek a történelem viharaival is dacoló ősi templom lábánál. Az 1696-os összeírás tíz jövevény jobbágy családfőt tüntetett fel, ez mintegy ötven lakosnak felel meg. Az 1698–99-ben készült jegyzék egy híján harminc jobbágyot, ugyanennyi feleséget és egy jobbágy apjával élő fiú családfőt jelölt. Az összeírás név szerint felsorolja a község családfőit. (Az egykori jegyző vallomás alapján, hallás után jegyezte le a neveket, ezért pontatlanok lehetnek.)
Bíró Fogd Martin, polgár Leho Matthias, lakosok: Tobias Czimerman, Büloz…, Stephanus Kek, Faith Krontperger, Joseph Peich, Vozokányszky Mihály, Kovács Martin, Lukács Tezor, Hornyak Szévo, Jakub Gubo, Németh Peter, Venaslag Skiavanek, Lorencz Frantli, Matthias Gruso, Virgo Dusa, Paléncsik Gubisa, Nicolas Lechmies, Rách István, Rách Bagol, Rách Trisko, Rách Szobota, Oláh Mihály, Oláh Balko, Oláh Slifka, Major Mihály, Melchior Németh, Martin Kampfel – ők voltak ekkor községünk családfői.
Ezekben az években még jöttek-mentek a próbálkozók, igyekeztek a számukra legmegfelelőbb helyet megtalálni, ezért szinte évenként változott a népességszám. A nevek alapján szembetűnik, hogy néhány magyar (magyar nevű!) mellett németek, szlávok (szlovákok és rácok, vagyis szerbek), sőt románok (Oláh) is megtelepedtek a faluban.
Az 1701-es összeírás húsz jobbágyot és tizenhat zsellért, az 1703-as pedig huszonkét jobbágyot és hét zsellért tüntetett fel. Az újratelepülés szűk tíz éve alatt tehát a családfők száma megháromszorozódott, de ez a viszonylagosan gyors növekedés csak a beköltözések fokozatos növekedésével és nem a természetes szaporodással magyarázható.
E változó és sok szempontból még zavaros éveket kihasználták a minden korban létező gyenge jellemű és bűnözésre hajlamos emberek. Az 1699. április 2–3-án ülésező megyei bíróság vádat emelt rablás miatt az isaszegi Kovács Mihály, Varga András, Szöllősi Pál és Gódor István ellen. Elrettentően szigorú ítéletet hoztak: Kovácsot, aki csak rejtegette a bűnösöket, mivel ő jelentette fel a társait, felmentették ugyan, ám a megyét el kellett hagynia. A többiek a börtönfogság után kétszáz súlyos botütést kaptak, és a megyéből őket is kizsuppolták.
A falu történetének ezekben az újrakezdő éveiben új birtokosok neveit olvashatjuk a régi iratokban. Az uralkodó hű embereinek, a harcokban kiemelkedő sikereket elért katonáknak a szolgálatait a töröktől visszavett területek, falvak adományozásával hálálta meg. Több esetben olyan birtokkal is, amelynek már volt magyar tulajdonosa. Utóbbinak egyrészt igazolnia kellett jussát az adott birtokhoz, másrészt ki kellett fizetnie a ius armorumot (fegyverjogmegváltás), és csak utána iktatták be tulajdonába.
Isaszeg 1686 utáni első ura Kolpacher Mátyás Lambert, a budai királyi harmincad ellenőre volt, aki egy 1697-es dokumentum szerint nyolcszáz forintért átengedte az egykori pusztát – ekkor már falut – Verlain István József kamarainspektornak és alispánnak. A nagy tekintélyű inspektor 1699 végén elhalálozott, s Isaszeg megszerzésével többen is próbálkoztak. Nem tudjuk, miképpen szerzett birtokot a községben a kalandor hírében álló és a század első évtizedében Budán élő báró Léb és felesége. Kolpacher Mátyás is követeléssel állt elő 1700. január 5-én, és a vármegye segítségét kérte több száz, sőt több ezer Isaszeggel kapcsolatos, neki járó forint megtérítése ügyében. E zavaros idők kusza birtokviszonyait jellemzi Mágocsi Mihálynak 1709-ben a nagyságos fejedelemhez benyújtott kérelme, miszerint Vác pusztulásával mindenét elvesztette, és ezért kérte az uralkodót, hogy mint hűséges emberének a „német pártos ellenség” Léb báró isaszegi birtokából adjon neki egy részt, hogy legalább élelmezhesse magát.
Mindezek mellett ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy Esterházy Pál nádor 1703-ban a neoaquistica commissio (újszerzeményi bizottmány) előtt igazolta jussát a birtokaira, így a bujáki várbirtokhoz tartozó Isaszegre is. E birtoktömb nagyobbik része a szabadságharc után is az Esterházyaké, míg az egynegyede, a II. Rákóczi Ferencet száműzetésében is követő Forgách Simon jussa, jutalomként gróf Starhemberg Gundaker Tamás tábornok tulajdonába került. Isaszegnek a XVIII. század elején tehát ismét több birtokosa volt. A tulajdonviszonyok végső rendezésére majd csak a század első harmadának a végén kerül sor.
Az új telepesek lakóházaikat eleinte egészen bizonyosan fából építették, s fazsindellyel vagy a Rákos vizenyős rétjein bőven termő náddal fedték be. Nagyobbrészt földművelő jobbágyok voltak, akik a századforduló éveiben a földek megmunkálásához, a szűkös megélhetéshez már elegendő állatállománnyal rendelkeztek, ezt folyamatosan gyarapították.
A jobbágyok állatállománya a XVII–XVIII. század fordulóján
Év
|
1699
|
1703
|
|---|---|---|
Igás ökör
|
14
|
58
|
Hámos ló
|
12
|
6
|
Fejős tehén
|
31
|
34
|
Egyéb szarvasmarha
|
25
|
15
|
Juh, kecske
|
–
|
145
|
Sertés
|
–
|
19
|
Az 1699-es összeírók a faluban egy sörfőzdét, egy pálinkafőző üstöt, továbbá a Rákos-patakon két vízimalmot találtak. Láttuk, malomról már a XVI. századi szandzsákösszeírások is szólnak: az 1699-ben említettek minden bizonnyal új létesítmények lehettek. Az egyiket egy 1729-es tanúkihallgatás szerint a csíktarcsaiak még a felszabadító háború előtt építették, de azt mindenkor isaszeginek tartották, a cenzust is az Esterházy uraságnak fizették. Ezt a malmot aztán Buda visszafoglalása után az isaszegi szűrszabók vették birtokba, és ott gyapjút tömörítettek (kallómalom). Bár más adatot nem leltünk fel, de nem járhatunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ezek a mesteremberek német jövevények lehettek, akik aztán a faluból elköltöztek, ugyanis az elkövetkező másfél száz év összeírásaiban csak elvétve találunk szűrszabóiparost.
A lassan megerősödő Isaszegre, akárcsak más újratelepített falvakra, egyre több terhet rakott a „felszabadító” új hatalom. A vármegyei közgyűlések témáinak többsége az adók kivetéséről és azok szétosztásáról, valamint az átvonuló és a megyében állomásozó katonaság ellátásáról szól. A királyi mandátumok alapján rendszeresen közölték a contributio (hadiadó) községekre lebontott nagyságát, az átvonuló és telelő katonaság ellátását szolgáló portio és forspont településekre kiszabott mennyiségét – a listákban Isaszeget minden alkalommal megtaláljuk. Több esetben a túlbuzgó összeíró vagy adót kivető hivatalnok, valamint az átvonuló erőszakos idegen katonaság olyan nagy összeg megfizetésére kötelezte a falu népét, hogy az meghaladta a teljesítőképességét. Ezért a községnek 1701-ben tizenöt forintot, 1702-ben pedig (benyújtott kérvényük alapján, mely a „katonák miatt való kárvallásuk” felsorolásáról szólt) tíz forint hét dénárt engedtek el az adóból.
Mindezek mellett súlyos teherként nehezedett az újratelepült községek népére a katonakiállítás kötelezése, hiszen a felszabadító háború több évtizedig tartott, továbbá szintén a hadikiadásokhoz járult hozzá a ius armorum, a fegyverjog megváltása, ezt jobbágytelkenként hat forintban, puszta (tehát lakatlan) telkenként tizenöt forint negyvenöt dénárban állapították meg. Ez a különbség sarkallta a községeket, hogy minél előbb népesítsék be falujukat.
Az 1703 nyarán kibontakozott, II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején ismét a háború és az azzal járó szenvedés és pusztítás nyomorította az új életüket megkezdő és falujukban megkapaszkodó telepeseket. A Pestet és Budát a harcok idején mindvégig megtartó császáriak és a rákosi mezőkön száguldozó kurucok több ízben megütköztek ezen a tájon. S bár nagyobb csaták nem zajlottak le Isaszegen és környékén, a hadak vonulása,
a kisebb csetepaték, főleg pedig a hol a labanc, hol a kuruc az úr állapot, melynek következményeként az adókat sok esetben kétszer is beszedték, nagy nyomorúságot hozott a falu lakóira. Az ekkor még nem népes, ám a szabadságharc alatt lassan fogyó népességű Isaszegből 1704-ben mindössze négy legényt tudtak a kurucok besorozni: Valkai Mihály, Hajmás Miklós és Horváth János a hatvani postamesterből ezeres kapitánnyá előlépett Szabó Máté ezredébe, Kalosa István pedig gróf Károlyi Sándor főgenerális ezredébe került.
Rákóczi hadainak az 1703-as, 1704-es fergeteges előnyomulásából felocsúdva, főleg pedig a nyugati, a francia fronton elért siker (Höchstädt, 1704) után a császáriak jelentős katonai erőket vetettek be a magyarországi hadszíntéren, és szívós, fokozatosan kibontakozó támadásokkal megkezdték a kuruc erők felmorzsolását. 1705-ben a Duna-Tisza-közén, Pest megyében is sikereket értek el. Az előnyomuló labancok elől a falvak népe fejvesztetten menekült. Így vált ismét lakatlanná a Galga és a Rákos vidéke – s a falu is.
A következő esztendőben újra visszatelepült a lakosság, ám az adóterhek roppant súllyal nehezedtek rá. Így például a hatvani, 1709. február 8-i kuruc megyegyűlésen Isaszeg falunak az adóterhét 246 forint húsz dénárban és öt gyalogos hajdú kiállításában határozták meg, az 1710-es gyöngyösi megyegyűlés ismét hasonló tételekkel vetette ki az adót, ám ezek behajtására – a labancok előretörése miatt – már nem kerülhetett sor.
1710 őszére teljesen visszaállt a „régi világ”. Laczkovics László, Pest-Pilis-Solt vármegye labanc alispánja szeptember 14-én kiadta hírhedt, az adók fizetésére felszólító levelét: „…Ennekokáért vévén ezen Levelemet, minden halogatás nélkül, sem órát, sem napot nem múlatván, az reátok ki íratott Embereket, és szekereket minden fogiatkozás nélkül nagj sietséggel külgjétek bé Váczra. Ebben hogj ha külömbet merészeltek cselekednj, bizonyossan el hitesétek magatokkal, hogj Birájtokkot, némelly Eskütt Társajval edgyütt vagj fel nyársollyák, vagj fel akasztyák, avagj meg Lövödözik, e lészen szófogadatlanságtoknak méltán érdemlet jutalma, mellyrül bizonyossá akartalak Benneteket tannj.”
A levél külsején olvasható:
„Vigiázon minden Helység (a mint az előttis bővsigessen meg írtam) hogy egészséges helyekbül küldgiék az Embereket, és azokal Helységek pecséttye alatt Levelet adgyanak bizonyságul, hogy Egészsége helybül mennek, az Döghletes helybül pediglen senki élete vesztessége alat nem hogy Váczra és ide, de még a szomszéd faluban is menny élete vesztesége alat ne meriszeljék. Ezzel feljül az restans pénczt, Gabonát, és Abrakot, nem különben szénát és fát (a mellj vagva legiék tüszre való) minden halogatás nélkül be hozni szorgalmaztassék. Ezen Currensemet pedig az utolsó helység negyven forint Birságh alatt bé küldgye.”
Székely Árpád: Isaszeg látképe
Szent Márton-templom
