IX. Beszéd a házasságról (elmondják az esküvői vacsora végén)
IX. Beszéd a házasságról (elmondják az esküvői vacsora végén)
Kedves vendégsereg, lányok, ifjak, vének, / Illő becsülettel egy kis csendet kérek! / Míg a házasságról egy kicsit beszélek, / Hallgasson rám minden megteremtett lélek! / A szent házasságot az Isten rendelte, / Amikor Ádámnak Évát teremtette, / Hogy örömbe’ és búban segítője lenne. / De boldog is, kinek van édes hű párja, / Mer’ a jó feleség a ház gyöngyvirága. / Víg öröm és áldás száll vele a házra, / kivirágzik szépen boldogság fája. / Magányos legénynek unalmas az élet, / Nincs kivel megossza, hogy kedve éled. / Nincs, ki vigasztalja, ha nehéz az élet, / Nincs, ki szólna neki édes szép beszédet. / Azér’ hát legények előre, előre. / Készüjjön mindönki a szép mennyegzőre! / Gondolkodtam én is sokat már felüle, / Nem jönnek hozzám, mer’ meg vagyok vénülve. / Mivel tehát a házasságról beszélek én mostan, / Mi kell hozzá, el is mondom sorban. / Ha a bíztatáshoz immár hozzáfogtam. / Nem tarthatom így a többit se’ titokban. //
A gazdaasszonynak először tuzhel’ kell, / Mer’ hogyha az nincsen, bizony könnyen hagy el! / Szobába, konyhába legyen elégséges / Bútor, olyas holmi, ami csak szükséges. / Mer’ ha az asszony lát ezekbe’ szükséget, / Nem ülhet senkivel vidám vendégséget. / Dörmög-morog aztán őkelme urára, / Hogy a ménkű hozta őtet a nyakára! / Hogy tehát ezt kerüld, és hogy kedvét leljed, / Mindeneket végy és gondolatát ellesd. / Söprű, ruhakefe, bőrönd és táskula, / Mángorló, sótartó, motolla és rokka. / Falra cifra tükör, új szék, fényös asztal, / Kell ágy, láda, dívány, karosszék puha vánkossal. / Tele doboz legyen szépítő szerekkel, / Rózsavízzel, egyéb jószagú kenettel. /
Házad előtt, ha lát járni zsidót, immár / Úgy hajt, úgy tuszkol, valamint a tatár, / Hogy végy kendőt, csipkét, ollót, gyűszűt, meg tűt, / Ládára lakatot és más illen neműt. // Vásárra kell menned, mer’ kerget az asszony! / Kell harisnya, cipő és újmódi karton. / Fekete selöm, vagy másszínű keszkenő, / Ez már aztán igazi bökkenő! / Apró és nagy fazék, bögre, szilke és tál, / Hidd meg barátom, hogy nagyon megrostál! / Nyárs sütőlapát, rostél’, tökgyalu, pemet, / Ám mindezöket nem termi a szemed! / És sok lábas-edény, valamint lábatlan, / Kis- és nagykagylóból lukas és lukatlan. / Rosta, szita, aztán lekvárfőző kanál, / Kézi-, azután meg több szakajtó kosár: /
Sodrófa és deszka, kis- és nagymeszelő, / Dagasztószék és szép fényes pléhreszelő. / Honnan szeded mindezt jó barátom elő? / Ez gazdaaszszonynak ám mindnyája kellő! / Kell ám ezen felül sajtár és tekenyő, / Rézlábos, vaslábos, üst, bogrács, serpenyő: / Levesmerő- és szép réz-, vasnyelű kalán, / Sótartó, más eszköz lógjon konyha falán. / Jaj! Hát ezután még lakószobára: /
Még sokkal több kell, mint konyhára! // Mer’ nem is szólottam a szekrényekről, / Aranyos képekről és ágyterítőkről. / De mint elmondtam, már ez is elég jaj, / Pedig hátra is maradt még egy nagy baj: / Mondanám is, nem is, igazán átallom, / De végtére ezér’ el nem titkolhatom. /
Hogy mi tűrés-tagadás, erre is kell menni, / Hogy a menyecskének bőcsőt is kell venni! // Ebből áll röviden párosság, házasság, / Akik csak próbálták, mind így találták. / Ez a baj, méghozzá, hogy jó az asszony ritka, / Ezér’ tudom sok nő áll ellenem síkra. / Nem bánom, ha mindjárt szemem kiássák is, / Megmondom: sok asszony rosszabb, mint az áspis! // Jaj annak a férjnek, ki ellent szerez be! / Duzzog, dörmög, pöröl, savanyó az arca, / Mint a ma szakasztott éretlen vadalma. / Jaj! Aki illent kap, azt megverte az Isten, / Mer’ a rossz asszonynak fődön párja nincsen. // De már nem szólok többet, hanem az új házaspárnak / Szerencsés és boldog életet kívánok! // Éljenek az új házasok!”
(Násznagyi rigmus az 1940-es évekből, Bocz Istvántól, lejegyezte: Dallos Nándor)
