Az egyház közösséget teremt | Száz Magyar Falu

Az egyház közösséget teremt

A román csapatok Magyarországról történt kivonulása után a nemzeti erők széles körű konszolidációjának fontos intézményei voltak az egyházak – igaz, eltérő intenzitással. Hajdúsámson lakosságának felekezetek szerinti megoszlása 1941-ben a következő volt: református 5673 fő, római katolikus 766, görög katolikus 592, izraelita 2l6, evangélikus 11 és görög keleti négy fő volt.

A község közvéleményének formálásában, magatartásának kialakításában jelentős szerepet játszott a lakosság döntő többségét kitevő református egyház. A szegény községnek az egyháza is szegény volt, ennek ellenére a hívek, a presbiterek, a lelkészek egyházukat működő, feladatokat vállalóvá kívánták tenni a lelki elbizonytalanodás és a gyötrő anyagi gondok mellett is. Papp Gusztáv lelkész a presbitérium 1920. április 11-i gyűlésén bejelentette: „községünk és a tiszántúli egyházkerület jó része megszabadult az ellenséges megszállás alól (kiemelés G. I.). Ez örvendetes jelenség.”

Az egyházi tevékenység újjászervezésének alapfeltétele volt, hogy az egyház visszanyerje korábbi tekintélyét, legalább a hívek körében. 1920 augusztusában a presbitérium ülését megnyitó elnök bevezetőjében sajnálattal állapította meg, hogy „politikai helyzete országunknak nem javult, ennélfogva egyházi helyzetünk is rossz”. Októberre a helyzet tovább romlott, a presbitérium elnöke „szomorúan jellemzi azon állapotot, melyben jelenleg egyházunk van. Minden irányban csak mellőzésben van részünk… a régen esedékes segélyt még mindig nem utaltatott ki…” A legsúlyosabb helyzetet november végén konstatálta: „Nemcsak az anyagiakban, hanem a szellemi élet terén is tapasztalható a baj. Ehhez járul még a hitélet meggyengülése.” A presbitérium a helyzet további romlása miatt kénytelen volt az utolsó lépés megtételére: „…az egyháznak minden pénzre szüksége van, az adóhátralék behajtására megkerestessék a főszolgabíró, és kérjük az adótartozások behajtását…”

Az egyházat az élet kényszerítette rá, hogy tevékenységének középpontjába – talán a hitélet rovására is – átmenetileg – az anyagi kérdéseket állítsa, de ha a helyzet úgy hozta, felemelte szavát egyházpolitikai kérdésekben is. 1920-ban Baltazár Dezső református püspököt a románokkal való együttműködés hamis vádjával támadások érték. 1920. szeptember 8-án a magyarországi református egyház legfelsőbb bírósága „Baltazár Dezső püspököt az ellene támasztott vádakkal szemben egyhangúlag hozott határozattal igazolta”. A támadás nem csitult. Egyházi szervek, reformátusok, köztük a hajdúsámsoni református egyház is felsorakozott püspöke mellé.

Az egyházak szolgálatának egyik legfontosabb és igen eredményes területe az iskoláztatás volt.

Hajdúsámson a húszas években rendelkezett a feltétlen szükséges oktatási intézményekkel, az indokolt fejlesztések azonban igen vontatottan valósultak meg.

A tanév során ténylegesen iskolába járt 731 fő, ismétlő iskolába 110 gyermek. Az óvodát 1928-ban Katona Dóra vezette, aki miniszteri engedéllyel egy évig Berlinben tanulmányozta a Pestallózi–Frőbl nevelési módszert. Az óvodások száma 107, az intézmény államsegéllyel működik. 1928-ban a község legnagyobb elemi iskolája a belső területen működött négy épületben. A fiú- és leányosztályokat Nagy Lajos igazgató irányításával hat tanító tanította. Minden pedagógus szolgálati lakással rendelkezett. A tanulóknak 220, a tanítóknak 84 kötetes könyvtár állott rendelkezésükre.

Iskolakötelesek száma 1928-ban

3–5 évig	óvodaköteles	277 fő
6–11 évig	iskolaköteles	958 fő
12–14 évig	ismétlő tanköteles	471 fő

Az iskola volt tanítói közül Szöőr Antal nyugalmazott tanító fejtett ki igen élénk és sokoldalú közéleti tevékenységet, az aktív tanítók közül Nagy Lajos igazgató-tanító emelhető ki, aki a debreceni egyházmegye tanügyi előadója s tanító képviselője, dékánja, a Kossuth Olvasókör jegyzője, a Hangya felügyelőbizottságának tagja, községi képviselő. Nagy Lajos volt az igazi falusi tanító, aki nemcsak a tanulókkal, hanem a község ügyes-bajos dolgaival, a mindennapok teendőivel is foglalkozott. Illik rá, amit Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter 1925-ben mondott el a parlamentben a néptanítóról: „Nem úgy képzelem, hogy csak a tanköteleseket oktassa, hanem a népnek igazi barátja, lelke legyen a tanító.” A református egyház felügyelete alatt működött a liget-tanyai és a martinkai külterületi elemi iskola is.

A római katolikus elemi iskola – tanítója 1928-ban Székely Béla – egytanítós és osztatlan, a szintén egytanítós és osztatlan görög katolikus iskolával megosztva, mint részben osztott iskola működött. Államsegélyből és kis részben államkölcsönből épült fel az új görög katolikus iskola az iskolafenntartó által adományozott 652 négyszögöl telken. Az iskola 1927. november 14-én nyílt meg egy tanteremmel, 78 tanulóval, tanítójuk Fodor Antal.

Az izraelita elemi iskola tanítója 1928-ban Weisz Béla, az iskolaszék elnöke Burger Aladár. Az iskola létrehozásához az izraelita hitközség tagjai, de elsősorban a Bécsben elhalálozott Sichermann Pepi adományai járultak hozzá. Az iskola tanulóinak létszáma ötven fő. Az iskola növendékei közül többen szép karriert futottak be.

A község saját költségvetése terhére 1900-ban gazdasági ismétlő iskolát szervezett. Külön épületet nem sikerült biztosítani, és ezért a tanítás a református elemi iskola helyiségében történt. Az iskolának 1928-ban 85 fiú- és 40 leánynövendéke volt. A fiúkat Székely Béla római katolikus tanító, a lányokat Végh Lajos református tanító oktatta. Az iskolának négyszáz négyszögöl gazdasági gyakorlóterülete volt. A gyakorlati oktatás részben a község faiskolájában történt. A faiskolát főleg konyhakertészkedésre és facsemeték – elsősorban körte, alma és eperfa – nevelésére használták.

A gazdasági válság okozta súlyos terhek miatt a község iskolának többségét fenntartó református egyház 1931. szeptember 24-én levélben kért segítséget a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól a községben működő iskolák életben tartásához, mivel a község sem képes vállalt fizetési kötelezettségét betartani. „A Miniszterközi Bizottság most megtiltotta, hogy a község újabb iskolai terheket vállajon, mivel a pótadó 1931–1932-ben és a jövőben is 200 százalékon felül van: Az egyházi pótadó pedig 100 százalékos … mivel a község lakosságának több mint 80 százaléka a református egyház kötelékébe tartozik, ezért a kettős pótadó túlságosan megterheli elsősorban a reformátusokat… amennyiben Nagyméltóságod nem engedheti le a helyi javadalmak százalékát, egyházunk nem lesz abban a helyzetben, hogy ezeket az állásokat betöltse, mert irgalmatlan adókkal nem kergetjük lakosságunk ezreit a végső pusztulásba… méltóztassék helyszíni eljárással megállapítani egyházunk nyomorúságos helyzetét, s bölcs, kegyes döntéséig is bejelentjük, felfüggesztjük ezen itt felsorolt tanítói állásoknak segédtanítókkal való betöltését.”

Az állam a rendkívüli helyzetre való tekintettel ideiglenesen átvette a külterületi iskolákat. A körülmények kedvező alakulása öt év múlva lehetővé tette, hogy a vármegye törvényhatósági bizottsága visszaállítsa a korábbi állapotot, a Hajdúsámson környéki tanyai iskolák ismét a református egyház irányítása alá tartozzanak. A református egyház e döntés értelmében 1936. október 8-án a tanyai iskolákat újra gondjaiba vette.

A képviselő-testület a december 28-i közgyűlésén ismerkedett meg a kialakult helyzettel. 1937.január elsejétől visszaállt a régi rend: az egyház fizette a tanítókat, a község az iskolák dologi kiadását.

Az izraelita egyházat az első világháború kitörésekor rabbi Szofér József vezette, az ő vállain nyugodott a község zsidóságának békéje a nehéz években, a húszas évek elején jelentkező zsidóellenesség légkörében. A negyven családból álló hitközség segítette a község szegény családjait. Lefkovits Béla házában szállást állított fel a szegény vándorzsidóknak, akik ott élelmet, télen fűtött szobát kaptak. A falusi nép békében élt a zsidókkal, hiszen ők vásárolták meg termékeiket, náluk a falu szegényei sokszor kaptak munkát és nemegyszer segítséget a hivatalos dolgok intézésében is. Természetesen a falu lakosságának ellátását szinte kizárólag a helyi kereskedők és iparosok látták el, akik között meghatározó szerepet játszottak a zsidók – így tehát a kapcsolat kölcsönös érdekeken alapult.

A zsidó közösség életét Iljovics rabbi irányította, „túlzó vallási követelményeket is állítva hívei elé. Mikor Lefkovits Béla – a község zsidóságának egyik tekintélyes vezetője – egyik fiát a debreceni zsidó gimnáziumba íratta, a rabbi követelte, hogy vegye ki fiát az iskolából. A modernebb Burger család azonban nem hajlott meg a főrabbi követelése előtt, fiuk befejezte tanulmányait Debrecenben”.

A magyar politikai élet a románok kivonulását, Trianont követően a teljes kilátástalanság állapotába került. Az elcsatolt területekről a tűrhetetlen viszonyok miatt megindult a menekülőáradat, több mint háromszázezer tisztviselő, tanító „repatriált”. „A sokk, amelyet az akkori magyar társadalom átélt, mai ésszel és érzelmekkel szinte elképzelhetetlen.” A háború alatt, majd az azt követő években lanyhult társadalmunkban a vallási-nemzeti érzés. A forradalom után viszont „bevallhatóvá, sőt csaknem kötelezővé lett a vallás és a nacionalizmus” – írta Szerb Antal.

A szélsőjobboldal szándékát Szomjas Gusztáv, Hajdú vármegye kormánybiztosa, később főispánja 1920 tavaszán így fogalmazta meg: „…a csendőrség és rendőrség erős vállaira” alapozza a tiszántúli terület békéjét. A Teleki-Bethlen-féle konszolidációra törekvő politika más eszközöket használt.

Hajdúsámson lakosságának a múltban sem és most sem voltak meg azok a hangadó csoportjai, amelyek képesek lettek volna politikai színezetű mozgalmat indítani. A község közelsége Debrecenhez, a nagyvároshoz szintén a lakosság színtelen, követő magatartását erősítette. A mindenkori kormánypárt biztosan számíthatott az elöljáróságra, annak támogatására és a község néhány földbirtokosára, földbérlőjére. A csekély számú értelmiség nem vágyott politikai szerepre, az iparosok és kereskedők a rend és a csend megtartásában voltak érdekeltek.

A földből élők köréből viszont mindig akadt néhány fő, aki követelt és lázadt a tűrhetetlen viszonyok miatt – ezeknek viszont nem volt követőjük. Amikor a szélsőjobboldal – a korabeli fogalmat használva – „nemzetietlen” irányú szervezkedése Hajdú vármegyében eredményt ért el, a központi járás főszolgabírája a következőt jelentette az alispánnak: „Hajdúsámson községben semmi mozgalom nem észlelhető.”

Az 1926-ban sorra kerülő országgyűlési választás alkalmával Hajdú-vármegye több községébe katonaságot vezényeltek ki, Hajdúsámsonba egy szakasz katona érkezett. Az 1931-es országgyűlési választásokat éles politikai harcok előzték meg. Juhász Nagy Sándor a Független Földművelők és Polgárok programjával kívánt fellépni hajdúsámsoni választási gyűlésen június 12-én. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert a gyűlést a csendőrség feloszlatta, a politikust pedig a község területéről kitiltotta.

A válság évei alatt a szociáldemokraták eredményes vidéki szervezőmunkát végeztek, aminek eredményeként Hajdú vármegye több községében növekedett a szociáldemokraták száma. 1932 elején Hajdúsámsomban 100-150 tagja volt a szociáldemokrata pártnak. A szociáldemokraták elleni erőteljes támadás miatt a megyében a tagság jelentős része átlépett a Kisgazdapártba, Hajdúsámsonban is ez történt. Ennek következtében erősödött a kisgazdák ellenzéki tevékenysége, Hajdúsámsonban a kisgazdavezetőket kommunista szervezkedéssel gyanúsították.

A gazdasági válság alatt és után a szélsőjobboldai pártok növelték befolyásukat. A Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt (Kaszáskeresztes Párt) 1933. március 15-én alakította meg szervezetét Debrecenben, hogy innen kiindulva létrehozza szervezetét a Tiszántúlon. Hajdú vármegyében nem volt sikere. Jelentős eredményeket ért el viszont a megyében a Festetics-féle Nemzeti Szocialista Párt. A korabeli nemzetvédelmi jelentés – 1936. április 5-én arról tájékoztatott, hogy „a megye politikai életében feltűnő a nyilaskeresztes párt sikeresnek mondható zászlóbontása és aktivitása… Mozgalmukat a lakosság rokonszenvvel, nem egy helyütt viharos lelkesedéssel fogadják”. A párt legerősebb szervezete a debreceni volt, ezt követte a hajdúsámsoni ezer-ezerkétszáz taggal, majd a józsai és vámospércsi pártszervezet következett. Az alapszervezetek alakítása általában az 1935. évi, márciusi országgyűlési választás után került sorra.

Jelentős mértékben növekedett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt aktivitása is. A párt Hajdúsámsonban 1937. február 28-ra meghirdetett népgyűlésén közel háromezer ember jelent meg, bizonyítva a kisgazdák növekvő népszerűségét.

A résztvevőket Csiha Endre, a párt megyei elnöke köszöntötte és ismertette a párttagság előtt álló feladatokat, Zsom Miklós nádudvari kerületi elnök a titkos választójogról beszélt, Juhász Nagy Sándor – volt igazságügyminiszter – az ország gazdasági, valamint bel- és külpolitikai helyzetét ismertette. Felszólalt még Kálmán Ferenc megyei pártigazgató, ifj. Csuka János Hajdúsámsonból és Csikos János Hajdúböszörményből. A megjelentek nem csalódtak, hiszen a Kisgazdapárt teljes megyei vezérkara fejtette ki véleményét.

A kormánypárt tíz hónappal később, november elején rendezte meg politikai demonstrációját a községben. November 4-én Hajdúsámsomba érkezett Tasnády Nagy András államtitkár, Fáy István főispán, Rásó István alispán, Hadházi Zsigmond ny. főispán és Szász Imre egyházkerületi esperes. A rendkívüli díszközgyűlés Hajdúsámson díszpolgárává fogadta az államtitkárt. Az oklevelet a főjegyző nyújtotta át, a köszöntő szavakat Kiss József református lelkipásztor mondotta, hangsúlyozva, hogy a közelmúltban a községben három iskola épült és ma kerül felavatásra az új községháza. Tasnády Nagy András a Darányi-kormány sikerpolitikájának jegyében kijelentette: „Ez a mai nap kiindulópontja a község fejlődésének.” A díszközgyűlés után került sor az új, emeletes községháza felszentelésére.

A községben már az 1930-ban lefolytatott közigazgatási vizsgálat megállapította, hogy az akkori községháza alkalmatlan, szükséges egy új felépítése. Állami segítséggel végre sikerült, Hajdúsámson megfelelő községházához jutott. Befejezésként Szász Imre egyházkerületi esperes felszentelte a restaurált református templomot és két új harangot. Fáy István azzal a gondolattal zárta Hajdúsámson „nagy napját”, hogy a községben megteremtődtek az egység kialakításának feltételei.

1938-ban sor került az első zsidótörvények kihirdetésére. A község lakosainak egy része üldözött lett saját lakóhelyén, szülőföldjén. A község főjegyzője elfogatta a Lefkovitséknál megszálló átutazókat, és a közegészségügyi törvényekre hivatkozva levágatta a szakállukat és pajeszukat. 1939-ben megkezdődött a zsidóüzletek rongálása, és eljött a munkaszolgálatra való behívások kora, bánatot és gyászt okozva.

Valamivel több mint egy negyedszázad telt el, és ismét háború zúdult az országra. A behívóparancsok frontra szólították a község férfiait, helyüket a nőknek és az idős férfiaknak kellett átvenni a munkában, a család gondozásában. Aztán megérkeztek az értesítések a hősi halottakról. A községből bevonult katonák közül 122 hősi halált halt. 1944-ben megkezdődött Debrecen bombázása, ami félelemmel töltötte el a környező falvak lakosságát, egyre több debreceni keresett menedéket Hajdúsámsonban és más falvakban. 1944. június végén 188 zsidó gyereket és felnőttet zsúfoltak vagonokba – a vonat Auschwitzba indult.