Földeák Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Földeák
Összefoglaló
Földeák története négy jól elhatárolható szakaszra osztható. Az első, mintegy nyolc évszázados korszak a község elnéptelenedésével (1686) zárult.
Az elmúlt évtizedek ásatásai itt Árpád-kori emlékeket tártak fel. A szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei a leletek alapján valószínűsítik, hogy ennek az első községnek saját temploma is volt. Földeák létéről az első okirati emlék a XIV. századból származik.
A község történetének második fejezete az újratelepüléstől az átköltözésig terjedő (1720–1846) időszak. Az alig négy emberöltőnyi időt felölelő korszak a felemelkedés éveit hozta a település életében. A rövid, mintegy százhúsz esztendő alatt Földeák mind lakóinak számában, mind gazdasági erejében Csanád vármegye egyik meghatározó községévé vált. Népessége megtízszereződött, a régió harmadik legnagyobb adófizetője lett.
A Tisza és a Maros áradásai átmenetileg megállították a fejlődést, de a földeákiak akaratereje és vállalkozó szelleme átlendítette a települést a kezdeti nehézségeken: új, védett helyre költözött át Földeák, s idővel az ősi település magára talált. Az ikerközségek – Földeák és Óföldeák – szétválásáig (1950) tartó időszak egybeesett az ország gazdasági fellendülésével. A mezőgazdasági termelés új alapokra helyezésével és a betelepült iparosok munkájával a község tovább erősítette pozícióját a megyében.
A két település történetének utolsó, napjainkban is tartó időszaka az 1950-es tanácsi választásokig vezethető vissza. Ekkor vált szét jogilag is Földeák és Óföldeák. 1970-től még egyszer közös tanácsi igazgatás alá vonták a településeket, de a rendszerváltást és az 1990-es önkormányzati választásokat követően újra saját útjukat járják.
Földeák több szempontból a Délkelet-Alföld egyik legsajátosabb települése. Egyrészről a régióban egyedülálló módon nemzetiségi képe homogén magyar összetételt mutat. Története során egyszer sem érte el a nem magyar etnikumok aránya a lakosság számának két százalékát. A néhány betelepülő idegen család nagyon rövid idő alatt denacionalizálódott. Nemritkán már a szülők magyarosították nevüket, és felvették a földeáki szokásokat. Gyermekeik pedig szinte minden esetben magyar keresztnevet kaptak. Népi kultúrájukban, hagyományaikban erősen megmutatkozott a makói és a szegedi hatás. Ennek oka lehetett, hogy a tatárdúlást követően (1686) a városokba menekült földeákiak leszármazottai az 1720-as években visszaköltöztek, és magukkal hozták az egy emberöltőnyi idő alatt felvett szokásokat. Ezt erősítette a XIX. század második felének bevándorlási hulláma. Az újjátelepült község dinamikusan fejlődött, és ez a jobb élet reményében vonzotta a környékbeli kézműveseket, kereskedőket.
Másik sajátos momentuma Földeák történetének a már említett áttelepülés volt: amikor lényegében két falu lett az egyből, a távozók és a helyben maradók ikerközségei. A Návay család és a község lakosai között létrejött megállapodás kuriózumnak tekinthető a magyar történelemben. Az ismétlődő árvizek pusztításai nyomán kialakult tartós krízishelyzetben mutatkozott meg igazán a föld urainak felelősségteljes gondolkodásmódja. Návay Károly és Návay Tamás hozzájárulásukat adták a számukra jelentős anyagi hátránnyal járó költözéshez, amellyel jobbágyaiknak jobb és biztonságosabb élet feltételeit teremtették meg.
Földeák népét a vallásosság és a nagyfokú tolerancia jellemzi. A kezdetben tisztán katolikus község fenntartások nélkül fogadta be a XIX. század harmadik harmadában a református és a nazarénus felekezetű betelepülőket. A megingathatatlan hitet a csanádi püspöség gyakran méltányolta, legkitűnőbb papjait küldte a település szolgálatára. A falu vallási vezetői közül kiemelkedő szerepet töltött be Oltványi Pál plébános, pápai kamarás. Műveltségével és önzetlen odaadásával meghatározó szerepet töltött be az áttelepülés gondjaival küszködő Földeák életében.
Földrajzi adottságainak megfelelően a falu mezőgazdasági település. A földeáki parasztembereket híressé tette a földhöz való ragaszkodásuk. Megesett, hogy a kötődés miatt túlkapásokra ragadtatták magukat. Ezt jól példázza a legelőelkülönözés (1838–1845) során tanúsított magatartásuk is. Néhány helybeli képtelen volt elviselni, hogy a Návay családnak törvény szerint járó részét a község legelőjéből kihasítsák. A peranyag bizonyságaként elsőként a juttatásból kirekeszteni próbálták uraikat, ennek sikertelensége után a föld kimérését végző megyei vezetők sérelmére, feladatuk ellátásának meghiúsítására a tettleges bántalmazástól sem riadtak vissza.
A földhöz való ragaszkodás mit sem változott a következő évszázad során. 1951 januárjában – miután az összes földtulajdonos aláírta a belépési nyilatkozatot – mind Földeákot, mind Óföldeákot ünnepélyesen termelőszövetkezeti községnek nyilvánították. Az esemény nagy sajtópublicitást kapott, a megyei és országos napilapok címoldalon számoltak be róla. Az évszázados gazdálkodó múltú parasztemberek azonban hamar ráeszméltek, hogy a közös tulajdonnak igazából nincs felelős gazdája, és az elkövetkező öt év során a szövetkezeti tagok közel negyven százaléka a kiválás mellett döntött.
Munkánkat nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne emlékeznénk meg a Návay családról. A família története egybefonódik a község újkori történetével. A kisebb súrlódások ellenére a haladó gondolkodású Návayak hamar felismerték: a község fejlesztése, gazdaságának fellendítése egybeesik saját érdekeikkel, még ha az olykor néha súlyos áldozatokat követelt is tőlük. Földeák és Óföldeák lakói a mai napig tisztelettel emlékeznek meg róluk: minden évben elhelyezik földeáki sírjaiknál a kegyelet virágait.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT