Élet a szegénység árnyékában

Teljes szövegű keresés

Élet a szegénység árnyékában
A XIX. század második feléig Földeákon szervezett egészségügyről nem lehet beszélni, az életnek ez egyik olyan területe, amelyet a tudomány a legnehezebben hódított el a babonák világától. A fejlett orvostudomány vívmányainak kötelező bevezetéséig csak az imádságok, a népi gyógymódok, a gyógyítók és a javasasszonyok nyújtottak némi segítséget a rászorulóknak. Állandó, képzett orvosa 1874-ig nem volt Földeáknak. A beteghez Makóról kellett végszükség esetén doktort hozatni, akinek viszont a honoráriuma jócskán meghaladta a többség fizetőképességét.
A súlyosabb betegségeket Isten büntetésének tekintették, és eszerint jártak el. Ha valaki a családból ágynak dőlt, hozzátartozói elsőként a templomban keresték a megoldást. Lehetőségeikhez képest más segítséget is igénybe vettek. Mindig éltek a faluban olyan asszonyok, akik értették a gyógynövényekből készült főzetek, őrlemények használatához. A készítmények hatását különböző ráolvasásokkal, rigmusokkal igyekeztek fokozni. A meghűléses és egyéb egyszerűbb lefolyású betegségek esetében rendszerint segítettek is a népi gyógyászat eszközei.
A legnagyobb tragédiákat a rendszeresen visszatérő, tömeges halálozással járó járványok okozták. Ezek ellenszerét az 1800-as évek végéig nem ismerték, és csak Isten könyörületességében bízhattak. Az éppen fejlődésnek indult Földeákon – mint arról már megemlékeztünk – 1738–1739-ben dúlt az első pestisjárvány. A higiéniás szokások és az egészségügy elmaradottsága a későbbiekben is súlyos következményekre vezetett Földeákon. Az országos vagy regionális járványok nem, de a lokálisan előforduló megbetegedések ellen viszonylag hatékonyan tudtak védekezni. Amelyik házban fertőzés ütötte fel a fejét, ott azonnal az épület elhagyásának tilalmát, a szobák újrameszelését és a helyiségek döngölt agyagos aljának kicserélését rendelték el. Ennek betartására a vármegye főorvosa akár hatósági eszközökkel is érvényt szerzett.
A nagy tömegben, gyorsan terjedő fertőzésekkel szemben az említett intézkedések hatástalannak bizonyultak. 1831–1832-ben végigsöpört az országon a kolerajárvány, ami Földeákot sem kímélte. A vármegye rendkívüli óvintézkedéseket hozott. Mérföldenként az utakon és a települések határában őröket állított, és minden faluban kirendelt orvost állomásoztatott. Ezek költségeit természetesen az adott községeknek kellett állniuk. Mindezen intézkedések ellenére Földeákon a halálozások száma száz év után először meghaladta a születések számát. A hatalmas terhet jelentő kiadások eredménytelensége és a rengeteg haláleset miatt felháborodott lakosok a történtek felelősét keresték. Erről egy 1831. augusztus 18-án kelt jelentés nyújt szemléletes képet:
„T. Feő-Jegyző Urat Orvosnak gondolván, Földeák Helyiség lakosait zendülésbe hozták, azt kiabálván az Utzában, hogy á Tettes Ns. Vármegye tsak azért álított légyen a Makai Őröket á Helység körül, hogy azon képzelt Orvos valamint már Makón, úgy Földeákon is a Kútakat meg vesztegetvén a Köz Népet dögletes nyavalyával meg fertőzze…”
Sajnos a tudatlanság és a földeáki plébános sajátos „eljárásrendje” nem segítette a kór legyőzését. A megyei rendeletek ellenére sem tartotta be a kötelező óvintézkedéseket, és ez a tény jelentős szerepet játszott az áldozatok számának megsokasodásában.
„Helybeli Plébános Úr a Felsőbb és Megyebeli Rendelések ellenére a mirigyes halottakat is nyitott koporsóba temette és a tartózkodó népet azzal a bátorítással, hogy közeledgyenek hozzá, mert nem veszett kutya, a halotthoz kényszerítette; mellyekre nézve általam meg szólíttatván, azt felelte: hogy temetésekre neki a világi Hatalom rendet nem szabhat…”
A helyzetet nem könnyítette, hogy a járványos időszakban a szóbeszéd igen könnyen terjedt, és a benne foglaltak hamar az emberek meggyőződésévé váltak:
„A napokban egy Makai üveges Zsidó meg jelenvén, az oda való Jegyzőnek azt mondotta, hogy ne éllyenek orvosi segedelemmel, mert azok á Megye által mind meg vannak vesztegetve.”
Az orvostudomány fejlődésével mind több betegség terjedését sikerült megakadályozni. Az egyik leggyakrabban előforduló fertőzés a himlő volt. Aki túlélte a kórt, élete végéig viselhette testén a nyomait. Az 1850-es évekre rendelkezésre állt a kórokozó támadását kivédő ellenanyag, és az állam felismerte: a hatékony védekezés és megelőzés egyetlen eszköze a központilag megszervezett, kötelező és ingyenes védőoltás lehet. 1853-ban a főispáni helytartó rendeletére Földeákon minden háromévesnél fiatalabb gyermek megkapta a szérumot. A későbbiekben az intézkedés rendszeressé vált, így az alispáni jelentésekben csak szórványosan fordult elő a himlő halálozási okként.
Az orvosi ellátás kérdését az 1871. évi XVIII. törvénycikk oldotta meg. A megye szabályrendeletet adott ki, mely Földeákon is elrendelte állandó orvos foglalkoztatását. A falu elöljárósága 1872. februárjában tárgyalta az előterjesztést, és 15:11 arányban a községi orvos alkalmazása mellett foglalt állást. A egyhangú támogatás hiánya abból fakadt, hogy a megyei rendelet alapján 1885-ig, az orvosi állás betöltésétől számított tizenkét évig Földeáknak kellett állnia az orvos fizetését, ami igen tetemes összeget tett ki. A megállapodás alapján az orvos járandósága: évi nyolcszáz forint és állandó helybéli lakás a község költségén; a vagyonos, földtulajdonos lakosok vizsgálati díja esetenként negyven forint; a földdel nem bíró, de háztulajdonos lakosok vizsgálati díja húsz forint; a nincstelenek ingyenes ellátásban részesültek.
Az orvos kötelezettségei közé tartozott a betegeinek legalább naponta egyszeri meglátogatása külön díjazás nélkül, továbbá kisebb házi gyógyszerkészletet kellett otthon tartania.
A rendelő felállításának szükségességéről az 1873-ban újult erővel lecsapó kolera győzte meg a falu vezetőségét. A betegséget Földeákon július 20-án észlelték először, és az elkövetkező fél évben hetvenegy megbetegedést jelentettek, amelyek közül harminckettő volt halálos kimenetelű.
Mivel ezekben az években a község költségvetése deficites, az orvosi állomás létrehozásához az öt Návay família évenkénti háromszázötven forintos, a hét vezető, vagyonos földeáki család évi százhatvan forintos hozzájárulást vállalt az elkövetkező tizenkét évre. 1874. január 1-jétől van állandó, képzett orvosa – elsőként dr. Eizenstein Jakab személyében – Földeáknak.
A XVIII. és a XIX. század során országosan is az egyik legnagyobb problémát a rendkívül magas arányú gyermekhalandóság jelentette. A szervezett ellátást megelőzően a falubéli idősebb asszonyok igyekeztek segédkezni az újszülött világrajövetelekor. A szakképzetlen közreműködők segítsége gyakran vezetett a gyermek és az anya halálához. Ennek elkerülését hivatott előmozdítani a gyakorlott, tanult bábák alkalmazása. Ilyen jellegű igény először 1817-ben merült fel a község részéről. Mivel a bába fizetése a költségvetést terhelte, az elöljáróság többször is a megyéhez fordult pénzügyi segítségért. Az 1822-ben, 1831-ben és 1839-ben kelt kérelmek sorozatos elutasítása után a falu vezetősége nem látott más megoldást, mint hogy
a helytartótanácshoz forduljon. A helytartótanács 1844-ben utasította a megyei közgyűlést, hogy a földeáki bába fizetését a központi költségvetés terhére folyósítsák.
A szabadságharc bukása után azonban a központosított közigazgatás megvonta ezt a támogatást. Az újonnan települt Földeák a számos kötelezettség mellett nehezen tudta a bába fizetését kigazdálkodni. Ráadásul a megyehatóság főorvosa rendeletben kötelezte a községet a szülésznői állás betöltésére. 1856-ban az elöljáróság emlékeztette a megyét az 1844-es helytartó tanácsi rendeletre és arra, hogy tudomásuk szerint az visszavonásra nem került, ám a kérést újfent elutasították.
A földeáki tanács június 28-i határozatával hozta létre az első községi állandó szülésznői állomást. A bába éves jövedelme összesen nyolcvan forintot tett ki, amelyet a költségvetésből fedeztek. Feladatai ellátásáért további ellenszolgáltatásokra tarthatott igényt: a faluban levezetett szülés esetén egy forint, a földeáki tanyákon egy forint húsz krajcár járt. Az újszülött további gondozásáért szintén díjazást kötöttek ki. Minden egyes látogatás belterületen hat, külterületen tíz krajcárba került. A közigazgatásilag Makóhoz tartozó tanyák lakói is a földeáki szülésznő szolgáltatását vették igénybe, a tanács döntése alapján a nem helybeliek számára a díjtételek kétszeresében határozták meg a bába fizetségét. Továbbá, mivel a bába alkalmazása kötelezettségként hárult a községre, kikötötték, hogy szaktudását két földeáki asszonynak át kell adnia.
Az első szülésznő, Kaliszka Katalin neve először 1861-ben bukkan fel az iratokban. 1863-ban panasszal fordult az elöljárósághoz, hogy a helybeli asszonyok közül néhányan kontár bábamunkát végeznek, és veszélyeztetik az anyák egészségét (nem utolsósorban az ő megélhetését). A szakszerűtlen ellátás Sipos Katalin életébe került, de a feljelentést követően lefolytatott eljárás nem tudta bizonyítani a beavatkozást végző Szántó Rozália felelősségét.
A panaszra válaszul a községi tanács kérelemmel fordult a főispáni helytartóhoz, hogy az 1863. évi rendkívül súlyos aszály miatt a bába juttatásait nem képesek fedezni, és kérték az állás megszüntetésének engedélyezését. Sajnálatos tény, de az elöljáróság az ínség miatt választásra kényszerült: a meglevő pénzből vagy a község fedező ménjét élelmezik, vagy a szülésznő költségeit állják. A tanács az előbbi mellett foglalt állást; ám ehhez a megyei főorvos nem járult hozzá.
Az anya- és gyermekvédelem a XX. századra ugrásszerűen javult. Különösen azután, hogy 1929 márciusában a Stefánia Szövetég alapításában megnyitotta kapuit a Földeáki Anya- és Csecsemővédő Intézet. Az intézmény feladatai közé tartozott a várandós anyák felkészítése a szülésre és a csecsemő egészséges fejlődésének ellenőrzése és biztosítása. Az intézet működésének jótékony hatása már az alapításának évében megmutatkozott. Az egyévesnél fiatalabb gyermekek halálozási aránya az 1928. évi 17,2 százalékról 11,8 százalékra esett, majd az ezt követő években rendre tíz százalék alatt maradt. Ez kimagaslóan jó eredmény, ha az országosan közel tizenhét százalékos gyermekhalandóságot vesszük figyelembe.
E helyen kell bővebben megemlékeznünk az óföldeákiak védelmezőjéről: Návay Arankáról. 1875-ben Földeákon született, és 1954-ben Óföldeákon hunyt el. Családot nem alapított, egész életét az óföldeákiak sorsának megkönnyítésére, életük jobbá tételére áldozta. Mivel a községben állandó orvos nem volt, elvégezte a vöröskeresztes nővéri, majd főnővéri tanfolyamot, és éjjel-nappal a helybeliek szolgálatában állt. Saját költségén kisebb házi gyógyszertárat tartott fenn a sürgős esetek kezelésére. Nevéhez fűződik többek között az első világháború idején felállított ötvenágyas sebesültellátó állomás, valamint a fentebb említett Anya- és Csecsemőgondozó Intézet létrehozása is. Az óföldeákiak egészségügyi ellátása mellett számos egyéb jótékonysági akció kezdeményezője volt. Élete során mintegy harminc gyermeknek biztosította a tanulás költségeit, gondoskodott a támasz nélkül maradt idősek ellátásáról és temetéséről is.
A szegények betegellátását hivatott elősegíteni egy 1895-ös községi határozat, amelynek alapján a rászorulók ingyenesen juthattak gyógyszerhez. Boros Károly községi gyógyszerész 1903-ban összeállította az ingyenesen kiosztott gyógyszerek kimutatását, és ebből kiderült, hogy a kezdetekben évi kétszáz–kétszáznegyven koronára rúgó költségek kevesebb, mint egy évtized alatt megduplázódtak. 1913-ban a földeáki vezetés költségvetési pénzeszközökből Szegény Alapítványt hozott létre. A segélyezés költségeit – amelyek ekkorra már a kezdeti összeg tizenötszörösére emelkedtek – 1918-ig tudta viselni a község, de a világháború következtében kialakult általános elszegényedés miatt az elöljáróság megszüntette az ellátást.
Alapítványi segélyezésben már 1800-tól részesülhettek a földeáki koldusok. Ebben az évben hozta létre Návay Antal és Fehérváry Magdolna ezerforintos induló tőkével a szegényeket támogató alapítványát. A kuratórium elnökségét mindenkor a Návay család három tagja, a földeáki plébános és a község bírája alkotta. Az alapító okirat alapján minden évben hat földeáki nincstelen és családja részesülhetett ellátásban, azzal a feltétellel, hogy elszegényedésükre önhibájukon kívül került sor és Istenben hívő, erkölcsös életmódot folytattak. Sajnos 1891-ben egy elhibázott pénzügyi művelet során az alapítvány elvesztette tőkéjét, és mivel feltöltése a többszöri felhívás ellenére sem történt meg, 1894-ben a Vármegyei Törvényszék megszűntnek nyilvánította.

Dr. Herczog Lajos 1920–1940 között volt Földeák orvosa

Bajusz Jánosné szülésznő jelentése

Hírlapi tudósítás Návay Aranka 1929-es pápai kitüntetéséről

Boross Károly gyógyszerész, Földeák díszpolgára

A gyógyszertár épülete Földeákon napjainkban (Vass József felvétele)

Az új szociális otthon Óföldeákon (Vass József felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT