Évmilliók emlékei
Évmilliók emlékei
Feldebrő a Mátraalja keleti részén, a Tarna völgyében fekszik. Az Alföld és a hegyvidék között közvetítő folyóvölgy évezredek óta meghatározza a község területének történetét.
Évmilliókkal korábban – a földtörténet karbon korszakában – a variszkuszi hegységrendszer láncai húzódtak térségünkön keresztül. A Tarna-völgy északi részén lévő gyűrt pala- és mészkőmaradványok még ennek az emlékei. A Föld harmadidőszakától kezdődően erős tektonikus mozgások érték vidékünket. Az elmozduló földkéreglemezek törésvonalai mentén jellemző volt a vulkáni tevékenység. Ugyanakkor jelentősen változott az időjárás is. A trópusi éghajlat fokozatosan szubtrópusivá, majd a következő időszakban mérsékelt égövivé változott.
A miocén kor kezdetén a terület megemelkedett, és egy része szárazra került. Ebben a földtörténeti periódusban, mintegy tizenkét-tizenöt millió évvel ezelőtt, a fokozott vulkáni működés eredményeként keletkezett a Mátra hegység. A folyamatot elképzelve az Etnát és környezetét vehetjük mintának, hiszen a Mátra területén ugyanilyen andezit vulkánok születtek tengeri környezetben, különböző nagyságú szigeteket létrehozva a mai Kárpát-medencét kitöltő Pannon-tenger peremén. Az elsődleges vulkáni formák már eltűntek, nyomaik azonban ma is láthatók, például Feldebrő közelében a verpeléti Vár-hegyen.
Az őstenger összefüggött az óceánokkal, ekkor jöttek létre a hatalmas sótelepek, és ekkor töltődtek fel azok a mélyedések is, amelyekből azután kialakultak alföldjeink. Igen változatos volt az élővilága. A nagy kiterjedésű korallzátonyok körül cápák, cetek úszkáltak, s éltek benne tengeri sünök és más puhatestűek is. A Mátra lábánál lévő peremi sekélyvizek élővilágát csigák, kagylók megkövesedett lenyomatain tanulmányozhatjuk.
A miocén második felében a Pannon-medence vizei elzáródtak az óceánoktól, és a fokozatos szűkülés következményeként a korábbi Pannon-tenger helyét a Pannon-tó foglalta el. Az egyre sekélyesedő vízmedence északi partján hatalmas lignittelepek keletkeztek. A Pannon-tó is fokozatosan feltöltődött, de sokáig nem vált holt vízzé, gazdag élővilággal rendelkezett. Partvidékén a korabeli emlősvilág számos faját megtaláljuk. A háromujjú őslovon kívül antilopfélék, orrszarvúak, elefántősök éltek a szárazra került területeken. S ne feledkezzünk meg a közeli Rudabányán talált Dryopithecus hungaricusról, amely ősmajom igen közel állt emberőseinkhez. Körülbelül 5,4 millió éve a Pannon-tó teljesen feltöltődött és kiszáradt, az éghajlat is igen szeszélyessé vált. A korábbi korszak élővilága csaknem teljesen eltűnt.
Az utolsó kétmillió évben több jégkorszak következett egymás után, ezeket jégmentes időszakok szakították meg. A Tarna-völgy északi része megemelkedett, a leömlő jeges víz a déli részen hatalmas hordalékkúpokat halmozott fel, amelyek részben elfedték a völgyet képező tektonikus árkot. Ez idő tájt kezdte a Tarna a mai völgyét formálni. A vastag hordalékkúpok az utolsó jégkorszak idején fokozatosan lepusztultak, és a folyó az erodálódott törmeléket elszállította az Alföld felé. Maradványaik jól megfigyelhetők Feldebrőnél a Cigánytelep, a Hagyóka és a régi Homokbánya szakadásainál.
A Tarna az északi részen két ágból ered (Pétervásárai-Tarna, Parádi-Tarna), vizét számos, a Mátrából lefutó patak táplálja, míg Sirok és Tarnaszentmária között egyesülve megindul az Alföld felé. A tektonikus árokban elhelyezkedő völgy helyenként medencévé tágul, olykor szurdokszerűen összeszűkűl. Jellemző a Tarnára a belé futó patakok (Tarnóca-, Bene-, Gyöngyös-Ágói-, Kígyós-patak) és holt medrek sorozata. Feldebrő is egy ilyen holt meder (Hótt-Tarna, Rossz-Tarna) mellett fekszik.
A folyó a községhez már mintegy másfél kilométer széles ártérrel érkezik. A temetőnél a Mocsáros mellett a Tarna holtága kelet felé fordul, amerre egy hosszú teraszszigetet hozott létre a Mocsárostól a Kígyós-patak torkolatáig. Ez az üledékes feltöltődés alakította ki a község határának talaját. Jellemző a kötött réti talaj, a barna csernozjom, de ezek mellett jelentős százalékban fordul elő a jégkori agyag, a vályogos, löszös homok. A Mátra felé néző domboldalakon kedvezőtlen vízháztartású nyiroktalajok vannak jelen. Az 1730-as években Bél Mátyás termékeny, zsíros földként jellemezte Debrő határát, amelyet szerinte nem kell trágyázni, bár megjegyezte, hogy háromszor kell szántani a földet. Bél feljegyzése minden bizonnyal a feltört réti talajokra vonatkozott.
Mivel a folyó keleti oldalát önmaga dolgozta ki, a Tarna által lerakott vékony jelenkori réteg alatt vastag, az utolsó eljegesedésből (Würm) származó kavicsos hordalékréteg található, így ivó- és öntözővízben gazdag a terület. A talajvíz kemény kémhatású, kettő–négy méter mélyen érhető el. Egy részét a folyó kavicsrétege megszűri. Az artézi kutak hozama mérsékelt, és viszonylag kis mélységből felhozható a víz.
Feldebrő térségének éghajlata átmeneti az Alföld és az Északi-középhegység jellemzőivel összehasonlítva. A völgy déli részén a mérsékelten meleg és mérsékelten száraz éghajlat a jellemző. A napsütés évi összege 1920 óra, az átlagos évi középhőmérséklet 9,5 Celsius-fok körüli. A déli területeken sem a tavaszi felmelegedés, sem a nyári meleg nem marad el az Alföldhöz képest. Ősszel csak október 15. után süllyed a hőmérséklet 10 Celsius-fok alá, az első fagyok pedig általában október 20. táján érkeznek. A fagymentes időszak is hosszabb, mint akár például a közeli Sirok esetében – mintegy tizenöt nappal –, így többnyire 185 nappal számolhatunk.
A szélsebesség kicsi (két méter másodpercenként), de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a Mátra és Bükk szélárnyékba borítja a területet. Érdekes jelenség a fentről alábukó főnszél: télen és kora tavasszal az északias légáramlással alakulhat ki a hegységek előterében. Ez azonban nem túl gyakori, és a két közeli meterológiai mérőállomás (Verpelét, Kompolt) adataiból kitűnik, hogy a levegő négy-öt Celsius-fokkal is melegebb és harminc-negyven százalékkal szárazabb lehet ilyenkor. Ezeken a napokon környékünkön a felhőzet feloszlik, jóllehet az ország északi részét éppen összefüggő felhőtakaró borítja.
Az éves csapadék mennyisége nem túl nagy – 620–650 milliméter –, ebből az első félévi hó és eső 380–400 millimétert tesz ki. Ugyanakkor a nyári hónapokban a meleg és a Mátra esőárnyéka miatt jelentős csapadékhiány alakulhat ki. Hótakaró negyven napon át borítja a talajt, átlagos vastagsága tizenhat–húsz centiméter között változik. A vízjárás igen szélsőséges, ősszel legtöbbször nagyobb árvizek mutatkoznak, mint tavasszal és kora nyáron.
Mivel a Tarna völgyének esése nagy, ezért az áradások hosszabban nem tartanak, bár így is előfordul, hogy a jégdugó miatt vagy a heves nyári záporok idején veszélyeztetik környezetüket. Annál is inkább, mivel az ártér területe csaknem az egész völgy szélességében kiterjed, sőt mintegy négy négyzetkilométer belterületet is magába foglal. Rekordértékű vízállást hozott az 1963. évi tavaszi árvíz, amikor a Tarna Verpelétnél 575 centiméterrel tetőzött. Amennyiben megvalósítják azt a régi tervet, hogy az időszakos árvizek féken tartására víztározókat létesítenek, a tagadhatatlan gazdasági haszon mellett megváltozna a Tarna-völgy vízrajza és ezáltal egész ökoszisztémája, ami viszont jóvátehetetlen következmény. A folyó vízminősége még ma is általában második osztályú, a nyári melegben azonban harmadik osztályúra romolhat.
A területre az időszakos állóvízek, vízszakadások is jellemzőek. A sokáig meglévő Jakabos-tó mesterséges alakulat volt, a község vályogvető gödréből keletkezett. Az 1970-es években fűzfával beültették, majd vizét elvezették. Sokáig kenderáztatóként is hasznosították. Meglepően sok forrásról tudunk, ezek nagy része azonban az idők folyamán eltömődött.
A település földrajzi helyzete növény- és állatvilágát is meghatározza. Átmeneti jellegéből adódóan keveredik az Alföld és a Mátra déli részének flórája és faunája. Eredetileg erdős sztyeppvegetáció boríthatta, a patakok mentén ártéri erdőkkel, füzes ligeterdőkkel. Az erdőtársulások között megtaláljuk a magasártéri növényzettel tarkított keményfa ligeteket, az égereseket, cseres, gyertyános tölgyfaligeteket. Jellegzetes és erősen veszélyeztetett fafaja a molyhos tölgy.
Az aljnövényzetnél a nedves kaszálórétek és a magas kórós társulások figyelhetők meg: a szittyófélék, a mocsári gólyahír és a sás. Sajnos mára az erdők jó része elakácosodott, a korábbi természetes növényzetből alig maradt valami, a terület hetven százalékát művelik, illetve beépítették. Nem volt ez így korábban. A gazdák 1720 körül még arról panaszkodtak, hogy Kál határába is el kell járniuk szántani és vetni, mert a debrői földek újraerdősültek, amit részben a török megszállás számlájára írhatunk.
A Mocsáros nevű részen – amelynek jó része ma már beépített – tölgyerdő volt hajdanán, faanyagát építkezéshez termelték ki. Erdő volt még kétszáz évvel ezelőtt Kígyóspuszta, Gombás-tető, részben erdős Szólátyi, a Pusztatemplom-oldal és a Vaskapu felé eső határrész. Nagyobb kiterjedésűnek számított a Cseri-erdő is, a Cseralján ártéri ligeterdők növekedtek. A ma Ëgrës (Égeres) néven emlegetett rét jellegű területen nádas és hatalmas égerfák magasodtak.
Mocsári tölgyerdő élt még a XIX. század első felében a csali határban. A földesúr bekerítette, és fácánoskertként (Fácányos) használták. Az első katonai felmérés is (1783–1785) említ a két Debrő között egy nagyon öreg tölgyfákból álló kis erdőt. Egy 1768-as térkép, amely Debrőt és Verpelétet ábrázolja, mind Szólát, mind Vécs felé összefüggő erdőt jelöl.
Amikor Grassalkovich I. Antal kérte, hogy birtokait válasszák szét az egri püspökétől, a határjárás során tett tanúvallomások összefüggő erdőről beszéltek egészen Kerecsendig. Az 1810-es canonica visitatio (egyházlátogatási jegyzőkönyv) is Tölgyes, másképp Kerecsendi útról ír. A korabeli növényzet jellegére utalnak a Galagonyás, Hangás, Magal-szög határnevek is.
A XIX. század második felére az erdős terület erősen visszaszorult. Lecsapolták a lápos, ingoványos ártéri réteket, legelőként, szántóföldként hasznosították azokat. Manapság a mezőgazdasági művelés alá vont területeken főként búzát, burgonyát, vörös herét, vöröshagymát, paradicsomot, szőlőt termelnek.
Az állatvilág is a flórához hasonló keveredést mutatja. Az Alföldre jellemző fajok messze felhatolnak a Tarna völgyébe. Szinte ugyanazon bogár-, poloska-, pókfélék fordulnak elő mindkét területen. Itt is ismert a magyar gyík, a zöld gyík és a fürge gyík, a különböző siklófajták, rágcsálók meg a rájuk vadászó ragadozók. Az erdős részeken megtalálható a vaddisznó és az őz, a madarak közül a fácán, örvös galamb, nyaktekercs, fakopáncs, cinke. A ragadozó madarak közül nagy számban mutatkoznak az ölyvek és a réti héják. Nem szabad elfeledkeznünk a község madártani érdekességéről sem. A Hangyás oldalában, a régi Homokbánya területén lévő löszfalakba Európa egyik legszínpompásabb költözőmadara, a gyurgyalag (méhészmadárka) vájta lakóüregeit. Az üledékes löszfalak ideális fészkelőhely lehet számára, amit a gyorsan növekvő kolónia is bizonyít. A területet védelem alá helyezték, igen ritka madárfajt tisztelhetünk a kedves kis állatkákban.
A Tarna Feldebrőnél
A Tarna ártere
Jellegzetes feldebrői táj
A Jakabos, vályogvető gödrök nyomaival
A gyurgyalagok telepe
