Földben rejlő történelem
Földben rejlő történelem
Vajon mikor jelent meg a Debrő környéki Tarna-völgyben az ember? Milyen népek, népcsoportok telepedtek le, alakították a maguk kedvére – lehetőségeik szerint – természeti környezetüket? A nyilvánvalóan kedvező adottságokkal bíró völgy a megtelepülésre megfelelő életfeltételeket biztosított. Ugyanakkor egyik fontos összekötő útnak számított az Alföld és a hegyvidék között. Gazdagsága halban és vadban már a legkorábbi időktől kívánatos területté tette az ember számára.
A kérdésre elsősorban a régészet eszközeivel tudunk választ adni. Előre kell azonban bocsátani, hogy a leletek előkerülése általában esetleges, az intenzív mezőgazdasági művelés pedig a lelőhelyek jó részét elpusztította. Az évezredek folyamán a Tarna vízjárása is változott, ezáltal változtak a letelepedésre alkalmas területek is.
Az elkövetkezőkben sokszor fogjuk használni a régészeti kultúra kifejezést. A régészeti kultúra a lelőhelyei és az onnan előkerült leletek földrajzi és időbeli, egymáshoz köthető, tipikus sajátosságait jelzi, ami a legtöbb esetben egy népcsoport életére jellemző adatokra utal. Az elnevezést általában az első előfordulás helyneve vagy más jellegzetessége adja.
Az első ember megjelenését Feldebrő tágabb térségében az őskőkor középső (Krisztus előtt 100 000–50 000) időszakára tehetjük. A legkorábbi lelet a borsodi Varbó melletti Herman Ottó-barlangból került elő. Jelentőségében azonban nem vetekszik a Bükk-hegység déli részén lévő Subalyuk-barlangból napfényre került neandervölgyi típusú csontmaradványokkal és a moustieri kultúrára jellemző eszközökkel.
A csoport vadászai zsákmányállataik (mamut, barlangi medve, rénszarvas, zerge) után kutatva hatalmas távolságokat jártak be. Erre bizonyíték, hogy leletanyagukban a Zempléni-hegységből származó obszidiáneszközök találhatók.
Vadászleletként értékelhetjük a Parád mellett lévő Marhád-tetőn talált kaparókést. A korszak jellegzetes típusa, nyersanyaga Miskolc környékén fordul elő. Hasonló jellegű lelet a mátraderecskei homokbányából előkerült, majdnem teljes mamutcsontváz és a mellette talált nagyméretű durva penge. Mátraháza környékéről némileg fiatalabb eszközöket ismerünk egy korabeli nyersanyaglelőhelyről.
Az őskőkor felső szakaszában (Krisztus előtt 50 000–8000) megjelenő ember közvetlen ősünk. Vadászcsoportjai megtelepedtek a Szilvásvárad melletti Istállós-kői-barlangban és Felsőtárkány határában a Peskő-barlangban. Valószínű, hogy a korábbi csoport a Balkán felől, míg a későbbi az Alpok irányából érkezett. A Bükk keleti oldalán viszont egy teljesen eltérő leletanyaggal rendelkező népcsoport élt, lelőhelyéről Szeleta kultúrának nevezzük. Bár vadászterületeiket szigorúan védelmezték egymástól, bizonyos fokú keveredés megfigyelhető mindkét népesség leletanyagában.
A jégkor későbbi szakaszában (25–28 ezer éve) egy teljesen új etnikum bukkant fel a Kárpát-medencében. Életmódja is elüt elődeiétől. A rénszarvascsordákat követve nyílt színi téli-nyári szállásokon lakott, elsősorban az alacsonyabb dombvidékeken, folyóvölgyekben. Nagyon kevés telepe maradt fenn, például Apcról ismerünk leletanyagot.
Körülbelül tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt a jég visszahúzódása jelentős változásokat hozott. A melegedő éghajlat miatt a jégkor állatai és növényei átadták helyüket a ma ismert fajtáknak. Megjelentek a később termesztett növények vad válfajai. A vadászat és gyűjtögetés mellett az élelemtermelésre is történtek kezdetleges próbálkozások. Ezt az időszakot átmeneti kőkorszaknak nevezzük. A kor embere már a föld felszínén épített telepeken, ágakból, állatbőrből készített kunyhókban lakott, és igen változatos formavilágú kő- és csonteszközöket készített. Jelentős lelőhelyeit Eger környékéről (Kőporos-tető, Nyerges-tető) és Ostorosról ismerjük.
Az újkőkor óriási termelési, élelmezési fordulatot hozott az ember életében. Kialakult a földművelés, az állattenyésztés, kerámiát készítettek, szőttek, fontak. Falvakat építettek, és a letelepült életmód szilárd közösségeket hozott létre. A megtermelt élelmiszer addig elképzelhetetlen, hihetetlen méretű népességnövekedésre adott lehetőséget. Feldebrőn ebből az időszakból néhány szórványos és kétséges korú kőbaltán kívül más eddig nem került elő. Ez főként a kutatás hiányossága, hiszen az alföldi vonaldíszes kerámia nyugati elterjedési határa a Tarna és környéke (Tarnaméra, Tarnabod, Füzesabony). Északkeletre pedig a bükki kultúra uralta a területet az újkőkor második felében (Kiseged, Demjén, Egerszalók, Tarnabod lelőhelyei). A bükki népességet feltehetően a délről észak felé terjeszkedő tiszai műveltség népe kényszerítette a magasabban fekvő területekre. A Tisza mellől ismerjük telepeit.
Fontos korabeli kereskedelmi utak haladtak területünk mellett. A kelet– nyugati irányú a mai Miskolc–Budapest főút vonalát követte. Rajta szállították nyugat felé a tokaji hegyvidék obszidiánját. A másik út délről észak felé haladt a Tisza mentén. Fő ága Szolnoknál tért el, és Aszódnál érte el a már említett obszidiánutat. Másik ága a Tarna völgyében haladt észak felé. Ezek az utak nemcsak a kereskedelmet szolgálták, hanem alkalomadtán az egyes népek és kultúrák is rajtuk keresztül terjeszkedtek.
A rézkorban (Krisztus előtt 2300–1900), talán az éghajlat változása miatt, a gazdaság súlypontja áttevődött az állattenyésztésre. E gazdasági váltás mozgékony életmódot feltételez, amit alátámaszt az első településtől elkülönült temetők megjelenése. A közösség halottainak nyughelye egyfajta állandóságot képviselhetett a folytonosan mozgó népcsoportok életében.
A középső rézkori bodrogkeresztúri csoport lapos rézbaltáját ismerjük Kápolnáról, telepe került elő Kál mellett, Tarnabodon és Tarnamérán. A péceli kultúra, amely szabadon vándorló állattenyésztő csoportokból állt, a rézkor végét képviseli hazánkban. Valószínűleg a Balkánról vándoroltak be. Jellegzetes, településre utaló edényeik kerültek elő Aldebrő-Sankbányából és Füzesabonyból. A péceli műveltség nomadizáló népességét Krisztus előtt 1900 körül egy új csoport szorította ki, illetve olvasztotta magába. Az esemény a bronzkor (Krisztus előtt 1900–800) kezdetét jelentette.
A legkorábban megtelepült zóki műveltségből fejlődött ki a hatvani kultúra. Telepeiket csoportjai természettől védett helyen építették, és megerősítették őket. Feldebrőn, a Cserepes-parton találtak ebből a korszakból leleteket. A hatvani műveltséget Krisztus előtt 1600 körül a füzesabonyi kultúra népe váltotta fel. Leletet nem ismerünk jelenleg Feldebrőről, de közelsége miatt említést érdemel.
A falubeli Temető-dombot sokáig bronzkori földvárnak tartották, egy újabb terepbejárás alapján cáfolták ezt a feltételezést. Tagadhatatlan, hogy a Temető-dombnál ma már semmiféle sánc nyoma nem látható, viszont környezetéből rengeteg korabeli cseréptöredék került elő. A hatvanas években a domb szélén lévő sáncszerű vonulatot elbontották, amikor az Aldebrő felől érkező műút nyomvonalát közelebb hozták a temetőhöz. Az ezután végzett terepbejárás már egy újabb, mesterségesen kialakított állapotot tudott csak rögzíteni.
A pilinyi kultúra a késő bronzkort képviselte hazánkban, de még a kora vaskorban is létezett. Feldebrő–Cserepes-parton településnyomok utalnak jelenlétükre, Verpeléten kincslelet került elő, Aldebrőről urnatemetőjét ismerjük.
A Krisztus előtt 1100 körüli időszakra az úgynevezett gávai műveltség embere a jellemző. Feldebrőn a Beöthy-tanyán került elő településének néhány szemetesgödre. Aldebrőn a Kavicsbányában urnasírt, Kerecsenden szórványleleteket találtak. A Krisztus előtti VII–VIII. század fordulóján megszaporodtak az elrejtett bronzkincsek (Füzesabony, Kerencsend). A gávai népesség egy keletről érkező harcias népcsoport elől menekítette értékeit. Ezek a preszkíta törzsek hozták el először a vasat hazánk területére. Használatát azonban később a szkíták terjesztették el. A Krisztus előtti VII–VIII. században keletről betelepülő lovas nomád törzsszövetség, amelyről már ókori görög források is tudósítanak, a helyi lakosságot meghódította, majd később összeolvadt vele. Szkíta sírleleteket ismerünk Recskről, Verpelétről és Kálból. A késő vaskorban, Krisztus előtt 400 körül több hullámban érkeztek a kelták. Harcias törzseik fejlett vasiparral rendelkeztek. A Beöthy-tanyán és a Szóláti-patak völgyében kerültek elő településeik nyomai. Az itt élő népcsoport valószínűleg az antik szerzőknél osi, cotini és taurisci néven szereplő törzsekből származott.
Az időszámításunk kezdetének környékén a Kárpát-medencébe érkező jazig-szarmata törzsekkel megindult a majdnem ezer évig tartó népvándorlás folyamata. A keletről érkező jazigoké iráni eredetű nomád lovasnép volt. Korai telepeiket nem ismerjük. A következő évszázadokban folyamatosan érkeztek újabb és újabb csoportjaik, de megjelentek a germán vandálok, a hunok elől menekülő gótok, gepidák és az iráni alánok is.
A harmadik századra keltezhetjük a Tarna felső folyásánál található vandál temetkezéseket (Sirok, Terpes). A IV. században a korábban a sík vidéket kedvelő szarmaták benyomultak a Tarna völgyébe. A lelőhelyek Verpelét, Pétervására vonalában jelzik a megszállt terület határát. A meg-megújúló háborúságok ellenére szoros kereskedelmi kapcsolat alakult ki a szarmaták és a Római Birodalom között. Ezt jelzi a Feldebrőn előkerült IV. századi római aranypénz is.
Az 568-ban keletről érkező avarok első hulláma nem hagyott értékelhető leletanyagot a község környékén. Érthető módon, hiszen Feldebrő vidéke ekkor a korai avarok peremterülete, különösebb figyelmet nem fordítottak rá. A VIII–IX. századi késő avar korig nem emelkedett a lelőhelyek száma. Ekkor egy nagyarányú bevándorlás és szláv csoportok azonosulása az avar kultúrával olyan népességnövekedést eredményezett, hogy a nomadizálás fenntartásához szükség volt a zártabb folyóvölgyek magasabban fekvő részeire is lakóhelynek. Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy már a VI-VII. századtól a Mátra és a Bükk folyóvölgyeit, így a Tarna völgyét is szlávok népesítették be.
Feldebrőn jelentős késő avar leletek kerültek elő. A község Masina-kertnek nevezett részén, a Lukács utcában, lapos indadíszes nagy szíjvéget találtak, majd ásatás során egy késő avar temető tizennyolc sírját tárták fel. Nem messze innen, Fülöp Sándor telkén került elő egy csontváz két edénymelléklettel. Bár Recskről is ismerünk néhány kerámiatöredéket, a Tarna mentén Feldebrőt jelölhetjük meg a késő avar szállásterület északi határaként.
A szlávok leletanyaga nehezebben fogható meg hamvasztásos temetkezési szokásaik miatt, ezért településterületüket a XII. század előtti ószláv eredetű helynevek alapján kísérelte meg azonosítani a tudomány. A Tarna folyó és a Tarnóca-patak neve is szláv eredetű, a trnava = tüskés, tövises, kökényes szóból származik. A helynevek kisebb foltokban jelzik a szlávok megtelepedését. Ilyen a Tarna mentén Terpes (trebes = irtvány), Recsk (riecka = patak), Parád (podhradie = váralja), Sirok (sirokij = széles). Szláv személynévből nyerte nevét Nána, Domoszló, Szólát, Vécs.
A településen talált késő avar leletek és a Debrő név szláv eredete jól mutatja, hogy községünk határterületen feküdt. Délebbre ritkulnak a szláv helynevek, sőt jórészt el is tűnnek, míg nagyobb számú avar népességet tőle északra nem tudunk kimutatni. Egyértelműen levonhatjuk a következtetést, hogy Feldebrőn és környezetében a korábban megjelenő szláv csoportokra késő avar népesség települt, és minden bizonnyal békés összeolvadás, keveredés következett be. Ez a késő avar–szláv népesség azután megélte a magyar honfoglalást, tanúja volt a magyarok megtelepedésének és a Magyar Királyság megszervezésének.
A Temető-domb az elbontott sánc helyével
Leletek a Helytörténeti Gyűjteményből
