Dudart felfedezik
Dudart felfedezik
Rómer Flóris az 1850-es években figyelt fel a falu különleges természeti adottságaira, geológiai érdekességeire. A geológusok közül Taeger Henrik, aki a századelőn az Északi-Bakony monográfiáját készült megírni, 1909-ben Dudar környékén is járt. A Veszprémvármegyei Múzeumi Bizottság és Múzeumegylet 1911. évi jelentésében Laczkó Dezső a magoshegyi barlangot mutatja be, bizonyára személyes élményei alapján. Az első hosszabb lélegzetvételű geológiai munka Tomor Thirring Jánosnak a Bakony dudaroszlopi Sűrű hegycsoportjának földtani és őslénytani viszonyairól 1934-ben kiadott dolgozata, mely doktori értekezésnek készült.
A Dudar környéki hegyek geológiai különlegességére dr. Telegdi-Róth Károly hívta fel Tomor Thirring figyelmét, azután, hogy tanítványával ezen a környéken végzett geológiai felvételezést. A bakonyi barlangok módszeres feltárása dr. Bertalan Károlytól számítható, aki A Bakony hegység barlangjai címmel jelentette meg az első bakonyi „barlangkatasztert” 1938-ban. Külön említést érdemel módszere. Egyrészt levéltárakban és könyvtárakban végzett kutatást, másrészt egy-egy falu barlangokra vonatkozó ismereteit gyűjtötte össze a falu favágóitól, a tanítótól vagy a plébánostól. Külön foglalkozott a sűrű-hegyi Ördöglik-barlang kutatásával, az ő ösztönzésére térképezték fel és írták le részletesen ezt a nevezetes üregrendszert.
Dr. Veress Márton szintén a barlangkutatás terén kötődik Dudarhoz: munkája a karsztosodás jelenségein keresztül mutatja be az Ördög-árok barlangjait. Külön értéke ennek a munkának, hogy kategorizálásukat is elvégzi benne.
A geológia tudományágának egy másik vonulata, amely Dudart érinti, a bakonyi eocén szénmedence kutatása. A legkorábbi említést erről a szénlelőhelyről 1878-ból ismerjük Hantken Miksától, akiről tudjuk, hogy Bakonynána környékén biztosan járt, így talán Dudaron is megfordult. Mint erről már megemlékeztünk, Taeger Henrik tanácsolta már 1911-ben a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnak, hogy többek között Dudaron is végezzenek próbafúrást. A terület földtani felépítésével behatóan foglalkozott a már szintén említett Vitális István, aki 1922-ben fedezte fel a dudar-csetényi harmadkori szénmedence gazdasági jelentőségét. A szaktudomány ekkortól tekinti megkezdettnek ebben a szénmedencében a bányaföldtani kutatásokat.
Az embertani vizsgálatokkal foglalkozó antropológia tudománya is felfedezte Dudar lakosságának egyedi sajátosságait. 1929 augusztusában Méhely Lajos egyetemi tanár végzett az egész községre kiterjedő vércsoportvizsgálatokat, majd 1992-ben Henkey Gyula végzett méréseket a lakosság körében. Míg Méhely Lajos dudari vizsgálatairól nem, addig Henkey Gyula adatai alapján megjelentek résztanulmányok a szakfolyóiratokban. Megállapításaikból idézünk: „Honfoglaló magyaroknál a turanoid és a pamiri volt a két leggyakoribb típus, mindkettő a törökös réteggel hozható kapcsolatba. A törökös típusok együttes gyakorisága (turanoid, pamíri, előázsiai, mongoloid) 50% volt a honfoglalóknál, míg a finnugor formák (urali, lapponoid és a keletbalti típus finnugor alakjai) 15.6 %-ban voltak kimutathatók. …Az általam vizsgált dudari őslakosoknál a törökös típusok 70.0 %-ban – tehát az átlagosnál lényegesen nagyobb mértékben –, a finnugor formák 3.5 %-ban, a szláv jellegegyüttesek 0.7 %-ban mutathatók ki, a régi germán típusok pedig nem mutathatók ki. …Összefoglalva a népességtörténeti lényeget, a vizsgált Veszprém megyei magyarok jól megőrizték a magyarság törökös rétegével kapcsolatba hozható típusokat, leginkább a dudariak (70 %) és a nemesgörzsönyiek (69.2 %). Ez elsősorban azzal van összefüggésben, hogy az őslakos eredetű népességeknél jelentősen emelkedik a honfoglalóknál is első két helyen álló turanoid és pamíri típus gyakorisága a jelenlegi 49.0 %-os összmagyar átlaghoz képest.”
A társadalomtudósok számára is különleges kutatási területnek bizonyult a falu. 1935-ben dr. Péter Ernő budapesti jogász végzett megfigyeléseket Dudaron. Összefoglaló tanulmányát „Sűrű a Bakony-erdő” jeligével nyújtotta be a Magyar Társaság Falukutató Intézetének községmonográfia-pályázatára, díjat is nyert.
Döntő jelentőségűnek bizonyult a község életében és annak tudományos megítélésében az a tíznapos falukutató táborozás, melynek révén 1937 őszén nemzetközi kutatócsoport dolgozott Dudaron. (Egy-két megállapításukra már hivatkoztunk a korábbi fejezetekben.)
A tanulmányút kezdeményezője Alexander Farquharson, a londoni Institute of Sociology, a Le Play House nevét viselő Társadalomtudományi Intézet főtitkára volt. Az intézet egyik központi programja a kultúrák átalakulását vizsgálta – elsősorban az európai parasztság körében –, ennek volt része az 1937. évi tanulmányút. A helyi előkészítés és szervezés munkájára – a Nemzetközi Gyermekvédő Liga Londonban tartózkodó magyarországi megbízottjának, Vajkai Rózsának a javaslata nyomán – a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát kérték fel. A helyszín kiválasztásával, a szervező munkával és a vállalkozás vezetésével a kollégium Tomori Violát bízta meg. Az akkor 26 éves, tehetséges Tomori parasztlélektani kutatásokkal foglalkozott, több tanulmányutat tett már az ország különböző vidékein, s kiválóan tudott angolul és németül (1933-ban fél évet töltött az Ohio State Universityn, majd 1936-ban egy évig az Alexander von Humboldt Stiftung ösztöndíjával Berlinben tanult). Az ő személyes ismeretsége révén bővült a dudari napok külföldi kutatógárdája német tudósokkal is.
A magyarországi tanulmányút célja az volt – mint idéztük –, hogy a régi paraszti kultúra viszonylag még épen élő európai maradványait felkutassa, ugyanakkor leírja annak válságos, átalakuló helyzetét is. Tomori Viola kiváló érzékkel és felkészültséggel választotta ki a Bakony falvai közül a református magyar lakosságú Dudart, az öntudatos protestáns parasztság élő közösségét, amely megőrizte régi kultúráját. Ugyanakkor a környék idegen nemzetiségű települései alkalmat adtak arra, hogy a külföldiek előtt sokat emlegetett, főként német falvak javára írt különbség okaira rámutassanak. Alkalmas volt a terep a magyar agrárproblémák egyik legfontosabbikának, a kis- és nagybirtok viszonyának vizsgálatára is.
Dudar lakossága 1937. szeptember 7. és 17. között biztosított otthont és lehetőséget a falukutatás számára. Az előzetes megbeszélés alapján huszonegy kutató érkezett a faluba. (A vendégek és szállásadójuk nevét a VII. Függelékben közöljük.) Az angolok héttagú csoportját Alexander Farquharson vezette, aki 1937-ben már idős, „hófehér hajú öregúr” volt. Vele jött felesége és két munkatársa, valamint két amerikai és egy kanadai tanárnő, akik tanítványai voltak a Humboldt Egyetemen. Valamennyien előre meghatározott program szerint, részletes kérdőívekkel dolgoztak. Először a falu földrajzi fekvését, növény- és állatvilágát, közösségi struktúráját vizsgálták, majd meglátogatták a családokat, végül kikérdezték a falu felnőtt lakóit.
A német delegáció kisebb volt, és más módszerrel dolgozott. Vezetője Richard C. Thurnwald professzor, európai tudományos szaktekintély, akinek kutatási területe az ethnológia, a szociológia és szociálpszichológia határterületén mozgott. Vizsgálatait a törzsi társadalmak akkor még élő területein, így a Salamon-szigeteken, Új-Guineában, Kelet-Afrikában és Ausztráliában végezte. Személyiségéből az ember és a tudomány iránti alázat sugárzott, ahogyan Gáspár Zoltán (a tábor egyik résztvevője) jellemezte: „Van benne valami egészen megrendítő és mély emberség, az életet és tudást apró részletekig bensőségesen ismerő nagy elmének az a magatartása, amellyel oly közel áll az élethez, hogy végül is biztosan feléje kerül.”
Tanulmányútjaira, így Dudarra is elkísérte felesége, Hilde Thurnwald, aki tanítványa majd munkatársa lett, s elsősorban a nők helyzetét vizsgálta. A német csoport harmadik tagja Willy Gierlichs fiatal kölni szociológiaprofesszor volt, aki poroszos szemléletével és a csoporttól eltérő kutatási szándékával (a szomszédos német falvakban szeretett volna felméréseket készíteni) nem kis fejtörést okozott a szervezőknek. Velük érkezett még Herbert Bellmann, a Post- und Bildarchiv der deutschen Volkskunde című sorozat szerkesztője is.
A Thurnwald házaspár kutatási módszere az angolokétól egészen eltérő volt. Tomori Viola így jellemezte munkájukat: „Thurnwaldék az egyénből indultak ki s lehetőleg sok parasztcsaládot meglátogatva egyéni életsorsokon keresztül próbálták az egyén helyét a közösségben s az egyénen keresztül a közösséget megismerni. A családokat felosztották maguk között, amennyiben Hilde Thurnwald a lehetőleg tipikus parasztcsaládokat látogatta meg (nincstelen, törpebirtokos, kisgazda és nagybirtokos parasztokat), Thurnwald professzor maga pedig a specialistákat járta sorra. Járomfaragó, bognár, seprűkötő, kovács, cipész, kocsmáros, boltos, a babonák és a kuruzslók specialistája …Igen tanulságos volt, hogy már a családfa feljegyzésénél az összeházasodásokból milyen érdekes következtetéseket vont le különböző rétegek, külön falvak, vallások és nemzetiségek egymáshoz való viszonyáról.”
A magyar résztvevők közül végig jelen volt Tomori Viola, a falukutatás szervezője, és fáradhatatlanul végezte az „előadó, tolmács, háziasszony, irányító nagyon nehéz, sok tapintatot, nagy nyelvkészséget, figyelmet, kedvességet és kitartást igénylő feladatát”. Rajta kívül a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát képviselte Gáspár Zoltán, Reitzer Béla és testvére László, Schöpflin Gyula és Tomori Viola berlini ösztöndíjastársa, Eckert Irma is mint tolmács. Ott volt Móricz Zsigmond író lánya, Virág és Vajkai Rózsi szobrásznő, akik szintén tolmácsként segítették a munkát. Részt vett a programban Veress Sándor, Bartók Béla tehetséges zeneszerző-tanítványa, akinek dudari gyűjtéséből került ki az 1938. évi Szegedi Kis Kalendárium népdalanyaga. Egyetlen napra jött Mikolás Kálmán tudósító és a neves műfordító-író, Mohácsi Jenő. Erdei Ferenc és Ortutay Gyula útközben (Bakonycsernyén) elakadtak, végül nem tudtak részt venni a tábor munkájában.
A falukutatás tíz napját a hatóságok is figyelemmel kísérték. Meglátogatta a csoportot Veszprémből az alispán, Zircről a járási szolgabíró, Budapestről a Belügyminisztérium államtitkára és Lukács Sarolta, a Magyarországi Vöröskereszt vezetője. Széll József belügyminiszter utasítására a dudari munkaközösségnek jelentést kellett készítenie a táborozás tíz napjának tapasztalatairól, amely el is készült, s méltó összegzése lett elvégzett munkájuknak.
A falukutatók mindennapjairól Móricz Virág rajzolt szemléletes képet: „Minden vendég más parasztcsalád tiszta szobájában kapott szállást. Döngölt padlójú szobákban, ruganyos szalmazsákos, dunnás, sokpárnás ágyban aludtak. A gazda nyitott tűzhelyes konyhájában reggeliztek, de alig tudták negyedét megenni annak a sok tejnek, vajnak, gyümölcsnek, méznek, friss kukoricának, amit eléjük tálalt a gazdasszony. Reggeltől ebédig házról házra járt a társaság, minden idegen mellett önkéntes tolmács segédkezett: a szegedi fiatalok és barátaik. Ebédre a kocsmában találkozott a társaság, teára pedig a református tiszteletes nagy ebédlőjében. Itt mindennap felolvastak egy angolra fordított tanulmányt: Ortutay a magyar folklórról, Reitzer Béla a paraszttársadalom szerkezetéről, Erdei Ferenc a települési formákról, Tomori Viola a néplélekről, Visky Károly a magyar tárgyi néprajzról, Bartók Béla a magyar népzenéről írt összefoglaló tanulmányt a vendégek számára. (Az előadások angol nyelvű sokszorosított szövegét minden külföldi résztvevő megkapta Buday György külön erre az alkalomra készített dudari térképével és exlibrisével díszített mappában.) Vacsora után kendert törni, kukoricát fosztani, daloló lányokat hallgatni járt a társaság, utána pedig mindennap kikötöttek Teke László körjegyző vendégszerető házában, ahol jó somlói bor mellett hallgatták Bartók Béla népi gramafonlemezeit.”
A legnagyobb elismerést azonban a parasztok természetes kedvessége, nyíltsága és határozott, született intelligenciája aratta a külföldiek körében, amiről a professzorok a Magyar Rádióban elhangzott dudari beszámolójukban is szóltak. Farquharson többek között a következőket nyilatkozta: „…Engem különösen azért érdekelt Dudar kálvinista magyar lakossága, mert skót kálvinista faluban születtem, és jól ismerem a kálvinista skót parasztot. Intelligencia, tájékozottság, életfelfogás tekintetében nem látok különbséget skót és magyar paraszt között. Azonban a skót paraszt zárkózott, barátságtalan, míg a magyar kedves, nyílt, barátságos, ragaszkodó…”
A tanulmányút sikerét jelezte a nemzetközi csoport elismerése, amit a szervezőknek tolmácsoltak. Az „erkölcsi sikerről” Tomori Viola egyik levelében számolt be: „Thurnwaldék és Farquharsonék a lehető legnagyobb elragadtatással távoztak, s azt mondták, hogy egész Európában a legnagyobb élményük a mi csoportunk volt.” De a dudari napok a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai számára is új felismeréseket hoztak. „Az alföldi élmények után – ahogy Reitzer Béla írta – ’rendes’ parasztokat láttunk, akiket még nem kezdett ki mindenféle ’városi nyavalya’, vagy egyke és szektázó révület, láttunk sokat áhítozott ősi-kollektív életet. …Ezért számunkra Dudar nemcsak társadalomfejlődési példa, hanem parancsoló útmutatás a fejlődés igazi értelme és a haladás iránya tekintetében.” Tomori Viola később így összegezte a falukutatás utóéletét: „annak idején Dudaron legendává váltunk, és Dudar is számunkra legendává vált”.
Az 1937-es kutatások folytatásaként az 1980-as években szociográfiai táborokat szerveztek a faluban. 1983 szeptemberében a Népművelési Intézet vállalta a falukutatás irányítását és finanszírozását. A tábor részvevői többségükben budapesti egyetemisták (ELTE), a kutatási terv összeállítója és irányítója Vági Gábor szociológus volt.
Az 1937-es kutatás irodalmát ismerve kísértett a kérdés, vajon fellehetők-e még bizonyos jelenségek a korabeli kutatás eredményeiből, s ismerve az elmúlt ötven év történéseit, az is, hogyan vált vagy válik ipari faluvá egy agrártelepülés, mit nyer és mit veszít rajta?
A kutatási terv izgalmas kérdéseket vetett fel: kikből lettek bányászok, és általában a népességcsere honnan táplálkozik (táplálkozott), hogyan tagolódik be a falu szerkezetébe? Hogyan alakult a dudariak helye a munkaerő szakmai, jövedelmi összetételében? Mi történt az itteni mezőgazdasággal? Hogyan alakult a falu viszonya a szomszédos községekkel? Vizsgálták a közigazgatás hatalmi pozícióját, konkrétan a szociális igazgatás példáján. Nagyító alá vették az iskola működését, az elvándorlás és beköltözések hullámzását, különösen a falu alábányászását követő időben.
Sajnos az izgalmas kérdésekre adott válaszok összegzésére a táborozás rövid időtartama, majd Vági Gábor korai halála miatt nem került sor. 1987-ben szegedi egyetemisták (JATE) az 1937-es tábor ötvenedik évfordulója tiszteletére emléktáborozást rendeztek a faluban. Ekkor kezdett el forgatni Dudaron Gulyás Gyula és Gulyás János. Több mint ötvenórányi felvételt készítettek, filmszalagra rögzítve a falu elbeszélt emlékeit, ötven év történetének számos mozzanatát. Ebből az anyagból született a Malenkij robot című dokumentumfilmjük, amely 1989-re készült el, és elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját is.
)
A Szegedi Kis Kalendárium belső címlapja, 1938
Dudari népdal: A dudari dobogó híd alatt…
Buday György Dudarról készült metszete az 1937-es falukutatás résztvevőinek ajándékozott mappák címoldalán
)
