Pilis kapuja

Teljes szövegű keresés

Pilis kapuja
Dömös a Dunakanyar „kis kanyarjában”, a Pilist és a Börzsönyt elválasztó Duna jobb partján fekszik a Pilis köldökeként, melyet Dunazugnak neveznek. Környéke már az őskorban kedvelt emberi tartózkodási hely. Jelentősége nőtt a rómaiak, a hunok és az avarok idején. A Szer-kövek és a Szent fa nevek ősvallásaink áldozati helyeire utalnak. Fontos folyami és szárazföldi kereskedelmi utak találkozása közelében fekszik.
A Pilis vadregényes tájai számos középkori királyi vadászkastély, palota maradványait őrzik. Az Árpádok királyi központjának fontos része volt a Pilisi-erdő. A ma még láthatatlan – föld alatti – és a látható – föld feletti – műemlékek, okiratok bizonyítják, hogy Dömösön országos dolgokban döntöttek királyaink, hercegeink és a kormányzó, a prépost és a kanonok urak egészen Mátyás király uralkodásának idejéig, a XV. század második feléig.
Földtörténeti korokban Dömös és vidéke a Visegrádi-hegység és a Börzsöny déli nyúlványának karéjában alakult ki a dunai áttörésnél, a folyókanyarulat csúcsánál. Az áttörés keletkezéséről tudósaink mind a mai napig vitatkoznak. Annyi bizonyos, hogy földtörténeti korokban jelentős vulkáni tevékenység zajlott Dömösön és környékén: a felsorolt hegyek erősen letarolt vulkáni tömegei szeszélyesen helyezkednek el a Dunazugban. Kőzetanyaguk is vulkáni eredetű: andezit és tufa. A laza vulkáni anyagok lepusztultak, a szétdarabolt hegység lekopott, majd újra kiemelkedett. A kéregmozgások, vízfolyások erősen feldarabolták. A völgyeket és medencéket, valamint a lankásabb lejtőket vastag lösztakaró borítja.
A falu a Duna menti 110–170 méter magas folyamteraszon fekszik. A környező hegyek erősen sziklásak, sok kopár területtel. A kupola alakú hegytetők lejtői enyhék, helyenként mélyen bevágott szurdokokkal, „mélutakkal”.
A hegység átlagos tengerszint feletti magassága 560 méter: a Vörös-hegy 395, a Prépost-hegy 424, a Prédikálószék 639, a Dobogó-kő 699 méteres, utóbbi a hegység legmagasabb csúcsa. A völgyekben kígyózó patakok nem bő vizűek, mindegyik a Dunába folyik.
A község fekvése meghatározta az itt lakók életét: hajósok, erdőmunkások voltak. A megművelhető terület kevés: a parti földsáv, a faluhoz közeli dombok és a hegyoldalak. A termények nagy része az önellátást biztosította, a fölösleggel piacoztak. Ló, tehén és aprójószág majd minden portán volt.
A falu egyszerű, paraszti életében a XIX. század végén a turizmus hozott változást. A házak tisztaszobáit a hajóval érkezők foglalták el. A bakancsosok az éttermeket látogatták. Az elegáns panziók vendégeinek ellátása munkalehetőséget teremtett sok helybelinek.
A vidék változatos szépsége ihletet adott számos nagy nevű és képességű képzőművésznek: megalakult a művésztelep. A második világháborút követő változások természetesen a falu életére is kihatottak. Az erdőgazdaság állami kézbe került, a mezőgazdaságot a tsz irányította; ez a gazdálkodási forma az 1980-as évek elejére elvesztette a jelentőségét.
Noha vállalkozások alakultak és a kárpótlásban kapott földeken újra megindul a művelés, de már csak a földszeretet indít pár embert a szent paraszti munkára. Lovat, marhát csupán néhány gazda tart, pedig enélkül nem jöhet létre igazi kis- és középgazdaság. A gépek száma csekély. Az önellátó gazdaságok megszűntével a baromfitartás gyakorlata kiveszőben.
A község kitörési lehetősége ismét az idegenforgalomban való megkapaszkodás, melyben a község nagyot lépett előre az elmúlt évtizedekben. Dömös jövője a csend és a tiszta levegő – mondják a szakemberek. A falusi turizmus, a középnagyságú üdülők adhatnak munkaalkalmat, segíthetik a falu szellemi és anyagi egzisztenciájának megteremtését. Kedvező feltételt nyújt ehhez az 1997-ben létrejött Duna–Ipoly Nemzeti Park. Ha eleget tesz az Európai Unió előírásainak, és nem az önző, pénzközpontú szemlélet győzedelmeskedik benne, akkor Dömös szép reményei a turizmus és a környezetvédelem fejlesztésére szánt, előnyös feltételek mellett elnyerhető támogatásokkal már a közeljövőben megvalósulhatnak.
Hőmérséklete kiegyensúlyozott klímát mutat, különösen a völgyekben és a hegyoldalon, az erdő közelében fekvő területeken. Az elmúlt 25 év középhőmérséklete nyolc Celsius-fok volt. Mértek már –21 Celsius-fok hideget és 37 Celsius-fok meleget. A levegő nyáron – az erdő közelsége miatt – három-négy fokkal hűvösebb a környező településekénél.
Páratartalma igen magas. Csapadék bőven öntözi, legmagasabb csúcsán, a Dobogó-kőn évi nyolcszáz milliméter, a községben is eléri a hétszáz millimétert.
Növényvilága igen változatos, szinte tobzódik a fajok és az alfajok sokaságában.
A páfrányok és zsurlók – a több millió éves földkorszakok hírmondói – védett növények, tilos leszakítani őket és kárt tenni bennük.
Erdőit a tölgyesek (cserés) jellemzik, bükk-, gyertyán-, szil-, hárs- és juharfákkal elegyesen. Évszázadokkal ezelőtt gesztenyeerdőt is telepítettek éppen Dömös környékén. Az aljnövényzetben leggyakoribb a galagonya, a kökény, a szeder és a fagyal. Eső után gazdagon tenyészik a vargánya, a róka-, a sampinyon-, a csiperke- és az őzlábgomba. A vadalma, a vackor, a szeder, a málna, a szamóca és a csipke lekvárnak, dzsemnek kínálja termését. Az erdő védett növénye a magyar földi husáng és a sárgavirágú erdei nőszirom. A tiszta levegő és a környezet mágnesként vonzza a cickafark, katángkóró, citromfű, zsálya, vérehulló fecskefű, csombor, menta, lándzsás és széleslevelű útifű, pitypang, kőhácsvirág, varádicskóró, marti- és acsalapu és más gyógyulást hozó növények gyűjtőit.
Állatvilágát meghatározza a pilisi erdőrengeteg. Az emlősök közül a sziklaugró muflonokat (vadjuh) a két világháború között telepítették ide Korzikáról. Szarvast, őzet igen nehéz lőni, mert azok már szagáról megismerik a vadászt. Árpád-házi királyaink még medvére is vadásztak e tájon. A farkas, melynek neve a honfoglalókkal került a Kárpát-medencébe, ma már csupán „farkasordító hidegben” merészkedik át Lengyelországból a Kárpátok gerincein. A hermelin – régies nevén a hölgy – és a nyest finom bundájával aratott sikert a XI–XIII. század udvarhölgyeinél. Még a „nyestadó” szó is tanúsítja, menynyire értékes volt egykor. Hiúzt már régen nem láttak errefelé.
Vaddisznó ölte meg Szent István fiát, Szent Imrét ifjúsága virágjában a Pilisben 1031-ben. A vaddisznók számos dagonyázóhelye ma is ismert a dömösi erdőkben. A róka, a görény napjainkban is a baromfit tartó gazdák réme. A környéken őshonos a mókus és annak közeli rokona, az éjszakában is jól látó pele, cickány, borz ma is lakják a tájat. A sün szinte háziállat. A pilisi barlangok misztikus lakói a denevérek, a vadgerlékkel osztoznak a templomtornyon. A vakond a nyaralókertek gyepszőnyegeiben garázdálkodik. Hódról a XIX. századból még van írásos emlékünk.
Kétéltűek, hűllők: gyíkok, szalamandrák gyakran süttetik magukat egy-egy víz mosta sziklán. Pár évtizede a vízisikló és a pisztráng sem volt ritka, és még parányi rákokat is lehetett fogni Dömös tiszta vizű patakjaiban. A viza – a Duna magyar folyamszakaszának négy–hat méterre megnövő óriása – egészen a XVIII. század végéig meghatározó hala volt a magyar étkezésnek. Záporok után a csigát vödörszámra hordják és viszik a felvevőhelyekre, annyit, hogy ma már egy-egy rövid időre korlátozni kell a szedését.
A szárnyasok világának legismertebb dömösi képviselői: a vércse, a bagoly(uhu) számos alfaja, a kakukk, a vörösbegy, a fecske, a cinke, a varjú, a fácán, a csuszka, az erdei pinty, a rigó, a sármány, a harkály, a fakopács és az őszapó. A csonttollú madarak, jégmadarak, fenyőrigók, süvöltők, vörösbegyek, ökörszemek, sárgarigók ma sem ritka vendégek itt, ahogy a búbosbankák, sármányok sem. Szalonkára nemrégen még vadásztak, néha évekig nem jelentkezik. Százötven évvel ezelőtt még császármadarat is eltartott az erdő. Foglyok, fürjek ritkán jelennek meg Dömösön, de annál több az örvös galamb és a vadgerlice, s ezek halálos ellenségei, a kis testű szárnyas ragadozók. Szerencsére egyre nagyobb számban fészkelnek az olyan ritka madarak, mint a kerecsensólyom, kígyászölyv és a békászsas. Bogarak (szarvasbogár, lepkék) tömérdek válfaja és egyede a tudós botanikusok paradicsomává teszi a tájat.

Dömös látképe. Keleti Gusztáv fametszete 1867-ből

A Dunazug

Egy védett vadvirág, a kikerics

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT