Az őskortól a honfoglalásig

Teljes szövegű keresés

Az őskortól a honfoglalásig
Az őskorból vadló- és rénszarvascsontokat, valamint lakóhelymaradványokat ástak ki. A megtalált kőeszközöket, szakócákat: pengék, vakarók, a III. jégkorszak második szakaszában használták az úgynevezett keleti gravetti kultúrában élt ősemberek.
A jégkorszakban a jég és a hóhatár sokkal lejjebb volt, mint ma, de nem mindent fedett a megfagyott csapadék a Kárpát-medencében. A nyári csúcshőmérséklet nem haladta meg a 12 Celsius-fokot, az ember mégis megvetette lábát a Dunakanyarban. A mamutra (mely ez időben pusztul ki) és a rénszarvasra vadászó hordák eszközeit löszös vidékeken, víz vájta mélyutakban, völgyekben és meredek löszfalakban találták meg legtöbbször.
A löszképződés igen gyors volt, különösen a jégkorszak utolsó szakaszában, s az emberek egy-egy hosszabb távolléte esetén táborhelyeiket már lösz fedte. Dömös szomszédsága: Pilismarót, Basaharc, Zebegény igen gazdag a lelőhelyekben.
Dömösön a Köves-patak völgyében, az Alsóréti-dűlőben, a Pattantyúsok dombján és ennek oldalában találtak pattintott köveket és más cserepeket. A folyón átúsztató csordákból bunkókkal üthették le a kiszemelt állatokat, bőrükből készültek a sátraik, a hidegtől védte testüket és a gödreiket fedte.
Krisztus előtt 5500–3400 között az addigi vadásznépek helyébe érkező, a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó első népek számára is jó megélhetést nyújtott Dömös és környéke. Tudomásunk van arról, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egy magángyűjtőtől Dömösről származó csiszolt kőeszközöket vásárolt. Rómer Flóris, a híres régész, nagyváradi kanonok, 1879-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának munkatársa, egy általa bronzkorinak vélt dömösi buzogányról ad hírt.
A meredek falú Rám-szakadék és Lukács-árok mellett emelkedik egy, még a késő bronzkorból (mintegy kétezer-ötszáz, háromezer évvel ezelőtti időből) származó, földsánccal ellátott, nagy kiterjedésű erődítmény, melyet a dömösiek Árpád-várnak vagy Pád-várnak neveznek. A sáncok a vár meredek oldaláig futnak öt–húsz méter szélességben, a fél, néha a két méter magasságot is elérik.
A földvár tengerszint feletti magassága háromszáz és négyszázötven méter közöttire tehető. Az itt talált leletek – különböző csészék, turbántekercses peremű tál – bizonyítják, hogy ez késő bronzkori urnasíros kultúra emlékhelye. Ma már az erdő benőtte, de a sáncok egyes részei jól kivehetők. Lehetséges, hogy az Árpád-korban is használták rövid idejű tartózkodásra eleink.
A tófenéki Duna-parton kőbaltát találtak. Különböző bögréket és tálakat használtak azok a népek, amelyek a késő bronzkorban, jó háromezer esztendeje éltek itt, kultúrájukat urnasírosnak nevezi a régészet.
Az ókori karavánutak egyike az Atlanti-óceántól indulva a Rajna és a Duna völgyében haladt, de Esztergomnál már a szárazföldre lépett, s a Pilis-Börzsöny alkotta szorosban a patakok szabdalta folyamteraszt elkerülte. A lényeg az, hogy népeket és kultúrákat összekötő út a Pilisen keresztül, a dömösi határ szomszédságában vezetett: a pilisszentléleki patakvölgy, a Két bükfa-nyereg, a Dera-patak-völgy és Pomáz mellett.
A rómaiak Pannónia tartománynak nevezték a Dunántúlt. A Duna jobb partján kiépített védelmi vonal, a limes, katonai táborok és őrtornyok láncolatából állt. Dömös területén két ilyen kőtorony maradványait ismerjük. Az egyik a Malom-pataknál, a hajóállomástól alig száz méterre található. Erre épült a révészház. A másik a Tófenék-dűlőben állt, a Köves-patak mellett, s vizesárok futotta körbe.
A II–III. század folyamán a Brigetióban (Szőny) állomásozó legio I. adiutrix (első segítő légió) egy kisebb egysége téglaégető műhelyet létesített itt, ahonnan a környékbeli építkezéseket látták el. A műhely két égetőkemencéje az iskola udvarán került elő. A dömösi határtól pár száz méterre a Gizellamajor (ma lovarda) helyén a Krisztus utáni IV. században egy kisebb erőd épült a Dömösi-szoros védelmére.
Avarok népesítették be az egész Dunántúlt és a Duna–Tisza közét, a Maros–Körös közét és Zemplén területét a Római Birodalom összeomlása és a hunok megszállása után 568-tól egészen a honfoglalásig, a IX. század végéig. Dömösön pár méterre a római téglaégetőtől kezdődött temetőjük egy részének feltárása. Innen számos értékes, bronzból készült övdísz és szíjvég került elő.
Az avarok ilyesféle életjelei nem közömbösek a számunkra, hiszen a kettős honfoglalás elméletének sarkalatos pontja, hogy az avarok a magyarok rokonaiként hozzájuk hasonló nyelvet beszéltek, s így testvérként fogadták a visszajövő honalapítókat. A nyelv mellett a nyugatiaknak feltűnt, hogy mind az avarok, mind a magyarok varkocsba fonták a hajukat, a díszítőelemekben is feltételezhető a rokonság.
A XIX. század végétől folyamatosan kerültek itt elő késő avar kori leletek: az első világháború előtt az iskola udvarán, 1930-ban Vitéz István telkén és az iskolával szomszédos portán, 1959-ben a Török-malom mellett, az utca görbületénél, majd a temető területén 1972-ben találtak sírokat. A leletek között indás és emberalakos kis csatok, veretek, csüngők, bronz övveretek, kard, 285 darab üveggyöngy, bronz karperecek, fülbevalók, csont tűtartó, korongolt cserépedények kerültek elő. A legrégebbieket a VII. századból eredeztetik.
A vízimalom mellett talált, csontból készült tűtartó egyben az avarok vallására utaló legbecsesebb emlékünk. Kedves Bibliáját, énekeskönyvét még ma is a koporsóba teszik a halottaknak. Egy szarvasi és egy jánoshidai avar sírból is előkerültek tűtartók. Ezekre démonűző szövegeket róttak avar módra, melyből a szarvasi egyben az első összefüggő mondatsoros nyelvemlékünk. Vékony Gábor olvasatában a következőképpen hangzik:
Üngür, démon ellen ím a vas; tű szúródjon a démonba, tű, tű, szúrj, bökj, varrj (el)! (ki) szétfejtesz, egybeöltesz. …Üngür, ne egyen (meg engem), űzd, emészd (el) őt én Istenem!
A démonűző mondókában, noha babonás cselekedetre ösztönöz, az egyistenhit elemei fedezhetőek fel. A rovásírásos tűtartókat rejtő sírokat késő avar korinak tartják, feltehetőleg a VIII–IX. századból maradtak fenn.
Az Árpád-kori honfoglalás korából is leltek emlékeket Dömösön. Pannónia elfoglalása előtt Hülek két fia, Szvárd és Kadocsa, valamint Huba, a hét vezér egyike, az Ipoly és a Garam völgyén északra hatoltak, Zólyomig, és annál is messzibb, a Turtur (Tátra) hegygerincéig hódoltattak. Noha egész Pannóniát átkarolták Árpád seregei, mégis egy helyen: a Megyereknél (Békás-, Pócs-) keltek át a Dunán, a Pilis nyugati lábainál, a felesleges vérontást kerülendő: aki akar, menekülhessen – vélekedik számos magyarságkutató. A magyarokkal rokon avarok és a behódolók maradtak. Dömösön egy honfoglalás kori sír a következő kincseket rejtette magában: S végű hajkarika, sodrott nyakperec, csonttégely, nyitott karperec és gyűrűk.
Az értékes lelet az Esztergomi Balassa Múzeumba került, de mára csak a nyak- és karperecet lehet biztosan azonosítani.
Meg kell említenünk, hogy a kézzel fogható, szemmel látható régészeti eredmények mellett évtizedek óta működik egy, a következtetésekre: a magyar nép emlékezetére, a hazánkban járt külföldiek leírásaira vagy éppen tévedéseire támaszkodó kutatási metódus, mely az eddigiekhez képest szokatlan gondolati rendszerekből kialakított oknyomozással világít rá történelmünk fehér foltjaira. A Pilissel és Dömössel kapcsolatban ez a munka még számos meglepetést tartogathat.
Amatőr régészek számos pogány korinak nevezett áldozóhelyet találtak a Pilisben, Dömöshöz közel. Hivatásos kutatás csupán említi ezeket, „hivatalos” feldolgozásuk mind a mai napig várat magára. A hivatalos kutatásnak ez a száz év nem témája. Lelkes, de sokat hibázó amatőrök ennek ellenére számos előadást tartottak eredményeikről. Talán megerősíti majd ezeket az adatok professzionista feldolgozása.

Az egyik római kemence felülnézeti rajza

Avar harcos övdíszei (Bakay Kornél után)

Dömösi leletek az avar korból

A szarvasi avar tűtartó rovásírása (Vékony Gábor után)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT