Fráterek és oskolák | Száz Magyar Falu

Fráterek és oskolák

A középkori oklevelekben Deáki megjelöléseként a Villa Clericonum – Klerikusok faluja – nevet is használják. A klerikus szó korabeli értelmezéséből arra következtethetünk, hogy már a XIII. században is éltek a faluban írástudó emberek. A deák szó magyarul tanult embert jelöl, a Diáky-Deáki pedig azt jelzi: deáké, tehát olyan hely, ahol tanult emberek laknak. A kifejezés nemcsak az egy ezredéve, 1001-től folyamatosan érkező kiművelt bencés szerzetesekre vonatkozhatott, hanem azokra a helybeliekre is, akiknek lelkét – miként a határ földjét – a szerzetesek gondozták.

Adatok hiányában nem tudjuk, mikortól működött valamilyen formában a településen iskola vagy mikortól létezett oktatás, de feltételezhető, hogy már az Árpád-korban. Tény, hogy 1613-ban Pannonhalmán keltezett levelében Himmelreich György kormányzó a legnagyobb természetességgel kérte II. Mátyás királyt: a deáki templomot, a plébániát és az iskolát, amelyet a nyitrai alispán átadott a protestánsoknak, adassa vissza a katolikusoknak. Egy olyan tanodát tehát, amely hosszú ideje a katolikus egyház keretében működött. Juszuf Zaim, Deáki török földesura is megemlítette – már idézett 1679. évi úgynevezett alkulevelében – a helyi oskolamestert, vagyis a tanítót.

Az utóbbiak közül a XVIII. században többeket név szerint ismerünk: 1700-ban Galgóczi István, 1740-ben Csabi János, 1778-ban Séra Márton a mester. Közben, 1721-ben Debreczeny István királyi ítélőtáblai jegyző – mint már utaltunk rá – vallási vizsgálatot végzett a faluban, és feljegyezte: a helyi református egyháznak is volt saját iskolája, egy tanteremmel és szobányi tanítólakással. A sárral tapasztott vesszőfonatú, kunyhószerű épület tetejét nád fedte. A néhány padon, táblán és az iskolamesteri asztalon kívül egy vizesputtonyt, egy ivásra szolgáló, bádogból készült iccés edény talált, amit később vaskanállal cseréltek ki. Az ekkori tanítók neve ismeretlen. A vallási villongások és iskola híján 1785 és 1791 között a deáki református gyermekek a zsigárdi kálvinista tanodát látogatták.

A jelenlegi katolikus plébánia épülete helyén 1786 és 1816 között, majd ekkortól 1911-ig a később kántorlakásként szolgáló épület udvarában állt az iskola. Az 1830. évi úgynevezett mesterfogadási levél szerint a kántortanító „mesteri hivatalbéli szolgálatjában semmi hiányosságot, avagy hátramaradást el ne kövessen, hogy a helységnek egyszersmind notáriusa lehessen”. A református gyülekezet 1792-ben átépített iskoláját 1806-ban bővítették, udvarát körbefogták vesszőkerítéssel, amelyet 1816-ban deszkára cseréltek ki. Az épületen 1825-ben új, nagyobb ablakokat vágtak, és felújították a tetőzetét, 1862-ben új padokat állítottak. Két év múlva már „oskola inspektora”, azaz felügyelője is volt a tanintézménynek Jobbágy Lőrincz személyében. Halála után e tisztségbe Puskás Gergelyt választotta meg a gyülekezet.

Az 1830. évi mesterfogadási levél hosszasan szabályozta a kántortanító jövedelmét. A felsorolás azzal végződött, hogy a javadalmazás „megengedtetik az előljáróság kérésére, de olyan feltétellel, hogy az mesteri hivatalbéli szolgálatjában semmi hejánosságot, avagy hátramaradást el ne kövessen, hogy az helységenk egyszersmind nótáriussa lehessen”. Az oskolamesternek a kántorság után egy harmadik tisztséget, a falu jegyzői posztját is be kellett töltenie.

A katolikus tanodát 1842-ben korszerűsítették három új ablakkal, a tanterem ekkor új padokat és kályhát is kapott. A plébános kérésére a költségeket a főapátság állta, bár ez a hívők kötelessége lett volna, de ők „rimánkodtak, hogy tekintsék szegénységüket”. A főapátság „az uradalommal szemben hálátlan és nyakas deákiak kérésére nem, de ártatlan gyermekeik kedvéért” hajlott a rendház kérésére, ám kikötötte: a falusiak szállítsák a Vág folyóról a szükséges fát.

A kibővített tanteremben már száznegyven tanuló fért el. Az iskolamester ebben az időben Varga János, aki – a róla készült korabeli jellemzés szerint – tanítóképzőt végzett, józan, erkölcsös életet él, kötelességeiben pontos. Neve a legutóbbi időkig olvasható volt az 1945 után raktárként használt egykori iskola mestergerendájába vésve. A mester mellett már ebben az időben beosztott tanító dolgozott, Zsoldán József, aki munkájáért lakáson és ellátáson kívül évi húsz forintot kapott.

Deákiban 1847-ben 126, 1849-ben 132 gyermek járt iskolába. A tanév, az úgynevezett szorgalmi időszak október 1-jétől április végéig tartott.

A nyilvános vizsgát a tanév végén, ünnepélyes körülmények között tartották. A legjobb tanulók jutalmat kaptak. Az iskolamester és a pap ezután mindig arra buzdította a szülőket, hogy gyermekeik a megmérettetés után is látogassák a tanodát. A vizsga utáni foglalkozásokra azonban csak néhány nebuló jelentkezett.

Az 1848. március 15-i törvények alapján a főapátság az iskoláját és a többi, oktatással kapcsolatos helyiségét átadta a községnek. Ettől kezdve az uradalom csak az adójával járult hozzá a deáki tanoda fenntartásához. Ezt követően a falusi elöljáróságnak kellett gondoskodnia a megalakuló iskolaszékkel együtt az intézmény működtetéséről, épületének szükséges javításáról.

Deákiban 1855-ben úgynevezett vasárnapi iskola is nyílt 52 fiú- és 47 leánytanulóval. Ez az intézmény azonban hamarosan megszűnt, mert az ezt az oktatási formát bevezető tanügyi rendelet szerint működését csak ott engedélyezték, ahol megfelelő számú iparostanonc lakott. Az utóbbiak száma településünkön ebben az időben igen csekély lehetett, ezért nem látszott érdemesnek a vasárnapi iskolát pénzelni.

Községünk szociális viszonyaira is utalnak a következő, 1867. évi adatok: a falu 183 iskoláskorú gyerekének – közülük 117 a fiú és 66 a leány – csak 72,7 százaléka, 133 fő (88 fiú, 45 leány) látogatta a tanodát. Ez azt jelentette, hogy ebben az időben minden negyedik deáki fiatal nem részesült iskolai okatásban. Ennek leggyakoribb oka, hogy a gyerekeknek nem volt megfelelő ruházatuk és cipőjük. Néhányuk viszont a szülők hanyagsága miatt maradt ki az iskolából. Az 1870. évi népszámlálás Pozsony vármegyei kiadványának adataiból kitűnik, hogy ekkor a község összlakosságának több mint egyharmada – 36,7 százaléka – írástudatlan. Ez az arány azonban közel tíz százalékkal alacsonyabb volt a vágsellyei járási átlagnál, ahová Deáki tartozott.

Az előző évi már említett pusztító uradalmi tűzvész után, 1869-ben kezdték meg az iskola második termének az építését, amely új berendezéssel 1871 őszén nyitotta meg kapuit. A tanulók számára a helyiség kert felé néző részéhez külön foglalkoztató helyiséget kapcsoltak. Az oskolamester lakása is új tetőt, a régi tanterem pedig új padlózatot kapott. A költségek fedezésére a falu minden egész telkére tizenhat forintot vetettek ki, de segítette az építkezést – noha már nem volt a kolostor kötelessége a községi iskola fenntartása – a pannonhalmi főapát is: száz forinttal és tízezer téglával.

A deáki iskolát 1869. október 18-án felkereste Polikárp pannonhalmi alperjel, esperes, akit egyben új egyházmegyei tanfelügyelőnek is kineveztek. A helyi iskolaügy előmozdítására a falu vezetőivel és az iskolaszéki tagokkal tanácskozott. Látogatása eredményeként 1870. január 8-án a katolikus ifjúság nevelésére a faluban megalakult a Katolikus Népnevelési Egyesület, amelyet a Szent Család védelme és oltalma alá helyeztek.

Az egyesület – Berthy Jakab uradalmi számvevő (kasznár) javaslataira – fő feladatának tekintette, hogy a szülőknél szorgalmazza gyermekeik rendszeres iskolába járását. Berthy jutalmazta a legjobb tanulókat, szegényalapot hozott létre a nehéz sorsú nebulók segélyezésére, és megkezdte a „mezei munkával elfoglalt szülők még nem iskolaköteles gyermekei” számára egy kisdedóvoda szervezését.

A deáki Katolikus Népnevelési Egyesület rövid megszakításokkal 1945-ig, az újabb államhatalom változásig működött. Az egyházi ünnepek – különösen karácsony – alkalmával műsorokat szerveztek. Többek között pásztorjátékokat adtak elő, ezek igen népszerűek voltak a faluban. A hosszú időn át Berthy Jakab uradalmi kasznár által rendezett előadások bevételét jótékony célokra – szegény sorsú családok támogatására, gyermekeik megajándékozására – fordították.

1872-ben Polikárp pannonhalmi alperjel, esperes, egyházmegyei tanfelügyelő – akinek buzgólkodása folytán annak idején létrejött a nevelési egyesület – a halála előtt kérte a főapátot: hagyatékából a deáki társulatnak alapítványként ajándékozzon egy száz forint értékű kötvényt. Kamataiból Polikárp-stipendium címen évente egy jól tanuló, illetve jó erkölcsű növendéket jutalmazzanak. Ugyanebben az évben egyesület és az iskolaszék rendezésében karácsony vigíliáján két darabot adtak elő: A falusi iskola című népszínművet és a Betlehemben született üdvösségünk jászolánál című pásztorjátékot. A bevételből tizenegy szegény gyermeket ajándékoztak meg téli ruhával és cipővel.

Az iskolaszék 1872-től évi kétszázötven forintra emelte a tanító javadalmazását. Az iskolamester korábban minden tanuló után egy forintot és egynyolcad mérő kukoricát kapott, a járandóságot azonban neki magának kellett beszednie. A mester szeretett volna megszabadulni ettől a számára kényelmetlen feladattól, ezért kérte az iskolaszéket: készpénzben adja ki a fizetségét. A testület elfogadta az indítványt, és megváltási összegként százötven forintban megegyeztek. A megoldás sokaknak nem tetszett a faluban, a közös teherből azok is részesültek, akiknek nem volt iskolaköteles gyermekük.

A következő évben, 1873-ban a Nagyszombatban tanítóképzőt végzett Paulovics Jánost fogadták fel tanítónak százhuszonöt forint fizetéssel. Az iskolamestertől további százhuszonöt forint úgynevezett ellátási díjat kapott. Paulovics 1874-ben Diószegre ment tanítani, Buttasovics Ferenc lépett a helyébe. Ugyanebben az évben a régi, sárfalú tanoda helyett új református iskolát emeltek, amely azonban építészetileg nem volt megfelelő. Ezért megkezdték az előkészületeket egy korszerű tanintézmény létesítésére.

A püspöki kar határozata alapján 1878-ban Deákiban is hivatalos választással kellett megalakítani az iskolaszéket, amelynek tagjai addig a plébános által javasolt személyek voltak. A tisztelendő által vezetett gyűlésen tizenkét rendes és harminckét póttagot választottak. A következő évben az állami tanfelügyelő sürgetésére az iskolában tornatermet alakítottak ki, ahová a szükséges sportszereket 1880-ban szerezték be. Ebben az időben a deáki két iskolában tanító pedagógusok közül Markó Pál és Földes Lajos tevékenysége mondható kiemelkedőnek, akik az oktatás mellett döntő szerepet játszottak a község közéletében. Elsősorban nekik köszönhető, hogy a XIX. század utolsó évtizedében Deákiban is sorra alakultak a különböző társadalmi és kulturális egyesületek.

Az 1894 és 1903 között létrehozott öt szervezet – egy kivétellel – vallási alapokon működött. A levéltári források csak szűkszavúan tudósítanak létezésükről. A legrégibb közülük az Önkéntes Tűzoltótestület, az ÖTT, amelynek megalakításában a képviselő-testület is közreműködött, hiszen az egylet a falu tűzvédelmére szerveződött 1894-ben. Ekkor hagyták jóvá a társulat alapszabályát. A községi képviselő-testület 1902-ben elfogadta a főszertárnok, Tok Sándor kérvényét, és tűzoltószerek megfelelő tárolására egy szertár, illetve őrszoba felépítéséről döntött. A következő évben megbízták az ÖTT főparancsnokát, Pataky Géza jegyzőt, hogy vásároljanak egy új fecskendőt. A község azonban – kedvezőtlen anyagi helyzete miatt – évekig nem tudott pénzt adni a szertár és az őrszoba létesítéséhez. Ezért a tűzoltószereket több helyen, a községi pásztorházban és a jegyző pajtájában tárolták.

A katolikus népkönyvtár 1880-ban alakult százötven kötettel. A közművelődés és a keresztény erkölcs népszerűsítésére jött létre 1903-ban százötven taggal a Római Katholikus Olvasókör.. A következő évben a reformátusok is megszervezték hatvan taggal és kétszázötven kötettel olvasókörüket. A községbe települt zsidóság szintén létrehozta saját társulásait: 1898-ban tizenkilenc taggal a zsidó temetkezési egyesületet, a Chevra Kadischát, a következő évben pedig huszonnyolc résztvevővel az Izraelita Nőegyletet.

A falu két tanterme 1891-ben már nem tudta befogadni a helyi tanulóifjúságot, egy harmadik építése vált szükségessé. A következő évben elkészített tervek alapján 1893 tavaszán kezdték a munkát, május végén már állt az 1901 forintba került új terem és a tanító lakószobája. Másfél évtized múlva, 1908-ban az akkor három tantermes és három tanítóval működő iskola ismét csak szűknek bizonyult: több mint háromszáz tanköteles gyermek lakott a faluban. Az épület egészségügyi szempontból is alkalmatlan volt az oktatásra. Az iskolaszék ezért újnak a létesítéséről döntött, azonban nem talált alkalmas telket. Arra kérte tehát a főapátot, hogy a katolikus iskola javára engedje át az egyházközségnek az úgynevezett kastélyhoz tartozó telekből az emeletes magtárat, udvarával együtt.

A főapát ismét segített, az új iskola Lakes Gyula pozsonyi mérnök tervei alapján 1911-ben felépült. Az emeletes épületben öt tantermet, három tanítói egy takarítói lakást, és kis kápolnát alakítottak ki. Ez utóbbi költségeit a plébánia kezelésében lévő, erre a célre létrehozott Kis József-féle alapítvány fedezte. A katolikus elemi iskola tanulóinak száma rohamosan nőtt a két világháború között. 1929-ben alakították ki az ötödik, 1933-ban a hatodik osztályt. 1933-ban az iskolaszék már hat pedagógust alkalmazott.

Az 1933–1934-es tanévben már 312 gyerek látogatta a katolikus iskolát. A mindössze két és fél évtizede emelt épületét az intézmény kinőtte, ezért az iskolaszék kérvényt nyújtott be egy új tanoda építésének engedélyezésére. 1937-ben a tanügyi minisztérium hozzájárult a bővítéshez, 1938 tavaszán az iskolaszék a Taksonyi úton ki is választott egy ingatlant, de átalakítására már nem került sor a következő évek hadieseményei miatt.

A református gyülekezet új, emeletes iskolájának építési munkálatait 1927-ben kezdték el. A Batisz László pozsonyi építész tervei alapján épült emeletes iskolaépület másfél év alatt készült el. A két korszerűen felszerelt tantermet, a tanítói lakást és a tanácskozó termet 1928. szeptember 9-én avatta és szentelte fel Balogh Elemér felvidéki református püspök. Az új tanintézmény igazgató-tanítójának Ivány Ferencet, másodtanítójának Takáts Ilonát nevezték ki. Huszonkilenc kötettel tanítói, kilencvenkilenc művel ifjúsági könyvtárat alapítottak. Az 1934–1935-ös tanévben a háromosztályos református népiskolában százhét tanulót oktattak.

A község iskolaügyének legnagyobb változása a Slovenská Liga hathatós támogatásával létrejött állami szlovák tannyelvű egyosztályos elemi iskola, amelyet 1930 szeptemberében nyitottak a volt zsidó iskola épületében. Főként a helyi napszámosok és cselédek gyermekei – tanulóinak száma 35 az 1934–1935-ös tanévben – látogatták, akik minden évben ingyentanszert, valamint a hatóságoktól szociális segélyt kaptak. A kedvezmények célja az volt, hogy elvonják a magyar nyelvű iskolák tanulóinak egy részét.

A két világháború közötti kisebbségi létben Deákiban is újabb önszerveződő közösségek jöttek létre. Alapjuk az állampolgári nevelésről szóló 1919. évi 67. számú törvény, amelyhez kezdetben elutasítóan viszonyultak az ellenzéki magyar pártok. Lehetőségeit csak az 1920-as évek második felében kezdték kihasználni. A törvény alapján hozta létre a járási közművelődési bizottság helyi szervezeteit Deákiban, 1925-ben. Elnöke Epölyi Mainrád, titkára Somogyi László igazgató-tanító. A bizottság tevékenysége az iskolán kívüli népművelés csaknem minden ágát átfogta. Egy másik törvény tette lehetővé a községi magyar közkönyvtár megalakítását, amelyet a katolikus elemi iskolában helyeztek el, vezetője Somogyi Aladár lett. A bibliotékát a községi költségvetés évente hat-nyolcezer Kč-val támogatta, állománya 1931-ben 329 kötet. Az 1932/169.. számú törvényerejű rendelet községi krónika vezetésére kötelezte az önkormányzatokat. E feladattal 1934-ben Somogyi Lászlót bízta meg a képviselő-testület, aki azonban a következő évben lemondott. A krónika vezetésére – 300 Kč évi tiszteletdíjért – Szabó Ágoston tanítót kérték fel.

A község életében továbbra is fontos szerepet játszottak a társadalmi és kulturális egyesületek. A Haladó Iparoskört 1920. május 24-én ötvenöten alapították. A Madari Béla elnök, Szapucsek Lajos alelnök, Kolman Gyula jegyző, Szedlár Lőrinc pénztáros és Sutóczki Imre választmányi tagok irányításával működő szerveződés az iparosok és kereskedők érdekvédelmét igyekezett ellátni. Az egyesületen belül működött az iparosok és műkedvelők köre, amelynek tagjai számos népszínművet vittek színpadra. Az 1930-as évek közepén az iparoskör elnöke Vörös Domonkos.

A nagy múltú Önkéntes Tűzoltó-testület, az ÖTT csak hosszú vajúdás után alakult újjá. Új alapszabályzatát 1929-ben hagyták jóvá a hatóságok, főparancsnoka a község jegyzője Šubík Gyula lett. Négy év múlva, 1933-ban teljesült az egyesület tagjainak régi vágya: a katolikus és a református lelkész – nagy ünnepség keretében – közösen avatta fel az új szertárat.

Az 1930-as évek közepén alakult szerveződések közül a legjelentősebb az 1935-ben alapított Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület, az SZKIE helyi szervezete. Elsősorban a fiatalok vallásos, erkölcsös nevelését tűzte ki célul, de sokrétű munkát végzett. Első tisztikara: Herczeg Frigyes egyházi elnök, Somogyi László világi elnök, Varga Flórián alelnök, Vájlok Ferenc pénztáros, Janits István titkár és két pénztári ellenőr, ifj. Pákozdy Domonkos és Takács András. Az 1937-ben már 95 fiút tömörítő egyesületet Varga László tanító irányította. A deáki szervezet élénk kapcsolatot tartott Esterházy Lujza grófnővel, aki több előadást tartott Deákiban. Településünk adott volna otthont 1938. augusztus 13–14-én az egyesület országos kongresszusának. A szervezők több tízezer résztvevővel számoltak, de a rendezvényt a vágsellyei járásban kitört száj- és körömfájás járvány miatt a hatóság betiltotta.

Szintén a katolikus erkölcs terjesztésére hozták létre 1937-ben a deáki Szent Imre cserkészcsapatot, tizenkilenc tagjának közös tevékenységét Her-czeg Frigyes katolikus plébános irányította. A lelkésznek ugyancsak döntő szerepe volt abban, hogy két évvel korábban, 1935-ben újjáalakult a községben a Katolikus Kör. Közben – részben közadakozásból, közmunkával s csekély állami támogatással – Vörös Domonkos tervei alapján a katolikus egyházközség 1935-ben felépítette kultúrházát. Ünnepélyes felszentelésére 1937. szeptember 26-án került sor ezer vendég jelenlétében. A házavatót Esterházy Lujza tartotta. Falai között a következő években szinte egymást érték a feledhetetlen színpadi bemutatók, melyeknek létrehozásában főként Somogyi László igazgató, Ivány Ferenc rektor, Varga László és Zsilinszky Sándor tanító jeleskedtek.

Deákiban az 1920–1930-as években virágzott a műkedvelő színjátszás. A népszínműveket lelkes helyi lakosok és a két felekezeti iskola diákjai mutatták be, de gyakran fellépett a faluban Földessy Sándor felvidéki Magyar Staggione színtársulata is.

A községi sportegyesület, a Deáki SC feltehetően 1932-ben alakult Gold-stein Gábornak, a szervezet első elnökének a kezdeményezésére, de a hatóságok – formai hibákra hivatkozva – nem hagyták jóvá az alapszabályát. Ennek ellenére a Csehszlovákiai Magyar Labdarúgók Szövetsége által kiírt bajnokság déli kerületében a deákiak már 1933-ban rúgták a labdát. A Deáki Sport Club módosított alapszabályát az illetékesek végül 1935 nyarán fogadták el.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés után az anyaországgal helyreállt kapcsolat a község társadalmi-művelődési életét is felpezsdítette. A különféle egyesületek átdolgozták addigi – a csehszlovák korszakban érvényes – alapszabályukat, és működésüket új alapokra helyezték. A korábbi Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület, az SZKIE deáki szervetéből jött létre 1939-ben hasonló küldetéssel a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete, a KALOT helyi csoportja.

Az ifjúság katonai előképzettségét végző hivatalos állami szervezet, a leventemozgalom deáki csoportja szintén 1939-ben alakult. Eredeti küldetése mellett jelentős szerepet játszott a falu kulturális életében, Zsilinszky Sándor tanítónak köszönhetően, aki az egyesületben néptánccsoportot és énekkart is szervezett. A helyi leventemozgalom irányítója Gáspár Lajos községi jegyző, parancsnoka Ivány Ferenc tanító volt. A leventék színielőadásokat és műsoros esteket is rendeztek a falu lakóinak. Új alapszabályzattal tovább működött az Önkéntes Tűzoltó-testület (ÖTT) és a Haladó Iparoskör. Ez utóbbi 1940. szeptember 4-én szerveződött újjá, tisztikara: Csimma Elek elnök, Tóth Joákim alelnök, Vágó Ferenc jegyző, Pákozdi Béla pénztárnok, Alföldi Árpád ellenőr és Tóth Ernő könyvtáros.

A korábbi Katolikus Kör vezetősége 1940-ben hozta létre az úgynevezett Gazdasági Népházat, amely nem egyesületként működött, de szervezett formában gondoskodott az új kultúrház közművelődési célú kihasználásáról. Az intézmény vezetősége arra törekedett, hogy a népház „a községbeli gazdasági foglalkozású lakosság társadalmi, szellemi, gazdasági és szociális haladásának központja legyen”. A katolikus egyházközségi testület felügyelte. Gondnoka vitéz Dora Lénárd bíró és Tóth István volt, egyházi elnöke Herczeg Frigyes plébános, jegyzője Somogyi László.

A második világháború éveiben a tanulók egy része rendszertelenül látogatta az iskolát, mert – különösen a nagyobbak – átvették a hadba vonult édesapák, idősebb testvérek parasztgazdasági feladatait. A férfi tanítók közül is többen behívót kaptak. Közülük Szilágyi Lajos tanító – ki 1943-ban vonult be –, soha nem tért vissza, hősi halált halt a fronton.. A katolikus iskola épületét 1944–1945-ben hadikórházzá alakították át.

Az egyházi tulajdonában lévő iskolákat 1945-ben államosították, amikor a már említett beneši dekrétumok alapján Deákiban is megszüntették a magyar nyelvű oktatást is. A hatóságok csak 1949-ben engedélyezték újra, eközben – öt évig, 1945 és 1949 között – a helyi iskolában nem működhetett magyar tanító. Az észak-szlovákiai Árvából a faluba vezényelt szlovák tanító a magyar gyerekek órákon kívüli anyanyelvű társalgását is megtiltotta, ha intézkedését valamelyik diák megsértette, szigorúan megbüntette.

Amikor 1948–1949-ben megszűnt a magyarság teljes jogfosztása, és a közösség visszakapta alapvető anyanyelvi és kulturális jogait, Deákiban a második világháború előtti gazdag művelődési hagyományokat már nem tudták feléleszteni. A magyar kultúra ápolását a Csemadok 1949-ben alakult helyi szervezete vette át, amelynek elnöki tisztét hosszú évekig Komjáti Győző töltötte be. Előbb a színjátszó, majd a tánccsoport, végül az énekkar szerveződött újjá, és lépett gyakran színpadra a faluban, a környékbeli településeken, sőt külföldön is.

Külön kell szólnunk a deáki néptánccsoportról, amelyet az 1950-es évek első felében Bosnyák Izabella tanítónő országos hírű együttessé formált.

A Csemadok keretében működött – hivatalos neve Győzelmes Út Dal- és Táncegyüttes, később Új Hajtás –, és 1964 és 1967 között mint hagyományőrző folklóregyüttes, Drdos Tibor művészeti vezető irányításával érte el legnagyobb sikereit. Műsorait Futó László koreográfus állította színpadra. Nemcsak a galántai járás, hanem a Felvidék magyarlakta területének legjobb együttesei között tartották számon, több országos rendezvény díját is elnyerte. Az együttesen belül énekkar is működött Kovács Ödön tanító-karvezető irányításával. Az 1980-as években felújították a deáki kultúrházat, ez volt akkor a falu legnagyobb beruházása. A községi könyvtár állománya e jeles esztendőben mindössze 471 kötet.