Hitviták tüzében | Száz Magyar Falu

Hitviták tüzében

A Szent István királyunk adománylevele nyomán a Deáki – akkori nevén Wag – vidékén letelepedett Szent Benedek-rendiek a középkori szerzetesség legősibb közösségéhez tartoztak. Életük szabályait alapítójuk Nursiai Szent Benedek (480 körül–547?) alkotta meg, fő eszméje az ora et labora (imádkozzál és dolgozzál) gondolat s az állandó kolostori tartózkodás, az erkölcsösség és engedelmesség. Ez a következetes magatartás természetesen a rend környezetére is, a korabeli vallási-szellemi élet szinte minden területére hatott. Ebből következett, hogy az újonnan alapított kolostorok hamarosan nemcsak az adott vidék szellemi, hanem gazdasági központjává is váltak. A bencés rend 996-ban kezdte működését hazánkban, első monostorát – ebből alakult ki a Szent Hippolytus apátság – a mai Nyitra városa melletti Zobor-hegy csúcsán, a X–XI. század fordulóján építette.

Deákiban a Szent Márton-hegyen (Pannonhalma) alapított kolostor létesített filiát, amelynek szerzetesei és világi papjai már a XI. század első évei után kivették részüket az Alsó-Vág menti síkság számos településének lelki gondozásából és a táj sokoldalú fejlesztéséből. Kezdetben azonban elsődleges feladatuk minden bizonnyal a hittérítés, a keresztény tanok hirdetése volt. Történeti forrásainkból nem derül ki egyértelműen, hogy a Deáki környékén élő magyarság a XI. század elején még pogány ősvallását követte-e, avagy sem. Tény viszont – mint írtuk –, hogy az Árpád-korból fennmaradt deáki határjárások fontos pontként említenek Pogány sírok, Pogány temető, sőt Áldó-kút megnevezéseket.

Feltételezhető, hogy a csekély lélekszámú falunak a XI. század derekán már nagyobb kápolnája lehetett, hiszen II. Paszkál pápa már szintén idézett 1103. évi bullája megemlítette Deáki – ekkor Waga – Szűz Mária tiszteletére felszentelt templomát. Egy évszázad múlva, 1220 körül ezt a Vág folyó partján álló kápolnát vagy kisebb templomot bővítették, amely a ma is létező román stílusú épület legrégibb része. Jakab nyitrai püspök szentelte föl 1228. november 14-én, ugyanebben az évben egy Bench és Valter nevű klerikus szolgálatát is említik az oklevelek.

A pannonhalmi apátság bensőséges atya-fiú viszonnyal viselte deáki kolostorának gondját, szükség esetén pedig védte érdekeit. A Szent Benedek-rend által vezetett falu vallási élete a XV. századig békésnek tekinthető.

Zsigmond király csehországi husziták elleni hadjárataiban magyar csapatok is részt vettek, ugyanakkor Husz János ellentámadásba lendült követői hazánk északnyugati vármegyéibe s Mátyusföldre is betörtek. 1428-ban bevették Szakolcát, és Pozsonyig hatoltak előre. Ott a király tárgyalt egyik vezérükkel, de nem sikerült megegyezniük. Sőt az előbbi főparancsnok, Holý Prokop 1431-ben benyomult a Vág völgyébe – Deáki is e folyó mentén fekszik –, s a következő évben Nagyszombatot is elfoglalta.

A XVI. század már a reformáció kora. Deákiban is megfogantak az új eszmék, amelyek feltehetően Huszár Gál személyéhez kötődnek. Tény, hogy Mátyusföld északnyugati részén ő terjesztette el a reformációt, amikor 1563-ban Révkomáromból elűzték, és vidékünket érintve tartott Nagyszombatra. Később innen is menekülnie kellett. 1565-től már a felvidéki főúr, Forgách Imre udvari papja a Deákitól nem túl messze fekvő Komjátiban, 1568-tól pedig Csallóköz-Mátyusföld evangélikus püspöke lesz. Vidékünkön tevékenykedett egy másik jeles prédikátor is: Bornemisza Péter előbb semptei, majd szeredi lelkész, a Felső-Duna melléki református egyházkerület első püspöke, író és nyomdász.

A Deákiban 1560 körül szolgálatot teljesítő, Bálint nevű katolikus atyáról azt jegyezte fel a rend krónikája: abban különbözik környékbeli társaitól, hogy nincs felesége. Az 1562. évi canonica visitatio az előbbi papot már nem találta a helyén. Ezután hosszú ideig katolikus lelkész nélkül maradt Deáki, sőt még bencés szerzetes sem működött a faluban sok éven át. A pannonhalmi apátság ugyanis anyagi nehézségekkel küszködött, a templom felújítására sem tudott pénzt adni. A deáki birtok irányításával csak az alkalomszerűen ott-tartózkodó szerzetesek foglalkoztak. Az Esztergommal és Nagyszombattal ebben az időben folytatott fennhatósági viták azzal zárultak, hogy 1535-től a deáki plébánia véglegesen a pannonhalmai Szent Márton-kolostor joghatósága alá került, és főapát gondoskodott az itteni egyházi szolgálatról és a birtok vezetőinek kinevezéséről.

A reformáció térnyerését követő évtizedekben a falu életét jelentősen befolyásolták a korábbi századokban ismeretlen felekezeti viszályok, amelyek a Bocskay-szabadságharc idején kiéleződtek. Az erdélyi fejedelem csapatainak felső-magyarországi hadjárata során 1605-ben, amikor hadai Nagyszombattól Érsekújvár felé vonultak, a hajdúk elől Deáki jobbágyai a német őrségtől védelmezett, de már nagyrészt protestáns lakosságú Vágsellyére menekültek. Bocskai nevében az elpuszított falu területét Illésházy István nádor – jó pénzért – a fejedelem egyik hívének, Szegedy Gáspár kálvinista hitre tért nagyszombati polgárnak ajándékozta. Az új földesúr visszatérésre szólította fel az akkorra már jórészt protestánssá vált Deáki népét. A jobbágyok azonban csak azzal a feltétellel voltak hajlandóak hazatérni, ha Szegedy követelésére Nyitra vármegye alispánja elűzi a falu András nevű katolikus papját, és a templomot az iskolával együtt átadja a protestánsoknak. A deáki nép óhaja teljesült, a visszatérők Rátkay György személyében református lelkészt is hoztak magukkal. A prédikátor 1609 tavaszáig szolgált a faluban, ahonnan Nagyszombatba, majd Lévára került, ott később esperessé választották.

A deákiak a nagyszombati Somorjai Patkó Tamást hívták meg lelkészüknek, akiről a Bethlen Gáborral a felvidéken táborozó Rhédey Ferenc 1621. március 25-én kelt végrendeletében „mint igen fő prédikátor és igen tudós emberről” emlékezett meg. Közben az 1606. évi bécsi békekötés utáni országgyűlés törvényeire hivatkozva – ez semmisnek nyilvánította Bocskai birtokadományozásait – Himmelreich György, a pannonhalmi apátság kormányzója ispánjával visszafoglaltatta a deáki templomot, és az ellenálló prédikátort elűzte a plébániáról. A „deáki protestáns megyéhez” tartozó peredi, zsigárdi, hetményi, nyárasdi, pallóci és deáki lakosok ezért 1611-ben Thurzó György nádorhoz fordultak oltalomért. Elpanaszolták a történteket, és a pártfogását kérték Himmelreich uradalmi kormányzó ellen, aki ismét katolikus papot akar küldeni Deákiba. A nádor levelet írt a kormányzónak, amelyben felhívta a figyelmét a másképpen magyarázott országos határozatokra, és fölszólította: alkalmazkodjon azokhoz. Ne zavarja meg az ország vallási békéjét, mert ha mégis, mint annak fölforgatója ellen jár el majd vele szemben. Himmelreich azonban ragaszkodott a főapátság kegyúri jogaihoz.

Thurzó nádor csak egy év múlva orvosolta a jobbágyok panaszát. Rendeletére Pozsony és Nyitra vármegye alispánja Deákiban vizsgálták ki az ügyet. A helyi katolikusok 1613-ban már kisebbségben voltak, ezért a nádor újabb rendeletére a nyitrai alispán a prédikátort beiktatta a plébániába és újra lefoglalta a protestánsok számára a templomot, az iskolát és a temetőt. A győztes jobbágyok „nem átallották földesurukat és tisztjeit a legsúlyosabb sértésekkel illetni”.

Himmelreich a történtekről azonnal értesítette II. Mátyás királyt, és kérte a törvénytelenségek megakadályozását. Az uralkodó úgy látta: az alispánok eljárása megsértette bécsi békét, ezért utasította Lépes Bálintot és Pálffy Istvánt, Nyitra, illetve Pozsony vármegye főispánjait, hogy haladéktalanul vegyék vissza a lefoglalt deáki templomot, plébániát és iskolát. Ez 1613 nyarán meg is történt, amikor „az szentegyházat az apátúr részére elfoglalták, a prédikátorunkat kiűzték, és közülünk némelyeket meg is sebesítettek” – panaszolták a deáki protestánsok patrónusuknak, Thurzónak. A nádor azonban most sem szállt szembe a király rendeletével, s nem avatkozott többé a deákiak vallási vitáiba.

Az 1616. szeptember 28-án elfoglalta esztergomi érseki székét az ellenreformáció kimagasló alakja, a református családból származó jezsuita, Pázmány Péter. A főpap egyébként 1601-ben a vágsellyei jezsuiták rendházában élt, ezért feltehető, hogy Deákiban is megfordult.

Községünk református lakosai 1613-ig használták az ősi templomot; hogy ennek előtte és utána hol állt a gyülekezet imaháza, nem tudni. A hosszúra nyúlt felekezeti küzdelmek enyhülésével Himelreich főapátsági kormányzó az előbbi évben Liszkay Ferenc világi papot bízta meg a deáki katolikusok lelki vezetésével. Utódaként 1630-ban Baraviay (Baranyai?) András plébános képviselte a nagyszombati zsinaton a deáki monostort.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Habsburg-ellenes első felszabadító hadjárata idején, 1619-ben zsoldosai élelmezésére elzálogosította Deákit és más egyházi birtokokat. A falubelieknek két évig Pozsony városa lett a törvényes földesura. A fejedelem Csujthy Gáspárt rendelte tiszttartónak Deákiba, a jobbágyokat pedig külön rendelettel kötelezte az engedelmességre.

Bethlen Gábor Mátyusföld protestánsait is támogatta, oltalma alatt visszatérhettek gyülekezeteikhez az elüldözött prédikátorok. A nikolsburgi béke után tartott 1622. évi országgyűlés azonban semmisnek nyilvánította az erdélyi fejedelem foglalásait, és elrendelte az elzálogosított birtokok visszaadását. Ekkor Deáki is visszakerült a főapátsághoz.

Az 1636. évi összeírás szerint a templomnak ekkor húsz hold földje volt, amelynek jövedelme a plébánost illette. Ha a falunak nem volt lelkésze – ez az akkori zaklatott időkben gyakran előfordult –, akkor a papi földet a jobbágyok a maguk részére művelték, de a jövedelemből tizedet adtak a főapátságnak. A plébánia épületének szalmával fedett, tágas udvarát vesszőkerítés védte. Ezekben az években temetőben fazsindelyes haranglábat állítottak fel egy nagyobb, illetve közepes haranggal. Filiaként tartozott a deáki plébániához Pered, Zsigárd, Pallóc és Tósnyárasd. A parókia mellett állt a zsúppal fedett iskola, ahol a mester azaz a tanító is lakott. A plébániának a saját huszonnégy hold földje mellett külön húsz hold földje volt a lelkészi hivatal és az iskola fenntartására.

A XVII. század első harmadára a pannonhalmi főapátság Deákiban élő hívei alaposan megfogyatkoztak, mert időközben a falu csaknem teljes lakossága áttért a református hitre, és a maradék tizenhét katolikus családot „nem akarták megtűrni maguk között”. Ebben a helyzetben Pálffy Mátyás főapát megkísérelte jobbágyai felekezeti visszatérítését, és Körmendy István plébános távozása vagy halála után Dianesevics György bakonybéli apátot küldte Deákiba. A rekatolizáció szorgalmazását Bozsoky Pál tiszttartónak is kötelességévé tette. Törekvései sikertelenek, többek között azért, mert az 1645. évi linzi béke újabb engedményeket tett a protestáns felekezetek számára, és a Magyar Királyság minden alattvalójának – beleértve a parasztokat is – megengedte a szabad vallásgyakorlatot és templomhasználatot.

1647-ben a protestáns rendek a római katolikusok által visszafoglalt 169 református és evangélikus templom átadását követelték, köztük a deákiét. Községünkkel kapcsolatban érdekes megjegyzés az iratban: a templom a kolostoron kívül áll. Draskovics János nádor rendeletére 1647. április 15-én az országgyűlés Pozsony, Nyitra, Trencsén, Turóc és Liptó vármegyében működő teljhatalmú megbízottai – Melegh János és Draskóczy György – megjelentek Deákiban, és a katolikus templomot, a plébániát, az iskolát összes birtokaival és jövedelmeivel egyetemben átadták a reformátusoknak. A deáki reformátusokat 1650 körül szolgáló lelkészt, Szenczi János tiszteletest Perlaki Könczöl Márton lévai lelkész, barsi esperes 1650. június 24-én keltezett levele említi. Összesen százkét Felső-Duna melléki gyülekezet és prédikátor nevét sorolta fel. A komjáti egyházmegye huszonkilenc református egyháza közül az ötödik helyen – Vágsellye után – Deáki következett.

Az 1655. évi pozsonyi országgyűlésen a protestáns rendek által benyújtott panaszok között a deáki reformátusok levele is szerepelt, amelyben a prédikátoruknak járó tizenhatod lefoglalása és egyéb sérelmek – földhasználat, stólajövedelem, haranghasználat, a különböző szertartásokon való részvétel, ki temessen kit – ügyében tettek panaszt a főapát és a plébános ellen. A feljegyzésből arra is következtetni lehet, hogy ebben az időben a templomot a két felekezet közösen használta. Az időközben elhunyt Pálffy Mátyás főapát utóda, Magger Placid békés állapotokat igyekezett teremteni a faluban, új katolikus templomot építtetett, a benne szolgáló György plébánosnak házat, tizenkét hold földet adott. Ugyanebben az időben településünkön a szerzetesek új paplakot és iskolát emeltek, s az új plébános irányításával újraindították az oktatást.

A református jobbágyok azonban sérelmesnek találták a főapátnak az 1647. évi országgyűlésen hozott törvény szerint kiadott utasítását: ők is járuljanak hozzá a plébános fizetéséhez, illetve osszák két egyenlő részre a prédikátor és a plébános jövedelmét. Ezért 1650-ben újra az országgyűléshez fordulva kértek orvoslást sérelmeikre. Placid főapát erre Deákiba küldte Olasz István rendtagot György plébános mellé, hogy a lelki gondozáson kívül a gazdaság ügyeit is vezessék és ellenőrizzék. Utóda, Egyed főapát megengedte a reformátusoknak vallásuk szabad gyakorlását, de a maradék deáki katolikushoz Kerekes Anzelmet rendelte plébánosnak. Településünkhöz ekkor négy filia tartozott: Pered, Zsigárd, Pallóc és Tósnyárasd, ahol fölváltva tartott istentiszteletet, amint ez kitűnik Juszuf Zaim érsekújvári iszpahának a pannonhalmi főapáthoz küldött „alkuvó leveléből”.

Kerekes Anzelm távozása után, 1678-tól tíz évig nem működött bencés atya Deákiban, a főapát feltehetően világi papot alkalmazott plébánosnak. 1689-ben Mocsonoki Fáy Zoerard bencés került a faluba, és tizenkét évig gondozta a létszámában ismét gyarapodó községet. Eközben a gazdaság kormányzója és egyszersmind a plébános segítője Kis Zsigmond, akinek távozása után Zoerard töltötte be mindkét hivatalt.

Karner Egyed főapát 1700-ban a templomot a tornyaival együtt felújíttatta, és fölépíttette a residentiát, azaz – ahogy Deákiban nevezték –, a kastélyt, amely ezentúl a plébánosnak, szónoknak, jószágkormányzónak és a gazdatisztnek szolgált lakásul. Ettől kezdve a prioratusban állandóan három fölszentelt pap szolgált. Az előbbi év elején került Deákiba Szőke Domonkos főapátsági alperjel Zoerard plébános mellé szónoknak. S miután utóbbi 1701-ben meghalt, utóda Domonkos lett, a káplánja pedig Kebel Mihály világi pap, akit 1707-ben Balog Mihály bencés atya váltott fel.

Közben, a Rákóczi-szabadságharc alatt, az 1705. szeptember 12-i szécsényi országgyűlés kimondta: a templomokat a többségben lévő felekezetnek kell átadni, de a többi vallás szabadságát is biztosítani kell. Ebben a szellemben intézkedett 1705 januárjában Deákiban II. Rákóczi Ferenc fejedelem „papi comissiója”, Novota István, Losonczy Miklós és Gosztonyi Miklós. Ekkor a deáki református egyház filiája volt Pered, Zsigárd és Tósnyárasd. Vallásuk szerint megszámlálták a deákiakat, és a többségben levő reformátusoknak akarták átadni a főapátság építette katolikus templomot. Kis Zsigmond bélai apát és a rezidencia perjele azonban tiltakozásával megakadályozta a rendelet végrehajtását. Ezért a fejedelem nevében megidézték az ónodi országgyűlésre, ahol feltehetően nem jelent meg. A Rákóczi-szabadságharc bukását követően az 1705. évi országgyűlés határozatait már nem lehetett végrehajtani. III. Károly uralkodása elején, az 1715. évi diétán a vallást magánüggyé tették, és kivették az országgyűlés hatásköréből.

A visszaélések kinyomozására a király „vallásügyi bizottságot” küldött ki, melynek huszonnégy tagja közül tíz protestáns volt. A testület 1721. március 30-án érkezett településünkre a királyi ítélőtábla hites jegyzőjével, Debreczeny Istvánnal az élén. A bizottság tizenkét kérdésre – többek között: kik és mikor építették a templomot, mikor és ki foglalta el fegyveresen vagy más módon, háborgatták-e a reformátusokat istentiszteletükön, kényszerítették-e őket áttérésre és hogyan, a vonakodókat miként büntették, volt-e, hol és mikortól református lelkészlak? – kereste a választ. Az üggyel kapcsolatban tanúként hallgatták ki Komjáti György, Komjáti János, Fülep Zsuzsánna (Simon Gergely özvegye), Szabó István, Bús Ilona, Kenyeres Ilona (Takács András özvegye), Nagy János és Jósa György református, valamint Vim János római katolikus lakost. A vizsgálatnak nem voltak következményei, de a felvett jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a deákiak megvalósították nagy reformátoruk, Luther Márton elvét, miszerint „minden templom mellé iskola építtessék”: az eklézsia ekkor tanintézetet tartott fenn, és oskolamestert foglalkoztatott.

Mária Terézia királynő uralkodása idején a reformátusok létszámukban kisebbségbe kerültek Deákiban. Az ekkori helyzetről Nagy Péter, későbbi prédikátor jegyzőkönyve tudósít, aki ránk örökítette az öreg emberek történeteit is. Eszerint a református jobbágyok sokat szenvedtek a helybeli „Benediktinus baráttól mint földesúrtól, ki rendesen (a) kastélyban lakott a plébánossal együtt… Oskola nem lévén sokan úgy nevelődtek fel, mint a vadszamárnak fiai… sokan a pápistákhoz jártak és a ministrálásra szorítódtak, sőt gyónásra is erőltettek.” Azokat a kálvinistákat, akikről kitudódott, hogy távoli Kamocsára vagy Rétére jártak templomba, viaszgyertyára büntették. Rendes nevük „eretnek” és „kárhozat edényei”.

Sajghó Benedek pannonhalmi főapát 1745. június 16-án szentelte fel a deáki katolikus templom két harangját Szent Viktor és Szent Donát tiszteletére. Feltehető, hogy ekkor a két torony felújítására is sort kerítettek.

A plébániai jegyzőkönyv szerint Jarolta György plébános évtizedek múlva, 1832-ben a tornyok ügyében megkérdezte a falu öregjeit: csak arra emlékeztek, hogy régebben a zsindellyel fedett tornyok teteje alacsonyabban volt, a szentély fölött kereszt állt. Közben, 1782-ben, megújították és bádoglemezekkel fedték a tornyokat.

II. József 1781. október 29-én adta ki türelmi rendeletét (Edictum tolerantiale), hatására újjáéledt a deáki gyülekezet is. Templom híján a reformátusok eddig Kamocsára és a „minden szélvészek között is bátran fennállott” Rétére jártak. A türelmi rendelet után előbb a közeli vágfarkasdi, majd a zsigárdi eklézsiához csatlakoztak. Gyermekeik az utóbbi falu református iskoláját látogatták, ahol pénzzel és tölgyfával segítették a templom építését. A zsigárdi református egyház korabeli feljegyzése megörökítette a legáldozatkészebb adakozók nevét: Narants (Narantsik) Ferenc, Tóth István, Madari Mihály, Madari János, Komjáti György, Komjáti Ferenc, Pap István, Zakar József.

A négyszáz lelkes deáki református közösség 1791-ben Jónás István kertjében iskolát és imaházat épített. Prédikátorának Pap János oskolamestert választotta, aki mellé lelkészt is akart hívni, de a vármegye és a helyi plébános ezt kezdetben megakadályozta. Kérésükre vármegyei bizottság szállt ki Deákiba, és megvizsgálta a hívek anyagi körülményeit s azt: mennyit tudnak fizetni a lelkésznek és a mesternek. Az engedélyt megkapták, és százharminc esztendő után a deáki reformátusok is saját templomukban dicsérhették az Istent. Az újjászületett gyülekezet első lelkészének 1792 tavaszán Csontos Istvánt választották, aki befejezte az úrháza építését.

A község két nagy felekezete közötti megbékélés Aranyosi Csóka Pál szolgálata alatt, 1806-ban kezdődött, aki ifjú emberként kitűnő kapcsolatot épített ki Novák Chrysostom pannonhalmi főapáttal. Hasonló szellemben tevékenykedett utódja, Nagy Péter lelkész, az ő szolgálata alatt, 1818 és 1820 között a gyülekezet templomához önerőből tornyot emelt. A temetői nagykereszt állítójának, Liszi Andrásnak az alapítványából 1822-re készült el a katolikus templom szomszédságába épített Kálvária-domb.

A katolikusok és a reformátusok között sokáig fennmaradt villongások egyik jellemző epizódja 1829-ben történt. Szeptember 8-án, azaz Kisasz-szony napján – katolikusok számára egyházi ünnep –, a reggeli könyörgés után a református hívek megkérdezték pásztorukat: szabad-e ezen a napon dolgozniuk földjeiken? A prédikátor, mivel a törvény nem tiltotta a munkát, igennel felelt. Erre a kálvinista gazdák szórni kezdtek, azaz a kicsépelt gabonát szórással tisztították a törektől, amit a katolikusok nem néztek jó szemmel. Felháborodtak. A plébános, a pajtamester, a kasznár, sőt a bíró is győzködte őket, hogy hagyják abba a munkát. A plébános egy 1747-ben kapott jogára hivatkozva akarta a „bűnösöket” elítélni. Helyben nem tudtak megegyezni, ezért a reformátusok a vármegyéhez, Fekete János főnótáriushoz terjesztették fel az ügyet, aki azt a pozsonyi generális gyűléshez továbbította. Az utóbbi deputációt rendelt el, amelynek tagjai vizsgálatra érkezve Deákiba salamoni döntést hoztak. Megintették a falu bíráit, mert vallási ügyekbe avatkoztak, a prédikátortól viszont az adminisztrátorral elvettek két irtásföldet. Az ügy végül békésen elintéződött, mert a vármegye és az uraság fiskusa, azaz kincstárnoka jogtalannak ítélte a prédikátor földjének elkobzását.

A református templom – egyéb berendezési tárgyai mellett – 1855-ben elkészült szószéke és egységes, ízléses díszítése, harmonikus belső hatást kelt. A kálvinisták imaházát Szabó Zsigmond lelkészi szolgálata alatt, 1889-ben felújították és bővítették. A költségeket a gyülekezet tagjai állták.

A falu katolikusainak lelki gondozását 1866-ban kezdte meg Wéber Dénes, aki a következő évben azt jelentette a pannonhalmi főapátnak: „a Szűz Mária-templom elégtelen a hívek befogadására”. Az apátság az építkezés mellett döntött, s hogy az akció sikerült, abban a kitűnő szervező, a plébános kiemelkedő szerepet játszott. Az ősi istenháza mellé a kor jeles építésze, Schulek Frigyes tervei alapján 1872 és 1875 között egy huszonötször tizenhét méteres, neoromán stílusú új részt emeltek. A költségek megközelítették a negyvenezer forintot, ebből az egyházközség huszonkétezer forintot vállalt, a többit a főapátság fedezte.

Deáki hajdani népe áldozatkészségének több maradandó emléke ma is áll. Így a szomszédos Pered felé vezető út mellett az 1883-ban emelt kőkereszt, a község felső végén a XIX–XX. század fordulóján elhelyezett Szent György-szobor, valamint a templom mellett 1905-ben felszentelt Szentháromság-szobor.

Az impériumváltozás után, 1924-ben, ismét felújították a Szűz Mária-templom tornyait. Kicserélték a gerendákat és faszerkezetet, új bádoglemezekkel fedték be, a gömböket és kereszteket újraaranyozták. A fuvart és a kézi napszámot a hívek pénzzel váltották meg. Új orgonát kapott 1937-ben a református gyülekezet is, amely a környék egyik legszebben zengő hangszere.

Az első bécsi döntést követően, 1939-ben ismét megkezdték a katolikus templom renoválását. A költségeket a falu szülötte, Serédi Jusztinián esztergomi hercegprímás teremtette elő. 1941-ben szerelték fel az új orgonát, az Angster gyár termékét, ez 18 095 pengőbe került.

A deáki református egyház szintén gazdagította anyaországi kapcsolatait. Az 1938. november 2-i felszabadulás emlékére testvérkapcsolatot létesített három Komárom megyei falu – Ászár, Hánta, Kisbér – kálvinista gyülekezettel. Az eklézsiák képviselői bensőséges ünnepségen nemzeti zászlót adtak át a deáki reformátusoknak a következő felirattal: „Istenért-hazáért-szabadságért, légy hű mindhalálig!” A lobogót napjainkban is a parókián őrzik.

Deáki illetőségű leányt vett feleségül 1942 májusában, és a faluban, a református templomban kötött házasságot Gulyás Lajos lelkipásztor, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mártírja, akit 1957-ben Győrben kivégeztek.

A magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény keretében az 1947–1948-ban Magyarországról Deákiba áttelepült evangélikus vallású szlovákoknak kezdetben nem volt sem plébániájuk, sem templomuk. Istentiszteleteiket a szomszédos Pered község iskolaépületében tartották. 1966-ban a deáki Boldocky család telket ajánlott fel egy evangélikus templom építésére, amelyet 1968. augusztus 1-jén szenteltek fel. A lutheránus gyülekezet hivatala először az Áttelepítési Hivatal régi épületében kapott helyet, az 1970-es években – ugyancsak egy hívő által felajánlott telken – új házat emeltek, amelyet 1978-ban áldottak meg. A deáki evangélikus gyülekezet ekkor anyaegyházzá vált, amelynek jelenleg Vágsellyén, Pereden és Vágvecsén van filiája.

A szocializmus évtizedeiben a hatóságok megtűrték ugyan az egyházak működését, de betiltottak minden, a legbelső felekezeti életen kívüli vallási tevékenységet. Ennek következtében a deáki egyházközségek két világháború közötti, igen széles körű pasztorációs, kulturális és szociális missziója teljesen megszűnt. 1950 tavaszán Deáki katolikus plébánosát, Hercegh Ferencet letartóztatták, és számos szlovákiai magyar paptársával együtt az úgynevezett szlovákiai magyar Mindszenty-perben fél évig vizsgálati fogságban tartották. Fontos emlékeztetni arra, hogy a katolikus és református egyházközségnek 1989-ig Deákiban sem engedélyezték az állami hatóságok, hogy bármilyen kulturális tevékenységet folytassanak. A korábbi felekezeti egyesületek sem alakulhattak újra.

A felekezetek közötti korábbi, feszültségektől és ellentétektől sem mentes viszonyt a hatósági üldöztetés békévé csiszolta az 1989. évi rendszerváltozás előtti évtizedekben. Persze voltak ennek is előzményei. Mindenekelőtt a hajdani deáki bencés szerzetesek türelmes magatartása. Czibor tiszteletes többször megörökített olyan eseteket, amikor a pannonhalmi főapát segítséget nyújtott a deáki református eklézsiának. A falu több katolikus létesítménye is a helybeli reformátusok önzetlen támogatásával születhetett meg. Az 1950–1960-as években számtalanszor megtörtént, hogy a deáki református templom adott helyet az evangélikus hívők istentiszteletének.

Deákiban a község egykori és napjainkban működő felekezeteinek külön, egymástól elkerített temetőjük van. Ezeket – mintegy a megbékélést is sugallva – mára közrefogják a falu időközben felépült házai.

A régi út menti kereszteket ma is gondozzák a deákiak

A bencés szerzetesek bemutatják a deáki templom építésének terveit Szent István királynak. A kép jobb oldalán kódexíró bencés szerzetesek. Kontuly Béla freskója