Őrzők: a forrás őrei
Őrzők: a forrás őrei
A község nem értékes épületeiről, népművészeti hagyományairól, híres szülötteiről ismert. Alsóőr mindenekelőtt mint magyar nyelvsziget kelt figyelmet. Főként Magyarországon, de az etnikai kérdések iránt érdeklődők körében sokfelé a világon másutt is a kutatók körében. Mégis vannak tekintélyes épületei, amelyek meghatározzák annak a szakrális térnek az arcvonásait, amely mindmáig őrzi az ősök emlékét.
Templomának tornyában négy harang szól, amelyeket a hely szűkössége miatt igen nehéz alaposabban szemügyre venni. A legnagyobbat – súlya 799 kilogramm – Jézus Szívének és Szent Józsefnek, a kisebbet – az ötszázötven kilogrammosat, amelyet a második világégés után elsőként helyeztek el itt 1948-ban – Szent Katalinnak, a templom védőszentjének, valamint Árpádházi Szent Margitnak szentelték. A két magas hangzású harang közül a nagyobbik – súlya 325 kilogramm, és a helyi Dalárda tagjainak ajándékaként került a toronyba 1954-ben – Szent Flóriánt és Szent Patríciust dicséri. Azt a két szentet, akiket – ahogy láttuk is már – a legjobban tisztelnek a faluban. A legkisebb, a százhuszonöt kilogrammos a Szent őrangyalok harangja. A három festett üvegablak – melyeket 1957-ben építettek be a mai helyükre – a Szent Családot, Szent Katalint, valamint Szent Erzsébetet ábrázolja.
A templom – melyre mindig, mint a falu legfontosabb épületére tekintettek az alsóőriek –, meghatározó eleme annak a szakrális térnek, amely minden fejlődés és gazdagodás ellenére napjainkig uralja a falu arculatát. Ennek a helynek a tengelye az a hársfasor, amely a községháza előtt álló barokk Mária-szobortól, a központból vezet az istenházához. Az oszlop és a szobor stílusa, nagyvonalúsága sokkal inkább egy városi, mit egy falusi utca elemére emlékeztet. Ezt a hatást erősíti az 1990-es években kialakított sétálóutca kövezete, az új szökőkút, a virágok sora.
A Mária-szoborral csaknem szemben, a régi templom helyén a szakrális teret tovább tágítja az emlékmű, amelyen magyar felirattal szerepelnek mindkét világháború hősi halottai. Egy haldokló bajtársa mellett honvéd térdel a rusztikus talapzaton.
Fönt a magaslaton, a falu szélén, az égbe mutató templom tornyához úgy illeszkedik az új temető, a halottak emléke, mint lent a Szűz Mária-oszlophoz a hősi emlékmű. Az istenháza mellé nyolc évvel annak felépítése után, 1777-ben helyezték át a temetőt. Két évszázad múlva, az 1970-es években emelték a község új stílusú ravatalozóját. A cinterem vasrácsa szintén az első világháborúban elesett alsóőri honvédek emlékét idézi.
A szakrális tér felső részének még két másik fontos eleme van. Az egyik a ma újra egyházi tulajdonban lévő régi iskola, amelynek neogótikus bejárata már önmagában is emelkedett hangulatot áraszt. A másik az új, de stílusában a hagyományos építkezés jeleit őrző plébániaépület, amelyben a falu egészen sajátos intézménye – s gyakorlatilag egyetlen igazi látványossága –, az Őrvidéki Magyar Intézet talált otthonra.
A község központja körül sűrűsödő szakrális teret néhány, peremen húzódó imahely a falu határáig tágítja. Ezek közül a leglátványosabb a falu Felsőőr felőli kapujánál álló, a Szent Flórián-kápolna. Annak idején, 1893-ban azért ide helyezték a tűzoltók védőszentjét, mert az akkor még református többségű járási székhellyel szemben hangsúlyozni kívánták Alsóőr katolikus jellegét. Öt évvel később négy hársfát ültettek a kis épület köré az igen népszerű Erzsébet királyné emlékére, akinek halála mélyen megrendítette a falu lakosságát. A kápolna alapításának századik évfordulóján az egyházközség emléktáblát helyezett el a szentély falán. A határban található további imahelyek: a Csarita-réti Vörös-kereszt, valamint a Vaskomját felé vezető út mentén az új Fehér-kép. Az utóbbi eredetileg egy XVII. századi barokk kőkereszt volt, amelyet az út szélesítésekor 1967-ben ledöntöttek. Később a lokálpatrióták tiltakozására újat emeltek helyette, a régi kereszt maradványait pedig az Alsóőri Otthon őrzi.
Kik éltek, nevelkedtek az alsóőri szakrális térben? Kik merítettek ebből a forrásból? Kik vitték üzenetét szerte a világba? Kik gondozták a kútfőt, hogy az utókor is meríthessen belőle?
A legrégebbi jeles alsóőri nem pap, hanem színésznő volt, és a XVIII– XIX. század fordulójának egyik legkedveltebb művésznője, Felsőőri Moór Anna. Előneve megtévesztő: Alsóőrön született. A Moór család itteni família volt, de amikor lányukat világra segítette a bába, a csecsemőt – ön-álló helyi plébánia híján – Felsőőrött anyakönyvezték. Moór Anna a XIX. század elején a férfiak bálványa volt. Kelemen László vándortársulatában játszott, életéről Jókai Mór színművet írt.
Időrendben a következő híres alsóőri nevét nem helyi születése, hanem itteni munkássága írta be kitörölhetetlenül a község történetének könyvébe. Pulay József lelkészről van szó, aki 1836-ban Zalaszentgyörgyön született, és tíz évvel a felszentelése után, harminckét évesen került az egyházközség élére. Kerek fél évszázadon át végezte az alsóőriek lelki gondozást, és egyben a falu vezetője is volt. Tudós pap, professzori szórakozottsággal, akiről legendák keringtek országszerte. Egyiptológusként és botanikusként szerzett magának hazai hírnevet. Érdemeiért 1871-ben a Magyar Királyi Természettudományi Társaság tagjává választotta.
Nem jellemző a XIX. század második felében, hogy valaki egy kis faluban tevékenykedve jelentős tudományos pályát fusson be. Pulay atya nagy hatást gyakorolt a falu ifjúságára, különösen a botanikát sikerült népszerűsítenie körükben. A falusiak azonban – különösen idős korában – a szemére vetették, hogy sokat törődik a világ dolgaival, utazik, ahelyett, hogy otthon ülne a plébánián. Arra azonban büszkék voltak, hogy az ő papjukat nevezték ki 1887-ben pinkafői esperessé, 1894-ben pedig a szombathelyi dóm tiszteletbeli főpapjává.
Pulay József lelki neveltjei közé tartozott Seper József, aki már a falu hanyatlásának kezdetén, 1889-ben született. Alsóőrtől viszonylag távol, a horvát római katolikus egyház papjaként Eszéken szolgált. Előbb esperes-plébánosként, majd apostoli protonotárius kanonokként viselt méltóságot.
Az eddigi leghíresebb alsóőri az ő unokaöccse, aki csak ritkán járt gyerekkorában Alsóőrött. Édesapja viszont a falu szülötte, és alsóőri származású, Budapesten élő asszonyt vett feleségül. Vasutasként szintén Eszéken dolgozott. Fiuk, Seper Ferenc, ki 1905-ben született – s Francic Seper néven jutott magas egyházi tisztségbe –, szintén alsóőri illetőségűnek számított, amire a helyiek ma is nagyon büszkék. Van is mire, hiszen Francic – vagy Franjo – Seper a római Collegium Germanicum-Hungaricum elvégzése után a hamarosan jelképes személyiséggé váló Stepinac zágrábi püspök egyik tanára volt. E munkáját 1941-ben a nácibarát horvát államhatalom regnálása idején nem folytathatta, hogy megszabaduljanak tőle, magasabb tisztségbe helyezték: a zágrábi papi szeminárium titkárává nevezték ki. A második világháború után viszont a Tito vezette jugoszláv kommunista rezsim nem tűrte meg a papnövelde élén. Ismét eltávolították, 1951-től az egyik zágrábi plébániát vezette. Három év múlva, 1954-ben a pápa címzetes zágrábi püspökké nevezte ki, majd 1960 és 1968 között zágrábi érsekként működött.
A horvát katolikus egyház és a Vatikán érdeme, hogy egy őrvidéki-burgenlandi magyar származású lelkész ilyen magas egyházi méltóságra emelkedhetett. Franjo Sepert 1965-ben VI. Pál pápa bíborossá emelte. A horvát főpap 1968-ban Rómába tette át székhelyét, a pápa kinevezte a Hittani Kongregáció vezetőjének, azaz a világegyház belügyminiszterének. Ezzel első ízben jutott ilyen magas tisztségbe a Vatikánban egy kommunista ország – esetünkben Jugoszlávia – papja. Mintegy megelőlegezve azt a szellemiséget, amelyet később II. János Pál pápa hozott a katolikus egyház életébe. Franjo Sepert korábban, már főpásztori hivatalba lépésekor az újságok mint modern, erőteljes fellépésű püspököt jellemezték, megjelenése a pápaság államában irányváltást jelzett az egyház fellépésében. Seper bíboros a jelentős horvátok sorába emelkedett, de sohasem felejtett el sem németül, sem az anyanyelvén: magyarul. A lelke mélyén, élete végéig őrvidéki maradt. Seper Károly alsóőri polgármester többször meghívta, látogasson haza ősei falujába, a saját házát ajánlotta fel számára lakhelyül. A bíboros megígérte, hogy teljesíti a kérést, amikor nyugállományba vonul. 1980-ban hunyt el, mielőtt meglátogathatta volna szülőföldjét.
Seper Ferenc kortársa volt dr. Györög Pál, aki 1901-ben született Alsóőrön. Tanulmányai befejezése után előbb a szombathelyi egyházmegye tanítóképzőjében lett hittanár, majd esperesként szolgált Perenyén. Egész életében Őrvidék és Magyarország szoros kapcsolatát szorgalmazta. 1975-ben arany-, 1985-ben gyémántmiséjét Alsóőrön celebrálta, de hívei kérésére úgy végrendelkezett, hogy esperesei székhelyén temessék el. 1986-ban hunyt el.
Alsóőr jeles egyházi személyiségei közé tartozott Farkas János. 1890-ben született a községben. Bár nem ért el magas papi tisztségeket, emlékezetes alakja a településnek, különösen legendás humorérzékét örökítik meg az anekdoták. Amikor Kőszegen segédlelkész volt Kincs István plébános mellett, egyszer azt a feladatot kapta: a püspökségnek táviratozza meg – lehetőleg takarékosan –, hogy nem tudnak helyettesítő papot küldeni. Farkas a következő szöveget adta föl: „Pap nincs. Kincs.”
1919-ben a kommunisták Kőszegen kivégző osztag elé állították. Három társán végrehajtották az ítéletet, ő azonban sikerrel beszélte le a Lenin-fiúkat arról, hogy meggyilkolják. Két évtizeddel később, az aschsluss után a hitleristák börtönét járta meg Grazban egy kocsmai kijelentése miatt. Amikor a náci kihallgató tiszt a foglalkozása után érdeklődött, és a pfarrert (pap) fahrernek (sofőr) értette, akkor a kérdésre, hogy mit és hová vezet, azt válaszolta: embereket és a mennyországba.
Néhány sikeres vállalkozó is működött a faluban. Igy például Szabó Tamás, aki – magyar borokat is forgalmazva – Antwerpen egyik legnagyobb borkereskedője lett. A helyben maradt Balikó József az alsóőri úgynevezett Felső malmot mentette meg a csődtől, korszerűsítette, és más virágzó iparágakat is telepített az őrlőhely mellé. Gaál János, Mihály és József – egy család sarjaiként – az asztalos- és ácsmesterséget menekítették át sikeresen, a kisiparnak egyáltalán nem kedvező 1960–1970-es éveken.
Már több ízben hivatkoztunk a falu krónikására, Seper Károlyra, aki az Osztrák Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselőjeként futott be országos politkai karriert, és berendezte az Alsóőri Otthont. A másik nagy szervező személyiség Moór János volt, aki Alsóőrön gondolta ki, majd felsőőri és őriszigeti társaival együtt megalapította az őrvidéki magyarságot országosan képviselő szervezetet, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületet, a BMKE-t, illetve annak folyóiratát, az Őrséget.
Végül – de nem utolsósorban –, Galambos Ferenc Iréneusz atyáról szólunk, aki napjainkban Alsóőr legjelesebb személyisége. (Iréneusz a rendi neve.) A plébános 1920-ban született Budapesten. Nyugat-magyarországi származású, Ausztriában végezte alsóbb iskolái egy részét. A Szent Benedek-rend pannonhalmi főiskoláján és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, 1943-ban magyar és német nyelvből doktorált, a következő évben pappá szentelték. 1944–1945-ben a budapesti bencés, majd 1948-ig a csepeli gimnáziumban tanított. Ezután 1953-ig Adonyban, majd Budapesten lelkipásztor. Közben 1946–1947-ben a római Szent Anzelm Egyetemen is tanult. 1953 és 1956 között a győri bencés gimnázium tanára.
Az októberi szabadságharc napjaiban szónokként érvelt meggyőződése mellett, Ausztriába küldték tárgyalni. Egyházi felettesei utasítására a szomszédos országban maradt, 1956–1957-ben a magyar menekültek fogadására Traiskirchenben felállított tábor lelkésze és tolmácsa. Innen Németországba hívták, ahol 1957–1969 között Burg Kastlban az egyetlen nyugat-európai magyar gimnázium igazgatója. Itteni működésének utolsó időszakában az emigrációs szülők neheztelek rá, mert azt szorgalmazta: ösztönözzék gyermekeiket, hogy a magyarországi kommunista diktatúra ellenére teremtsenek kapcsolatot az anyaországi írókkal, tudósokkal, művészekkel.
A támadások miatt lemondott igazgatói tisztségéről.
Galambos Ferenc Iréneusz ezután – 1969-ben – az ausztriai Őrvidéken telepedett le. 1985-ig Felsőlövőn gimnáziumi tanár, és ez időben – 1981– 1985 között – a felsőőri felsőbb gazdasági szakiskola hittantanára. Közben – odaköltözésétől – Felsőőrön káplán, majd 1977-től – napjainkban is – Alsóőr plébánosa, esperes. Három évtizede – 1971 óta – az ausztriai magyarság legjelentősebb folyóiratának, az Őrség című lapnak a szerkesztője, 1988-től az Alsóőrön létrehozott Őrvidéki Magyar Intézet igazgatója és a központi magyar könyvtár vezetője.
Három évtizede, amióta Iréneusz atya az Őrvidéken talált otthonra, a Kárpát-medence legkisebb számú magyar nemzeti közössége megtartásának szentelte életét. Ráadásul olyan környezetben és világban, ahol minden az azonosságtudat, a megmaradás ellen szól. Lélekben felemelő, egyben tragikus küldetést választott magának, és olyan harcot, amelynek apró csatái közül ugyan sokat elvesztett az évek során, mert esélye sem volt a győzelemre. Az ütközetet azonban meg kell nyerni, mert ha nem így lesz, kiapad a forrás, amelyből az alsóőriek történelmi generációi életet merítettek.
Eltűnhet-e mindössze fél évszázad alatt ezer esztendő öröksége? Megélnek-e majd az alsóőriek gyökerek nélkül egy globális világban? Mert az rohamosan tódul be a falu kapuján, amelyet egykor a szekerek előtt nyitogattak az alsóőri gyerekek. Hozza a sok gépkocsi, a fogható számtalan televíziós csatorna, az internet és persze mindenekelőtt a kereskedelemés és a község mellett álló hatalmas ipari park.
A betóduló nagyvilág pedig óhatatlanul újra felteszi azt a kérdést, amelyet már számtalanszor feltett a történelem: Kik vagytok ti, alsóőriek?
A hajdani Fehér-kereszt, amelyet az országút szélesítésekor, az 1960-as években ledöntöttek (Gaál Károly felvétele)
