Mit tanít a tanoda?
Mit tanít a tanoda?
Nem tudni pontosan, hogy mikor alapították az első alsóőri oskolát, annyi azonban biztos: jóval azelőtt, hogy Mária Terézia királynő 1777. augusztus 22-én kiadta Ratio Educationis című rendeletét, amely a történeti Magyarországon is átfogóan szabályozta az oktatásügyet. Nyolc évtizeddel korábban, 1696-ban a Kazó-féle vizitáció már egy kicsi, egyetlen tantermes, szépen berendezett intézetet ír le a falu központjában. Az alma materben katolikus tanító munkálkodott, aki egyszersmind a harangozó feladatát is ellátta. A feljegyzések szerint a XVIII. század közepén a téli hónapokban mintegy tizenöt gyerek látogatta az iskolát, tavasszal és ősszel viszont csak egy-két diák. A XIX. század elején már mintegy 280 gyermek járt a tanintézménybe, ahol elsősorban írni és olvasni tanították az alsóőri gyerekeket, de tantárgyként szerepelt a latin és a magyar nyelv, valamint a beszédgyakorlat. Az iskola épületét és a tanítói lakást 1774-ben felújították és kis mértékben bővítették.
Alsóőr mindig fontosnak tartotta a szellemi felemelkedést, mert már akkor is volt oskolája, amikor még arra nem kötelezték a hatóságok. Arról nincs pontos adat, hogy az elmúlt századokban a tanodának köszönhetően hány alsóőri került ki a faluból különféle értelmiségi pályákra. Azt viszont tudjuk, hogy mindig jelentős volt az alsóőri származású papok és tanítók száma a falu népességéhez képest, amivel a helybeliek szívesen elbüszkélkedtek.
Az iskolában magyar nyelven oktattak, amit a XVIII. század végén, majd a XIX. század közepén is hagyományként őriztek, szemben a németesítési kísérletekkel. Mindez azt is mutatja, hogy a régi alsóőri családok ragaszkodtak a magyar kultúrához, amely fontos szerepet játszott azonosságtudatukban. A magyar nyelvű iskola döntően járult hozzá ahhoz, hogy a falu évszázadokon át töretlenül megőrizte magyar jellegét.
Az oktatás nyelvét az 1920. évi trianoni békediktátum sem változtatta meg. A két világháború közötti Ausztria – legalábbis ebben az esetben – pontosan betartotta a szerződéses kötelezettségeit. Az alsóőri iskola – mivel 1937-ig nagyrészt, mint osztrák jogszabályok, a magyar tanügyi szabályozások maradtak érvényben az osztrák tartományban, Burgenland területén – 1938 tavaszáig, az anschlussig egyházi intézmény maradt.
Az osztrák hatóságok 1921 végén megszüntették az egyetlen magyar jellegű középiskolát, a felsőlövői evangélikus reálgimnáziumot. Az új államhatalom ezután megengedte, hogy az őrvidéki magyar fiatalok átjárhassanak Magyarországra tanulni. Ezt sokan meg is tették, elsősorban a határ menti iskolavárosok – Sopron, Kőszeg és Szombathely – voltak népszerűek. Az 1920. évi impériumváltozás előtt az elemi iskolát végzett, értelmiségi pályára készülő alsóőri fiatalok három intézményben tanulhattak tovább az anyanyelvükön a később Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területen: a kismartoni állami reálgimnáziumban, a nagymartoni alreálgimnáziumban és a már említett felsőlövői reálgináziumban. Ez utóbbiban az osztrák hatóságok 1921 decemberében először visszaállították az 1898-ban eltörölt kényelvűséget, és hamarosan, 1922. január 7-én már német tannyelvűként indították újra. Eközben felszámolták a felső-kismartonhegyi római katolikus magán tanítóképzőt, s a felsőlövői evangélikus és az apácák vezetése alatt működő répcekőhalmi római katolikus tanítóképzőt is.
Az alsóőri elemi iskolából Trianon után sokkal nagyobb nehézségek árán lehetett középiskolába – különösen főiskolára – kerülni, mint a békediktátum előtt. Ez tovább növelte a falu elszigeteltségét, feltehetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy az anschluss után – amikor a nemzetiszocialisták államosították Burgenland iskolahálózatát – különösebb gond nélkül németre változtathatták Alsóőrött az elemi iskolai oktatás nyelvét.
A nemzetiségi oktatás felszámolásának módszere az úgynevezett kikérdezés volt, amely a következőképpen történt: a szülőknek nyílt szavazással, a központi hatóságok képviselőinek jelenlétében kellett kinyilvánítaniuk, hogy milyen nyelven tanítsanak az adott iskolában. A nácik látszólag megadták a választás lehetőségét, mert a teljes nemzetiségi nyelvű oktatást, illetve az anyanyelv tantárgyként való tanulását is felajánlották. A politikai terror légkörében tartott és szigorúan ellenőrzött szavazás eredménye mégsem lehetett kétséges. A hatóságok ezután elrendelték, hogy a gyerekek a szomszédos vasvörösvári iskolát látogassák, ahol külön csoportokat szerveztek számukra. Az intézkedés célja minden bizonnyal az volt, hogy a diákok még jobban hozzászokjanak a német környezethez és a német nyelvhasználathoz. Ez az állapot hét évig tartott, ami, bár nem túl hosszú idő, mégis elegendő volt arra, hogy egy nemzedék öntudatában és nyelvismeretében sérüljön. A gyerekek anyanyelve ugyan Alsóőrön továbbra is magyar maradt, de ez már iskolailag gondozatlan nyelvtudást jelentett.
Az alsóőri magyar nyelvű oktatás megszüntetésével egy időben a Német Birodalomban szokatlan módon létrehoztak egy magyar nyelvű felsőoktatási intézményt, a meisseni katonai főiskola magyar tagozatát. A Felső-Őrségtől nagy távolságban indított képzés elsősorban a burgenlandi magyarságot célozta meg. Két felsőőri ügyvéd – egyikük sem volt ősi őrvidéki család sarja – oktatott a tagozaton. A hallgatók jórészt az Őrvidékről került ki. Alsóőrről itt tanult például Seper József Zsigmond, a későbbi polgármester.
A második világháború befejezését követően visszaállították a magyar nyelvű oktatást az alsóőri iskolában. Tölly Ernő személyében magyar pedagógust és jeles lokálpatriótát neveztek ki a felsőőri járás tanfelügyelőjének. 1946-tól évtizedeken át egy tősgyökeres alsóőri, Farkas József tanító nevelte a helyi gyerekeket. Neki köszönhetően az 1960-as évekig döntően a magyar volt az oktatás nyelve, de a tanítónak és nebulóinak nem volt lehetőségük magyar tankönyvekből tanulni, az osztrák hatóságok ugyanis nem engedélyezték a magyarországiak használatát, Ausztriában pedig nem jelentettek meg magyar nyelvű tankönyveket.
A magyar iskolák számára az első ausztriai magyar kézikönyvet – egy nyelv-oktatási vezérfonalat – 1953-ban adták ki. Egy évvel később látott napvilágot a magyar olvasókönyv a második, a harmadik és a negyedik osztályos tanulók számára. A műhöz egy népdalgyűjtemény is tartozott, amely jórészt Bartók és Kodály feldolgozásait tartalmazta. 1963-ban újabb énekeskönyvet adtak ki, öt év múlva –1968-ban – került a diákok kezébe az első magyar irodalmi szöveggyűjtemény. Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy az alsóőri iskolában is megőrizze a tanulók magyar nyelvűséget. A német tankönyvekhez – értetően – gyakran társult német magyarázat, az ismeretek pedig német kifejezésekként jelentek meg a számonkérés folyamatában. Elvben tehát magyar, gyakorlatilag azonban kétnyelvű volt a tanítás itt ezekben az években már, az anyanyelvi oktatás sorvadását az is jelezte, hogy az intézmény feliratai is németre váltottak.
Az 1950-es évek derekától – a szovjet megszálló hadsereg kivonulása után – szülői követelésre a Felső-Őrségben sorra számoltak fel a magyar nyelvű iskolákat. Felsőpulya kezdte a sort 1955 őszén, egy évvel később Felsőőr folytatta, ettől kezdve 1962-ig e két település tanintézményeiben csak tantárgyként oktatták a magyar nyelvet. Alsóőr ekkor még nem csatlakozott az anyanyelvűségtől elhatárolódó törekvésekhez. Az osztrák szövetségi parlament 1962-ben olyan tanügyi törvényt fogadott el, amely megszüntette a szülők tannyelvválasztási szabadságát. A tanítás nyelvének a németet határozta meg, de előírta: azokon a településeken – községekben –, ahol legalább harminc százalék a nemzetiségek aránya, fele-fele arányban német, illetve nemzetiségi nyelven oktassanak.
A csekély számú őrvidéki magyar értelmiség megkönnyebbüléssel fogadta az osztrák szabályozást, mert megfékezte a magyar oktatás feszámolását. Ismét magyarul adták elő a tantárgyaknak legalább a felét például az olyan iskolákban, mint a felsőőri.
Az Ausztriában élő horvát és a szlovén nemzetiség viszont elkeseredve fogadta a változást. Számukra ugyanis a kétnyelvű oktatás bevezetése súlyos visszalépést jelentett az erős és jól működő, egészében anyanyelven tanító rendszerhez képest. A tanügyi törvényt az 1955. évi osztrák államszerződés megsértésének tartották, tiltakoztak ellene, de hiába.
Az őrvidéki magyar nemzeti közösség hivatalos képviselői – a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, később a Magyar Népcsoport Tanács – az 1960-as évek végétől azért küzdöttek, hogy az osztrák hatóságok következetesen tartsák be az 1962. évi tanügyi törvényt. A horvát és a szlovén kisebbség viszont azt követelte, hogy változtassák meg. Sajátos paradoxon egy különleges státusú társadalmi környezetben.
Alsóőrött az oktatás hivatalosan az új előírások megjelenésével vált kétnyelvűvé, de gyakorlatilag már addig is az volt. Három évvel korábban – 1959-ben – jelentős változás történt: háromosztályosról négyosztályosra bővült az alsóőri iskola; igaz, ez az állapot nem tartott sokáig. Az őrvidéki értelmiségiek – akik ekkor még nem alakították meg egységes érdekképviseleti szervezetüket, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületet – a magyar falvak iskolái kapcsán akkor abban reménykedtek: a tantárgyak magyar nyelvű ötven százalékának az oktatásához nagyobb segítséget nyújt az állam, mint korábban tette. Ez azonban a már említett néhány, újonnan kiadott tankönyvtől eltekintve nem vált valóra. A német, illetve a magyar nyelv törvényben előírt fele-fele oktatási arányt sohasem tartották be pontosan.
Az osztrák iskolarendszer megváltozása után, 1972-ben, az alsóőri két felsőbb osztályt áthelyezték Felsőőrbe. A polgári iskola néven induló intézménybe a gyerekek külön autóbusszal, naponta ingáztak, ahol már teljes egészében németül hallgatták az órákat.
Az Alsóőrben maradt alsó tagozatos osztályokban is egyre nagyobb mértékben használták a német nyelvet az órákon. Az 1980-as évekre már mind az óvodában, mind az iskolában németül folytak a foglalkozások, amelyet csak egy-egy rövidebb magyar nyelvű magyarázat szakított félbe. Kivételt jelentett a heti három magyar nyelv- és irodalomóra, illetve a két nyelven előadott hittan. Egyre súlyosabb gondot jelentett, hogy az alsóőri tanárok már nem az anyelvükön – magyarul – végezték tanulmányaikat, és hosszú ideig a szakmai fejlődésükre sem kínálkozott alkalmuk magyar nyelvből. E bajokon – burgenlandi szinten – az segített, hogy a BMKE az 1980-as években megállapodott a szombathelyi tanárképző főiskolával az őrvidéki magyar tanerők magyarországi továbbképzéséről.
Alsóőr közigazgatási egyesítése Németciklénnyel többek között azt is jelentette, hogy a szomszéd község német ajkú gyermekei is az alsóőri iskolába jártak. Szüleik értetlenkedtek, miért kell a fiaiaknak és lányaiknak egy számukra ekkor még teljesen fölöslegesnek tartott nyelvet – sőt időnként nyelven! – tanulni. E felemás helyzet 1993-ban viszályba torkollott, amikor a ciklényi szülők egy része kinyilvánította: nem kérnek többé a magyar nyelvű és magyar nyelvi oktatásból. Az ellentéteket végül úgy oldották fel, hogy a ciklényi tanulókat átirányították Felsőőrbe.
Ez Alsóőrnek anyagi veszteséget jelentett, mert a ciklényi gyerekek tanulásához adott állami támogatást a városi iskolának kellett átutalni. Az 1980-as években emelt új oktatási épület fenntartása viszont jelentős anyagi erőfeszítést igényelt a falutól. Amikor elkészült – az intézményben óvoda is helyet kapott –, a németciklényi apróságok nevelését itt, Alsóőrben oldották meg. Mindez már a legalsó oktatási szinten is csökkentette a magyar nyelv használatát. Szerencsére a két óvónő egyike magyar nemzetiségű volt, ezért még évekig nem szűnt meg a magyar nyelv oktatása. A magyar foglalkozásokat vezető óvónő 1991-ben azonban szülési szabadságra ment, a tartományi hatóságok ezután csak németül beszélő óvódapedagógus alkalmazását engedélyezték. A gondokat enyhítette, hogy egy országhatáron átjáró magyarországi óvónőt félállásban alkalmaztak, bár meg kellett osztania a figyelmét Alsóőr és másik munkahelye, Őrisziget között. A tanügyi hatóságok a félállást később kétnapos negyedstátusra csökkentették, majd csak Őriszigetre korlátozták. Ekkor Alsóőrön teljesen megszűnt a magyar óvoda.
Az 1990-es években az alsóőri iskolában valamelyest javította a magyar nyelv helyzetét, hogy két magyarországi tanítónő is – akik a faluba jöttek férjhez – bekapcsolódott az oktatásba. Később Balika Gabriella személyében alsóőri származású oktató került az intézmény élére, aki Szombathelyen is végezte tanulmányait. Itt kell megjegyeznünk, hogy az osztrák tanügyi rendszer szerint a községeknek nincs önállóságuk oktatási ügyekben. Az igazgatókat és a tanítókat a tartományi iskolatanács nevezi ki. Kismarton jóindulatától függ tehát, hogy Alsóőrött ki áll az iskola élén vagy kik taníthatnak ott. Tény, hogy az 1990-es években az alsóőri tanoda kulturális programjaiban egyre nagyobb teret veszít a magyar nyelv használata. Az utóbbi időben a karácsonyi betlehemes játék is német nyelvűvé vált, sőt elmaradt.
Anyanyelvünk háttérbe szorulása miatt az alsóőri szülők többnyire sohasem tiltakoztak, sőt – bizonyos esetekben – azt hallgatólagosan támogatták is. Ennek fő oka, hogy az itteni magyar iskolának nem volt jelentősége a fiatalok továbbtanulásában. A felsőőri tanintézményben a a diákok még választhatóan tanulhatták anyanyelvünket, főiskolai vagy egyetemi tanulmányaikban azonban már nem tudták használni. A súlyos helyzetet valamelyest javította, hogy 1992-ben megvalósult a burgenlandi magyar – és a horvát – értelmiség régi álma és követelése: létrejött a kétnyelvű felsőőri gimnázium. Az igen korszerű épületben a horvát és a magyar iskola külön intézményként működik, és osztályaiba egyaránt felvesz osztrák, nemzetiségi, illetve olykor magyarországi gyerekeket. A magyar, illetve a horvát nyelv- és irodalom, a matematika és az idegen nyelvek kivételével a diákok két nyelven tanulják a tantárgyakat. A nyelvek különböző fokú ismerete szerint osztályonként három csoportot állítanak föl, és a tanárok külön figyelmet fordítanak a nyelvismeret szintjére, illetve annak emelésére. Néhány évig a kismartoni kereskedelmi főiskolán is működött magyar szak, ez azonban 1996-ban megszűnt. A felsőőri kereskedelmi főiskolán viszont egy ideje szabadon választható idegen nyelv a magyar.
A felújított népiskola épülete
